Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Előzmények

Az első világháborúban a repülő, mint fegyvernem bevezetése mellett egy másik da Vinci-t már a középkorban foglalkoztatott jármű, a harckocsi forradalmasítása is megtörtént. A monarchia csak kis figyelmet fordított a hadseregének korszerűsítésére, ennek kártékony hatása, következtében igazi harckocsival nem is rendelkezett. Magyarországon is csak 8 darab páncélautó volt rendszeresítve, amiből a károlyiék és tanácsköztársaság okozta dúlás közben/után a románok 6-ot el is loptak, a maradék a 2-t Nemzeti Hadsereg őrizte meg.

Antant diktatúra és a rejtett fejlesztés

A trianoni és az egyéb békediktátumok a “vesztes” országok teljes leépítését írták elő, mindenféle fegyvernemtől való megszabadulás mellett. Egy szerencsénk, hogy a magyar nép a németnél hamarabb elzavarta a szélsőbaloldali “forradalmárokat”, így Németországtól még 1919-1920 fordulóján potom áron tudtunk venni 14 db LK-II (Leichter Kampfwagen) harckocsit, amit viszont rejteni kellett, az Antant szemei elől, ugyanis a diktátum betartását egy folyamatosan hazánkban tartózkodó antantbizottság ellenőrizte. A harckocsikat így itthon szétszerelték, egyes részeit traktoralkatrésznek és egyébnek álcázva az ország különböző gyáraiban tárolták, páncéltestét pedig vasúti tehervonatokon folyamatosan utaztatták (menekítették).

A Bethlen kormány folyamatosan azért küzdött, hogy a többi ‘vesztes’ országhoz hasonlóan Magyarországon is rendelkezhessen a rendőrség gépkocsiállománnyal. Végül 1922 júniusában a Szövetségközi Tanács beadta a derekát, Magyarország hivatalosan is engedélyt kapott legfeljebb 12 db terepjárásra képtelen páncélgépkocsi birtoklására.
Ekkor vehették elő újra a két még megmaradt első világháborús páncélgépkocsit, a maradék 10 helyre pedig teherautó alvázra épített páncél gyanánt faros- és bádoglemezekkel borított utánzatot építettek, amelyekkel a kiképzést meg lehetett kezdeni.

A legfőbb előnye ugyanis az engedélynek az volt, hogy a Magyar Belügyminisztérium most már, habár rendőri iskolának álcázva, de hivatalosan is elindíthatta a magyar harckocsizóképzést, Rendőrújonc Iskola (RUISK) néven.

Gazdasági nehézségek és leküzdésük

Az antant ellenőrző bizottsága továbbra is szúrós szemekkel vizsgálta az ország fejlődését, amely a károk miatt így is nagyon lassan haladt. A háború végi dúlás okozott kárait ki kellett javítani, emellett az országnak mind gazdaságilag, mind szellemileg ki kellett hevernie, hogy területének jelentős részét és szinte teljes nyersanyagkészletét elvesztette, magyarságának majdnem fele pedig a határon kívülre került. Infrastruktúráját újra kellett szervezni, mivel az új határokat szándékosan úgy jelölték ki, hogy az út- és vasúthálózat ne legyen a magyarok által határátlépés nélkül használható. Az uzsoráztatás és a hihetetlen tőkeelvitel pedig a magyar pénzt döntötte be. Ezek mellett teljesen érthető, hogy a Magyar Kormány egyáltalán nem volt olyan helyzetben, hogy a 12 helyet új korszerű páncélgépkocsikkal töltse fel.

A magyar gazdaság 1925-től kezdett talpra állni. Bevezettük a pengőt, majd 1926-ra a Népszövetség fojtó karmait is sikerült ledobnunk magunkról.
A külső befolyás (elnyomás) és szabályozás egyre gyengülő hatása miatt a magyar külpolitikának sikerült kilépnie a neki szánt mederből és megkezdtük a diplomácia kapcsolatok felvételét más európai országokkal.
Legerősebb kapcsolatot elsődlegesen Olaszországgal, Angliával és Svédországgal építettünk ki, elsővel közeli fekvése, és hasonló külpolitikája, másodikkal a politikai elszigeteltségünk ellen való küzdés jegyében, harmadikkal pedig elvesztett nyersanyagkészleteink importtal történő pótlása miatt alakítottunk ki valamilyen szintű gazdasági és/vagy politikai szövetséget. 

Fellendülés

A gazdasági fellendülés és a politikai befolyásszerzés hatására nem volt nehéz feladat meggyőzni a Nagykövetek Tanácsát, engedélyt kaptunk a rendőrgépkocsi állományunk feltöltésére 12 darab külföldről vásárolt páncélozott gépkocsival, az eddigiek alkalmatlanok voltak a kiképzésre is mivel már vagy nagyon elavultak voltak, vagy csak (szinte) semmi közük nem volt a páncélgépkocsikhoz.

A következő nehézséget a beszerzés jelentette, a Magyar Kormány 6 gyártótól akart 2-2 járművet vásárolni, viszont az Antant nemzetek nem voltak hajlandóak számunkra gépkocsikat megvételre biztosítani, a olaszoknak és a németeknek pedig még a saját gépiparuk felélesztésével is meggyűlt a bajuk.
Végül aztán sikerült beszerezni kettő darab Vickers páncélgépkocsit, mivel ezeket az angol hadvezetés hadihasználatra alkalmatlannak nyilvánította, a maradékot pedig először háromtengelyes teherautókkal imitálták. Azonban ezen teherautók alváza nem bírta el a páncélt, ezt a Crossley és Krupp alvázra épített páncélgépkocsik bevezetésével tudtuk orvosolni. Ezeket már centiméteres páncélzattal, forgótoronnyal és géppuskákkal lehetett felszerelni, így 1927 végére már rendelkezett az ország hét darab teljes valójában páncélgépkocsinak nevezhető harcjárművel, amelyek segítségével a RUISK harckocsizó képzése zavartalanul és nagy ütemben haladt. Ennek következtében a Honvédség fel is állította az első páncéljárműves hadosztályt, mely egy osztálytörzsből, egy harckocsiszázadból, két páncélgépkocsi századból és egy páncélvonatból állt.

Ezzel az első rész le is zárult, a következő részben megtudhatjátok, milyen járművekkel töltötték fel ezt a hadosztályt és hogyan fejlődött a Magyar Honvédség páncélosfegyverneme a ’30-as években.

Következő rész

“Magyarország járművei a két világháború között” sorozat
további részeinek megtekintése.