Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A harmincas években – az első világháborút lezáró békediktátumok és az abból eredő tíz év földi pokol után – Németország politikai stabilizálódását követően egy hatalmas gazdasági fellendülés indult el az országban. Ennek részben oka és következménye is volt egy nagymértékű technológiai fejlesztési hullám, amiben a repülőgépfejlesztés komoly szerepet vállalt.

Közel egy évvel a választások (és a minisztérium létrehozatala) után, 1934-ben a német légügyi minisztérium (Reichsluftfahrtministerium = RLM) pályázatot írt ki egy új repülő csónak fejlesztésére tengerészeti megfigyelő szerepkörbe.

Fejlesztés

A kívánt gép felé a két elsődleges elvárás, a hatalmas hatótávolság és a kis/tömör méret volt. Előbbi felderítő szerepkör miatt egyértelmű, utóbbira a hajón való szállítás és az arról való üzemeltetés lehetősége miatt volt szükség.

További elvárás volt, hogy a gép a legtöbb tengeri viszony esetén is képes legyen a fel- és leszállásra, a legénysége 360 fokos körben képes legyen megfigyelésre és hogy harc esetén a gép képes legyen nemcsak állni a sarat a segítség megérkezéséig, de megvédeni is magát a támadókkal szemben. A pályázat elég szigorú és sokat követelő volt, viszont a nagy kihívás megihlette a mérnököket a repülőgéptípus forradalmasítására.

A két komolyabb esélyes a Dornier és a Blohm & Voss (akkori nevén: Hamburger Flugzeugbau) volt. A Dornier a korábbi Do J (66) “Wal” továbbfejlesztését a Do 18-at nevezte be, viszont ez túl sérülékenynek mutatkozott így harcászati célra nem volt alkalmas.
Kiváló teljesítménye és hatótávolsága miatt a Lufthansa rendelt belőle, így tengerészeti utasszállító gép szerepkörben 170 db Dornier 18 teljesített szolgálatot.
(A háború alatt a Dornier-eket felderítésre és lakosok kimenekítésére használták. érdekesség hogy egy Do 18 volt az első német gép, amit a britek lelőttek a világháború alatt: Blackburn Skua vadászok leszállásra kényszerítették, majd a vízen hánykolódó repülőt az HMS Solami romboló szétlőtte. )

A Ha 138 (később BV 138) megnyerte a pályázatot, viszont a mérnökök itt még nem dőlhettek hátra.

A kétmotoros gép meghajtására három cég vállalkozott. A kiváló megbízhatóságáról és strapabíróságáról híres Junkers Jumo 205, a BMW 15 és Daimler Benz 600. Az említett Junkers ugyan előnyei miatt harci helyzetre sokkal alkalmasabb volt így a pályázatot első körben meg is nyerte, azonban teljesítménye bőven elmaradt a két riválistól 1,000 és 1,200 lóerő helyett (akkor még) csak 600 lóerő leadására volt képes. A Hamburger Flugzeugbau-nak és Dr. Richard Vogt főmérnöknek így megoldást kellett találnia a probléma megoldására.

Három fő megoldási javaslat született: az egyik mégis a harci helyzetben kétes megbízhatóságú BMW 15 használata, a második egy nem konzervatív (aszimmetrikus) géptest kialakítása, a harmadik egy harmadik Jumo motor beszerelése. Az RLM a másodikat azonnal elvetette, és elrendelt két prototípus építését egyet BMW 15, másikat DB 600 motorokkal.

1935-ben az első prototípus motorjait a BMW sérülékenysége miatt lecseréltették a Junkers Jumo új 206-os típusára, azonban a döntés hamar visszafelé sült el. A 206-os gyári (tervezési) hibával rendelkezett ezért a Junkers az összeset visszahívta. Mivel a tömeggyártás már így is egy év késésben volt, a három motoros megoldás mellett döntöttek Junkers Jumo 205-ök használatával.

A harmadik motort a szárny felett tudták csak elhelyezni, mivel a gép orrában (ahogy az SM 79-nél van például) akadályozta volna a felderítési hatékonyságát. A sok késlekedés miatt az első útját csak 1937. július 15-én tudta megtenni.

Tulajdonságok

A 10,800 kg tömegű gépet így három Junkers Jumo 205C dízelmotor hajtotta egyenként 605 lóerővel. Ez 265 km/h-s végsebességet, körülbelül 2,000 km-es hatótávolságot és 6 és fél órás légi szolgálatot jelentett egy tankkal. (Katapultról indítva, cirkáló sebességen akár 18 órán keresztül is képes volt a levegőben maradni.) Védelmi fegyverzetét elöl egy 20 mm-es LB 204 és hátul két 7.92 mm-es MG 15 géppuska jelentette. 6 ember teljesített rajta szolgálatot: 1 pilóta, 1 navigátor/felderítőtiszt, 1 rádiós, 3 lövész.

A második világháború rávilágított a BV 138A változat hibáira.

Az új BV 138B testét, az úszókat és a fékszárnyakat is meg kellett erősíteni, hogy azok ellenállóbbak legyenek ellenséges tűzzel szemben. A háborúra a Junkers is elkészült az erősebb Jumo 205D motorral, így a sok fémlemez és tartórúd erősítés miatt 11,355 kg-ra nőtt tömeget már három 880 lóerős motor húzta, ami a végsebességet 285 km/h-ra javította. Az új motor mellett a légbeömlők és az üzemanyag-befecskendezés fejlesztése is megtörtént.

