Történelem

Erich Hartmann, minden idők legeredményesebb vadászpilótája

0daceb965838377f755c49f1f660c79e

Mint minden idők legeredményesebb vadászpilótája Erich Hartmann őrnagy a  létező legmagasabb német kitüntetést viselte: Vaskereszt lovagkeresztjét tölgyfalombokkal, kardokkal és gyémántokkal ékesítve. A háborús történetekben nem igen található Hartmannhoz hasonló kaliberű ember, a repülés rövid átfogó történetében mégkevésbé. Hartmann 352 hitelesített légigyőzelme a legtöbb a világon, a legközelebbi riválisának a szintén német Gerhard Barkhornnak 51-el kevesebb légi győzelme van, mint Hartmann-nak.

Az állandó bevetésben lévő Luftwaffe-nak csak maroknyi olyan pilótája volt, akik gyakrabban repültek vagy többször vettek részt légi harcban, mint Erich Hartmann, pedig a háború befejezésekor még csak 23 éves volt!

Nem kevesebb, mint 1400 felszállást teljesített és több mint 800 légi harcban vett részt. Fiatalsága, fizikai és szellemi ellenállóképessége alkalmassá tette, hogy 1942 tavasza és 1945 májusa között kimerültség nélkül állandó készenlétben legyen. Sosem sebesült meg. Nem csak a véletlen szerencse műve, hogy egyetlen karcolás nélkül átvészelte a légi párbajokat. Természetesen szerencse is kísérte – mint minden vadászpilótát – de a légiharcnak egy sajátos módját fejlesztette ki, amely taktikai újjítás is volt: csata közben kerülte a manőverezést. Hartmann sikerei támadásvezetésének különleges módjára vezethetők vissza. Közvetlen volt – mint ő maga – és a lehető legkisebb távolságból hajtotta végre a tüzelést. Lövés előtt mindig mintegy 30 m-re (!) közelítette meg ellenfelét. Ez a veszélyes közelség ugyanúgy végződhetett volna ütközéssel és találattal is. A keleti fronton 14 kényszerleszállást élt túl!

Az igazi férfiasság eredete az ifjúság

Az 1923. április 13-án a württembergi Weissachban született Erich erős, szőke gyerek volt aki már akkor is saját akaratát akarta érvényesíteni, mikor felszállt édesanyjával annak a gőzösnek a fedélzetére ami Kínába vitte őket. Apja, Dr. Alfred Hartmann katonaorvos volt az I. világháborúban és a háborúból visszatérve látva hazája romjait unokatestvére bíztatására – aki sanghaji német konzul volt – Kínába utazott és ott nyitott rendelőt. Azonban 1929-re mindennapossá váltak a támadások az európai polgárok ellen és családját előre küldve ő maga is hazautazott és Stuttgart környékén nyitott rendelőt.

Erich fiatal kora óta vonzódott a repüléshez. A vakmerőségre is hajlott, amire jó példa első repülési kisérlete. Bambuszbotokból szerkesztett magának siklórepülőt, amire régi takarókat feszített. Ezzel nekifutott és a nyári lak tetejéről leugrott és a jó előre kiásott, földel megtöltött gödörben landolt. Érdeklődése a repülés iránt ösztönzést kapott mikor édesanyja, Elisabeth Hartmann repülősportot kezdett űzni. 1930-ban a Hartmann család boldog tulajdonosa lett egy kétüléses gépnek. Ezután minden szombaton és vasárnap lehetett látni a Hartmann családot, hogy a kis gépen repülnek vagy javítgatják. A gazdasági válság azonban elérte Németországot és el kellett adniuk a kedvelt gépüket.

A következő évben Hitler átvette a hatalmat és megkezdődött a német repülés újjáélesztése. 1936-ban Elisabeth repülőklubot alapított a fiatalok számára és kiképzőpilóta lett. A 30-as évek közepétől Erich és öccse Alfréd egy internátusban tanultak. Az iskola nevelési módszerei azonban ellentétben álltak Erich kibontakozó jellemével, ő a szabadságot szerette. Az iskola szigorú katonai elvei az élet minden területére kiterjedtek, még a szabadidejüket is szabályozták. Az otthon töltött hétvégék a szabadságot jelentették számára. Erichet azonban nem törték meg: mindig könnyed volt, magabiztos és mosolygott.

Amikor néhány hónappal tizennyolcadik születésnapja után, 1940 áprilisában leérettségizett világosság vált számára, hogy be kell vonulnia katonának. Ez nála csak egyet jelenthetett: a Luftwaffe-t! A rottweili iskolában töltött idő igaz, hogy Erichben ellenérzést szült a kaszárnyastílussal szemben, de ezt félre kellett tennie, hogy repülhessen. A vakfegyelem mindig távol állt tőle és ez jelentősen hátráltatta katonai előmenetelét mind a Luftwaffe-ban, mind az új szövetséges légierőben.

