Kedves játékos társak!
Szeretném bemutatni a Tier VI.-os német MBT-t a Leopard 2A4-t. Amely egy kifejleszthető jármű az német közepes harckocsi ágon.
Áttekintés
Alighogy a Leopard 1 szolgálatba lépett 1965-ben, rögtön felmerült az új 120 mm-es Rheinmetall L44 ágyú bevezetésének a gondolata. Erre az újabb szovjet harckocsik miatt volt szükség. Végül elvetették ezt az ötletet az MBT-70 “szuper harckocsi” kedvéért, amit az Egyesült Államokkal közösen indítottak el. Célja egy közös harckocsi típus kifejlesztése lett volna. Az MBT-70 innovatív konstrukció volt, meglepő ötletekkel, de ezeket az ötleteket akkor még nem lehetett megvalósítani. Ugyanakkor a költségei olyan nagyok voltak, hogy emiatt Nyugat-Németország 1969-ben visszalépett a projekttől. Az elért eredményeket részben hasznosították.
1970-ben az országon belül kezdtek újabb fejlesztésbe. Egy év után úgy döntöttek, hogy a ’60-as évek végi Experimentalentwicklung (későbbi nevén Keiler) projektre alapozzák az új típust. Néhány fontos szerkezeti elemet mégis az MBT-70-től vettek át. A jármű tömegének 50 tonnás felső határt szabtak. Az új típus 1971-ben kapta meg a Leopard 2 nevet, a korábban hadrendbe állított Leopard típus nevét pedig visszamenőleg Leopard 1-re változtatták. Tizenhét prototípust terveztek, ebből végül tizenhat teknő készült el.
A prototípusok ugyanis először erősen dőlt, üreges páncélzatot kaptak. A páncélzat cseréjével a tömeg hatvan tonnára növekedett. A tizennégyes számú tornyot építették át az új páncélzat teszteléséhez. Mivel a lőszertárolót is a toronyban alakították ki, az új torony sokkal nagyobb lett, mint az előd, a Leopard 1 tornya. A Leopard 2-n kezdetben perforált acélból készült páncélt használtak és nem a Chobham páncélt, mint azt gyakran állítják. A 14-es toronyba szerelték be az új 120 mm-es Rheinmetall ágyút.
Végül 1977 szeptemberében a Német Hadügyminisztérium 1800 db Leopard 2-es harckocsit rendelt meg, melyet öt részletben kívántak legyártatni. Az első részletet 1979. október 25-én le is szállították. Napjainkban annyira sikeres az exportja, hogy a gyártó már Euro Leopard néven emlegeti. Meg kell jegyezni azonban, hogy jelenleg Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország saját maga által fejlesztett és gyártott típust tart rendszerben.
Fegyverzet
1x 120 mm Rheinmetall L44 ágyú
1x 7.62 mm géppuska
1x 20 mm gépágyú
Fő fegyverzet
- Lőszer kapacitás: 41 lőszer
- Ágyú süllyedés: -9°
- Ágyú emelkedés: 20°
- Torony forgási sebesség: 23.8°/s (alap)
A fő ágyúnk a legendás 120 mm Rheinmetall L44-es ágyú ami rengeteg háborúban részt vett különböző harckocsik főágyújaként. A legerősebb ágyú jelenleg a játékban, amit a lőszerei is mutatják. Alapból kapunk HEATFS lőszert ami 650 mm páncélzat átütésére képes. Ez majdnem mindenre elég (de az ERA-t nem szereti). Kifejleszthető lőszerünk az APFSDS lőszer ami szintén hatalmas átütésre képes és ez viszont már mindent kilő, ami velünk szembe jön.
Név | Típus | Tömeg | Kezdősebesség | 100 m | 500 m | 1000 m | 1500 m | 2000 m |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
DM12 | HEATFS | 14 kg | 1140 m/s | 650 mm | 650 mm | 650 mm | 650 mm | 650 mm |
DM13 | APFSDS | 4.4 kg | 1650 m/s | 417 mm | 414 mm | 410 mm | 400 mm | 395 mm |
DM23 | APFSDS | 4.3 kg | 1650 m/s | 433 mm | 430 mm | 425 mm | 420 mm | 415 mm |
Páncél típus:Páncél
- Nagy keménységű hengerelt páncél (test oldala).
- Hengerelt homogén páncél /test hátulja).
- Kompozit páncél.
