Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Az L-10 kifejlesztése után a Landsverknek újabb, még elrugaszkodottabb, újító gondolata támadt, miszerint létrehoznak egy könnyű harckocsit, amely ötvözi a kerekes és lánctalpas harcjárművek előnyeit, azzal az egyszerű megoldással, hogy mindkettővel rendelkezni fog.

(A kerekes járművek felsőbbrendű mobilitásával és végsebességével, illetve a lánctalpasok jobb terepjáró és mászóképességével is. A megvalósítás nagyon egyszerű, rendelkezni fog kerékkel és lánctalppal is, amik között természetszerűen lehet majd váltani.)

Fejlesztés

Az ötlet még az m/21 korszerűsítése közben ötlött a tervezők fejébe, a cél egy kézifegyvereknek ellenálló páncélzattal rendelkező, 20 vagy 37 mm-es ágyút magába foglaló, könnypáncélos megalkotása volt, amelynek a külsejére egy hidraulikus kerékrendszert szerelnek, amely a harckocsi belsejéből vezérelhető (leereszthető), akár menet közben váltva az utazási módok között. A tervezett harckocsi az L-5 nevet kapta, viszont mivel a m/21-29 után egyszerre az L-10 fejlesztésébe kezdtek gőzerővel, az L-5-ből csak egy félkész prototípus készült el, amin a vezérlést illetve a kerék és lánctalp közötti váltást tudták próbálgatni.

Az L-10 elkészülése után 1931-ben újra beindult a fejlesztés. Külön harckocsit tervezniük sem kellett, csak egyszerűsítettek és könnyítettek az újonnan kifejlesztett L-10 harckocsin, a külsejére felszerelték a hidraulikus kerékrendszert és meg is született az L-30.

Tulajdonságok

Az új könnyű harckocsi sok aspektusában megegyezett az L-10-zel. Fegyverzete ugyanúgy egy 37 mm-es Bofors ágyúból és egy 7.7 mm-es párhuzamosított géppuskából állt változatlan toronyban. A testéről a géppuskát leszerelték, helyére a vezérlőmechanizmus került, amit a sofőr kezelt.

Lánctalpakon mobilitása nem változott, azonban kerekes módban akár a 70 km/h-t is képes volt elérni. Köszönhetően a V-12-tes 150 lóerős Maybach motornak.

Még lenyűgözőbb, hogy a váltás alig telt 20 másodpercbe és akár mozgás közben is végrehajtható volt.

1933-ban a harckocsit még tovább gondolták, a megoldást csiszolták, a tömeget 6.5 tonnára csökkentették, aminek része egy kicsit gyengébb, de sokkal könnyebb Maybach motor beszerelése is része volt.

A 37 mm-es Bofors ágyút lecserélték a 20 mm-es Madsen QF gépágyúra, páncélzata érdekes módon alig szenvedett hátrányt a súlycsökkentésben. (1-2 mm-rel lett csak néhol vékonyabb, nem fontos helyeken)

Az eredmény magáért beszél, lánctalpakon könnyedén meghaladta az 50 km/h-t, míg kerekeken a 80-at is megközelítette.

Szolgálat

Az L-30 és L-80 rendkívül nagyratörő tervezetek voltak, valószínűleg sok hasonlóan járt fejlesztéssel egyetemben túl ambiciózusak is. A potenciális megrendelők vagy nem látták a felhasználhatósági lehetőségeit, vagy a hibáira koncentráltak amiből , legyünk őszinték, volt egypár. Legtöbbjük harci helyzetben teljesen annullálták volna a L-30/L-80 előnyét.

A hidraulikus kerékvezérlő rendszer, a harckocsi oldalán, szinte teljesen védtelen volt. Ez azt jelentette, hogy egy lövés az L-30/L-80 oldalába, ami hiába lehet lepattanó, onnantól javításig, csak a lánctalpas haladást tudják használni.

Másik nagy panasz, hogy levegővel felfújt és nem tömörgumis kerekek voltak, így azokat géppuskával is használhatatlanná lehetett tenni.

Kevésbé közvetlen harctéri, de ugyanúgy jelentős probléma volt, hogy a kerekek miatt a lánctalphoz nem lehetett rendesen hozzáférni, így egy esetleges futógörgő csere esetén először az azt takaró részt kellett leszerelni.

A felsorolt okokra hivatkozva Svédország egyikből sem rendelt el tömeggyártást, így egyik sem jutott túl a prototípus fázison.

Egy L-30 a svéd harckocsi-múzeumban a mai napig megtekinthető.