Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A brit Dreadnought csatahajó híre bejárta a világot, nem csak a Távol-Keleten Japánt érte el, de a Atlanti-óceán másik felén az Egyesült Államokba is eljutott.

Fejlesztés

Az 20 század elején megszületett a Great White Plan (Nagy Fehér Terv), amiben az Egyesült Államok cirkálók és csatahajók tucatjának építésébe kezdett bele. Átlagosan 2-4 hajóval osztályonként, mindegyik osztályt valamilyen külön célra építve.

A Dreadnougt és annak 12 db 30.5 cm-es lövege hírétől felhőkölve a már így is komoly 8 ágyúval rendelkező South Carolina-nál egy még félelmetesebb fegyverzettel ellátott csatahajót akartak készíteni, ez lett a Delaware.

Tulajdonságok

A fegyverzet fejlesztésére 2 terv született, az egyik egy 10 ágyús változat 21,000 és egy 12 ágyús 24,000 tonnás tömeggel. Végül előbbit választották, mert utóbbi túl drágának bizonyult, a nagy tömeget pedig megfelelő meghajtással sem tudták volna ellátni, hogy lépést tudjon tartani a többi csatahajóval.

A 30.5 cm L/45-ös ágyúk 5 toronyban foglaltak helyet – kettesével – hosszvonalban középen, hatékony lőtávolságuk 18 km volt. A tornyokból kettő a híd előtt, három pedig a hajó hátsó részén helyezkedett el, a két csoportból a hajó közepéhez legközelebb lévő 1-1 tornyot megemelték, hogy így át tudjon lőni az előtte elhelyezkedő torony felett.
(Így teljesen előre és hátra is a kettő helyett négy ágyú tudott lőni = superfiring. A Dreadnought és a Nassau/Helgoland hatszöges elhelyezésével egyszerre 6 ágyú tudott teljesen előre/hátra lőni, viszont annak hátránya volt, hogy a 6 toronyból legjobb esetben is csak négyet lehetett az ellenfélre fordítani.)

A vizsgálatok azt mutatták, hogy a viszonyítási pontnak használt South Carolina-n található 76 mm-es ágyúk túl gyengék voltak hajók ellen, így a Delaware-t 14 db 127 mm-es löveggel szerelték fel másodlagos fegyverzetként. Ebből 5-5 a hajó oldalának közepén, 1-1 pedig a hátsó részén besüllyesztve volt megtalálható, a maradék kettő a híd előtt foglalt helyet, nagyobb szögben felfelé csak ezek tudtak lőni.

Kiegészítő fegyverzetét 2 db 47 mm-es, 4 db 37 mm-es ágyú és 2 db 533 mm-es vízfelszín alatti torpedóvető adta. Később az első világháborúban megjelentek a harci repülőgépek, így haladva a korral további 76 mm-es légvédelmi ágyúkat is felszereltek.

Az övrész 279 mm széleken 229-re szűkülve, az besüllyesztett ágyúknál a hajó oldala 254 mm, a híd 292 mm, a főágyúk tornyai 305 mm, míg a fedélzet csak 38 mm – fontosabb helyeken 51 mm – páncélzattal rendelkezett. Utóbbinál azért spóroltak, mert a hajó 22,500 tonnás tömege már így is meghaladta a tervezettet, illetve azon elgondolásból, hogy a hajót nagy távolságokra tervezett harcokban akarták alkalmazni, ahol a fedélzetet ritkán érte lövés.

Az ekkora tömeget megmozgatni is komoly kihívás volt, a lehetőséget az amerikaiak egy próbára használták ki. Az osztály névadójába a Delaware-be hagyományos motort szereltek, míg testvérébe a North Dakota-ba gáz turbinát. A legfontosabb próbát egy 24 órás teljes sebességgel való menet jelentette, amit – hatalmas meglepetésre – a Delaware is sikeresen vett. Erre azért volt szükség, mert az Egyesült Államok már akkor készült a japánok elleni háborúra (ami aztán csak 3 évtizeddel később következett be). Mindkét hajó teljesítménye túllépte a 25.000 lóerőt, végsebességük pedig közelítette a 40 km/h-t.

Az első világháborúra a légvédelmi ágyúk mellett a North Dakota meghajtását is fejlesztették, a Curtiss turbinát Parsons-ra cserélték, illetve egy váltórendszert is beépítettek, ezzel a hajó teljesítménye 35.000 lóerőre nőtt.

Szolgálat

Az építés kevesebb, mint 3 év alatt véget is ért, 1910-re mind a két csatahajó elkészült.

Az első konfliktus amiben jelen voltak Mexico ellen volt, itt amerikai városokat védtek, egy esetleges mexikói megszállástól.

Az első világháborúban csak a Delaware vett részt, de a közvetlen csatákból ő is kimaradt. Az Északi-tengerben ‘kergetőztek’ a német flottával, de utóbbi túl gyors volt, az amerikai-angol hajók sosem tudták elkapni őket.

A háború vége után a North Dakota is Európába látogatott. A fedélzetén tisztek százai tekintették meg az Egyesült Államok erődemonstrációját, ahogy új repülőgépeikkel légitámadást intéztek két leszerelt és már védtelen német hadihajó – egy Helgoland osztályú csatahajó és egy Wiesbaden osztályú cirkáló – ellen.

A ’20-as évek elején, hogy a többi ország fenyegetettségi érzését csökkentse és ezzel megakadályozzon egy fegyverzetbeli fejlesztési versenyt, az Egyesült Államok is leszerelte régi hajóinak egy részét. Ebbe két Delaware is beletartozott.

Az osztálynevet viselőt 1924-ben szét is szedték, az alkatrészeket pedig eladták, ebből (is) fedezve a helyére érkező Colorado osztály fejlesztését. A North Dakota csak papíron vonult vissza, mint rádióirányítású kísérleti hajó egészen 1930-ig szolgálatban maradt. Ekkor a turbináját kiszedték, hogy azt a Nevada csatahajóba szerelhessék, a többi részét szétbontották és eladták, helyét az Ohio vette át.

Játékban

Az 1.103-as frissítéssel a War Thunder-be kerül a Delaware osztály második hajója a North Dakota.

A hajó egy elég furcsa első világháborús állapotában kerül be, a már fejlesztett turbinával, de komolyabb légvédelem nélkül. Ez azt jelenti, hogy sebessége képes lesz megközelíteni a 42 km/h-t és gyorsulása is kiemelkedő lehet, viszont a repülők ellen annyira védtelenek leszünk, mint a legtöbb világháború előtti állapotában bekerülő csatahajó.

Ennek ellenére a tény, hogy egyszerre akár 10 db 30.5 cm-es ágyúval tudunk majd az ellenfélre lőni, nagyon nagy motiváció a North Dakota megszerzésére.