• Kibocsátó ország: Németország

• Gyártó: Focke-Wulf Flugzeugbau GmbH.

• Alkalmazási terület: vadász, vadászbombázó

• Bevetési időszak: 1941-45

A Focke-Wulf Fw 190 volt valószínűleg az összes hadban álló felet tekintve a legjobb vadászrepülőgép a II. világháborúban, az emlékezet a Bf 109-es mellett mégis másodhegedűsként őrizte meg. Főként a második világháborúban használták. A háború után a francia és a szovjet légierő is használta rövid ideig. 1941-től több mint 20 000 darabot gyártottak belőle, beleértve a körülbelül 6000 vadászbombázó változatot is.

Fw 190 A-3

Tervezése, fejlesztése, története

Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülésével Németország egyre nyíltabban készült egy háborúra, hogy visszaszerezze elvesztett területeit, megtorolja az első világháborút lezáró Versailles-i békediktátum megalázó feltételeit és új világrendet alkosson meg. Ennek részeként minden német haderőnemnél átfogó fejlesztések kezdtek, hogy számbeli hátrányukat fejlettebb technológiával egyenlítsék ki.

E fejlesztés egyik fő elemét a német légierő, a Luftwaffe jelentette. A német légierő az 1930-as évek elején ugyan több elavult vadászgépet rendszeresített (pl.: Arado Ar 64, 65, 68, Heinkel He 51), 1937-ben viszont megjelent a csapatoknál a Messerschmitt Bf 109-es, amely új korszakot jelentett a repülés történetében: a modern, gyors és erős vadászrepülővel német ászok egész sora repült és a típus a háború kezdetén a világ egyik legjobb típusának számított.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a repülőnek ne terveztek volna utódot. Az új német vadászgép-programot, amelyen a Bf 109-est az Arado, a Heinkel és a Focke-Wulf modelljeivel szemben kiválasztották, 1934-ben írták ki és két évvel később hirdettek győztest, de a német légügyi minisztérium (RLM) – rendkívüli előrelátásról téve tanúbizonyságot – már 1937-ben megrendelt egy második élvonalbeli vadászgépet is arra az esetre, ha a Bf 109-es elérné fejlesztésének korlátait.

1938 tavaszán az RLM (Reichsluftfahrtministerium, Birodalmi Légügyi Minisztérium) különböző tervezőket kért fel, hogy alkossanak meg egy új vadászgépet, a Bf 109 (ami Németország légierejének gerincét alkotta) mellé. Akkoriban a Bf 109 rendkívül versenyképes vadászgép volt, de az RLM aggódott, hogy a későbbi fejlesztések klasszisokkal jobbak lehetnek. Ezért akarták, hogy legyen egy fejlesztés alatt álló gépük.

Fw 190 A-8

Kurt Tank előállt két egymáshoz hasonló tervvel. Mindkettőnek egyszerű törzse volt, és elsősorban a motorban különböztek. Az egyik a Daimler–Benz DB 601 motort használta (ugyanazt, mint a Bf 109), a másik pedig a léghűtéses 18 hengeres BMW 139-es csillagmotort. Az időben a csillagmotor használatát helytelenítették Európában nagy homlokfelülete miatt, amiről azt gondolták, hogy túl nagy a légellenállása. Tank erről nem volt meggyőződve, látva a Pratt & Whitney Wasp motorok sikerét.

A DB 601-es is kiváló erőforrás volt, csakhogy a korlátozott gyártókapacitás a Bf 109-esek kiszolgálására kellett és a minisztérium félt, hogy ha mindkét vadászgép ugyanazt a motort használná, az mindkét programban késéseket okozna (hasonló okból nem került gyártásba a Bf 109-es ellen veszítő Heinkel He 112-esből továbbfejlesztett He 110-es). A csillagmotoros változatban lévő hajtómű viszont nemcsak külön gyártósorról, de más gyártótól származott és már megfelelt az RLM igényeinek, ezért megrendelték az Fw 190-esként jelölt repülőgépet (a típus beceneve Würger, azaz gébics volt).