5fffd87ab09d5d8991b032952673eb97--erich-hartmann-hitler-youth

Az ifjú Erich Hartmann // forrás: pinterest

Vadászpilóta születik

A vadászpilóták gyors kiképzésére 1941 elején még nem volt szükség, a Berlin-Gatowon megkezdett pilótaképzése majd egy évig tartott.  A háború későbbi szakaszában Hartmann egységébe érkeztek olyan pilóták akik alig 40 óra repüléssel rendelkeztek és indultak bevetésre, Hartmann viszont még 73 motoros repülés után repülhetett csak egyedül! Minden bizonnyal nagy segítségére volt a több száz órás vitorlázórepülés és landolás tapasztalata. A repülő alapkiképzés 1941. október 14-én véget ért, és ezután az anhalti Zerbst-beli vadászrepülő-iskolába vezényelték. Zerbstben megismerkedett azzal a repülőgéptípussal, amely később dicsőségre segítette: a Messerschmidt Me-109-essel. Erich addig az időpontig, mire készen állt a híres Me-109-es vezetésére, 17 különböző repülőgéptípuson repült. Erich a kezdetektől tehetséges lövésznek bizonyult, de ő azt állította nagy távolságból nem tud pontosan célozni. Inkább szerette jobban megközelíteni a célpontot. Amikor 1942. március 31-én Hartmannt hadnaggyá nevezték ki, úgy vélte, becsülettel megszolgált rangjáért és pilótajelvényéért. A keleti frontra vezényelték a JG.52 ezredhez. Előtte három nap szabadságot kért, és hazautazott, ahol tiszteletére családtagjai, barátai búcsúünnepséget rendeztek. Uschnak azt mondta:– Szeretnélek feleségül venni, ha vége a háborúnak. Hajlandó vagy várni rám?– Igen, Erich, várni foglak. Tényleg várnia kellett, hosszabb ideig, mint azt általában elvárják a nőktől.

96d48af15ae8cbaa9db7851b57b318f0

Hartmann a Bf-109 G-6-ossal

A front felé haladva először Krakkóban kötött ki, ahol a parancsnok közölte vele és 3 társával, hogy csak Stukák vannak a repülőterén, csak azzal tudnak tovább menni a frontra. Nem azért tanultak annyi hónapon keresztül, hogy ez akadályt jelentsen pár fiatal pilótának. Néhány perccel később már be is szálltak az ismeretlen pilótafülkébe, amely alapvetően nem sokban különbözött a Me-109-esétől. Hartmann felmelegítette a motort, minden rendben lévőnek tűnt. Társai a felszállópályára gördültek és felszálltak. Hartmann lassan a starthoz gördült. Egy deszkából készült repülésirányító torony állt a megállító pont közelében. Megpróbált a bódé mellett elmenni. Fékezni akart a bal fékkel. Semmi reakció. Benyomta mindkét féket. Még mindig semmi. A repülő egyre közeledett a bódéhoz, miközben Hartmann a hibás fékkel bajlódott. Látta kirohanni a repülésirányítót a kunyhóból, majd egy pillanattal később a Stuka belefúródott a deszkabódéba. A propeller tűzifává aprította a bódét. A bódét eredeti méretének a felére nyírta, a papírokból és dokumentumokból pedig konfetti lett. Nem indult túl jól pilóta karrierje. A parancsnok végül úgy döntött, hogy őt és egy társát egy olyan Ju-52-essel küldi a frontra, melynek nem ők ülnek a kormányánál.

Első bevetés

1942. október 10-én a JG. 52. III. századába osztották be, melynek parancsnoksága a Terek folyó partján fekvő kis faluban, Szoldatszkajában volt. Első bevetése 1942. október 14-én volt. Két Me-109 G-2-vel (az ezredet 1942 nyarán fegyverezték át az új Gusztávokra) ellenőrző repülést végzett Groznij és Digora között a Kaukázus láncai  fölött. Rádión szóltak, hogy több orosz repülő támadja a földi egységeket így Hartmannt és társát Rossmannt oda vezényelték. A végeredmény katasztrofális lett. Első bevetésén Erich Hartmann hadnagy a légi taktika majd minden szent szabályát megsértette, ami egy újonctól végül is szinte „elvárható”. Még a géppel se tudott vissza menni, mert útközben kifogyott az üzemanyag, így kényszerleszállás lett a dolog vége. Bonin őrnagy közölte, hogy a repülés alapszabályainak megsértéséért büntetésül három napig a karbantartó személyzettel kell dolgoznia. A következő napokban egy bűnbánó szőke fiatalember szorgoskodott a szerelők és fegyverkarbantartók között. Fényes karrierjének nem volt valami dicsőséges kezdete, de ebből az esetből is sokat tanult.

Első légi győzelem

1942. november 5-én bevetésre indult egy állítólag négy repülőből álló raj ellen, Digora környékére. Hartmannnak jó szeme volt, ő jelentette először az ellenséget. Tizennyolc Il-2-es Sturmovik harci repülőt és egy tíz darab LaGG-3-asból álló köteléket számlált. Számukat tekintve nem voltak egyenlők az esélyek, de a németek már hozzászoktak az állandósult szovjet számbeli fölényhez. Az elkövetkező dolgok előjeleképpen a tapasztalt Trepte hadnagy ezúttal nem vette észre az ellenséget. Utasította Hartmannt, vegye át a parancsnokságot és támadjon. A német raj kettévált, és meredek ívben az oroszok fölé és mögé kerültek. Feladatuk volt megakadályozni az Il-2-esek német földi csapatok elleni támadását. Hartmann és Trepte áttört a védőgyűrűn, és az ellenséges gépek között zuhanórepülésben rövid, célzott lövéseket adtak le. Miután 50 méteres magasságban Hartmann felkapta a gépet, befogta a kötelék bal szélén levő Il-2-est. Nem egész száz méterről tüzet nyitott. Talált! Látta, ahogy a gépfegyverlövedékek lepattannak az orosz gép vastag páncélzatáról. Hartmann emlékezett rá, hogy egyszer Alfred Grislawskival beszélgetett a lepattanó lövedékekről. De volt egy módszer, mellyel ez a gép is sebezhető volt. Grislawski elmesélte neki, és most erre gondolt.  Magasba emelkedett, megfordult, és újra rárepült az II-2-esre. Meredeken zuhanva repült a föld fölé néhány méterrel, és alulról került az ellenséges gép mögé. Ezúttal várt a tüzeléssel, míg a Sturmovik-ot hatvan méterre megközelítette. Lövései nyomán az Il-2-es olaj hűtőjéből vastag füstfelhő tört elő. Az eltalált gép kelet felé száguldott, és levált a kötelékről. Egy rövid, éles robbanás hallatszott az Il-2-es raktere alól, és roncsdarabok repültek Hartmann felé. Me-109-ese motorházának tetejét tompa robbanás rázta meg, füst szivárgott a motortérből a pilótafülkébe, majd előtört a motor alól. Hartmann egy pillanat alatt felmérte helyzetét. Gyorsan megtette a szükséges előkészületeket a kényszerleszállásra. Éppen idejében. Lángok csaptak fel a motor alól, amint letette a gépet. Amikor Hartmann felnyitotta a tetőt, látta amint ellensége lezuhan. Az Il-2-es füst-és tűzcsíkot húzva maga után két kilométernyire-keletre csapódott a földbe. Erich Hartmann első légi győzelmét aratta, na meg a második kényszerleszállás is ki volt pipálva. Trepte hadnagy Hartmann feje fölött körözött, majd szárnyát megbillentve elrepült, miután látta, hogy él és mozog.

