Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Panhard autógyártó cég a 19. század végén jött létre a német Daimler és annak feje Gottlieb Daimler hathatós segítségével. Eredeti Panhard et Levassor nevét két alapítójáról kapta. (René Panhard és Émile Levassor)
A francia cég szépen fejlődött az autózás hajnalán, Daimler-rel való szoros kapcsolata segítségével. Még olyan ma is ismert cégek megalapítóinak is egyengették korai útját, mint a Peugeot.

Az 1895-ös éves országos autóversenyen az első és második helyet is a Panhard et Levassor szerezte meg, utóbbi pilótaként is részt vett a dicsőségben. A következő évben azonban, egy útra kiszaladt kutya elkerülése érdekében Levassor karambolozott és halálos sérüléseket szenvedett a verseny közben. Ez negatívan érintette a cég megítélését is, amellett, hogy a Panhard et Levassor elvesztette egyik alapítóját és főmérnökét.
A kellemetlen helyzetből az autóinak minőségére építkezve szépen kilábalt és az első világháborúra már a francia kormány is Panhard autókat használt hivatali járműként.

Az első világháborúban katonai teherautók gyártásával foglalkoztak, majd amikor a háború véget ért visszaálltak a civil járművek gyártására.
A francia katonaság azonban annyira meg volt elégedve a Panhard et Levassor teherautóival, hogy az új páncélautókra kiírt pályázaton külön kérelmet küldtek a Panhard-nak, hogy ők is induljanak el. Ezt a cég meg is nyerte és megkezdődött a Panhard 178 páncélautók gyártása.

A második világháborúban Franciaország gyors vereséget szenvedett és kapitulált. A békeszerződés értelmében, a második világháború végéig, az ország északi része német fennhatóság alatt marad, míg a déli szabad Franciaország számára teljes fegyverkezési szünet volt érvényben.
Ez alól egyetlen kivétel a – civil és katonai – rendőrség volt, amely számára továbbra is lehetett járműveket fejleszteni és gyártani. A Vichy Franciaország rendőrsége erre a Panhard-ot kérte fel. Nem világos módon, ezen fejlesztett Panhard páncélautóknak egy része a németellenes francia terrorcsoportokhoz került, miután ezen csoportokat a németek felszámolták, a járműveket lefoglalták, a Panhard er Levassor-nál pedig vizsgálatot rendeltek el.

Az amerikai légitámadások és a megszállás teljes Franciaországot végigsöpörte és a Panhard üzemeinek egy részét is tönkretette. Az igazi nehézségek viszont csak ezután kezdődtek. Mivel a cég folytatta a gyártást és fejlesztést a Vichy Franciaország rendőrsége számára, ezért megbélyegezték őket, hosszú és hathatós munkával pedig hírnevüket tönkretették. Nevéből le kellett vennie a Levassor-t az alapító német kötödései miatt [mert az 1896-ban meghalt járműmérnök sokat tehetett a 2. világháborúról – szarkazmus]. Az akkorra csak Panhard néven maradt cég civil gyártásban nem nagyon gondolkozhatott, egyetlen út a katonai páncélautók további fejlesztése volt.

Fejlesztés

Franciaország volt talán az egyetlen európai állam (a kontinensen), amely tovább folytathatta a saját fejlesztésű járművek tervezését, harckocsik terén az AMX kiemelkedő sikerekkel rendelkezett.

A Vietnámi háború elő-konfliktusa az (első) Indokínai háború alatt a franciák megtanulták, hogy az új harckocsiik nem minden terepre lesznek megfelelőek, így kiírtak két pályázatot új kisebb tömegű (8 t) 2 emberes 4 kerekű és nagyobb tömegű (12 t) 4 emberes 8 kerekű páncélautók fejlesztésére, a Panhard megmaradásáért küzdve mindkettőn indult.

Utóbbi esetében egy még második világháborús tervükre alapoztak, amit persze kicsit kipofoztak és a legújabb alkatrészekkel látták el, beleértve saját Panhard 12 H 6000 S 12 hengeres benzinmotorjukat, ami 200 lóerőt biztosított a jármű számára.

A Engin Blindé de Reconnaissance, rövidítve EBR nevet kapta, jelentése: páncélozott felderítő jármű. Sorozatgyártása 1951-ben indult el.

Tulajdonságok

Habár a teljesítmény talán kevésnek tűnhet, a 15.6 lóerő/tonna arány így is elég volt, hogy közúton 100 km/h-s sebességre gyorsítsák a Michelin abroncsokat. Végsebessége pedig valahol 110-120 km/h között volt.
Érdekesség, hogy a kerekek közül, csak a 2-2 szélső rendelkezett gumiabronccsal, a 4 középső teljesen fémből volt, alapesetben megemelt helyzetben. Ezeket arra használták, hogy a nehéz, sáros terepen is könnyedén elmenjen problémák nélkül.