Tank terve nem nyújtotta ugyanazt a teljesítményt, mint egy “V” motor, de legalább nem volt nagy teher az amúgy is akadozó motorellátásnak. A típust kezdetben egy kétsoros, 14 hengeres BMW 139-es csillagmotorral tervezték meghajtani, amely rendkívüli, 1529 lóerős teljesítmény adott le (ez közel a kétszerese volt a legtöbb korabeli hajtómű teljesítményének), ezért az Fw 190-estől kiemelkedően nagy sebességet vártak (ezt részben igazolta is). Mivel a 139-essel sorozatos problémák adódtak, ezért a BMW úgy döntött, hogy egyszerűen elölről kezdi a motor fejlesztését. Ennek az eredménye a BMW 801. Az A, B, E, F és G sorozatok kaptak BMW 801-est, illetve ennek alváltozatait, a feladatnak megfelelően. A C-t kísérleti jelleggel DB 603-as fordított V hengerelrendezésű motorral szerelték. A D széria és a Tank Ta 152-es modell H változata 12 hengeres fordított “V” elrendezésű Junkers Jumo 213-t kapott, a Ta 152 C pedig DB 603-ast.

Jellegzetességei

A korabeli technológia már megoldotta a kedvező aerodinamikai burkolat kialakítását csillagmotorokra is, ám a teljes fémborítás miatt nem jutott be a hűtést végző légáramlat a motortérbe, ezért a hajtómű gyakran túlmelegedett. Ha viszont elegendően nagy lyukat vágtak a burkolaton, a hengerfejek hűtését megoldották, viszont a jelentős többlet-légellenállás lelassította a repülőt. Kurt Tank ezért egy különleges légcsavarkúpot tervezett a Fw 190-eshez: a körültekintő módon megtervezett nagyméretű légcsavarkúp gyakorlatilag belekényszerítette a nagy sebességű levegőt a keskeny járatokba – a vákuum hatására kialakuló nagy nyomású légáramlat már kellően hatékony hűtőközegként funkcionált (a típus olajalapú hűtőrendszerrel is rendelkezett).

A repülő másik jellegzetes megoldása a nagyméretű hajtómű párosítása volt egy apró szárnnyal: ezzel sikerült tovább csökkenteni a keletkező légellenállást, ráadásul a Würger nagy sebesség mellett is agilis maradt, de ez később problémákat is okozott, mert emiatt a repülő alacsony sebességen, illetve nagy magasságon lomhává vált.

Fw 190 A

A Fw 190-esben az általánosan elterjedt kábelek helyett merev rudakat használtak – ezáltal nem csak nagyobb erőkifejtés vált lehetővé, de nem kellett a repülőt folyamatosan karbantartani (az intenzív erőhatások miatt a kábelek gyorsan megnyúltak, csökkentve a vadászgépek reakcióját a kormánymozdulatokra). A Fw 190-es kormányfelületeit ráadásul úgy tervezték, hogy ne kelljen folyamatosan kiegyensúlyozni a csűrőket, jelentősen mérsékelve a pilóta megterhelését. A típus további különleges megoldása volt, hogy a hidraulikus rendszereket (ahol lehetett) elektronikussal váltották fel, ami a remények szerint növelte a repülő sérülés-állóságát.

Látva a keskeny futóművel rendelkező Bf 109-esek baleseti statisztikáit, Kurt Tank az Fw 190-esnél lényegesen szélesebb futóműveket alkalmazott, amelyeket a repülőgép a törzs irányába húzott be, megszüntetve a problémát (a két első kerék mellett egy félig behúzható farokkereket is használtak). A kerekeket úgy tervezték, hogy akár 4,5 méter/másodperces ereszkedést (zuhanást) is kibírjanak, tovább csökkentve a fel- és leszálláskori balesetek számát. Az Fw 190-esnek a pilóták által kedvelt, később a vadászgépeken általánossá vált megoldása volt az egy darabból öntött, ún. buborék kabintető, mivel ez rendkívül jó kör-kilátást biztosított (lévén ezzel a fém merevítők holtterét teljesen kiküszöbölték). A vadászgép fegyverzetét kezdetben 2 db 7,92 mm-es géppuska és 2 db 13 mm-es nehézgéppuska alkotta, ezeket azonban hamarosan gépágyúkra cserélték.

