Cikkek

Walter Nowotny, a Luftwaffe ásza

Walter Nowotny a Luftwaffe ásza 97 évvel ezelőtt, 1920. december 7.-én született Gmündben, Ausztriában. 442 harci bevetése alatt 258 légi győzelmet ért el 1944-ben bekövetkezett haláláig. Ennek döntő többségét (255-öt) a keleti fronton szerezte, míg hármat Németország területei felett. Ezzel ő lett a Harmadik Birodalom ötödik legsikeresebb vadászpilótája.

1925-ben Schwarzenauba költözött a család, s egészen 1935-ig ott éltek, amíg apja, Rudolf Nowotny vasúti tisztviselőként Bécsben dolgozott. Két testvére volt, akik később a Wehrmacht-ban teljesítettek tiszti szolgálatot. Hubert a sztálingrádi csatában esett el.
Az általános iskolát Schwarzenauban végezte el. Középiskolás évei során szívesen sportolt, ’37-ben harmadik helyet szerzett az Alsó-Ausztriai atlétika bajnokságon, 1936-ban a berlini olimpiára is ellátogatott. Az akkor kötelező állami munkaszolgálat miatt lépett be aztán 1939-ben a Luftwaffe-hoz, mindössze 18 évesen.

Két évvel később, 1941-ben fejezte be a kiképzést. Még előtte, 1940. december 1.-jén vezényelték át az 54. Jagdgeschwader kiképző/ utánpótlás rajához. Saaremaanál (Észtország), 1941. július 19.-én megszerezte első és második légi győzelmét Bf 109 E-7-esével („Fehér 2”), két I-153-as fölött. A légiharcban viszont az ő gépét is lelőtték. 3 napig sodródott egy csónakban a Riga-i öbölben (Balti-tenger), ahol kis híján egy orosz romboló letarolta. A megpróbáltatások után végül partra vetődött Lettország partjainál. Ezek után, az ebben a 3 napban viselt nadrágját összes bevetésén viselte, kivéve az utolsót.

24852428_521282464902002_3105049760529146331_n

Gyémánttal, tölgyfalevelekkel és kardokkal ékesített lovagkereszttel

1942. szeptember 4.-én kapta meg a Vaskeresztet 56. légigyőzelme után. Az átadás után visszamehetett szülőföldjére, ahol utoljára találkozott a három testvér. Miután visszatért a frontra, október 25.-én századparancsnokká lépett elő az 54. Jagdgeschwader (JG) 1. Staffeljánál.
1943 januárjában kezdték el az 54. JG-t felszerelni a mozgékony Focke-Wulf 190-esekkel. Nowotny hallatlan sikereket ért el ezzel a típussal. Átlagban két légigyőzelmet ért el naponta ezekben az időkben. Három társával (Karl Schnörrer, Anton Döbele, Rudolf Rademacher) együtt ’Nowotny rajként’ ismerték őket az orosz fronton. A valaha volt legsikeresebb raj voltak a Luftwaffe történelmében az összesen elért 524 légi győzelemmel.

24774971_521282431568672_6301292618820099560_n

a JG 54 pilótái 1943 októberében

Csak augusztusban 49 repülőgépet lőtt le (amely eredmény pontosan megegyezik Erich Hartmann ugyanebben az egy hónapban elért légi győzelmeivel), s 21.-én megkapta az I. Gruppe parancsnokságát. Szeptember elsején két bevetés alatt 10 repülőt lőtt le, így összesen 183 légi győzelemnél tartott, amit aztán 4.-én 189-re emelt. Emiatt néhány nappal később (8.-án) megkapta a tölgyfaleveleket is a keresztjéhez, amit személyesen a Führer adott át neki 22.-én. Viszont ez nem sikerült úgy, ahogy most leírtam, mivel a bevetések és a kitüntetések párhuzamosan zajlottak abban az időben. Valóban 8.-án „adták” neki a tölgyfaleveleket, viszont ezen a napon Nowotny már bezsebelte 200. légi győzelmét is. 15.-ére 215-nél tartott, 17.-én pedig már 218-nál, így 22.-én a tölgyfalevelek mellé kardokat is kapott.

