Bemutatók

Bréguet 690 széria — elfecsérelt potenciál

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

Louis Charles Bréguet már 1907-ben megkezdte a repülőgépekkel való foglalkozást, cégét 1911-ben alapította. Harci gépei részt vettek az első világháború ütközeteiben, békeidőben pedig folyamatosan újításokra, módszerek forradalmasítására törekedett.

Franciaország az 1920-as évek végén az egyre fokozódó nemzetközi helyzet miatt légiereje fejlesztése mellett döntött. A kétfedelü gépeket, felsöszárnyas vadászokra cserélték ezek után a 1934. október 31-én kiírtak egy tendert egy új nehézvadász megalkotására.


Fejlesztés

A megkötések elég szigorúak voltak. A kívánt nehézvadásznak alkalmasnak kellett lennie egymotoros vadászgépek elleni harcra, bombázók levadászására és felderítési feladatok teljesítésére is. Helyet kellett biztosítania a pilóta mellett egy lövésznek és egy felderítő/bombázó tisztnek is. Motorja a Hispano-Suiza 14AB-es (14 hengeres csillagmotor) kellett hogy legyen, végsebességének el kellett érnie a 450 km/h-t. Tömege (üresen) viszont nem lehetett több, mint 3,000 kg, és egy tankkal legalább 4 órán keresztül a levegőben kellett tudnia maradni 300 km/h-s utazósebességen.
Bréguet nyilvánosan is vállalta azon véleményét, hogy ilyen gépet nem lehet elkészíteni, így egyes megkötéseket hivatalosan is figyelmen kívül hagyott.

A kritikának meg is lett az eredménye: a pályázatot a Potez 630 nyerte, annak ellenére, hogy nehezebb, lassabb és lomhább is volt vetélytársánál, amit csak hatótávolságban tudott felülmúlni. Bréguet bízva gépe felsőbbrendűségében azonban nem mondott le a 690-ről, megbízás nélkül is elkészítettek egyet, majd a ‘hivatalos’ próbáknak is alávetették.

A 30-as években megszületett egy új repülőtípus a zuhanóbombázó*. A franciák egészen ’37-ig nem vették komolyan a típust, azonban a Ju-87 “Stuka”, mind civil (1936-os Berlini olimpiai légi játékok), mind szolgálati (Spanyol polgárháború) és a hasonló sikerei miatt végül 1938-ra a Francia Légierő elrendelte zuhanóbombázó építését. Először régebbi típusok átalakításával próbálkoztak, de sem a kétfedelű Potez 25, sem a felsőszárnyas ANF Les Mureaux 115 nem bizonyult megfelelőnek a feladatra.

A Bréguet 690 egyetlen kisebb átalakítással, a szárnyak megerősítésével, alkalmas is lett, így megszületett a zuhanóbombázó feladatkör betöltésére is alkalmas variáns, a 691. Mivel a próbákat már elvégezték a gépen még a pályázat kiírása előtt és a gép fantasztikus tulajdonságokkal rendelkezett, nagyon hamar meg is született a pályázat nyertese.
Júniusban meg is rendeltek 100 darabot, amely gyártása már 1939 második felére be is indult.


Repülő

A Bréguet 691 tulajdonságai lenyűgözték a franciákat. Páncélzata képes volt megvédeni a legénységet és a motorokat is a kézifegyverektől. Viszonzásul pedig egy 20 mm-es Hispano-Suiza HS.404 gépágyú és két 7.5 mm-es MAC 1934 géppuska foglalt helyet az orrban. A vadászok elleni védelmet a kabinból egy hátrafelé néző MAC 1934 géppuska látta el, illetve még egyet elhelyeztek, a gép alján, amivel az alulról támadó vadászokra vagy földi célpontokra tudtak lőni.

