Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Spitfire megalkotója a Supermarine cég folyamatosan aktív volt a háború alatt és után is, azonban nem tudták a lépest tartani a Hawker céggel, a sugárhajtású gépekre való áttérés után pedig már a Gloster is beszállt a vadászrepülő gyártás piacára. (A további vetélytársakról nem beszélve.)

Története

A Supermarine első sugárhajtású gépe az 1951-es Attacker nem aratott osztatlan sikert, a légierő visszautasította a tervezetet, csak a tengerészetnek és a pakisztániaknak tudták eladni, kevesebb mint 200-at készítve.
A Gloster Meteor sikere pedig tovább nehezítette a cég helyzetét, így egy nagyobb dobbantással akarták újra felhívni magukra a figyelmet.

1954-ben bemutatták a Supermarine Swift repülőgépét, a test alapját az Attacker adta, viszont megpróbáltak minden ambiciózus II. világháborús megvalósítást ‘rápakolni’, legkitűnőbb közülük a szárnyak ‘nyilazása’ volt.

A ‘nyilazott’ szárnyakat legkonzisztensebben a Messerschmitt kései sugármeghajtású (prototípus) gépein láthatjuk, de Junkers, Focke-Wulf, Heinkel, Henschel, Blohm und Voss, és Dornier repülőkön is találkozhatunk vele, sok egyéb gyártó gépei mellett.

A megoldás ellenérzést váltott ki a hadvezetésben, akik még mindig a Gloster Meteor féle egyenes szárnyú repülőkben látták a jövőt, még a MiG-15 sikerei után is.

Persze nem a szárny volt az egyetlen újítás, az Attacker túlméretezett törzséböl is lefaragtak, a farokrészt áthelyezték, ami szintén nyilazott megoldást kapott, a futómű is finomításon esett át, hogy a fel- és leszállás gördülékenyebben menjen.

Repülő

Mk. 1
Az előd 4 db 20 mm-es ágyúját lecserélték 2 darab 30 mm-es ADEN gépágyúra, ezek a gép orrában foglaltak helyet.

A meghajtásról egy Avon 109-es gázturbina gondoskodott. Ezzel viszont a Swift alig tudta túllépni a Rolls-Royce sugárhajtóműves Attacker 950 km/h-s végsebességét.

A repülő egy csalódás volt, a szárny (hibás) kialakítása miatt felszállni alig lehetett vele, a farokrész elhelyezése szörnyű volt, nagyon sokszor levált róla a levegő, ami katasztrofális, halálos következményekhez vezetett.
Az első tucat elkészült Swift sorra potyogott le az égről.

Mk. 2
A RAF (Angol Királyi Légierő) ‘jobb híjján’ így is megrendelt 16 darab Swiftet, először azonban azonnali javítást és felfegyverzést követeltek.
A Swift Mk. 2 szárnyélein finomítottak, ez javította a megbízhatóságot, illetve a szárnyakba beépítettek egy-egy ADEN gépágyút, így összesen a gép már 4 db 30 mm-eseel rendelkezett.

Mk. 3
A következő lépést a meghajtás fejlesztése jelentette, az addigi 109-est lecserélték egy Avon 114-es sugárhajtóműre, ezzel a Swift már képes volt átlépni az 1,100 km/h-t is, illetve utánégetőjének köszönhetően a felszállás is könnyebb volt. Az elkészült darabokat átképzőgépnek használták (több berepülőpilótát is megölt a gép, így nem gondolom hogy jól átgondolt lépés volt). Hadba állításra még mindig alkalmatlan volt.

Mk. 4
A farokrészt teljesen átdolgozták, ezzel a gép irányíthatósága fényévekkel javult, azonban továbbra is problémákkal küszködött a gép, sokkal erősebb meghajtásra lett volna szüksége, viszont az angoloknak nem volt erösebb gépbe beszerelhető sugárhajtóművük a Swift számára, így maradt a 114-es.
A hibái ellenére is, a Mark IV végre szolgálatteljesítésre alkalmas volt,
(tengeri) elfogóvadász feladatkörben teljesített.

Mk. 5 és 6
Miután végre 1955-ben a Supermarine el tudott adni pár Swift vadászgépet a légierőnek, a régieket felderítőgépeké alakították át, az orrát meghosszabbították, a két ott lévő ADEN gépágyút kiszedték, helyére kép és hangrögzítő eszközöket helyeztek, a Mark V volt a Swift széria legsikeresebb példánya, 8 napig a sebességrekordot is tartotta 1187 km/h-s végsebességével, ezt egy Douglas F4D Skyray döntötte meg.
Az Mark VI egy teljesen fegyvertelen felderítő tervezet volt, sosem jutott túl a tervezési fázison, az ötleteket felhasználták a 7-hez.

Mk. 7
A VI továbbfejlesztett formája, a felderítőeszközök helyett az orrában egy radar kapott helyet, fegyverzete két darab Fairey Fireflash levegő-levegő rakétából állt. (Gépágyúja nem volt, azokat már a Mark VI-on leszerelték.)
Csak prototípus készült belőle.

Szolgálat

A Swift nagyon rövid életű volt a RAF-nál, 1961-ben teljesen leváltották helyét a Hawker Hunter gépei vették át.
Legsikeresebb a Mk. 5 felderítő változata volt éles csatában soha nem vett részt.

Kevesebb, mint 200 darab készült el összesen, egyes darabok mai napig megtekinthetőek múzeumokban.

Játékban

A War Thunderbe a 1.91-es frissítéssel a Mk. 1 és az Mk. 7 kerül majd be.

Érdekes lesz két olyan gépet látni a játékban, amiből az egyik a valóságban repülni is alig tudott (igaz a szovjeteknél már van egy pár ilyen repülő), berepülőpilóták csoportja nem bírt vele, többet meg is gyilkolt.

A másikon egyedüli fegyverzet két önvezérelt rakéta lesz, amik habár halálosak a sok játékbeli bug miatt nem mondhatóak megbízhatónak, használatuk pedig legalább macerásnak mondható.

Meglátjuk az első vajon át fog-e esni neki tetszőleges időpontokban, vagy leválik-e róla a levegő csak úgy repülés közben, illetve, hogy használható lesz-e egy repülő, aminek csak levegő-levegő rakétái vannak, az 1.91-es frissítésben.

Up.: A játékban lesz rajta RP-3 rakéta felszerelési lehetőség, ami a valósággal teljesen ellentétes.