Olaszország 1934. októberéig évtizedekig nem épített új csatahajót, de mivel Európában egyre fokozottabb lett a helyzet az országok között a Regia Marina igényt tett egy új csatahajó dizájnra, mely végül a Littorio-osztály lett. Ebből az osztályból 4 hajót rendeltek. Az első elkészült hajók a Littorio és a Vittorio Veneto voltak, melyeket egyszerre bocsájtottak vízre 1934-ben és álltak hadrendbe 1940-ben. Később a 3. testvér a Roma is kezdett alakot ölteni, melyet 1938-ban kezdtek el építeni és 1942-ben csatlakozott kettő testvéréhez. A 4. hajó, az Impero sosem látott napvilágot.

A Littorio-osztály volt az olaszok válasza a Dunkerque-osztályú csatahajóra, melyet a franciák fejlesztettek ki és állítottak hadrendbe 1937-ben. A Littorio-osztályú csatahajók hadrendbe állításuk idején a legmodernebb és legerősebb csatahajónak számítottak a világon. A Littorio-osztály 44,522 tonnát taszított ki. A hajó komoly sebességéről, mely 30 csomó (56 km/h) volt, 4 cickafarkkazán gondoskodott, melyeknek együttes ereje 128,200 lóerő volt. A hajók fedélzetén 1830 lélek szolgált.

A nagyszerű mozgékonyság mellé még egy csúcstechnikájú tűzvezető-rendszer is tartozik. A hajó fegyverzete 9 db 381 mm-es ágyúból állt, melyek 3 toronyban voltak szétosztva. A hajó 381 mm/50 (15″) Model 1934-es megnevezésű ágyúi minősültek a világ legerősebb középkategóriás ágyúinak. Hatalmas volt a lövedékek gyorsasága és hatótávolsága, cserébe sajnos nem voltak teljesen pontosak, illetve az lövegek élettartama is rövidebb volt, mint az átlagos.

A másodlagos fegyverzete az osztálynak 12 db 152 mm /55 Model 1934-es ágyúból, légvédelmi fegyverzete több fajta fegyverből állt. 12 db Cannone da 90/53-as ágyú, melyek nagyobb távolságból nyitottak tüzet légi célpontokra, illetve további 36 kisebb kaliberű (37 mm és 20 mm) gépágyú pedig kisebb távban védte a hajót.

A Littorio-osztály öv páncélzata rétegelt, cementizált páncélzatból állt. Kombinációja 70 mm homogén acélból és egy második rétegből, amely 280 mm cementizált páncélzatból állt. A fegyverzet is keményen volt védve. A tornyok védfalai 380 mm vastagok voltak, míg az ágyúpad 350 mm vastag volt. A felépítmény is erősen volt védve, több helyen elérve a 260 mm-nyi páncélvédettséget. Torpedó védelemre az osztály a Pugliese rendszert alkalmazta.

A Littorio-osztály hiába volt impozáns, más csatahajókkal nem nagyon ütközött meg élete alatt. A brit és olasz tengeri doktrína nagyrészt konvojkíséret és -elfogó stratégiát alkalmazott. Másodlagos probléma az üzemanyag hiány volt. A teljes készlet 2 évre, vagy még kevesebb időre volt elég.

Emellett a Littorio később 4 torpedó találatot is kapott a tarantói csatában, mely a hajót 5 hónapra használhatatlanná tette. Emellett a csatában elsüllyedt a Conte di Cavour csatahajó, illetve a Caio Duilio is komoly sérüléseket szenvedett. Az olaszok csatahajóinak fele ezáltal harcképtelen lett, ezért Sir Admiral Cunningham úgy gondolta, hogy a maradék túlélő a kikötőben fog maradni hosszú ideig. Az admirális tévedett. Vittorio Veneto és Giulio Cesare 6 nappal később bevetésre indultak, küldetésük a Málta fele haladó konvojok megsemmisítése volt.