24774875_521282434902005_2812672350652177841_n

Nowotny által repült gépek rajzai

22.-e előtt egy nappal már századossá léptették elő, október elsején pedig már a 225. győzelmét ünnepelhette. 1943. október 14.-én a történelemben először Nowotny érte el a mágikus 250. légi győzelmet (az első 200 győzelemmel rendelkező ász Hermann Graf volt). Nowotny-t egy Vilnai bárban, ünneplés közben hívta fel a Führer: megkapja a gyémántokat is a tölgyfalevelek és a kardok mellé. 1943. október 19.-én tüntették ki a gyémántokkal, nyolcadikként (összesen 27 ember kapta meg a háború során). 10 nappal később pedig Nowotny adhatta át a később 267 légi győzelmet elérő, és ezzel a negyedik legsikeresebb Luftwaffe pilótának, Otto Kittelnek a Vaskeresztet.

Rajtársa, Anton Döbele 1943. november 11.-én egy IL-2-essel való ütközésben életét vesztette, másik társa, Karl Schnörrer alacsonyan repülő gépéből ugrott ki, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Schnörrer helyére Ernst Richter került, Nowotny vele repülve érte el az utolsó két légi győzelmét keleten. Így összesen 255 igazolt és 50 igazolatlan győzelemmel rendelték vissza az orosz frontról.

24852221_521282301568685_5072632830641924379_n

Me 262 A-1a

Egy hosszabb kihagyás után (mely alatt kinevezték a JG 101-es élére) 1944 szeptemberében került a ’Nowotny különítmény’-hez, ami egy speciális alakulat volt, mely az újonnan kifejlesztett Me 262 sugárhajtású vadászokat repülte. A tesztfázis a harci bevetéseket is tartalmazta, így aratta Nowotny 1944. október 7.-én első légi győzelmét a nyugati fronton egy B-24 Liberator felett.
November 7.-én Alfred Keller és Adolf Galland tábornokok látogatást terveztek a Nowotny különítménynél, mivel az egység eredményei lehangolóak voltak, magas veszteségeik és a viszonylag csekély sikereik miatt. Több pilóta kételyeit fejezte ki a 262-es bevethetőségét illetően. Ezen feldühödve Keller gyáváknak nevezte a Luftwaffe ászait és megjegyezte, hogy pilótáik elvesztették a harci szellemüket.

24774959_521282171568698_2505572801123643337_n

kobramangust alkotása az álcafestékek között. Walter Nowotny festése 1944-ből. https://live.warthunder.com/post/332959/en/

Utolsó bevetésére még aznap, nem sokkal később került sor, mivel üzenetet kapott a bázis, hogy egy nagyobb kötelék bombázó közeledik. Hesepéből kettő Me 262-es szállt fel, hogy Nowotnyval és társával, Erich Büttnerrel találkozzanak. Így négyen szálltak volna szembe a szövetséges kötelékkel. Büttner és Nowotny startolása viszont problémákba ütközött, ám Nowotny később megoldotta a hajtóműproblémáját, így Büttnert hátrahagyva egyedül indult a másik két 262-es nyomába. Végül annyit késlekedett a felszállással, hogy a másik kettő gép már visszatért bevetésről, így egyedül szállt szembe a túlerővel. A rádiósok vették az adását, mikor beszámolt egy B-24 és egy P-51-es lelövéséről, utána viszont egyik hajtóművének meghibásodását jelentette. Helmut Lennartz visszaemlékezéséből:
„Jól emlékszem Nowotny lezuhanására. Gossler őrmester, az egységeink rádiósa felállított egy rádiót a reptéren. Ezen keresztül én és sokan mások hallhattuk a beszélgetést Nowotny gépével. Az utolsó szavai ezek voltak: „Égek!” vagy hogy „Ég!” A szavak kissé zavarosak voltak.”

Máig tisztázatlan, hogy meghibásodás vagy egy szövetséges gép által zuhant le a vadászpilóta. A szemtanúk elmesélése szerint egy Me 262 A-1a „Fehér 8-as” robbant ki a felhők közül, majd csapódott bele a földbe 2,5 kilométerrel Hesepétől keletre. Egyedül ezen a bevetésén nem viselte szerencsehozó nadrágját.

24312855_521282428235339_512954010825909852_n

A Luftwaffe 5. legsikeresebb pilótáját, Walter Nowotnyt Bécsben helyezték végső nyugalomra.

 


Szerző: OldFoxx / HUA
Forrás: luftwaffe.cz, wikipedia.com
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s