Franciaország a 60-as évek végére újabb projectet indított saját harckocsigyártásuk beindítására, végleg lecserélve az országban szolgáló M47 Patton tankokat.

Eddigi nagyobb munkái, szinte mind a német alapokra, tervekre és megoldásokra épültek (ARL-44; AMX M4, 50, Foch), vagy páncélozottság szempontjából hagytak kívánni valót maguk után (AMX 13; Lorraine CD, 40t), ezekkel a hagyományokkal szakítva kiadták az Atelier de Construction d’Issy-les-Moulineaux cégnek a parancsot egy új, modern MBT tervezésére.
Ellenben korábbi terveivel és megoldásaival, szakított a második világháborús német alapok átvételével, és az akkori angol és a nyugatnémet fejlesztőktől kértek segítséget, utóbbiak a Leopárd-ot fejlesztették éppen, így annak tapasztalatait meg tudták osztani a franciákkal.

A tervezendő járműnek az alábbi feltételeket szabták:

• Maximum 30 tonna
• 3.15 méternél nem szélesebb, és 2.15-nél nem magasabb
• Képes legyen befogadni egy 105 mm-es harckocsiágyút
• Motorjának teljesítménye érje el a 900 lóeröt
• Képes legyen az akkori 100 és 122 mm-es orosz harckocsiágyúk (D-10T, D-25T) pattintására lőtávjáról.

A De-Gaulle vezette német-olasz-francia együttműködés, ami az Egyesült Királyság és főleg az Egyesült Államok befolyását akarta megakadályozni Nyugat-Európában, hamar felbomlott, mivel a franciák (érzékeltetve, hogy ők voltak a háromból egyedül a ‘győztes oldalon’ a háború alatt) dirigációját többi ország nem viselte el. A Leopárd a ráerőltetett francia 105mm-es helyett az angol L7-es ágyút kapta, ezután minden fejlesztési kapcsolat megszakadt a két ország között, egyedül hagyva az AMX-et az 30 fejlesztésében.

A munka ennek ellenére is jól haladt, az első próbák már 1961-re megkezdődtek,  a két megépült prototípussal. (csak a lánctípusban és a távolságbemérő berendezésükben különböztek)
A próbákon is jól szerepelt a harckocsi, ami az akkori svájci Panzer 61-et kisebb tömegével, a T-55-öt kialakításával és alacsonyabb profiljával előzte meg. Viszont a Leopard-ot nem tudta maga mögé utasítani. 1963-ra 7 darab prototípus készült amikre a megfelelő tornyot próbálták megtalálni.

Az oszcilláló tornyot, nagy magassága, gyenge páncélozhatósága, és stabilizátor beépítési lehetőségének a hiánya miatt hamar elvetették. A torony kialakításának az elsődleges szempont a megfelelő kitekintési szög és lehetőség volt a legénység számára, a tank elhagyása nélkül. A kupola a német ’42-es kupolát idézi magas kialakításával és 360 fokos korbetekintési szögével. Ezen kívül az irányzónak is több periszkóp is állt rendelkezésére a teleszkópos célzóberendezés mellett. A tornyot egészében öntötték, alacsony és modern kialakítása miatt képes volt ellenállni szinte minden ellenséges ágyú tüzének nagy távolságból.

Félig öntött, félig hegesztett teste a korai együttműködés miatt nem véletlenül hasonlít a Leopard testére, kialakítása és belső modul (és legénység) elhelyezésében is azonos, de a jobb kitekintési lehetőségek miatt a sofőrnek itt is több lehetőséget biztosítottak az előre való kitekintésre, ezzel növelve a belátható területet.
Páncélzatban sem sokban különbözik a német testvérétől, ami tudjuk, hogy tud meglepetéseket okozni, de erősnek nem mondható. Szemből is egy modernebb ágyú minden nehézség nélkül átüti, oldalról és hátulról pedig még a kisebb kaliberű légvédelmekkel szemben sem vagyunk biztonságban.

