GMC CCKW 353: a ‘hatszorhatos’, egy ágyúval
1939-ben az amerikai hadvezetés elrendelte egy 6×6-os katonai teherautó megtervezését, ami elbír legalább két és fél tonnás tömeget, és bármilyen idöjárási viszonyt és terepet le tud küzdeni.
A pályázatot a General Motors nyerte, akik a Michigani Pontiac (Yellow Truck and Coach Co.) üzemükben meg is kezdték a gyártást (késöbb a St.Louis-i Chevrolet gyárban is gyártották) és több, mint 562500 darab készült le belöle.
A rakománytestet hidraulikus csatlakozással látták el, így azt majdnem 90 fokban lehetett hátra dönteni, illetve a hidraulikát kivéve(stabilan rögzítve) böven a várakozásokan fellül teljesített a teherbíróképességben, ugyanis így akár 5 tonnát is rá lehetett tenni. (Nevében a CCKW, a 1941-es tervezésü, hagyományos, összkerék meghajtású, hátsó duplakerekes tengelyü tulajdonságait jelöli.)
A franciáknak hamar megtetszett a jármü kiváló teherbírása és terepjáró képessége, ezért a “De Gaulle kormány” 1941-ben rendelt is belölük, hosszabbított alvázzal, egyszerüsített kabinnal és a svédek által kifejlesztett, föleg angol használatban lévö 40mm-es L/60-as Bofors ágyúval, amivel már a Crusader AA Mk I-en, és (a szerencsések) a hajókon már találkozhattunk.
Ez az ágyú 47mm-es átütésével lehetövé teszi, hogy a repülökön kívül a könnyebben páncélozott tankok ellen is felvehessük a harcot, viszont vigyázni kell, mert nyitottsága elsörendü célponttá teszi, a géppuskák számára.
GMC CCKW 353: | |
---|---|
Méretek (H-SZ-M) | 6.86 x 2.24 x 2.77 m |
Tömeg | 8.5 tonna |
Legénység | 3 (soför, lövész, töltökezelö) |
Motor | GMC 270, 6-hengeres, gázolaj: 91 hp (68 kW) |
Felfüggesztés | laprugós |
Végsebesség | 72 km/h (45 mph) |
Fegyverzet | 40mm L/60 Bofors |
Páncélzat (elöl/oldalt/hátul) | Test: 0/0/0 mm (:P) |
Legyártott | 48356 db (CCKW 353 test) |
Kategóriák:Bemutatók
2 replies »