Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Az L-10 sikerei és tapasztalatai lendületben tartották az AB Landsverk-et, akik továbbfejlesztve az elődöt megalkották az L-60-at, a háború előtti időszak talán legsokoldalúbb harckocsiját.

Fejlesztés

1934 nagyon forgalmas év volt harckocsifejlesztés terén. A szovjetek épphogy elkezdték gyártani a T-28-at, míg a németek a Panzer II gyártásával illetve a Panzer III és IV fejlesztésével voltak elfoglalva. Közben a svédek sem lustálkodtak. Felhasználva az L-10-et tapasztalatait megalkották az L-60-at, amely az összes korabeli ellenfelével szemben rendelkezett valami előnnyel.

A Panzer IV és a T-28 gyalogság elleni célra lett kihegyezve, tarackágyúval felszerelve, a Panzer I (pár későbbi kivételt leszámítva) sem rendelkezett harckocsik elpusztítására alkalmas fegyverzettel, ezen feladat betöltésére még a Panzer II is csak közeli távolságról volt képes. Talán az egyetlen harckocsi amely felülmúlta az L-60-at a Panzer III volt, de annak fejlesztése éveket késett.
A tervezésében felhasználták az L-60 megoldásait is, csak úgy, mint a szovjetek a nehéz-harckocsiik esetén.

Tulajdonságok

A tervezési munkálatokat, az L-10-hez hasonlóan, itt is Otto Merker és Joseph Vollmer végezte. A cél egy harci feladatokra alkalmasabb harckocsi megalkotása volt, kisebb mérettel és tömeggel, de magasabb hatékonysággal.

A kisebb méretnek megvoltak a hátrányai is. A testbe csak egy ember fért, így a géppuska is lekerült onnan. Fegyverzete egy 20 mm-es dán Madsen QF gépágyú volt, egy párhuzamosított 7.7 mm-es ksp m/36 géppuskával.

A váltót a harckocsi elejében helyezték el, (a hajtott lánckerék is itt foglalt helyet) ez nemcsak növelte a menetstabilitást és a mászóképességet, de további védelmet nyújtott az előröl 15 mm-es páncélzat által védett sofőrnek.

Az AB Landsverk újra első volt, amelyik kipróbálhatta Porsche legújabb, csavarrugós, felfüggesztését, amely annyira jól bevált, hogy mind a németek, mind a szövetségesek számtalan harckocsijukon használták a megoldást. A Christie megoldás itt is szóba került, de a Porsche verzió sokkal megbízhatóbb volt, emellett pedig simább és hatékonyabb haladást biztosított.

A kevesebb, mint 8 tonnás harckocsi meghajtásáról egy 8 hengeres 150 lóerős Bössig-Nag benzinmotor gondoskodott, amely 45 km/h-s végsebességet biztosított.

Az L-60 annyira jól sikerült, hogy Írország, Ausztria és Magyarország is vásárolt, utóbbi később a gyártási jogos is megvásárolta, így született a Toldi harckocsi.

(A gyártási jog megvásárlásával, magyar alkatrészekkel tudtuk gyártani a harckocsit, megkönnyítve a szervizt, a fejlesztést és a karbantartást.
Sajnos egy kisebb hiba közbe lépett, mivel az eredetileg beletervezett 25 mm-es Bofors gépágyú nem fért bele a toronyba, így egy harckocsiba való használatra átalakított 20 mm-es 36 M Solothurn félautomata páncéltörő nehézpuskát szereltek be, ami viszont alkalmatlan volt a nehéz- és második világháború után tervezett közepes harckocsik páncélzatának szemből való átütésére.)

Továbbfejlesztések

Az első korszerűsítés 1935-ben kezdődött. Nagyobb páncélátütési értéke miatt visszatértek a 37 mm-es Bofors ágyúhoz. A vezérlési mechanikát egyszerűsítették, a kormányrudakat pedig kormánykerék váltotta.

A német helyett, egy gyengébb, 142 lóerős, hazai gyártású Scania-Vabis 6 hengeres benzinmotort szereltek bele. A tömeg, főleg az ágyú miatt, jelentősen nőtt 9 tonnára, ami a gyengébb motorral összesítve súlyosan csökkentette a harckocsi mobilitását. A végsebessége maradt 45 km/h, de ezt sokkal lassabban érte el.

A gyártás 1937-ben indult be L-60B (S/I) [Stridsvagn m/38] néven.

A 37 mm-es ágyúra való váltás miatt Otto Merker új elülső részt tervezett a toronynak, ezzel könnyítve az ágyú kezelést és beszerelést, növelve a védettséget és megduplázva a párhuzamosított géppuskák számát.

Visszaálltak kormánykarra a kerék helyett, és a (torony mellett) testet is plusz páncélzattal látták el, szemből ez 50 mm-es volt. (=15+50) A típus az L-60C (S/II) [Stridsvagn m/39] nevet kapta.

A következő fejlesztés már a háború kitörése után annak tapasztalatait is felhasználva következett be. A belső elhelyezést teljesen átdolgozták, a jobb hozzáférhetőség érdekében, ehhez 10 cm-rel meg is kellett növelniük a jármű hosszúságát.