Azonban nem zajlott minden probléma nélkül, a még 1934-es tenderen kijelölt Hispano-Suiza 14AB 14 hengeres csillagmotor megbízhatatlan volt, így kisebb keresgélés után átálltak a Gnome-Rhône 14M-6/7** motorokra a Bréguet és a Potez 630 esetén is. Sok változást ez a gépre jelentve nem jelentett, mindkét motor 14 hengeres csillagmotor volt, méretben szinte megegyezőek (a Gnome kicsit kisebb). Az új motor viszont 670 helyett 700 lóerő leadására volt képes, így a cserével az új 693-as nyert +60 lóerőt.

Amerikai befolyásra a Hispano helyett próbálták a Pratt & Whitney R-1535 Twin Wasp Junior 14 hengeres 750 lóerős csillagmotorját is, azonban ez a motor sokkal nagyobb és nehezebb volt, a sokkal brutálisabb forgatónyomaték pedig hatalmas feszültséget keltett a szárnytövekben, mindez pedig csak 50 lóerő nyereséget jelentett. Csak 8 darab készült Bréguet 695 néven.

A megépült 85 db 691 után megkezdték a Bréguet 693 gyártását, ebből a franciák még 100-at rendeltek. (Az előző rendeléssel együtt 115 db 693-at), illetve Belgium is rendelt a cégtől 32 darabot, azonban mire azok elkészültek Belgium már kapitulált, így sosem került leszállításra.

A 693 képességei az új motor hatására gyönyörűen megnövekedtek. Végsebessége a 500 km/h-t, emelkedése pedig a 10 m/s-ot súrolta és akár a 8,500 m-es magasságot is képes volt elérni. Hatótávolsága 1,350 km volt.
Bombaterhe pedig 360-ról 500 kg-ra nőtt. 50, 100 és 200 kg-os bombák felszerelésére volt lehetőség. A nagyobb teherbírás és a harci tapasztalatok miatt utólag a szolgálatba állított darabok motorjaihoz is szereltek 1-1 db 7.5 mm-es géppuskát, így összesen ebből 4 szerepelt a repülőn támadófegyverzetként. Összesen 128 db Bréguet 693 készült.

A fejlesztés itt nem állt meg. Svéd kérésre elkészítették a gép felderítö változatát 694 néven. A svédek S 10-nek hívták. 12-t rendeltek, azonban a szállítás a háború miatt meghiúsult.

Voltak tervek egy könnyűbombázó változatra is Bréguet 696 néven, ebből egyet rendeltek is, de még elkészülte előtt lemondták a franciák.

A következő lökést már 1940-ben a Gnome-Rhône adta meg, az új 14N-48/49** motorjával. Egyenként majdnem 1200 lóerejükkel az összteljesítményt majdnem duplájára növelték. Ezzel pedig, beszámolók szerint, mind emelkedési-, mind végsebessége megközelítette a nagy mumus Bf 109 Emil-t. Csak egy darab próbajármű készült Bréguet 697 néven. A tanulságokra alapozva, egy új nehézvadászt szerettek volna megalkotni, amely birtokolja a 690-es széria tulajdonságait, de az erősebb hajtóműveknek köszönhetően, jobb védelmet, erősebb fegyverzetet és pusztítóbb bombaterhet kapott volna.

A francia kapituláció után a fejlesztési terveket a németek leállították, mivel a gép tulajdonságai még a jobb motorral sem voltak képesek labdába rúgni, a németek már akkor szolgálatba állított ezen feladatkört ellátó típusaival szemben.


Szolgálat

A háborúban a Bréguet-ek csak késve 1940 elejére érkeztek meg. A könnyű irányítása és a szerkezet megbízhatósága és strapabírása miatt kedvenc volt a legénység körében, viszont a már említett motorhibák miatt, csak kis töredék volt egy időben bevethető állapotban, mivel a motorokon folyamatosan javításokat kellett végezni, amik még így is nagy százalékban robbantak le út közben. Az első 693-ak (az új motorral) 1940 márciusában érkeztek meg, ezeket azonnal be is vetették. 5 századot hoztak létre Bréguet 693 repülőgépekből, egyben elvileg 13 repülővel. (Összesen 65 lenne, de csak elvileg, mivel 6-8 gépnél ritkán volt több bevethető gépük századonként.)

