Hírek

Battle Pass nyolcadik évad — 2022.III.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

A hetedik után, július 27-én érkezik az új Battle Pass évad. Sajnálatosan ezúttal is lecsökkentett jutalmakkal, ugyanis a megszokott 4 helyett, most is csak 3 jármű megszerzésére lesz lehetőség.

2022. július 27. és 2022. október 26. között lesz.

Jutalmak

A jutalmak között lesznek a megszokottak, mint az SL, boosterek, backup-ok, illetve szimplán kozmetikai eszközök is, mint az ikonok, festések, matricák, címkék és dekorációk, és különleges betöltőképernyő is, amit a Battle Pass-szal lehet megszerezni, ahogy viszont már említettük egy jutalom járművet elvett a gaijin. Kárpótlás gyanánt egy 10 napos premium fiók megszerzésének lehetőséget tették be helyette, a fizetős játékosok számára. [A Battle Pass költségéért majdnem 90 napnyit lehet vásárolni, úgyhogy elég kiszúrás.]

A két kuponban kapott jutalomjármű – ezúttal a BV 155B-1 és az IS-5/IS-100/Object 248 – nem adható el egyből, ahhoz a 105. és 125. szinten található kupon forgalmazási engedélyt is meg kell szereznünk. (A kupont az eladhatóvá tétele utáni 90 napig még nem lehet értékesíteni.) A csónakot nem kuponban kapjuk, így azt nem lesz lehetséges értékesíteni. A két forgalmazási engedélyt (ha mindkettőt megszereztük) felhasználás helyett be lehet váltani, ami a következő Battle Pass évadot ingyenessé teszi a játékos számára.

image

Type T-51a torpedónaszád
Japán, Tier III, 2.3, prémium.

A játékban megtalálható Type T-51b korábbi változata, természetesen a csónak ágon.

A testvérével szinte tökéletesen megegyezik. Különbség az egyel kevesebb 25 mm-es Type96 gépágyú (3 helyett csak 2), a gépágyú … kisebb HP-ja és a kicsivel magasabb végsebesség: 52 helyett 55 km/h.

image

BV 155B-1
[kupon]
Németország, Tier III, 4.0 / 3.7 / 4.0, prémium.

Németország válasza a B-29 fejlesztésének hírére 1942-ből. Kiváló tulajdonságok nagy magasságon (10 km felett), de akár 15 km-nél magasabbra is képes emelkedni, ahol még mindig képes tartani a 690 km/h-t, sajnos azonban a játékban ezen magasságon szinte senki nem szokott tartózkodni, az WT-ben általános 1-3 km magasságban való harcokra pedig kevésbé alkalmas, így inkább csak gyűjtői darab lesz.

Gaijintól nem megszokott módon, úgy látszik most elmaradnak a szokásos német járműveket érő nerf. Egyelőre az ismert játékbeli tulajdonságai a valóságbélit imitálják, még az elfogóvadászoknak járó ‘airspawn’-t is megkapja. Egyetlen negatívum, hogy a valóságossal ellentétben, a fegyverzet nem választható, de a két 20 mm-es és egy 30 mm-es Mk 108 a jobb opciók közé tartozik, ahogy a fegyverenkénti 200 és 75 lőszer is a valóságos érték.



image

IS-5/IS-100/Object 248
[kupon]
Szovjetunió, Tier IV, 6.3, prémium.

A szovjetek az IS továbbfejlesztésekor két nagyon hasonló átütéssel rendelkező ágyú között vaciláltak, hogy mit tegyenek a új IS nehéztank változatra. Végül a nagyobb pusztítóerő, könnyebb tömeggyárthatóság és a kérkedés miatt a 122-est választották, de egy 100 mm-est is elkészítettek.

A játékban a harckocsi teste nagymértékben megegyezik a korai 1944-es IS-2-vel (az 5.7-es), kisebb páncélzatbeli eltérések vannak rajta, pár gyengébb pontot védve. Párhuzamosított géppuskájának lőszerkészlete nagyobb (1890 → 2331), végsebessége alacsonyabb mind előre (42 → 35 km/h), mind hátramenetben (16 → 14 km/h). Ágyúkitéríthetősége, még szovjethez képest is siralmas (-3° / 18.5°). Töltésidejében már kicsit csalt a gaijin, a cikkben is megemlített zsúfolt torony miatti valóságos 12 másodperc körüli értéket, a gaijin lecsökkentette 8.5 másodpercre.