A test előre és hátra is ugyanolyan sebességgel volt képes menni, mindkét irányba saját sofőrrel rendelkezett. A fémkerekek megemelt állapotban nem érintkeztek a talajjal, szükség esetén (amikor nehéz terepen kellett menni) azt egy hidraulikus rendszer leengedte. A jármű kiváló tapadást és tömegelosztást biztosított.

A torony fejlesztése már nem a Panhard feladata volt. Az AMX 13 oszcilláló tornyát szerelték bele, annak 75 mm-es SA49 ágyújával.

Ahogy az AMX 13 tornyát és fegyverzetét fejlesztették, úgy látták el az új Panhard páncélautókat is az új alkatrészekkel. A Panhard EBR 1954-töl már a 75 mm-es SA 50, majd 1963-tól 90 mm-es CN90 F2 ágyúval rendelkezett.

A test harci feladatok mellett csapatszállításra is megfelelt, az erre építettek az (Engin Transport de Troupes) ETT nevet viselték.

Szolgálat

A Panhard EBR kiváló tulajdonságait miatt nem csak felderítésre, de ellenséges páncélosok leküzdésére és gyors támadások végrehajtására is tökéletesen alkalmas volt.

Nem csak régebbi harckocsik és könnyen páncélozott járművek, de még M47 Patton-ökkel is nézett szembe sikeresen.
Leginkább emlékezetes pillanata azonban nem harcból származik, hanem abból, hogy Charles de Gaulle-t a temetésén egy Panhard EBR alváza vitte sírjához.

Franciaország mellett más országok is használták a páncélautót, Németország és Indonézia vett párat próbákra, Mauritánia, Marokkó, Tunézia és Portugália pedig rendszeresített is. Utóbbi nem csak 51 EBR-t, de 28 ETT-t is vásárolt 1956-ban.

A 4 kerekű Panhard AML mindenhol leváltotta, így mára már sehol sem áll szolgálatban. A Panhard céget 2012-ben teljesen felszámolták, a “know-how-ja”, eszközei, szabadalmai és szerzői jogai a Volvo tulajdonába tartozó Renault-hoz kerültek. Így sajnos újabb Panhard páncélautó fejlesztésére már nincs esély.

Játékban

A 2.03-as frissítéssel érkező 2020-as téli event egyik nyereményeként fog érkezni a Panhard EBR 1954-es változata, premiumként, Tier III-ba, 3.7-es BR-rel*.
*Azóta már felvitték 6.0-ra.

Fegyverzet szempontjából járműre gondolhatunk úgy, mint egy AMX 13 75-re (a 6.3-asra), ami úton és hátrafelé sokkal gyorsabb lesz, viszont azért terepen a gaijin talajfizikáját ismerve még a fémkerekek segítsége sem lesz elég, hogy tartsa a lépést lánctalpas társaival.

További probléma, hogy a fémkerekek be(fel)húzhatóságát még nem sikerült a gaijinnak megoldani, ha ez a jármű megszerzéséig így marad, akkor az az úton való sebességet és mobilitást is korlátozni fogja.
[Ha sikerül megoldani remélem a svéd L-30 és L-80 is hamarosan érkezni fog.]

Mindent figyelembe véve, ha minden így marad a Panhard EBR (1954) egy kiváló Tier III-as jármü lesz, amely gyorsaságával, mobilitásával, és – a legközelebb 4.7 francia Sherman-eken található – ágyújával kiváló kerülő [flank] jármű lesz, amivel mesterien lehet majd váratlan helyekről az ellenfelet megtámadni, annak csapdát álltani, vagy csak egyszerűen farkasfalkában lerohanni.

A 2.07-es frissítésben a Panhard EBR 1963-as, 90 mm-es ágyúval felszerelt változata is megérkezett, mint a Battle Pass negyedik évadának nagyobb harckocsi jutalma.

A Panhard AML 90-nel megegyezően csak HEAT-FS löszere van, így hatékonysága korlátozott, ERA-val vagy rétegelt páncéllal ellátott harckocsik ellen, emellett a kerítések és bokrok is komolyan korlátozhatják.

A 2.11-es frissítésben teljessé válik a Panhard EBR család az 1951-es változat bekerülésével. Ennek tornya és fegyverzete teljes mértékben megegyezik az AMX 13 75 (FL-11)-gyel, így átütésünk viszonylag korlátozott lesz, sebzésről viszont ezen harckocsinál is gondoskodik az amerikaiak M61 löszere, amivel 4.3-ban még a legtöbb harckocsi oldalról leküzdhető.

[Kicsit vicces, hogy az ’54-est 3.7-be akarták behozni, a 124 mm átütésével és 5 másodperces autoloaderrel, de a 72 mm átütésű manuális töltéssel (kb 7-8 s) az azonnal 4.3.]