A németek május 12-ei támadásakor még csak két század volt bevethető állapotban. Feladatuk a ‘BENELUX’ államok déli részén található motorizált gyalogsági menetoszlopok megtámadása volt (több más repülőből álló századdal együtt). Az akció félelmetes kudarcba fulladt.

A franciák nem számoltak azzal, hogy a németek önjáró légvédelmi járművekkel lesznek ellátva, amelyek 20 és 37 mm-es fegyvereik könnyedén megsemmisítették a rájuk támadó francia repülőket.
(A franciák nem számítottak ilyen védelemre, mivel nekik akkor csak vontatott nagy kaliberű légvédelmi ütegeik voltak. Ezek felállítása időbe telik, így egy meglepetésszerű támadásnál legtöbbször egy lövést nem tudnak elsütni, a gyors vadászok eltalálására pedig alig van esélyük. )

Az önjáró légvédelmi járművek a gyorstüzelő gépágyúkkal megváltoztatták a franciák harcmodorát. A zuhanóbombázás helyett nagyon alacsonyról, vízszintesen támadtak, mindig a nap irányából (általában napnyugtakor), a bombákat pedig magas időzítésre állították. Ez csökkentette a veszteségi arányukat, de még így is 65% felett volt. Miután Németország megszerezte a légifölényt Franciaország felett már szinte alig volt bármilyen sikerrel járó akciójuk.

Franciaország kapitulációja után a németek vizsgálatra kölcsönkértek pár gépet, majd minden megmaradt típust visszaadtak Franciaországnak, akik ezután kiképzőrepülőnek használták. Harcot már nem látott.

A szövetséges invázió elöl pár darabot Olaszországba menekítettek 1944-ben. (Jó kérdés, hogy a megszállt Olaszországban mennyivel volt biztonságosabb helyen.)


Táblázat


Játékban

A Bréguet 693-as típusa az 1.93-as frissítéstől a War Thunderben is szerepelni fog. [FunFact: a gaijinnak sikerült elrontania a nevét a bekerülő gépnek. Helyesen: Bre.693 AB.2]

Jó sebessége, és a 20 mm-es gépágyú sebzése komoly veszélyforrássá teszi majd, nagyobb repülök számára, ha netán pedig gépágyúnk kifogyna, 7.5 mm-es géppuskáink meglepően nagy sebzéssel rendelkeznek kaliberükhöz képest, jól célozva, már pár tucat találattal képes egy kisebb HP-jú gépet röpképtelenné tenni.

A célzást meg kell szokni, mivel a gép nem pontosan előre, hanem 15 fokban lefele céloz, ez lehetővé teszi, hogy a földön tartózkodó célpontokat, a földbecsapódás veszélye nélkül tudjuk lőni.

Mivel a játékban nincs gyalogság, és a teherautók is legtöbbször NPC-k vagy csak dísznek vannak, ezért utóbbi megoldással sokat nem érünk, ugyanis egyik fegyverünk sem alkalmas a nyitott járműveken kívül más komolyabb sebzésére.

További probléma hogy habár a valóságban a 691-töl a gép már hivatalosan földi támadó volt (ground-attack vagy CAS), bombát jelenleg nem lehet rátenni, így a már említett fegyverzetbeli megkötések miatt, eredeti feladatára, a földi egységek elleni harcra, de facto alkalmatlan.

[A gaijinnál felvetettük a problémát, megígérték, hogy 50 kg-os bombákat majd kapni fog. (8 darabot)]


*: zuhanóbombázó már az első világháború előtt is létezett, fontossága növekedésére, és felhasználásának kiszélesedésére azonban csak a 30-as évek közepén került sor

**: a két külön motor csak forgásirányban különbözik egymástól

2 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s