2017 novemberében látott először napvilágot az a hír, mely szerint Szlovákia (Románia mellett-CIKK) fejleszti páncélozott harcjármű flottáját, melyben a szlovák hadiipari vállalatoknak is jelentős szerepet szánnának.
Akkori információk szerint a 4×4-es és 8×8-as páncélozott harcjármű flotta lenne a fő kiszemelt, melynek keretein belül előbbiből 404 db-ot, míg a 8×8-as változatból 81 db-ot szereznének be, közel 1,2 milliárd euró értékben. Elsődleges a prototípusok kifejlesztése és tesztelése, a beszerzéssel kapcsolatos konkrét döntés csak az eredmények kiértékelését követően várható. Lényege a szlovák hadiipar minél nagyobb arányú felélesztése és a programba való bekapcsolása. Érdemi előrelépés a finn Patria céggel közösen fejlesztett 8×8-as harcjármű esetében van, ugyanis elkészült az első prototípus, melynek tesztelése január 15-én meg is kezdődött.

A szlovák BOV típusú APC
A BOV (Bojove Opancierovane Vozidlo) jelölésű 8×8-as páncélozott harcjárművet ezt megelőzően a Zahorie Katonai-Műszaki Tesztelő Intézetben tesztelték, mely sorozat január 11-én fejeződött be. A 28 tonnás, kétéltű jármű alapja a Patria AMV XP járműve, hossza 8,22 méter, szélessége 3 méter, magassága lövegtorony nélkül 2,4 méter. Maximális sebessége közúton 100km/h, hatótávolsága 700km, nulláról 30km/h-ra 6 másodperc alatt, nulláról 60km/h-ra 20 másodperc alatt gyorsul.

Az alap a PATRIA AMV
A prototípust a helyi EVPU cég távirányított Turra lövegtornyával szerelték, fegyverzete jelenleg az orosz fejlesztésű 2A42 30 mm-es gépágyú, de felszerelhető irányított páncéltörő rakétákkal is. A parancsnok munkáját segíti a páncélozott járműhöz szintén elérhető COAPS (Commander’s Open Architecture Panoramic Sight) rendszer és a helyi fejlesztésű SDIO (System Detekcie Oziarenia Lasermi) lézerbemérésre figyelmeztető rendszer is. A lövegtoronnyal együtt a jármű magassága 3,79 méter. A szlovák Konstrukta Defence cég hivatalosan 2017. december 6-án mutatta be az említett prototípust.
Kategóriák:Rövid hírek





Ha a linken keresztül regisztrálsz 50 GE (játékbeli prémium fizető eszköz)ajándékban részesülsz!
1 reply »