Bemutatók

Stormartillerivagn m/43 — a svéd Hetzer

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Habár tulajdonságokban jobban hasonlít a Zrínyire (Zrínyi II), története szinte teljesen megegyezik a Hetzer-ével.

A német és a svéd önjáró löveg még közös (de nem közvetlen) előddel is rendelkezik, ami nem más, mint a Pz/LT 35, az elágazás itt kezdődik, de útjuk nagyon azonos, míg a Hetzer a 35-öt leváltó 38 átépített változata, addig a SAV (Stormartillerivagn) a 38 egy korábbi, export-ra készített TNH* alapját használta fel.

(A harckocsi gyártási jogát Svédország megvette a csehektöl és Stridsvagn m/41 néven gyártotta.)


Habár a legnagyobb harcok Finnországban 1940-es Moszkvai Fegyverszünettel megszűntek, 1941-ben a Szovjetunió hatalmas bombázási hullámot intézett a finn nagyvárosok ellen, amibe nyár közepére az angolok is csatlakoztak. (Igaz mindegyikük eléggé hatástalan volt, a sikertelenség hatására szépen lassan, mind az angol, mind a szovjet bombatámadások alábbhagytak.)

A svédekben megerősödött a félelem, hogyha a Szovjetunió sikeresen lerohanja Finnországot, akkor utána Svédország fog következni. Így azonnal elrendelték egy többcélú harcjármű kifejlesztését.


Fejlesztés

Az elvárások a következők voltak: a leghidegebb időjárásban is problémamentesen tudjon üzemelni, képes legyen ne csak a gyalogsági, de a motorizált és páncélos csapatokkal is lépest tartani (végsebessége érje el az L-60-ét: 45 km/h-t), legyen alkalmas tüzérségi feladatok végrehajtására, illetve lövege képes legyen mind a gyalogság, mind a páncélosok hatékony megsemmisítésére.

A gyorsabb fejlesztés és az alkalmas paraméterei miatt már gyártás alatt álló harckocsi testet választottak ki, amire egy páncélozott felépítményt és egy 75-ös ágyút szereltek.

A próbák alatt egy hibára derült fény. Helyben forduláskor az ágyúcső elakadt tereptárgyakban, ezt a cső végének “lefűrészelésévél” orvosolták. Az új darabokat már ‘rövidített’ hosszúságú ágyúkkal látták el.


Tulajdonságok

A 4 legénységi tagot szemből 50, oldalról 20-25 míg hátulról 15 mm páncélzat védte. A 7.5 cm-es Kan m/02 ágyúval a harckocsit több, mint 10 tonnát nyomott.

A meghajtásról egy Scania-Vabis 603/2 6 hengeres 162 lóerős motor gondoskodott, ami a Praga-Wilson 5 sebességes váltóval közreműködésben teljesítette a 45 km/h-s követelményt.

A Stormartillerivagn számára külön ágyút is terveztek, aminek már 1944-re el kellett volna készülnie, viszont késlekedések miatt ez csak 9 hónapos csúszással történt meg, ami a harckocsi gyártását nagyban nehezítette, akik ezen 9 hónapban csak a lövegekre vártak.

Végül 1945 januárjára elkészült a 10.5 cm-es Bofors kan m/44 L/21-es tarackágyú, az ezzel felszerelt Stormartilleivagn-ek átdolgozott küzdőteret és fejlesztett célzórendszert is kaptak. A harckocsi tömege 12 tonnára nőtt.

Gyártását egészen 1947 végéig folytatták.


Szolgálat

Összesen 36 darab készült. Amik az A9 tüzérségi ezredben szolgáltak 1951-ig. Ekkor átsorolták őket páncélos dandárokhoz. 6 darab SAV szerepelt egy szakaszban, egy szakaszt kiképzésre használtak a többit gyalogsági századokhoz/mellé sorolták, mint rohamlöveg.

1973-ig álltak szolgálatban. Ezután többet kiállítottak Svédország különböző helyein és múzeumokban, a maradékot pedig eladták gyűjtőknek.


Játékban

Az 1.97-es frissítéssel a War Thunderbe is érkezik a Stormartillerivagn m/43.

A játékba mindkét változat bekerül a 75 mm-es tier I-be, amiből majd lehet fejleszteni a 105 mm-eset tier II-ben a játékban a páncélosok neve Stormartillerivagn m/43 (1944), Stormartillerivagn m/43 (1946) lesz. {Rövidítve vszeg SAV m/43 (75), SAV m/43 (105) lesz, a valósághűbb járműnevek modban.}

Egy viszonylag gyors és halálos rohamlöveget kapunk, aminek átütése HEAT lőszerrel, előzetes információink alapján, a 240 mm-t is eléri. Páncélzata pedig habár nem eget rengető még alkalmas is lehet kisebb a átütésű célpontok elleni védelemre.

Mindent összevetve a Stormartillerivagn-t talán a Semoventékhez lehetne hasonlítani, pozitívum, hogy ezeknek nem vették le a motorerejét, így gyorsabb lehet, mint az olasz, viszont magasabb profillal rendelkezik, így sokkal könnyebben észrevehetnek minket.

3 replies »

Hozzászólás