Kedves játékostársak!

Adós vagyok egy ideje a “Marder-család” folytatásával, de végre találtam időt rá, hogy be tudjam fejezni ezt a kis sorozatot, ìgy a következő pár napban várható még két rövid kis írás.

A Panzerwaffe a harmincas évek derekán még igen csak híján volt harckocsiknak. A fő gondot az okozta, hogy a haderő gerincét adó könnyű Pz I és Pz II harckocsik vékonyan páncélozott, könnyű fegyverzetű járművek voltak, viszont a közepes harckocsik gyártásában komoly csúszások voltak. Ez csak Csehszolvákia bekebelezése után enyhült meg, ami után a Panzerwaffe a cseh típusokkal egészíthette ki állományát. Még ennél is lényegesebb volt, hogy a nem csak maguk a harckocsik, de a gyártásukhoz és fenntartásukhoz szükséges ipari háttér sértetlenül került német kézbe. A prágai ČKD¹ által gyártásra szánt LT vz 38-t kevés módosítással 1939-ben mint Panzerkampfwagen III(t) rendszeresítették, ezzel is jelezve, hogy ez a típus a Pz III feladatait hivatott ellátni. A közismert Panzer 38(t) jelzést 1940 januárjában kapta a jármű. Bár a cseh könnyű harckocsi korántsem volt hibátlan, szükösen megfelelt a Wehrmacht igényeinek, de más típusokhoz hasonlóan, hamar elavulttá vált. Történtek ugyan módosítások és fejlesztések, viszont 1941-re a 37 mm-es löveg már kis teljesítményűnek számított és a személyzet rossz elosztása, valamint a vékony, szegecselt páncélzat párosulva a (könnyű harckocsihoz képest) viszonylag magas felépítéssel közel alkalmatlanná tette a elsővonalbeli modern harcmezőn való elsővonalbeli használatra. Az utolsó Pz 38(t)-ket a 22. páncéloshadosztály az 1943 áprilisáig használta, felderítö és páncélautó elhárítóként.

Pz 38(t) Ausf S(pinterest.com)

Szovjet lövegek cseh alvázon

Az Alkett 1941. december 22-én megbízást kapott, hogy párosítsa össze a PaK 36(r) páncéltörőt a Pz 38(t)-vel. Ez a döntés teljesen indokolt volt, hiszen az Alkettnél hasonló áttervező és átépítő munkákat folytattak számos más típussal. Ugyanaznap a Fegyverügyi Hivataltól a BMM² (korábban CKD) is megbízást kapott 120 könnyű harckocsi legyártására az Alkett tervei alapján. A Pz 38(t)-t közel harmadik éve szerelték össze a németek számára és már a nyolcadik szériához (Ausf H) készültek az alkatrészeket, amikor megérkezett az utasítás az önjáró páncéltörőre. A munka azonnal megkezdődött, mert az első példányokat 1942 márciusában le kellett szállítania a BMM-nek.

A prototípust 1942. január 22-én, egy hónappal a megbízás kiadása után mutatták be a BMM-nél. Az 507-es alvázszámú Pz 38(t) E típusú könnyűharckocsit nagyjavításra hívták vissza, majd a torony eltávolítása után fából egy magas, szögletes felépítményt helyeztek rá a fa löveggel. Ez alapvetően csak arra szolgált, hogy a típus dimenzióiról képet kapjanak a mérnökök. Eközben döntés született a lőszerkészletről is. A prototípust a bemutató után azonnal felszerelték egy lágyacél felépítménnyel és egy valódi löveggel, majd a járművet februárban letesztelték a löveggel együtt. A típus gyártását 1942. január 29-én véglegesítették, hivatalos megnevezése Selbstfahrlafette 7,62 cm PaK 36(r)auf Pz.Kpfw 38(t), ami annyit tesz: önjáró lövegtalp 7,62 cm-es 36-os(orosz) páncéltörő ágyúval a 38(cseh) típusú harckocsin. Később a Panzerjäger 38(t) für 7,62 cm PaK 36(r) nevet kapta, a hadsereg rendszerében pedig ez volt az Sd.kfz. 139, azaz a 139-es különleges jármű. Ez volt az első a Marder III-ok sorában.