Fegyverzete egy huzagolt 105mm-es F1 ágyú, mely egy különleges úgynevezett “Gresse” lövedéket lőtt ki. A lövedék egy elkülönülő külső héjból és egy belső magból állt, melyet golyócsapágyak választottak el. Kialakítása miatt sokkal pontosabb volt az akkori (c)heat-fs lövedékeknél és hosszabb távon sem tért le röppályájáról, ezzel kitolva az ágyú hatékony lőtávolságát 3 km-re, átütése pedig még ilyen távolságból is lehetővé tette számára az akkori orosz tankok megsemmisítését.

Habár az első két prototípus még egy 720 lóerős (540 kW) SOFAM 12 GSds gázolaj motorral készült, a végsó torony rátétele és a feltételeket túllépett tömeg miatt új erősebb motort kellett keresni. A győztes a Hispano-Suiza HS-110 mindenevő, ugyancsak 720 lóerős motorja lett. A motor cseréjével a tank végsebessége 65 km/h-ra nőtt, amivel utolérte német vetélytársát. Ugyancsak fontos szempont volt, hogy a motort 45 perc alatt ki lehetett cserélni hiba esetén.
A motort egy Gravina G.H.B.200C kétlemezes centrifugális kuplungrendszer, és egy (modern) párducból fejlesztett AMX 5-SD-200D váltó segítette. 5 előre és 5 hátra fokozatával a tank (rácáfolva az 1 előre 14 hátra gúnyra) tolatni is jól tud, így baj esetén könnyen vissza tudunk bújni fedezék mögé.

Sajnos a (párduc) váltónak megvoltak a maga hátrányai is, hamar kiderült, hogy az akkori képzetlen tanklegénység nem tudja megfelelően kezelni, ezáltal hamar tönkre is teszi a precíz szerkezetet. Az automatika is sokszor csődöt mondott, így nehéz terepeken csak tapasztalt sofőr tudta átvinni a tankot. A féknek sok volt a jármű tömege így a nagy sebességről való megállás is nehézséges és óvatos folyamat volt.

A tanknak nem volt hosszú élete, mivel a 70-es években bejövő M1 Abrams és orosz T-64 és T-72 modellek, már hasonló mobilitás mellett sokkal nagyobb páncélvédettséggel rendelkeztek. a Leopárdhoz hasonlóan az AMX-et is megpróbálták modernizálni, és számos országban ma is szolgálatban van, köszönhetően forradalmi ágyújának amely még a mai T-72-vel is fel bírja venni a versenyt.

AMX-30 Irakban

A felújítást három szakaszra lehet bontani:
Elsőben a tank új stabilizátort kapott amely már a tank végsebességén is egyenesen tudta tartani az ágyút, illetve a párhuzamosított géppuskát két automata Hispano-Suiza 20 mm-es gépágyútra cserélték.
Második a ’80-as évek elején volt. A váltót lecserélték egy sokkal könnyebben kezelhetőre, hogy megkönnyítsék a tank exportálását. (eladását külföldre) Emellett új távbemérőt, felfüggesztést és APFSDS lőszert is kapott.
Utolsó fejlesztése a Szovjetúnió felbomlása után következett be. A tankot reaktív páncéllal látták el. A megnövekedett tömeget pedig egy Renault Mack E9 750 lóerős motor hivatott kompenzálni.

Mint már többször is említettem az AMX-30 nem sokban tér el a Leopard-tól, így akinek van tapasztalata a németek tankjával nem éri nagy meglepetés. A jobb toronypáncél, kicsivel magasabb végsebesség, és más ágyú viszont új élményt kínál mindenki számára. Ahogy a Leo-nál is itt sem szabad a páncélunkra hagyatkozni, ki kell használni sebességünket, viszonylag jó töltésidőnket, és alacsony profilunkat. A kilógó kupolára érdemes figyelni, hamar észrevehetnek miatta olyan helyen ahol azt hisszük nem látszik ki a tankunk. Kisméretű tornya, elfogadható toronypáncélja és 8 fokos ágyúsüllyedése jó fejharcossá, míg ágyúnk tökéletes sniper-ré teszi a tankot. Így több stílus kedvelője is magára találhat ezzel a tankkal.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A tankot megismerhetitek és további francia tankokkal is találkozhatunk a mai 1.75-ös frissítésben!