7e43d4f8165d1f4343e1b4277572efe1

Erich Hartmann hadnagy // forrás: pinterest

Bubi erőre kap

Karrierje lassan indult, második győzelmét csak 1943. február 27-én aratta. Nem sokkal ezután megérkezett az egységhez az az ember, aki Hartmannnak megadta a végső lökést: Walter Krupinski főhadnagy. Az új alegységparancsnok a maga különös módján vette át a parancsnokságot, amivel azonnal kivívta Hartmann és társai elismerését: Krupinski megérkezett, bemutatkozott mint új egységparancsnok, majd azonnal kért egy bevetésre felkészített vadászgépet. Ezután felszállt, párbajra kelt az ellenséggel, és nyomban le is lőtték, úgyhogy ki kellett ugrania a gépből. Miután egy kocsi visszahozta a repülőtérre, kezdte elölről, új gépet kért és megint felszállt. Ezúttal viszont már két lövése is talált, és épségben tért vissza a repülőtérre. Egy percig sem volt kétséges, hogy ő egy igazi egyéniség, akinek nincs szüksége kaszárnyai allűrökre, hogy vezetni tudja az embereit. Hartmann rögtön megszerette Krupinskit. Ezután az új egységparancsnok azt kívánta, hogy nevezzenek ki valakit rajtársának, aki Hartmann lett, és ezzel egy halálos páros alakult meg. Hamar nyilvánvaló lett mindkettejük számára, hogy bátran a másikra bízhatják magukat. Légiharc közben szinte egymás gondolataiban olvastak: ha Krupinski támadott, Hartmann figyelőnek hátramaradt, védte parancsnoka hátát, és mondta neki mit tegyen, ha újabb ellenséges repülő kapcsolódott a támadásba. Amikor Hartmann támadott, Krupinski maradt hátra, és utasításokat adott a repülési pozíció módosítására vagy kitérő manőver végrehajtására. De Hartmann mindig ugyanazt a parancsot hallotta Krupinskitól: – Hé, Bubi! Menj még közelebb, túl korán tüzelsz! Ekkor kapta meg becenevét. Nemsokára az egész egység Bubinak hívta, így ráragadt ez a név. Krupinski állandó noszogatása, hogy „Hé, Bubi, közelebb”, bátorságot adott Hartmannak, hogy mind kisebb távolságot tartson. Minél közelebb került ellenfeléhez, annál megsemmisítőbb volt lövései hatása. Csak kevés lövése tévesztett célt. Gyakran lehetett látni, ahogy az ellenséges fegyverek kereszttüzében egészen közelről száll szembe ellenfelével. Rövid idő múlva Hartmann minden olyan taktikát kifejlesztett, mely a légiharcok során elválaszthatatlan lett tőle. A négy mágikus lépcső nevei a következők voltak: nézni – dönteni – támadni – megfordulni és szünetet tartani. Ε módszer következetes alkalmazása segítette a csúcsra Erich Hartmannt.

1b32bf67d608eb40c6d96a044755c131

Bevetésre készülve

Az orosz offenzíva teljes erővel folyt a keleti front déli részén, ellenségben nem volt hiány. 1943. augusztus 5-én Hartmann megszerezte a 60. győzelmét (alig több mint 5 hónappal a második után), és a következő 3 napon további tíz győzelmet aratott. 1943. augusztus 17-én elérte 80. győzelmét, megismételve Manfred von Richthofen első világháborúbeli teljesítményét. 1943. szeptember végére 115 győzelmével túlszárnyalta „Vati” Mölders eredményét, akinek a történelemben elsőként sikerült 100 ellenséges gépet lelőnie. Más háborús hadsereg légieröjénél Erich Hartmann már nemzeti hős lett volna. De az orosz fronton a 100 légi győzelem viszonylag gyakori volt, és csak a 150. győzelem számított különleges teljesítménynek.

Aircrew-Luftwaffe-JG52-legend-Erich-Hartmann-with-his-aircraft-WNr-20499-Russia-1944-01

100-ik légi győzelmi festés // forrás: pinterest

A fiatal, szőke rajparancsnok sikert sikerre halmozott. Ahogy egyre gyakoribbá vált napi több győzelme, úgy nőtt az önbizalma is. De az orosz repülőgépek és a pilóták is egyre jobbak lettek, egyre nehezebb volt légicsatát nyerni. 1943. október 29-én Erich Hartmann hadnagy a 150. ellenségén is győzedelmeskedett. Ezzel kiérdemelte a Vaskereszt Lovagkeresztjét.