Beszerzés

A Battle Pass (a lecsökkentett jutalmak ellenére) továbbra is 2000 aranysasért vásárolható*, aki pedig 2500 aranyat költ az egyből a 15. szinten kezd. Emellett pedig már az előző Battle Pass két ‘nagy járműve’ eladási engedélyének megtartása esetén azokat is fel lehet használni a Battle Pass beszerzésére.
[A Battle Pass fizetős rendszerének és a prémium fióknak semmi köze egymáshoz, tehát akinek van prémium fiókja nem rendelkezik automatikusan “Battle Pass”-szal, ahogy aki vesz Battle Pass-t sem kap prémium fiókot.]


Pontszerzés

A Battle Pass szintekre van leosztva, fizetős játékosoknak minden szint ad majd valami nyereményt (persze a nem fizetősök sem maradnak üres kézzel).
10 pontonként lépünk egy szintet. (Tehát a szint az a megszerzett pont tízes helyértéken)

A pontokat háromféleképpen lehet gyűjteni:


Napi belépés

A belépésért továbbra is pont fog járni. [Ugye a napi belépés a gaijin-nak nagyon jó, mert minden belépett fiókot hozzá tud számolni az aktív felhasználók közé ezzel emelve a számot a bal felső sarokban.] Minél hosszabb ideig lépünk be egymás után minden nap, annál több pontot fogunk kapni. Ez a számláló a bejelentkezési számlálótól külön működik és a Battle Pass indulásától számol, így nincs hátránya annak, aki az előző BP-t esetleg kihagyta. A pontos számolást az alábbi táblázat mutatja:

Egymás utáni belépési napokBelépésért járó pont
1-211
22-422
43-633
64-774
78-915

Warbond feladatok

A warbond feladatok teljesítése is pontot ad, a kis feladatért 2, a nagy feladatért 3, míg a vásárolható (csillagot adó) feladatért 5 pont jár.


Battle Pass küldetések/feladatok

Megint lesznek küldetések. A BP indulásával együtt indul az első küldetés, majd hetente indulnak a következők. Az 1-11. küldetések teljesítésére az indulásuktól kezdve három-három hét áll rendelkezésre. Az utolsó három küldetés jutalomként jár majd a 21., 40. és 60. BP szint elérésekor. A szükséges járműkövetelmény mindegyiknél legalább Tier III.

Egy feladat teljesítése 30 pontot ér (3 szint), míg ha az összeset teljesítjük további 45 pontot kapunk. A feladatok:

  1. Pusztíts el 125 ellenséges járművet! [Visszatértek rá a 250-ről.]
  2. Játsz 70 olyan csatát, ahol első vagy a csapatodban!
  3. Pusztíts el 7 ellenséges járművet harkocsival, páncélvadásszal és légvédelemmel is!
  4. Szerezz 25 “Without a miss/ One Shot” award-ot! (Pusztíts el 3 járművet egy találattal egymás után, hibázás nélkül 3 felett minden további “kill” további award-ot jelent.) [5. Battle Pass-ból átmásolta a gaijin, információink szerint lehet csak 15 kell, nem 25.]
  5. Pusztíts el 30 ellenséges járművet harkocsival, miközben sebességed legalább 40 km/h!
  6. Nyerj 15 csatát, amiben legalább 3 ellenséges járművet elpusztítasz!
  7. Pusztíts el 5 ellenséges járművet 120 kg-nál könnyebb bombát használva.
  8. Szerezz 20,000 pontot a mostani BP valamelyik jutalomjárművét használva!
  9. Pusztíts el 10 ellenséges járművet, földi egység 150 mm vagy nagyobb kaliberű fegyverzetét használva.
  10. Okozz 30,000 sebzést csónakkal! [Gaijin kiválasztotta nem csak az 5., de az egész Battle Pass egyik legrosszabb feladatát és úgy döntött megismételteti a szenvedésünket.]
  11. 10 alkalommal pusztíts el 2 járművet egyszerre, vagy gyors egymás-utánban (legfeljebb 15 másodperc lehet a két ‘kill’ között)! [Szintén az 5. Battle Pass-ból másolta a gaijin.]
  12. Játssz le 10 olyan csatát, ahol vadásszal 3 ellenséges járművet elpusztítasz egymás után a sajátod elvesztése nélkül.
  13. Pusztíts el 3 járművet 5 kg-nál könnyebb, 5 és 40 kg közötti és 40 kg-nál nehezebb irányítatlan rakétával is!**
  14. Pusztíts el 10-10 járművet 1-7-ig mindegyik Tier járműveit használva!