Típusváltozatok

• Fw 190 V1-V2 – első prototípusok a BMW 139-es csillagmotorral és a 1 db 7,92 mm-es géppuska és 1 db 13 mm-es nehézgéppuskával felszerelve.
• Fw 190 A0 – sorozat előtti típus, összesen 28 db készült belőle. A a BMW 801-es motorral és 6 db 7,92 mm-es géppuskával felszerelve

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

• Fw 190 A (1-10) – sorozat gyártott verziók a BMW 801-es motorral felszerelve. A különbségek és a fejlődésük nagyjából a tűzerő folyamatos növekedése volt 1945-ig (A10). Kezdetben 2 db géppuskával és 2 db gépágyúval voltak ellátva, azonban ez egészen a 2 db géppuska és 4 db gépágyú valamint rakéta és bombateher fegyverzet mennyiségig fejlődött. Az A változatokból összesen 13291 db készült.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nagy magasságú vadász változatok

• Fw 190 B – nagy magasságú vadász változat a BMW 801 motorral szerelve, de kiegészítve GM-1 nitroval a teljesítmény ideiglenes növelése érdekében. Fegyverzete 4 db géppuskából és 2 db gépágyúból állt. A tesztelések során (1942-43) nem igazán vált be.
• Fw 190 C – nagy magasságú vadász változat. A hosszabb DB 603-as motor használatához a repülőgép szélesebb körű módosítására volt szükség. A nagyobb súly miatt a vadász farokrészét is meg kellett hosszabítani a kivánt súlypont miatt, ezért a ez a változat már kinézetben is kezdett eltérni az eredeti Fw 190-estől.

Fw 190 C változat V18-as prototípusa

• Fw 190 D-9 (Dora) – a D-9 célja az A-sorozat nagy magasságú teljesítményének javítása volt ahhoz, hogy hasznos legyen a korszak amerikai nehéz bombázóival szemben. Azonban a D-sorozatot ritkán használták a nehézbombázók ellen, mivel a háború körülményei miatt 1944 végén a vadászok elleni harcok és a földi támadások elsőbbséget élveztek. A Jumo 213A hajtóművel, 2 db 13 mm-es nehézgéppuskával és 2 db 20 mm-es gépágyúval volt felszerelve. Összesen 1 805 D-9-et állítottak elő. A termelés 1944 augusztusában kezdődött.

Fw 190 D-9 Dora

• Fw 190 D-11 -17 db Fw 190 D-11-et tudtak gyártani. Ez a verzió a Jumo 213F sorozatú, a Ta-152 H sorozatba tartozó Jumo 213E-hoz hasonlóan frissített Jumo 213F sorozatú motorral volt felszerelve. Fegyverzete 2 db 13 mm-es nehézgéppuskából, 2 db 20 mm-es MG 151/20 gépágyúból és 2 db 30 mm-es MK 108 gépágyúból állt. Igazán impozáns tűzerő!
• Fw 190 D-12 és 13 – amíg a D-11 épült már elkezdték fejleszteni a további verziókat. Fő különbség – egyebek mellett – az MK 108 gépágyú motor mögé helyezése és a légcsavartengelyen keresztül történő tüzelése volt. E mellett meghagyták a 2 db 20 mm-es gépágyút a szárnyakban. A D-13 felszerelésre került bombázók elleni nem irányított rakétákkal is. A két verzióból összesen 3 db épült.