1943. augusztus 19-éről 20-ára virradó éjjel egész éjszaka dörgött az orosz tüzérség támadása. Ezen a napon a 300. bevetésére indult, és halálosan fáradt volt. A hajnali órákban rossz hírek érkeztek az egység Donyecki-medencében fekvő, kutejnyikovói repülőterére. Az oroszok áttörtek, nagy német egységeket fenyegetett a bekerítés veszélye. Harcra készen és megbízhatóan repült a nyolc Me 109-es, hogy Rudel Stukáival találkozzon. Füstoszlopok és a gránáttámadás fényei jelezték egy nagy területen a zárótűz vonalát, és a front súlyos harcait. Ahogy Hartmann a csatamező közelébe ért, mintegy negyven Il-2-es Sturmovik csatarepülőt fedezett fel, amelyek a német tüzérséget bombázták. Minden Sturmovik-ot egy orosz vadászgép fedezett; körülbelül negyven LaGG-5-ös és Jak-9-es körözött a harctér felett. Hartmann zuhanórepülésben áttört az orosz vadászgépek védőgyűrűjén, és közben tüzelt. Megtámadták az alacsonyan repülő Sturmovikokat. Minden egyes páncélozott Sturmovik lelövése levegőhöz juttatta a gyalogságot. A küldetés kicsit rosszul végződött, mert egy újabb kényszerleszállás lett a vége, sőt a német vonalak helyett mélyen az orosz vonalakon belül sikerült gépét leraknia. Sebesültnek tetette magát mikor orosz katonák jelentek meg, akik végül egy teherautóra rakták és elindultak vele egyre távolabb saját vonalaitól. Szerencséjére az égbolton Stukák jelentek meg, így a teherautó megállt, ami kihasznált, leugrott a járműről és futásnak indult. Elindult a saját vonalak felé. Bimmel a szerelője annyira szerette „ főnökét” , hogy egymaga elindult megkeresni őt egy fegyverrel a kezében.

2115162988_08ef9bb159_z

Szerelőjével // forrás: pinterest

A szőke vadászpilóta és hűséges karbantartója között igazi barátság volt. Hartmann pár óra gyaloglás után elérte a saját vonalakat, de nem volt rádió, hogy beszóljanak, hogy megvan. De itt se volt nyugodt estéje, mert egy orosz gyalogsági támadás visszaverésében is segíteni kellet a holtfáradt német gyalogosoknak. Ez volt Hartmann első szembesülése a gyalogság háborújával. Az eset után a hajnali szürkületben egy őrmester a parancsnokságra vezette Hartmannt, ahol már rádió és telefon is volt, és a parancsnok összeköttetésbe lépett a felettesekkel. Megállapították személyazonosságát, és egy kocsival visszavitték a repülőtérre. A Bimmel iránti izgalom a következő napot is meghatározta. Következő reggel azonban a repülőtér szélén feltűnt Bimmel összetéveszthetetlen alakja. Sötét árnyékok ültek a szeme alatt, és az arca kimerültnek látszott. Szemmel láthatóan az összeomlás szélén állt, amikor csalódottan visszatért. Aztán meglátta Hartmannt. A két férfi némán rázta egymás kezét, kifejezve azt az összetartozást, amelyet azok az emberek éreznek, akik készek egymásért feláldozni az életüket.

9-JG52-ins.svg

Karaya-1 minden gépére fel volt festve

Karaya-l legendája

Miután Hartmann 1943 őszén elérte 150. győzelmét, barátai és ellenségei körében egyaránt fogalommá vált. A német újságokban az 52. vadászezred más vezető pilótáinak fényképe mellett az ő képét is egyre gyakrabban lehetett már látni. Az oroszok rádiós hívójeléről először csak „Karaya-l”-ként ismerték. Később „Fekete Ördög”-nek nevezték. A fekete ördög legendája akkor született, amikor Hartmann a gépe orrára egy tulipánhoz hasonló, cakkos szélű, feltűnő, fekete mintát festetett. Ez harc közben könnyen felismerhető volt, és a szovjet pilóták hamar megtanulták, hogy ennek a gépnek a pilótája olyan ellenfél, aki elől jobb kitérni, mert sosem lő mellé. Így az oroszoktól, akik nem tudták az igazi nevét, ezt a becenevet kapta.

rjqqloll

A híres tulipán festés // forrás: War Thunder

Tízezer rubel vérdíjat tűztek ki a fejére, ami az akkori szovjet viszonyok között nem volt rossz kis pénz. A vörös vadászpilóták, akik a feltűnően kifestett géppel találkoztak, és felismerték benne a veszedelmes ellenfelet, gyorsan eltűntek, kikerülték a harcot. Hartmann eredményessége csökkent. Szerencséje volt, ha támadni tudott, mielőtt az ellenséges vadász eltűnt volna. Minden kötelék melyben ő repült, kevesebb lehetőséghez jutott, és alig volt lehetőség a tüzelésre. Hartmann erre a feketére festett gépet átengedte egy tapasztalatlan pilótatársának. Ennek a fiatal fiúnak nem is lehetett volna hatásosabb védelme, mert a vörös vadászok a fekete orrú gépet szinte mindig békén hagyták. Amíg ez a gép a levegőben volt, szinte látni sem lehetett az ellenséget. A „fekete tulipán” eltűnt, és a mit sem sejtő orosz pilóták számára Hartmann egy másik Me-109-esben egy hétköznapi kötelék „névtelen” pilótájává vált. Az eredményes változás nem csak Hartmann hanem az egész kötelék számára előnyös volt. A légi győzelmek megint sűrűn követték egymást. 1944 januárjában és februárjában úgy tűnt, a „Karaya-1” mindenhol ott van. Ez alatt a hatvan nap alatt Hartmann 50 győzelmet ért el. Ez minden repülési napon átlag két találatot jelent. A rossz idő ugyanolyan nehéz ellenfél volt, mint a vörös légierő, annak ellenére, hogy a németek sokat tanultak az oroszoktól abban a tekintetben, hogyan viseljék az időjárás viszontagságait.