A Pz 38(t) egy kisméretű harckocsi volt, de viszonylag magas építésű, ez utóbbi az oldalanként négy, párosával összekötött futógörgője miatt volt így. Felfüggesztése laprugós, meghajtásáról egy Praga EPA TNHP-S/II hathengeres benzinmotor gondoskodott, amely 140 lóerejét az elöl lévő láncmeghajtó kerekeknek adta, ezzel 42 km/h sebességet és 250 km országúti hatótávolságot biztosított. A harckocsi teste és tornya meglehetősen szögletes volt, szegecskötéssel készült, a frontján 25 mm-es vastagsággal, ezt később 50 mm-esre növelték. Úgy alakították át Marder III típussá, hogy a tornyot és a tetőlemezt leemelték, a tetőlemez helyére egy erősen döntött frontpáncélú,szögletes oldalfalú felépítmény került, ami túlnyúlt a teknő oldalain. Tehát a páncéltest nagyrésze változatlan maradt-ez a gyártás és átépítés megkönnyítését szolgálta. A felfüggesztést és a futóművet szintén változatlanul hagyták. A lövegtalp kereszt alakú alsó részét a teknő front-far-és oldalafalaihoz rögzítették, a felső részhez pedig hozzáerősítették a Marder II-éhez(Sd.kfz. 132) nagyon hasonló lövegpajzsot, ami így együtt mozoghatott a löveggel. A hosszú lövegcső miatt a lövegtalpat magasra kellett helyezni, hogy a vertikális negatív irányú kitéríthetőség megfelelő legyen. A nagy tömegű, magasra helyezett löveg miatt viszont masszív csőrögzítésre volt szükség, hogy a lövegtalp forgórésze és az irányzógépek ne menjenek tönkre idejekorán és a cső ne lengjen irányíthatatlanul minden apró irányváltoztatásnál. A rögzítőelemet a vezetőtér felett helyezték el. Mivel a korábbi 37 mm-es löveget egy sokkal nagyobb fegyver váltotta, így már nem volt szükség a korábbi lőszertárolókra, ezeket eltávolították. A PaK 36(r)-hez 30 db lőszert szállított, a páncéltestben lévő MG 37(t) géppuskához pedig 1500 darabot, bár a személyzetek szokása volt még némi lőszerrel kiegészíteni a készletet. A főfegyver irányzása kézzel történt, jobbra és balra is 21-21 fokos, függőlegesen pedig -8 és 13,5 fokos irányzási korlátokkal. A lövegpajzs csak szemből és oldalról, kismértékben védte meg a kezelőket, mert felülről és hátulról nyitott volt a jármű. A négyfős kezelőszemélyzet a vezetőből, a rádiós-géppuskásból, a töltőből és az irányzóból állt, utóbbi volt a parancsnok is. A kézifegyverek és a repeszek ellen csak a vezető és a géppuskás élvezett némi tényleges védelmet, mert a többi Marderhez hasonlóan ezt a típust sem lehetett vastag páncélzattal ellátni. Az időjárás viszontagságai ellen ennél a páncélvadásznál is felszereltek egy keretet, aminek a segítségével ponyvát lehetett a járműre rögzíteni.

A Sd.kfz. 139-ek nagyrészt a Pz 38(t) Ausf G-kre épültek. Azonban ahogy már említettem, a BMM egy új változatot, a H-t tervezte gyártásba vinni. Az új altípust a korábbitól magasabb fordulatszámú és erősebb, 160 lóerős AC/2 benzinmotorja különböztette meg, ami jótékonyan hatott a mozgékonyságra és az extra karburátor miatt csökkent a fogyasztása is, emiatt pedig nőtt a hatótávolsága. A Pz 38(t)-k összeszerelése 1942 júniusában a G-vel leállt, de a gyár továbbra is folytatta az alkatrészgyártást mindkét sorozathoz, emiatt a későbbi új építésű 139-esek már az erősebb motort kapták. A típusból összesen 344 példány készült 1942 márciusa és októbere között, nagyrészt már kész Ausf G harckocsik átépítésével és az Ausf H-nak szánt alkatrészek felhasználásával, de a korábbi sorozatok példányai is átépítésre kerültek. További konverziókhoz még 84 darab löveg, lövegtalp és felépítmény volt készleten, ezeket új páncélvadászokhoz és a korábbiak javításához használták fel.

A Pz 38(t)-nek létezett egy speciális porszűrős, kifejezetten a sivatagi körülményekhez igazított motorú prototípusa. A harckocsi a leálló gyártás miatt már nem került az Afrika Korps állományába, de az első 18 Marder III-ast ezzel a motorral szerelték fel és az észak-afrikai frontra küldték. Rommel csapatai végül 66 ilyen járművet kaptak. A brit csapatok eleinte önjáró 88 mm-esnek gondolták őket és hamar megtanulták tisztelni az új páncélvadászok tűzerejét. Azonban a típus fő hibái, a gyenge páncélvédelem és a magas építés korán egyértelművé váltak és a beérkező jelentések nem kerülték el a BMM figyelmét sem. A tapasztalatok alapján egy új, magasított oldalfalú felépítményt terveztek a Marder III-nak, amely a lövegpajzsnál kezdődött, és a küzdőtér hátulját is védte részlegesen. Ez azonban már nem került gyártásra.

A típus hátrányai közé tartozott, hogy az új felépítmény a löveggel együtt “feltolta” a jármű tömegközéppontját, ami túlterhelte a rugókat, emiatt pedig a felfüggesztés elemei gyakran cserére szorultak. Annyira gyakori volt a rugótörés, hogy a személyzeteket kifejezetten oktatták arra, hogy minél nagyobb mennyiségű alkatrészt halmozzanak fel a felfüggesztéshez. Az alkatrészhiány különösen Észak-Afrikában bizonyult súlyosnak, előfordult, hogy egy-egy páncélvadász heteken át rostokolt a javítóműhelyben azért, mert nem volt hozzá rugó. És mivel a motort nem helyezték át, ezért előfordult, hogy az irányzó és a töltő lábán lévő lábbelik talpai elkezdtek leolvadni-lévén ők gyakorlatilag a motor felett helyezkedtek el.

Az elkészült Sd.kfz. 139-ek nagyobb részét a Wehrmacht és a Waffen SS páncélvadász-osztályai kapták, a német fegyveres erők Észak-Afrikában és a keleti fronton vetették be őket. A független páncélvadász osztályok átfegyverzése után a típus megmaradt példányait a gyalogoshadosztályok páncélvadász-osztályai kapták illetve kiképzésre visszavonásra kerültek-1944. december 30-án összesen még 23 darab volt belőlük állományban.

______________________________________________________________________________________________

Források:
Dr. R.Hart és Dr.S. Hart – A második világháború német páncélosai
P.Chamberlain, H. Doyle – Enyclopedia of German Tanks of World War Two
Vladimír Francev, Charles Kliment – Marder III a Grille
Volker Andorfer, Martin Block, John Nelson- Marder III, Nuts&Bolts vol.15
wardrawings.be
the-blueprints.com

Azaz Českomoravská Kolben-Daněk. Egy-két budapesti villamoson meg is található a cseh gyártó plakettje.

Azaz Böhmisch-Mährische Maschinenfabrik AG.