Fw 190 D-13

Alacsony támadó változatok

• Fw 190 F-1 – 18 db A-4/U3 támadó változat lett átnevezve F-1-re.
• Fw 190 F-2 – 270 db Fw 190 A-5/U3 támadó változat került átnevezésre.
• Fw 190 F-3 -Az Fw 190 F-3 az Fw 190 A-5 / U17 modellen alapult, melyet egy középvonalra szerelt ETC 501 bombatartóval és az Fw 190 F-3 / R1-ben két ETC 50 bombatartóval szereltek fel mindkét szárny alatt . Az F-3 hordozhat egy 300 l-es póttartályt is. Összesen 432 Fw 190 F-3 készült.
• Fw 190 F-4-F7 – Az Fw 190 F-4-F-7 jelöléseket néhány projekthez használták, közülük kettőt készítettek, és átnevezték az F-8 / F-9-re, hogy egyesítsék a jelölést az A-sorozatú repülőgépekhez, amelyre alapoztak.
• Fw 190 F-8 – Az Fw 190 F-8 modellben enyhén módosított injektor volt a kompresszoron, ami alacsonyabb magasságoknál több percig is megnövelte a teljesítményt. Az F-8-at a javított FuG 16 ZS rádióegységgel is felszerelteóék, amely sokkal jobb kommunikációt biztosított a földi egységekkel. Fegyverzete két 20 mm-es MG 151/20 ágyú volt a szárny tövében és két 13 mm-es MG 131 géppuska a motor felett. Az Fw 190 F-8 / R1-ben két ETC 50 bombatartót szereltek az egyes szárnyak alatt, amelyek képesek 50 kg-os bombák hordozására. 1945-ben az ETC 50-et felváltotta az ETC 70. A repülésminisztérium által közzétett jelentések szerint legalább 3,400 F-8-t építettek és valószínűleg még több százzal többet építettek 1944 decemberében és 1945 február és május között a föld alatti titkos gyárakban.

Fw 190 F-8

• Fw 190 F-8/U2 – torpedó bombázó változat amely egy BT 700-es 700 kg-os torpedó hordozására volt képes.
• Fw 190 F8/U3 – nehéz torpedó bombázó változat amely egy BT 1400-as 1400 kg-os torpedót hordozott.
• Fw 190 F8/U4 – éjszakai vadász változat, a kipufogógáz lángcsökkentővel és különböző elektromos rendszerekkel szerelték fel, mint például a FuG 101 rádió-magasságmérő, a PKS 12 automata pilóta és a TSA 2 A figyelő műszer. A fegyverei a torpedóktól a bombákig terjedtek. Az U4 azonban csak két MG 151/20 gépágyúval volt felszerelve rögzített fegyverzetként.
• Fw 190 F-9 – az Fw 190 A-9-en alapult, de az új Ta 152-es farokrészével és négy ETC 50 vagy ETC 70 bombatartóval a szárnyak alatt. A repülésügyi minisztérium jelentése szerint 1945 januárjában 147 db F-9-et építettek, és talán még több százat 1945 február-május között. (az adatok elvesztek)

Fw 190 G – távolsági támadó repülőgépként épült (Jagdbomber mit vergrösserter Reichweite – rövidítve JaBo Rei). Az Fw 190 F mint Schlachtflugzeug (közeltámogató repülőgép) sikere után mind a Luftwaffe, mind a Focke-Wulf elkezdte vizsgálni az Fw 190 F tartományának kiterjesztését. Ezekből az igényekből és tesztekből született meg az Fw 190 G.

• Fw 190 G-1 – az Fw 190 A-4 / U8 JaBo Rei-n alapult. A kezdeti vizsgálatok azt mutatták, hogy ha az összes gépágyú eltávolításra kerül akkor nagyobb bombaterhelést tudnak elérni. A szárny tövébe szerelt 2 db 20 mm-es MG 151 ágyú (csökkentett lőszer terheléssel) megmaradt, így Fw 190 G-1 250 kg vagy 500 kg bombát a középvonalon és egy ETC 250 tartón keresztül egy 250 kg-os bombát tudott hordozni minden szárny alatt.