Szintek

Mint már említettük, 10 pontonként lépünk majd egy-egy szintet, a jutalmak pedig az elért szintek alapján járnak: (az értékek még változhatnak)

Táblázat megnyitása új lapon

Az exkluzív díjak később már nem lesznek megszerezhetőek.
A 150. szint felett minden szintért 80 warbond (kötvény) jár, fizetős és nem fizetős játékosoknak is.

A járművek az alábbi szinteken szerezhetőek:


Információk

  • A Battle Pass vétele és a prémium fiók egymástól független.
  • 2022. júlis 27. és 2022. október 26. között lesz.
  • Minden megszerzett pont és feladat a lezárás után elveszik.
  • A Battle Pass 2000 aranyért* vagy az előző két eladási engedélyével vásárolható, emellett pontokat/szinteket is lehet venni.
  • Az első 15 szint a Battle Pass vásárláskor 500 plusz aranyért megvásárolható, ha ezzel nem élünk, egyesével vehetünk szinteket az alábbi táblázat szerint.
    • 1-14 szint: 75 arany egy szintért
    • 15-24 szint: 125 arany egy szintért
    • 25-34 szint: 175 arany egy szintért
    • 35 szint és felette: 250 arany egy szintért
  • Ha a Battle Pass-t később veszed meg a már áthaladott szintek fizetős jutalmait utólag megkapod. Igazi hátrányod nem származik belőle, ha csak a “szezon” közben válsz “fizetős játékossá”.
  • A járművek kuponjaival az event után is lehet majd kereskedni a piactéren, ha megszerzed rá az engedélyt.
  • A feladatokat Tier III vagy nagyobb járművekkel kell végrehajtani, ahol ez nincs máshogy megjelölve.
  • Az ellenfelek elpusztításánál, kigyújtásánál és az award-oknál, csak a játékos által irányított járművek számítanak, NPC-k nem.

* Egyelőre még nem megerősített, csak az előzetes információk alapján.
** Sokakat foglalkoztatott, hogy van-e egyáltalán 5 kg-nál könnyebb rakéta a játékban és hogyan lehet a küldetést megcsinálni. A válasz az, hogy van, de az opciók elég korlátozottak, a felhasználhatóságukról nem is beszélve:
  • RZ 65: az F2-es Bf 109 és Bf 110-en mivel mindkettő Tier III alatt van nem számítanak.
  • R4M: az A-s Me 262-n találhatóak meg, átütésük e’s sebzésük szinte 0.
  • RN: a két Buccaneer-en, a premium Lightning-on és Vixen-en található, 9 mm átütés minimális sebzés.
  • S5 és testvére a HF-5/Type 57: mily meglepő, hogy a leghatékonyabb a szovjeteknél található (ja nem), 130 mm átütéssel és a tömegéhez képest elfogadható sebzéssel. Megtalálható a sugárhatjású MiG és Su széria legtöbb darabján, az Il-28Sh-n, a Mi-4-en, a Mi-24 A és D-n, illetve a francia premium IAR 316B-n és Z-19E-n. Próbák alapján leggyorsabb módja RB harckocsi csatában valamelyik helicopterrel azonnal beéledni és könnyebb harckocsikat ‘szétsalvozni’, bár ha nincs mellette más az adott br winrate-je és az azon játszó játékosok idegállapota ezt bánni fogja, ahogy egy kellemetlen válaszreakciót is okozhat, amiben a NATO országok azonnal légvédelmekkel fognak éledni a feladat idejére.

4 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s