Teljesen új tornyot és hidraulikus váltót is kapott. Az új torony még jobb páncélozottsággal bírt, növekedett a kibúvóhelyek száma és felszereltek egy fejlesztett parancsnoki kupolát, mivel azok harci helyzetben sokszorosára tudták növelni a harckocsi eredményességét. A toronyban a szokásos 37 mm-es ágyú kapott helyet 8 mm-es párhuzamosított ikergéppuskával, és egy opcionális, harmadik légvédelmi géppuskával a parancsnok számára.

Teste páncélzatának javítására két megoldás született, az alap páncélzatot 15-ről 25 emelték, vagy az alap 15-ös fölé a L-60C-hez hasonlóan egy 50 mm-es lemezt hegesztettek. Sajnos a kettő nem volt kombinálható, mert túlságosan megemelte volna a már így is 9 és fél tonnás tömeget, illetve orrnehézzé tette volna a harckocsit.

(Mindkettőnek megvolt a maga erőssége, az 50 mm-es nagyobb védettséget biztosított, viszont csak a harckocsi ‘lapos’ felületeire került felszerelésre, az éleket védtelenül hagyva.)
Az új változat a az L-60D (S/III) [Stridsvagn m/40L] nevet viselte

A L-60 alapjait követve, de átalakított változatként készült a L-60 S/IV, vagy Landsverk Terro, négy legénységi taggal, plusz géppuskával és sokkal komolyabb páncélzattal. A harckocsi súlya 12 tonnára növekedett, amit egy 180 lóerős Scania-Vabis motor volt hivatott kompenzálni, sorozatgyártásra sosem került sor.

Az L-60D-böl a Landsverk alvállalkozója a Karlsverk (Karlstads Mekaniska Verkstad) is csinált egy saját változatot. A hangsúly a páncélvédettség élvezte. A 15(+50egyes helyeken) és 25 helyett, a harckocsi páncélzatát egy réteg 50 mm tette ki szemből, persze a páncélzat többi részét is megerősítették. A 11 tonnára növekedett tömeget ellensúlyozására, egy új 160 lóerös Scania-Vabis motort szereltek be. Az altípust a neve végén egy K jelezte, mint Stridsvagn m/40K, hivatalos megnevezése az L-60(K) S/V volt.

A Landsverk Terro terveit továbbgondolva megszületett a Landsverk Lago. Hosszabb testtel, erősebb szemből 55 mm-es páncélzattal, dupla Scania 603-as motorral (összesen 325 lóerő). A fejlesztés 1936-ban indult, akkor még 47 mm-es ágyúval, később ez 57 mm-esre változott, ezt Magyarország is szemrevételezte. A sorozatgyártott darab 75 mm L/34-es m/41 ágyúval rendelkezett. A típust [Stridsvagn m/42] az 50-nes évekig folyamatosan újították, majd 1958-ban teljesen átépítették, új neve a Stirdsvagn 74 lett.

Szolgálat

Az L-60-ak egészen 1957-ig szolgáltak a svéd hadseregben.

Magyarország és Írország vásárolt a korai darabokból ([sima]L-60 Írország, L-60B Magyarország esetén), mint már említettük hazánk próbadarab vásárlás után a gyártási jogot is megvette.

Szokatlanabb ügyfél volt a Dominikai Köztársaság, akik 1956-ban vettek 20 darab L-60-at. 9 évvel a vásárlás után 1965-ben át is estek a tűzkeresztségen, az Operation Power Pack keretében, amikor a megszálló Egyesült Államok M48 Patton harckocsijai ellen kellett helytállniuk, 3 darab elpusztult a csatákban. 12 db egészen 2002-ig teljesített szolgálatot. Mint a Dominikai Köztársaság büszkesége, egy a mai napig részt vesz bemutatókon.

Játékban

A War Thunderbe két L-60 már biztosan érkezik, az L-60B, az L-60D [Stridsvagn m/38 és m/40L], és a Landsverk Terro is érkezik az 1.97-es frissítéssel.

Az utóbbi bekerülő jármű elég fura, ugyanis a Terro és a Lago között helyezkedik el. Legnagyobb mértékben a Terro-ra hasonlít, viszont ahhoz túl erős a motorja, a Lago viszont 47 mm-esnél soha nem rendelkezett kisebb kaliberű ágyúval és Lago-hoz meg túl gyenge a bekerülő WT harckocsi motorja.

A gaijin a plusz felhegesztett páncélzatú D-t hozza be (állításuk szerint, eléggé K-nak néz ki, de majd ha bejön tudjuk csak meg), ez azt jelenti, hogy azon játékosok, akik csak a harckocsink közepére lőnek, közel 80 mm (hatékony) páncélátütéssel kell rendelkezniük, hogy bármi kárt tudjanak bennünk okozni.

Persze aki a gyenge pontjainkra céloz, mint a hegesztés, vagy a sofőr kis ‘kupolája’, már akár egy gépágyúval is képes lesz elpusztítani minket, szóval csak óvatosan.

Az L-60 kiváló hozzáadott értéket képvisel majd a War Thunder számára, mint egy olyan még a háború előtt készített harckocsi, amely testvérei nem csak a háborúban, de még bőven a háború után is részt vettek harcokban. (Habár azon vélemény mindenkit megillet, hogy Svédország már több, mint 200 éve nem vett részt aktívan háborúban, így svéd harcjárművek behozatala ellen is lehet érvelni.)