Fw 190 G-1 egy 250 kg-os bombával és két darab póttartállyal felszerelve

• Fw 190 G-2 – az Fw 190 A-5 / U8 repülőgépen alapult. A G-2-ek hasonlóan vannak felszerelve a G-1-ekhez, azonban a háborús körülmények miatt a szárnyak alatt lévő csepptartályokat a sokkal egyszerűbb V.Mtt-Schloß szerelvények váltották fel. Néhány G-2-t kipufogóárnyékolóval és leszálló lámpákkal látták el a bal szárny szélén az éjszakai bevetésekhez.
• Fw 190 G-3 – az Fw 190 A-6-on alapult. A korábbi G modellekhez hasonlóan a két szárny gyökérbe szerelt MG 151-as ágyúkat megtartották. Az új V.Fw. A Trg bombatartók azonban lehetővé tették a G-3-nak, hogy egyszerre hordozzák a tüzelőanyag-tartályokat és a bomba terheket. A két további tüzelőanyag-tartály miatt a G-3 bevetési időtartama 2 óra 30 percre emelkedett. Ennek a járulékos repülési időnek köszönhetően egy PKS 11 autopilotával is fel szerelték. Néhány 1943-ban épített G-3-ot szintén a módosított 801 D-2 motorral látták el, amely rövid ideig alacsonyabb magassági teljesítményt biztosított. A G-3-nak két elsődleges támadó készlete volt. A G-3 / R1 összesen hat 20 mm-es ágyúval rendelkezett. Ha az R1 készletet felszerelték, a G modell páncélját általában nem használták. Az R5 hasonló volt az R1-hez, de két ETC 50 bombatartót használtak szárnyanként. Az R1-hez hasonlóan eltávolították az alap G modellből származó kiegészítő páncélt, valamint a kiegészítő olaj tartályt. Néhány esetben a törzsbe szerelt 7,92 mm-es MG 17-eket újratelepítették.

• Fw 190 G-8 – az Fw 190 A-8-ra épült. A G-8 ugyanazt a “buborék” pilótafülkét használta, mint az F-8 és ETC 503 tartókkal volt felszerelve, amelyek bombákat vagy tartályokat is szállíthattak. Az G-8-on két elsődleges készlet is látható. Az R4 készlet tervezett felújítás volt a GM 1 motor-feltöltési rendszer számára, de soha nem használták és az R5 készlet két ETC 50 vagy 70 tartókra cserélte az ETC 503 tartókat. Az F-8-al való hasonlóság miatt a G-8 csak rövid ideig volt gyártva. Néhány G-t módosították, hogy 1000-1.600-1.800 kg-os bomba hordozására legyen alkalmas különleges bevetések esetén.

Körülbelül 1300 db Fw 190 G változat került legyártásra és számos példány pedig az A verziókból került átalakításra.

Oktató változatok

Hasonlóan mint a Bf 109 és a Ju 87 esetén a Fw 190-ből is készült oktató verzió Fw 190 S-5 és S-8 jelöléssel. Ezekből összesen 58 darab épült.

Fw 190 S-5

Alkalmazásuk

A keleti frontra 1941 augusztusában érkezett meg a Fw 190 A változata, elsőként az I/JG 51 vadászezred kapott belőlük. Szeptembertől februárig az északi és déli hadseregcsoportot is felszerelték velük, párhuzamosan a Bf 109 legjobb, G változatával. Azonnal sokkolta a Szövetségeseket. A fordulókört leszámítva mindenben jobbak voltak a legjobb brit típusnak számító Spitfire Mk. V-ösnél és hamarosan olyan veszteségeket okoztak, hogy a britek külön kommandós-akciót terveztek, hogy tanulmányozás céljából megszerezzenek egy működőképes Fw 190-est.