hartmann-2

Karaya-1 festései

A keleti front légi helyzete, mely már a februári és márciusi visszavonuláskor nehéz volt, április elejére még rosszabb lett. Az amerikaiak négymotoros bombázókkal romániai célpontokat kezdtek támadni. A bombázókat pedig Mustangok fogják kísérni. Az amerikai offenzíva hatására az 52. ezredet Romániába helyezték. Alighogy az ezred megérkezett Romániába, máris parancs érkezett: települjenek át a Krímbe, hogy délen egy utolsó kísérletet tegyenek az előrenyomulás feltartóztatására, és védelmet biztosítsanak a visszavonuló német egységeknek az állandó orosz támadásokkal szemben. Hartmannnak még egy hátránnyal számolnia kellett: a tapasztalt, legalább öt győzelmet elért pilótákat visszarendelték a birodalom védelmére. A frontra fiatal, tapasztalatlan pilóták jöttek, nem egész száz óra repülési tapasztalattal a hátuk mögött. Harmincszoros túlerőben lévő ellenség ellen vetették be őket. Ennek ellenére Hartmann tartotta a rekordot, és egyetlen rajtársát sem veszítette el, ami már önmagában kiemelkedő tett. A fiatal pilótáknak nem csak a repülési tapasztalatuk hiányzott, hanem taktikailag is helytelen kiképzést kaptak: az elavult manőverező légiharcra oktatták őket. Abban a rövid időben, ami Hartmann rendelkezésére állt, megismertette velük saját tapasztalatait.

1944. április elején Hartmann további 9 találatot ért el. Naponta három, négy, sőt öt bevetés volt napirenden. A szerencse májusban is hű maradt hozzá. Április 10-e és május 10-e között korábbi társával, Birkner őrmesterrel együtt további 21 győzelmet aratott. Romániából indultak bevetésekre az amerikai B-17-esek és B-24-esek ellen, melyek a romániai olaj központokat bombázták, hogy az országot a háborúból való kilépésre kényszerítsék. Május végéig Hartmann újabb 32 hitelesített találatot ért el. 1944. június végére, 20 hónap alatt 247 győzelmet aratott. Ekkor még mindig ismertebb volt az oroszok között, mint saját bajtársai körében. 1944. július l-jén elérte a mágikus 250. győzelmet. Erich Hartmann főhadnagy a Lovagkereszt Pajzsokkal kitüntetés tulajdonosa lett. Rajta kívül csak egyetlen főhadnagy kapta meg ezt a kitüntetést.

64d5d5304fe33e2268515abf73256ab4

Közel a 300. győzelem

1944. augusztus 23-a Hartmann nagy napja volt. Három bevetésen nyolc győzelmet ért el, így összes találatainak száma elérte a 290-et. Nem csak a Luftwaffe, hanem minden idők összes légierejének legeredményesebb pilótája lett. Társainak izgalma egyre fokozódott, ahogy Hartmann a bűvös 300. győzelem felé közeledett.

Karl Jünger őrmester, aki egy alkalommal rajtársa, és hosszú ideig csapattársa volt, ebben az időben papírra vetette gondolatait. „1944. augusztus 24. Tegnap nagy napunk volt. Egyedülálló nap a vadászrepülés eddigi történetében. Főnököm, Erich Hartmann, a Tölgyfalevél Pajzsokkal tulajdonosa, két bevetésen tizenegy ellenséges gépet lőtt le, és ezzel összes győzelmeinek száma 301-re emelkedett. Ő az első pilóta, aki 300-nál több találatot ért el, és ezzel a világ legeredményesebb vadászpilótája lett.”

1944 végén ezrede súlyos harcokat vívott Magyarországon és nem volt szükség külön tanfolyamokra ahhoz, hogy megtalálja és megtámadja az orosz gépeket. A következő napok súlyos harcaiban találatainak száma 336-ra emelkedett, messze lehagyva ezzel legközelebbi riválisát, Barkhornt. Hartmann százados márciusban táviratot kapott: „Nem startolhat bevetésre. Azonnal jelentkezzen Lechfeldben Me-262 való átképzésre.” Mivel e miatt egy rövid időre haza is látogathatott, feleségét és családját biztonságba helyezte vidéken távol a háború poklától. Akkor még nem tudta, hogy a következő tíz és fél évben ez lesz az utolsó találkozásuk.

Erich Hartmann & Ursula Paetsch

Feleségével Usch-al

A lechfeldi repülőtér nem töltötte el bizalommal, annak ellenére, hogy ott volt a világ leggyorsabb vadászgépe. A repteret minden reggel támadás érte, és csak a kifutópálya sérüléseinek kijavítása után tudtak felszállni, ami minden nap körülbelül fél tizenegyig tartott. Az állandóan megszakított átképzést az egyik legismertebb vadászpilóta, Heinz Bär főhadnagy vezette, aki 204 győzelmet ért el, és minden elképzelhető fronton harcolt, ahol a német vadászgépek szembeszállhattak az ellenséggel. Jól csengő nevekből állt Galland vadászköteléke a Jagdverband 44 (JV. 44) ezred, mely Me-262-eseken repült. A köteléket később elnevezték a „Szakértők egysége”-nek. A Lovagkereszt ennél az egységnél jóformán az uniformishoz tartozott, és azt mondták, hogy ez a JV. 44. ezred címere. De Hartmannt nem hatotta meg az új egység, és az új gépek sem, ő a saját egységéhez, bajtársaihoz vágyott vissza. Kapcsolatait kihasználva el is érte, hogy helyezzék vissza a JG. 52 ezredhez. Később rengetegszer elátkozta elsietett döntését. A szörnyű fogság évei alatt gyakran gondolt arra, bárcsak a JV. 44-nél maradt volna. De ekkor ezt még nem tudhatta.

