Bemutatók

Tengeri óriások – Scharnhorst csatacirkáló

Üdv kedves olvasó! Egy történelmi rovat elindításában mesterkedem, melynek a neve “Tengeri óriások”. Ebben a sorozatban a valaha látott legerősebb és legnagyobb hajókat fogom bemutatni melyeket vízre bocsátottak. Ebben a szériában lesznek sokak által ismert és kevésbé ismert hajók is. Első sorban csatahajókat, nagyobb méretű cirkálókat és repülőgép hordozókat fogok bemutatni különböző országokból.

Első alanya a bemutatónak a Scharnhorst.

KMS Scharnhorst (Scharnhorst immer voran!)

scharnhorst-docked-741x460

Az 1920-as években Németországban megfogalmazódott a kérdés, hogy milyen és mekkora legyen az ország flottája. Ez az aggodalom gyorsan fokozódott, mikor látták, hogy a Szovjetek és a Franciák milyen új dizájnokkal állnak elő. A Versailles-i békeszerződés megszabta, hogy csak mekkora lehet egy hajó maximális mérete (10 000 long ton). A végleges tervek ezt az előírást jóval túllépték. Az Anglo-German haditengerészeti szerződés, melyet 1935-ben kötöttek teljesen kiiktatta a Versailles-i előírásokat. Hitler elrendelte a 2 db hajó azonnali legyártását, melyek a Scharnhorst és Gneisenau nevet viselték. Mivel akkorira nem készültek el az erősebb 380 mm-es ágyúk, így a két hajót a gyengébb 283 mm-es ágyúkkal szerelték.

A Scharnhorst volt az első hajó az új Német csatahajó programban. A hajót 1935 júniusában kezdték el építeni, 1936 Októberében bocsájtották vízre és 1939 januárjában fejezték be a Kriegsmarinewerft hajógyárban, Wilhelmshaven-ben ahol egyből hadba is állították. A Scharnhorst első kapitánya Captain Otto Ciliax volt. A járművet sok helyen csatacirkálónak tartották számon, mivel nagyon mozgékony volt egy hagyományos csatahajóhoz, ám a fegyverzete kisebb.

launch-of-the-battleship-scharnhorst-741x547

launch-of-the-scharnhorst-in-1936-741x556

A hajó fő fegyverzetét 9 db 283 mm-es SK C/34 ágyúk alkotják, melyeket 3 db toronyban helyeztek el, 2db elől és 1db hátul. Kiegészítő fegyverzete 12 db 150 mm-es L/55 ágyú és 14 db 105 mm-es L/65 ágyú és  6 db 53,3 cm-es torpedóvető-cső. Légvédelmi fegyverzete 16 db 37 mm-es SK C/30 L/83 légvédelmi ütegből és 10 db 20 mm-es C/30 légvédelmi ágyúból állt (a 20 mm-esek számát később növelték 16 db-ra).  A legénysége 1968 lélek volt.

gneisenau_5


A hajó nagyon gyors volt tradicionális csatahajókhoz mérve. A hajó a gyorsaságát 3 db Brown Boveri & Cie (BBC) által gyártott gőzturbinának köszönhette melyek 160 000 lóerőt voltak képesek leadni. Ezek a turbinák 32 csomós végsebességet biztosítottak a hajónak amelynek köszönhetően sokkal gyorsabb volt bármelyik Brit csatahajónál az Atlanti óceánon. A teljes tömege meghaladta a 38 000 tonnát. Páncélzata a következő módon volt kidolgozva:

  • övpáncél: 350 mm
  • citadella: 45 mm
  • fedélzet: 50 mm
  • lövegtornyok: 150-360 mm
  • parancsnoki torony: 200-350 mm
  • másodlagos tüzérség lövegtornyai: 50-140 mm