A jelentősen megnövelt teljesítményű Spitfire Mk. IX-es kifejezetten ez ellen a német vadász ellen jött létre, de az Fw 190-eseket (a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően) a háború végéig nem sikerült maradéktalanul beérni. Az Fw 190-esek kiváló elfogó- és kísérő vadászgépnek bizonyultak, de legnagyobb előnyük nem ez, hanem multi-funkciós kialakításuk volt, ezáltal vadászbombázóként, földi csapásmérőként, sőt éjszakai vadászként is kiválóan megállták a helyüket. Emiatt az Fw 190-eseket a második világháború minden frontján bevetették, ahol a német csapatok megfordultak. Részt vettek a Nyugat-Európa feletti légi harcokban, különleges, a radarok számára jóformán láthatatlanul kis magasságú repüléseken bombákat dobtak le az Egyesült Királyságban és éjszakai bevetéseket is teljesítettek (egyedül utóbbi célra nem váltak be, mert komoly veszteségeket szenvedtek a kétmotoros brit de Havilland Mosquito-któl).

A háború során egyre erősebb és jobban felfegyverzett változatok készültek, volt torpedóvető és vadászbombázó változata is. Funkcionális változatait leginkább a kurszki csata után alakították ki, amikor a zuhanóbombázók fejlesztése leállt, helyette csatarepülő-egységeket szerveztek. Ezekben vadászbombázókká átalakított Fw 190-esek és gépágyús Hs 129-esek alkották a többséget. A csatarepülők három különböző feladatkört láttak el, ami három különböző felszereltségű változatot igényelt. Ezek az éjszakai, a páncélvadász és a több feladatú csatarepülők. Ettől kezdve a vadászok fedélzeti fegyvereit szinte kizárólag földi célok ellen alkalmazták, légi támogatást csak ritkán teljesítettek. Már csak azért is, mert bombázógépek alig maradtak, amiket védeni kellett volna. Ehelyett az éjszakai csatarepülők az arcvonal mögötti infrastruktúrát támadták, a páncélvadászok – amelyek között korábbi bombázók gépágyús változatai is feltűnnek, mint a Ju 87G és Hs 129 – a páncélozott célokat támadták

Az Fw 190-esek a háború végső szakaszából is kivették a részüket: Franciaország, majd Németország felett harcolva késleltették a Szövetségesek győzelmét. Erősen páncélozott Fw 190 G-k (a könnyebb Bf 109G-kel megtámogatva) a nagy magasságban támadó amerikai bombázó-kötelékek ellen is megfelelőnek bizonyultak. A típussal a keleti fronton is komoly csatákat vívtak, de Észak-Afrikában és a Mediterránon is felbukkantak.

Magyar alkalmazás

Magyarország 1944 végén 72 db Fw 190 F-8-ast kapott, melyeket a keleti fronton intenzíven használtak, valamint számos példányt bevetettek a Magyarország feletti légi csatákban. Az első 18 db Fw 190 F–8-as gép 1944 októberében érkezett. Ezekkel a 102/1. Pávián zuhanóbombázó-század Ju 87 D–5 gépeit cserélték le. A század Lévay Győző (Lexi) százados parancsnoksága alatt állt. Súlyos harcokat követően karácsonyra elvesztették gépeik felét. 1944 decemberében és 1945 januárjában további 18 db gépet adtak át. Ezzel megalakult a 102/2. Puli század és a 102. vadászbombázó osztály is. Január után kaptak még 2×18 db gépet, amik részben eredeti német felségjellel repültek, csak a fehér sorszám volt feltüntetve a motorburkolaton. A gépek a W.501-től W.572-ig tartó számozást kapták. A háború végén a két század Ausztriában adta meg magát az amerikaiaknak. Megmaradt gépeiket felrobbantották. A magyar „fókákkal” repülő pilóták a földi kilövések mellett elértek körülbelül másfél tucat légi győzelmet is. A legsikeresebb talán Róza János szakaszvezető volt, aki 5-8 légi győzelmet ért el. Az iratanyagok megsemmisültek a háborúban, ezért nem lehet pontosan meghatározni, ki hány győzelmet aratott.

Forrás: internet, wikipedia (angol, magyar), Kenneth Mudson: Második világháború repülőgépei