Utolsó bevetés és a 352. légi győzelem

A JG.52 I. százada 1945. május 8-án indult utoljára bevetésre. A csehszlovákiai front minden tekintetben elveszett, és az orosz gőzhenger ellenállás nélkül gördült végig mindenen. Feladat: Megállapítani, milyen messze vannak Deutsch Brodtól a legközelebbi szovjet egységek. A „Karaya-1” műszerfalán lévő óra 08.30-at mutatott, amikor Hartmann  őrnagy felszállt, 4000 méteres magasságba emelkedett, és kelet felé indult. A főutat követte, és így átrepült Brno légterén. Brno felett egy füstfelhő fekete gombája terült el. Az ellenség már a városban volt. Miközben megkerülte a füstfelhőt, további nagy tüzeket látott a városban. Az oroszok ostromolták a várost, de talán már el is foglalták. A keleti külvárosokban orosz gépkocsik oszlopa látszott, mely a város központja felé nyomult. Hartmann felegyenesedett az ülésben, mert hirtelen nyolc Jak-11-esből álló, laza köteléket látott a füstfelhő szélén. Az oroszok lejjebb voltak mint ő, és az égő Brno látványától le voltak nyűgözve, ezért nem vették észre a felettük repülő Hartmannt és társát. Úgy viselkedtek, mintha légiparádén volnának. Hartmann gépe szárnyának megbillentésével jelt adott a támadás megkezdésére, előretolta a botkormányt, és a Me-109-est a megfelelő lövőhelyzetbe kormányozta. A távolság gyorsan 65 méterre csökkent, megnyomta a fegyverek gombját, és gyorsan eltűnt. A rövid fegyvertűz telibe találta az orosz vadászgépet. A Jak megpördült, lángolni kezdett, és füstcsíkot húzva lezuhant. Egy Brno melletti szántóföldre esett és kiégett. Ez a Jak volt Erich Hartmann 352. győzelme. Éppen egy másik támadást akart indítani a köröző Jakok ellen, amikor az égen csillanást látott: tizenkét gép repült zárt formációban. Polírozott felületük nem hagyott kétséget a felől, hogy Mustangok. Mivel így fogóba került az oroszok és az amerikaiak között, leborította a „Karaya-l”-et, és a szorosan mellette repülő társával eltűnt a nagy füstfelhőben. Amikor kijött a füstfelhő nyugati peremén és teljes gázzal Deutsch Brod felé vette az irányt, visszanézett, sikerült-e leráznia a Mustangokat. Lerázta őket, de az oroszoknak kevesebb szerencséjük volt: félreértés támadt a Vörös Hadsereg Légiereje és az amerikaiak között: Jakok és Mustangok vívtak elkeseredett légiharcot egymással. Hartmann nem látott gépet lezuhanni, de nem is igazán volt kedve visszarepülni, megnézni a károkat, melyeket az ellenség saját magában okozott. Amikor a „Karaya-l”-et letette a Deutsch Brod-i repülőtéren, tudta, utolsó bevetésén volt, és az utolsó ellenséget győzte le. De most a háború vége már csak néhány órányira volt.

e1d54a29f1593bdea85ef4e8734e9de9--erich-hartmann-luftwaffe

Hadifogságban

Előszőr amerikai majd szovjet fogságba került társaival együtt. Két héten keresztül utaztak kelet felé. Nem kellett különösebb navigációs tudás, hogy rájöjjenek, hová mennek, valahol a szibériai mocsárvilág kellős közepén vége lett az utazásnak. Öt-héttel a mocsár közepén lévő büntetőtáborba való érkezése után minden törzstisztet – az őrnagyokat és a magasabb rangú tiszteket – egy számukra létrehozott különleges táborba Grjasovecbe helyezték. Kirovhoz képest a grjasoveci tiszti tábor elsőosztályú létesítmény volt Miután Hartmann szembesült az itteni, viszonylag kellemes körülményekkel, nem telt sok időbe, hogy újra a régi légyen. Könnyű munkára, a konyhára helyezték. A konyhaszolgálatra beosztás volt az NKVD azon törekvésének a nyitánya, hogy megnyerjék őt a szovjeteknek. Az NKVD 1947-től Erich Hartmannnak megtiltotta a levelezést, hogy megtörje a gerincét. Az Uschtól rendszeresen érkező levelekben szereplő részleteket rendszeresen idézték neki, hogy megtörjék. A szörnyű kampány két teljes éven át tartott. Az összes lehetséges kényszerítő eszközt alkalmazták, de ő harcolt, és becstelen ellenfeleit két éven keresztül sakkban tartotta. Ellenállását odáig vitte, hogy éhségsztrájkba kezdett, és lemondott arról a darabka kenyérről, mely szükséges volt a mindennapokhoz, a túléléshez. El volt szánva rá hogy éhen hal, ha arra kényszerítik. Még nem volt 28 éves, de minden ereje elfogyott. Az oroszok három napig tűrték, hogy nem eszik, és nem iszik. A kényszertáplálás és a tömlöc magánya 27 napon át tartott. Ennek az időszaknak a végére Hartmann valóságos emberi roncs lett. Már nem ellenkezett az őrökkel, bár azok minden tápláláskor lefogták. Végül megadta magát és vállalta, hogy újra enni fog. Ezért cserébe hatalmas ajándékot kapott, 5 levelet a feleségétől. De ezután jött a fekete leves, amikor is az orra alá dugtak egy papírt, hogy írja alá. Hartmann átfutotta a bűnök listáját, melyet aláírásával kellett volna hitelesítenie. Eszerint asszonyokat és gyerekeket gyilkolt, otthonokat rombolt le, és a Szovjetuniónak súlyos anyagi veszteséget okozott. Mondani se kell, hogy nem írta alá.