1024px-Scharnhorst-1-A503-FM30-50


Első bevetésén 1939 novemberében egy brit cirkálóval az HMS Rawalpindi-vel találkozott. A találkozás Izland-nál történt, a Rawalpindi őrjáratot folytatott a sziget körül mikor szembe találkozott a KMS Gneisenau-val és a KMS Scharnhorst-tal. A két német hajó többször is figyelmeztette a Rawalpindi-t, hogy adják meg magukat, de ezt a felszólítást nem vették figyelembe a britek. A Rawalpindi tüzet nyitott a Scharnhorst-ra. Ezek után a németek viszonozták a tüzet. A harc nem tarott sokáig. A Rawalpindi 238 embert vitt magával a mélybe és a maradék 38 túlélőt a Scharnhorst kimentett. Kisebb javítások után a Scharnhorst Norvégiába hajózott és segített a norvég invázióban amely 1940 áprilisától 1940 júniusáig tartott. A két hajó a Scharnhorst és a Gneisenau a haború nagyrészében együtt hajózott, együtt mentek küldetésekre. Az invázió alatt a két hajó csatába keveredett a Királyi Haditengerészet egyik csatacirkálójával a HMS Renown-al és 9 db H-osztályú rombolóval. A brit hajó tüzet nyitott a németekre. A Scharnhorst viszonozta a tüzet, de a hajó radarja meghibásodott, így nem tudta követni a Brit hajó mozgását.  A Scharnhorst visszavonulásra kényszerült.

scharnhorst-left-and-gneisenau-741x506

A Scharnhorst és a Gneisenau egymás mellett.

Ennek a hajónak az érdeme a világ leghosszabb lövése amelyet a norvég harcok alatt szerzett. A Scharnhorst és a Gneisenau tüzet nyitott egy brit repülőgép hordozóra a HMS Glorious-ra, amely egy Courageous osztályú hajó volt. A repülőgép hordozó 3 találatot kapott a Scharnhorst-tól ami ezek közül az utolsó lövést 24 000 m-ről (24km) adta le. A harcok alatt a 2 db kísérő hajója a HMS Glorious-nak a HMS Acasta és a HMS Ardent rombolók mind odavesztek az ütközet alatt. A csatában a Scharnhorst komoly sérüléseket szerzett melyeket a norvég Trondheim kikötőben megjavítottak. Ezek után a hajó csatlakozott a Gneisenau-hoz és együtt készülődtek “Operation Berlin”-re amely az Atlanti óceánon való szövetséges hajók elpusztítására irányult. A két testvér villámgyorsan, észrevétlenül jutott át a La Manche csatornán és ki az Atlanti óceánra.

gneisenau_21

A hajó rengeteg sikeres csatát tudhat maga mögött az Atlanti óceánon. Scharnhorst összesen 27 277 tonnányi konvoj hajót süllyesztett el. A két testvért folyamatosan üldözte a HMS King George V és a HMS Rodney csatahajók, de a Scharnhorst és a Gneisenau túl gyorsak voltak így könnyedén elmenekültek a két lomha hajó elöl. A North Cape-i csatában harcolt utoljára a Scharnhorst ahol a végét lelte. A Brit egységek egy csapdát állítottak a német hajónak. A csapda 19 kereskedő bárkából és 10 db rombolóból állt, melyek feladata a keleti frontra való ellátmányok szállítása volt a feladata. A Britek egy vadász osztagot is állomásoztattak a körzetben, ami a HMS Duke of York brit csatahajó, a HMS Jamaica cirkáló és 4 további rombolóból állt. További erősítés is útban volt ami a HMS Norfolk, HMS Belfast és a HMS Sheffield cirkálók voltak. Reggel 7:30-kor  a Scharnhorst-ot kísérő rombolók leváltak keresni a Szövetséges konvojt. Ekkor a Scharnhorst egyedül maradt. 9:00-kor a hajóra tüzet nyitott 3 db brit cirkáló. Az egyik lőszer telibe találta a Scharnhorst radar berendezését ezzel lényegében megvakítva a hajót. Ezek után a csatacirkáló délre fordult, hogy más szögben tudjon támadni. Dél körül a 3 cirkáló Norfolk, Belfast és a Sheffield is megtámadta a hajót. 12:41-kor Scharnhorst belefutott a Duke of York brit csatahajóba. Több órányi küzdelem és a túlerőben levő brit flottával hősiesen harcolva a hajó megkapta az utolsó találatát amelyet a Duke of York adott le. A hajó 36 ember kivételével a teljes legénységét a hullámsírba vitte.

A Scharnhorst túlélői

A Scharnhorst túlélői. 1944 január 2, Scapa Flow.

“Uraim, a Scharnhorsttal folytatott küzdelem a mi győzelmünkkel végződött. Remélem, hogy bármelyikük is kerül sokszoros túlerővel folytatott harcba, olyan hősiesen fogja vezetni a hajóját, mint ahogy ma a Scharnhorstot vezették!” ~Admiral Bruce Fraser

gallscharnsurvivor3


HeyBalii_EH

5 replies »

Hozzászólás