ELÜLSŐ RÉSZ | OLDAL | HÁTSÓ | ||
---|---|---|---|---|
Test | 35 mm + 20 mm(54°) Front LEMEZ 40 mm (50°) Alsó lemez | 10 mm Felső rész 35 mm Alsó rész 20 mm Hátsó rész | 20 mm (11°) Felső rész 20 mm (17°) Alsó rész | |
Torony | 35 mm torony szemből 35 mm Ágyú pajzs | 35 mm Első fele 15 mm Hátsó fele | 25 mm + 10 mm |
Kompozit:
Rétegelt páncél | ELÜLSŐ RÉSZ | OLDAL | HÁTSÓ | TETŐ |
---|---|---|---|---|
Test | Test front Felső rész: Külső réteges páncél NERA elemekkel: 520 mm Alsó rész: Külső réteges páncél NERA elemekkel: 280 mm | N/A | N/A | N/A |
Torony | Torony front: Külső réteges páncél NERA elemekkel: 440 mm (jobb oldal) 585 mm (bal oldal) Ágyú pajzs: Külső réteges páncél NERA elemekkel: 280 mm | Külső réteges páncél NERA elemekkel: 220 | N/A | N/A |
Mozgékonyság
A 55.2 tonnás harckocsit egy MTU MB 873 Ka-501 12 hengeres mindenevő dízelmotor hajtja ami 1500 lóerő leadására képes. Mobilitása alapból elfogadható, képes a lépést tartani mindennel (az Abramsen kívül). Fordulása, gyorsulása kiváló, képes meglépni ha a helyzet úgy hozza. A 72 km/h-s végsebességünket könnyedén képesek vagyunk elérni, mivel egy nagyon erős motort kapunk. A tolatási sebesség teljesen elég a menekülésre, mivel több váltó fokozat is van hátrafelé.
Fejlesztés/Legénység
Legénység fejlesztésénél a töltőnél az újratöltést tudom javasolni, parancsnoknál a vezetőképességet. Egy jó legénység minden harckocsinál sokat számít. Ami még nagyon fontos minden legénységi tagnál az a Javítás képesség. Nem mindegy ugyanis mennyivel hamarabb tudunk újra használhatatlan ócskavasból visszalőni vagy arrébb állni vele.
Moduloknál a fejlesztési folyamat: 1. javítókészlet 2. Poroltó 3. APFSDS és utána pedig a motor fejlesztések. 🙂
Előnyök, hátrányok
Előnyök
- Nagyon jó mobilitás.
- Erős torony páncélzat szemből, képes pattintani komolyabb lőszereket.
- Nagyon erős lőszert kapunk, ami mindent átüt. A fejlesztett messzebbre is hatásos.
- Töltési idő elfogadható.
- Nagyon gyors ágyú és torony mozgási sebesség.
Hátrányok
- A test páncél sokat nem ér és kisebb döntésnél is beviszik az oldalát.
- Amíg nincs meg a legelső APFSD lőszer addig nagyon korlátoltak vagyunk a frontális küzdelemnél.
- Az ágyúcső mellett könnyen beviszik mivel nincs benn a játékban az 500 mm-es plusz páncélzatot adó acélblokk, ami a valóságban ott van.
- Nincs autoloader-ünk, így ha meghal a töltő lassabb lesz a töltési idő.
Alkalmazás
A Leopard 2A4 inkább támogató harckocsi, mint “roham harckocsik”. Ha tehetjük messziről kapdossuk ki ellenfeleinket, de ne ijedjünk meg a közelharctól sem, ugyanis a Leo-nak egy hihetetlen erős ágyúja van, így még a legvastagabb páncélt is képesek vagyunk átütni. A leo-nak sajnos sok esélye nincs a frontális harcra, mivel test páncélunk nincs, így kénytelenek vagyunk rajtaütés szerű taktikát használni illetve ha tehetjük a torony páncélunkat használni.
Ha egy nyílt pályát kapunk akkor a Leo azt tudja csinálni amiben a legjobb: távolról kilőni a célpontokat. Szerencsére halálpontos az ágyúnk, így nem okoz gondot a 2 km-re lévő harckocsik kilövése sem. Városi pályán viszont menjünk olyan helyen ahol a legkevésbé számítanának ránk. Mivel átviszünk mindent kb célzás nélkül, így ha szembejön velünk egy Abrams akkor se ijedjünk meg, mivel gond nélkül kilőjük.
Kategóriák:Elemzések