Ahogy telt az idő egyre több foglyot engedtek haza, lassan a tábor lakóinak közel kétharmadát hazaengedték az oroszok. Egy nap, miután az utolsó nagyobb fogolycsoportot is hazaszállították, a komisszár egy szakasz fegyveres őrrel végigment a foglyok szállásán. Felállt egy padra, és a szovjet kormány közleményét kezdte felolvasni. Oldalakon át másról sem volt szó, mint orosz asszonyok és gyerekek brutális meggyilkolásáról, szovjet létesítmények lerombolásáról, és a propagandisták más jól ismert vádjairól. Ezután a komisszár egy hosszú listáról neveket olvasott fel, köztük azt is, hogy „Erich Hartman őrnagy, német légierő…minden fent nevezett hadifoglyot a mai nappal a szovjet kormány háborús bűnösnek nyilvánít. Mint háborús bűnösöket, kivonja őket a Genfi Konvenció és a Nemzetközi Vöröskereszt fennhatósága alól; a mai naptól a szovjet törvényeknek megfelelően bűnözőknek tekinti őket és minden fent nevezett hadifoglyot ezennel huszonöt év kényszermunkára ítél.”

Az akarat diadala

Az orosz törvények alapján – melyek csak Erich Hartmannra voltak érvényesek – nem volt többé katona, sem hadifogoly. A jövőben más német „háborús bűnösökkel” és közönséges orosz bűnözőkkel lesz összezárva. Az ítéletnek megfelelő kényszermunkát a néhány kilométernyire lévő szénbányában kellett végeznie. Az első nap mikor a foglyok tömege elindult a bányába dolgozni, ő viszont maradt, nem mozdult az udvarról. – Német tiszt vagyok, és a Genfi Konvenció védelme alatt állok. Nem kényszeríthet munkára. Nem fogok dolgozni. – Jelentette ki. Hogy mi lett ennek a vége? Egyértelmű azt hiszem. Magánzárka, földalatti tömlöc.  Az első nap után azok a „háborús bűnösök”, akiket Hartmannnal együtt vittek Sahtiba, rendkívül kimerült állapotban érkeztek meg a bányából. Amikor kimerülten betámolyogtak a szörnyű hálóterembe, az őrmester közölte, hogy Hartmann a földalatti tömlöcben van. A hír bombaként robbant. A foglyok nem tudtak többé uralkodni megtépázott idegeiken. A barakkból hallatszó felháborodott kiáltozást és izgatott vitát hallva az őrök arra gondoltak, hogy erőszakkal vetnek véget a nyugtalanságnak. Mindenki felkelésről suttogott. Ahogy múltak a napok és Hartmann még mindig nem tért vissza a barakkba, a foglyok dühe úgy fokozódott, mígnem már robbanással fenyegetett. A feszültséget fokozták a rabszolgasághoz hasonló körülmények és az állandó zaklatás. Ötödik nap este, amikor a foglyok visszatértek a munkából, látták, hogy a tömlöc ajtaja nyitva áll. A tömlöcben Erich Hartmann ült egy székhez kötözve. Két markos őr fölé hajolt, az egyikük a hajánál fogva hátrafeszítette a fejét, a másik pedig ennivalót tömött a szájába. A megalázó színjáték volt a holtfáradt foglyok számára az utolsó csepp a pohárban. Következő reggel, amikor ébresztőt fújtak, dühös kiáltás hangzott fel száz torokból. Mielőtt ráeszméltek volna, mit tesznek, a foglyok kirontottak a barakkból, és az őrökre támadtak. Ezután a tömeg a táborparancsnok irodájához rohant. Az ezredes megrémült amikor kivágódott az ajtó, és a felindult tömeg rátámadt. Kitört a felkelés. A foglyok tanácstalanok voltak a további teendő ügyében. Végül szokatlan megoldást választott Hartmann, telefonon hívták a tábor felettesét, és jelentették mi történt és miért történt és, hogy mit, magyarán jobb körülményeket szeretnének. Az oroszok csapatokat küldtek és gyorsan véget vetettek a felkelésnek, majd öt napra leállították a munkát.  A következő kilenc hónapból ötöt Hartmann a novocserkaszki tömlöcben töltött. Ez idő alatt postát sem kaphatott. Folyamatos beadványainak megválaszolására az oroszok egy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely kizárólag az ő esetét vizsgálta ki. Moszkvából egy tábornok, két ezredes, két őrnagy és titkár érkezett, és megkezdődött az eljárás. Az ítélet már készen volt, jóval azelőtt mint a bizottság megkezdte volna a látszateljárást: „25 év kényszermunka a nemzetközi imperializmus szekértolójának.” Amikor Hartmann 1951-ben elhagyta Novocserkaszkot és az Uralbeli Diaterkába vitték, a Sahti felkelés története már legenda lett a foglyok körében. Diaterkában a foglyok lelkesen fogadták Hartmannt, akinek ezért rögtön jelentkeznie kellett a táborparancsnokságon, de itt legalább „normálisan” viselkedtek vele. Nem akartak még egy felkelést.