A Spartivento-foki csata

A csata 1940. november 27-én kezdődött meg. A cirkálók vezették az ütközetet, melyek jelentős gondokat okoztak a brit könnyűcirkálóknak. Akárhogy is, mikor a brit csatacirkáló HMS Renown és az HMS Ramillies csatahajó is megérkezett, hogy támogatást nyújtson a brit haderőnek, Vittorio Veneto ekkor lépett közbe. A briteknek egy teljesen elavult csatacirkálója és csatahajója labdába sem tudott rúgni Vittorio Veneto-val szemben. A britek füstfüggöny segítségével elmenekültek a csatából. Az ütközet mindössze 54 percig tartott. Az olasz admirális Inigo Campioni hagyta, hogy visszavonuljanak a brit erők.

A Matapani-foki csata

A Matapani-foki csata 1941. március 27-29-ig tartott. Sajnálatos módon a Zara-osztályú nehézcirkálók közül 3-an az utolsó bevetésükre indultak el. Hibás német hírszerzés még hozzá tett az amúgy is kockázatos támadáshoz a szövetséges Kréta szigete ellen. A német hírszerzés rosszul ítélte meg a brit haderők erejét, melyet a negyedére becsült annak ami valóban volt. Vittorio Veneto és a nehézcirkálók egy csapdába hajóztak bele és a radar hiányuk még rá is játszott a drámai eseményekre. Míg a Vittorio Veneto elmenekült az éj leple alatt, addig a 3 brit csatahajó és a könnyű eszkortjuk rajta csapott a 4 olasz nehézcirkálón este. Mivel a Zara osztálynak nem volt radarja, így esélyük sem volt reagálni, vagy lépni valamit azért, hogy elmeneküljenek. A maradásuk oka az volt, mivel Pola egy nagyon csúnya találat következtében mozgásképtelen lett és 3 testvére, a Fiume, Zara és Gorizia mellette maradt, hogy segítsenek a hajó állapotát stabilizálni. Mivel esteledett, 10 és 11 óra között a szövetséges flotta csendben rátámadt a 4 nehézcirkálóra és a 2 rombolóra, a Vittorio Alfieri-re és a Giosué Carducci-ra, melyek pillanatok alatt el is süllyedtek. Pola pár órával később csatlakozott testvéreihez a hullámok alatt. A mészárlásnak áldozatul esett 2300 matróz, illetve elsüllyedt 5 hajó. Az egyedüli túlélő Gorizia volt aki szerencsésen el tudott menekülni.

Málta ostroma

A nehézcirkáló különítmény elvesztése egy nagyon kritikus pont volt, ennek ellenére az olaszoknak még mindig egy jelentős ereje volt, mely versenyképes volt a Földközi-tengeren. Ennek eredménye képen a Littorio-osztály csatahajói több sikeres hadműveletet is folytattak a Málta szigete felé tartó konvojok ellen. A második sirtei csatában illetve más kisebb harcokban a Regia Marina komolyan frusztrálta az életfontosságú szövetséges konvojokat.

A Littorio-osztály hajóinak sorsa

Röviden a Littorio-osztály története nem a szövetségesek keze által ért véget. Folytonos üzemanyag hiány és a kísérőhajók folytonos veszteségei miatt mindig hátrányban voltak 1942 teljes évében. A fegyverszünet bekövetkeztével 1943-ban a Littoriót átkeresztelték Italia névre. A 3 testvér Málta felé hajózott, hogy átadja magukat a szövetségeseknek, amikor sajnálatos módon egy felismerési hiba miatt a legfiatalabb testvér, a Roma elsüllyedt egy addig nem ismert fegyver, a német Fritz-X rádió-irányított bomba által. A Vittorio Veneto és az Italia épségben oda értek a szigetre és átadták magukat a brit haderőknek. A Vittorio az angolokhoz, míg testvére az amerikaik kezére került, mint háborús ajándék. Ezek ellenére a két hajó Olaszországban maradt, míg 1951-’52-ben meg nem kezdték az elbontási munkálatokat.