Hazatérés

Elisabeth Hartmann írt Adenauer német szövetségi kancellárnak, és kérte, támogassa a fia kiszabadítására tett erőfeszítéseit. Adenauer megkapta a levelet, és személyesen válaszolt. Kilátásba helyezte, hogy az elkövetkezendő hónapokban kedvező fejlemények várhatók, és a szövetségi köztársaság kormánya komoly lépéseket szándékozik tenni a foglyok ügyében. Amikor Moszkvába utazott egy kereskedelmi egyezményt kötni a Szovjetunióval, nem feledkezett meg a hadifoglyokról sem. Erich Hartmann neve is ott állt azon a listán, akik hazatéréséhez Németország ragaszkodott. A német újságok magasztalták Adenauernek a moszkvai találkozón elért sikereit és a szovjet ígéretet, hogy végre hazatérhetnek Németország rég elveszett fiai. A Pravda Németországban közzétett jelentése szerint a német hadifoglyok általános amnesztiában részesülnek. Ekkor hivatalos értesítés érkezett Bonnból, hogy Hartmannt is hazaengedik.

Két nappal azután mikor új ruhát kapott, Hartmannt felszólították, csomagolja össze a holmiját. Egy öreg buszon Hartmann Rosztovba utazott, ahol felszállt a vonatra, mely hazaviszi. Amikor a vonat elindult, közel járt az ájuláshoz. Miután sikeresen hazatért,1955 novemberében a feleségével megrendezte az esküvő háború és fogság miatt elmaradt részét. Az esküvő nagyon megindító volt, mert a szeretet erejét bizonyította, mely tíz hosszú, külön töltött éven át ugyanolyan élő maradt.

Erich-Hartmann-670x438

Hartmann az új német légierőben

JG.71 Richthofen vadászezred

Hartmann 34 évesen került szembe azokkal az akadályokkal, melyekkel normális körülmények között húsz évesen szembesül az ember. Usch és a saját maga számára egzisztenciát kellett teremtenie. Ha nem jött volna közbe a háború, Hartmann édesapja nyomdokain járva minden bizonnyal orvos lett volna. Ebben a kritikus időben építették újjá a német légierőt. Egykori parancsnoka, Dieter Hrabak eljött hozzá, hogy személyesen beszélje rá, hogy lépjen be az új légierőbe. A légierőben Hartmann számára is volt hely, s ez lehetőséget nyújtott neki arra is, hogy biztos egzisztenciát építsen fel. 1956 végén meghozta a döntés, hogy belép, és Usch elfogadta a döntését. Felajánlották neki az egyik bombázóezred irányítását, de elutasította az ajánlatot, mert úgy vélte, a bombázófeladat nem felel meg az ő addigi tevékenységének. De nemsokára már megfelelő „helyet” kapott, mikor az új légierő első sugárhajtású ezredének a „71. Richthofen vadászezred”-nek lett a parancsnoka. Hartmann teljes erejével az új feladatra vetette magát. Az ezredébe kinevezett fiatal pilóták kezdettől alávetették magukat parancsnokuk tekintélyének. A napi repülés után a pilóták a reptéri bárba mentek, ahol kipihenték a fáradalmaikat, és megbeszélték a tapasztalataikat. De Hartmann ezzel ellenállásba ütközött: elöljárója kiadta a parancsot, hogy szüntesse meg a bárt. Ma már a Bundeswehrben minden egységnek saját bárja van. 1958 októberében, alig hat hónappal azután hogy Hartmann felállította a kötelékét, a 71. Richthofen vadászezredet NATO-parancsnokság alá helyezték.

SAM_8512 (2)

JG. 71 Sabre-ja

SAM_8668 (2)

Két legenda együtt

A teljesítmény nagyságát úgy ítélhetjük meg, ha tudjuk, a legtöbb repülőezrednek legalább egy évre volt szüksége, hogy teljesítse a NATO követelményszintjét. Ez olyan teljesítmény volt, melyet tíz évvel később sem tudtak felülmúlni. A pilóták a fiai voltak, és ő olyan volt, mintha az apjuk lenne. Azok az emberek, akik a 71. vadászezredben szolgáltak, nagyra becsülték kemény, szőke parancsnokukat. Néhányuk jobb karriert futott be, mint Hartmann, akit felettesei továbbra sem kedveltek. Csak 1968 közepén nevezték ki Hartmannt ezredessé, egykori harcostársa, Günther Rall határozott nyomására, aki a légierő parancsnoka volt. Hartmann majd nyolc évig volt alezredes: szinte példátlan, hogy a német légierő egy magas kitüntetést viselő tisztje ennyi ideig ugyanabban a rendfokozatban szolgáljon. Őszinte nyíltsága és becsületessége meggátolta, hogy bármely politikai irányhoz csatlakozzon, ami néhány kevésbé tehetséges, de diplomatikus embert magas pozícióba juttatott. Fiatal pilótákat, akiket ő képzett ki a 71. ezredben, korábban kineveztek ezredessé, mint őt. De ő örült „fiai” sikereinek. 1970. szeptember 30-án Erich Hartmannt saját kérésére, ezredesként felmentették az aktív szolgálat alól. Nem olyan emberként vonult nyugállományba mint aki még életében legendává vált, hanem mint aki a változó értékek közepette is megőrizte helyes ítélőképességét. 1971-től 1974-ig, mint hivatásos repülőoktató tevékenykedett. 1993-ba halt meg, 1997-ben Erich Hartmannt orosz részről rehabilitálták, és minden addig felrótt bűne alól felmentették.

Erich-Hartmann-with-dog-672x3720-bf-109g10.jpg


Forrás: TOLIVER TREVOR J. CONSTABLE: Erich Hartmann a világ legeredményesebb vadászpilótájának élettörténete
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s