Emellett a fegyverzetére is komoly felújítás várt. A rengeteg hibával küszködő LB 204-es gépágyút kezelő lövész helyét először szemből bepáncélozták, majd 1940-41-ben lecserélték MG 151-re. A két hátsó védelmi fegyvert is lecserélték, az alsót ugyan úgy 20 mm-es MG 151-re, a felsőt 13 mm-es MG 131-re, emellett oldalsó 7.92 mm-es MG 15-öket is beszereltek, amelyeket szükség esetén a rádiós tudott kezelni.

A szükséges fejlesztésekkel ellátták és 1940-re az összes gép már, mint BV 138B-1 teljesített szolgálatot. Azonban a németek itt nem álltak meg, a megnövekedett brit tengeri nyomás miatt új BV 138B-1/U1-es változatot is készítettek, ami 6 db 50 kg-os hagyományos vagy 4 db 150 kg-os tengeralattjáró elleni mélyvízi bomba hordozására volt képes.

Legfőbb tömeggyártott változat azonban a BV 138C-1 volt. Ez ötvözte a B-1 fejlesztéseit, emellett pedig a jobb teljesítmény érdekében a középsőt az addig általános 3-ról 4 tollas légcsavarra cserélték. (A B-1-ig mindegyik 3 lapátos volt, a C-1-eken már a két szélső 3, a középső 4 lapátos légcsavar volt.)

A C-1 emellett több alváltozattal is rendelkezett. Az MS elektromos aknamentesítőtől, a FuG 200 hajó és FuG 213 repülő kereső radarral ellátott változatokig. (Utóbbiból csak egy készült.)
A RATO felszállást segítő rakétameghajtás, az összes BV 138-ra visszamenőlegesen felszerelhető volt.

Összesen ~290 darab készült, melyből bizonyosan volt:

• 7 db A-0, (kezdeti változat)
• 25 db A-1, (fejlettebb meghajtás)
• 2 db B-0, (fejlesztett test)
• 24 db B-1, (felújított fegyverzet)
• 227 db C-1. (új légcsavar)

Szolgálat

A BV 138-at elsődlegesen felderítő szerepkörre használták, de kiváló strapabíróságának köszönhetően tengeri ütközetekben célbemérésre és az ellenséges csapatok mozgásának megfigyelésére és továbbítására is alkalmas volt. [Volt egy tengeri ütközet, ahol egy BV 138 másfél órán keresztül közvetítette a brit hadihajók mozgását, annak ellenére, hogy folyamatosan ki volt téve az ellenséges hajók légvédelmi és a tengerészeti vadászok légitámadásainak. Feladata ellátása után épségben hazarepült.]

Hadi célra szinte csak az északi tengeren használták, de felderítést és postaszolgálatot a teljes Atlanti-óceánon végzett egészen 1945-ig. A háború elmérgesedésével már bombázásra, vagy a németek kimenekítésére is használták háborús területről. Biztonságban 10 embert tudott szállítani (legénységet belevéve 16-ot).

Végigszolgálta a háborút, és habár már annak végére a tervezet a 10. életévéhez közeledett, még így is sikeresen képes volt megvédeni magát nemcsak a Brit Légierő Blenheim és Catalina felderítő és bombázógépeinek, de a Sea Gladiator, Sea Hurriance és F4F Wildcat/Martlet tengerészeti vadászok támadásaival szemben is.

Ez legnagyobb mértékben a strapabíró motornak és géptörzsnek, illetve a kiváló védelmi fegyverzetnek volt köszönhető. 1941. végéig csupán 3 db BV 138-at sikerült a szövetségeseknek megsemmisíteniük.

A kiváló hatékonysága és szolgálati eredményei miatt, 1940-ben az RLM felterjesztett egy BV 138 utódjának fejlesztését célul kitűző pályázatot. Azonban az Angliai csata elvárttól elmaradó eredményei, a kialakulni kezdő háborús kimerülés, és a szövetséges bombázások miatt egyre megcsappanó gyártási kapacitás miatt inkább a vadászok fejlesztésére fektették a hangsúlyt, így a BV 138 utódja a tervezési fázisnál tovább sosem jutott.

A tervek között voltak az eredetitől kevésbé eltérő változatok, amelyek csak a szárny és géptest kialakítását fejlesztették illetve a motort cserélték le Junkers Jumo 207, 208 vagy 308-ra (a 208 a 206 volt a gyári hibák javítása után). Lóerő egyenként: 1,200, 1,500 és 2,500. (A 308 esetén, csak a két szélső lett volna 308, a középső maradt volna 205D).

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Emellett voltak megnagyobbított szárnyfesztávú változatok, egyesek négy (Jumo 208) motorral. Egy-pár nyilazott szárnnyal és sugárhajtóművel. Illetve természetesen szerepeltek a Blohm & Voss és Dr. Richard Vogt névjegyével címjegyzett aszimmetrikus gépek is, mint a P.111.

Sajnos a megmaradt darabokat a szövetségesek a háború után tengerészeti és légi célpontnak használták, így ép darab egy sem maradt az utókorra. Egy hasonlóan járt darabot a dánok a tengerből kiemeltek és a Dán Technikai Múzeumban ma is megtekinthető.

Játékban

A 2.09-es frissítéssel a War Thunderbe is bekerült a BV 138 C-1-es változata, radar és aknamentesítő felszerelés nélkül, mint Tier I-es bombázó 1.7-es BR-rel.

Kiváló védelme a WT-ben is hatékony géppé teszi, sajnos azonban az Fw 189 “Uhu”-hoz hasonlóan felderítő feladatkörét a játék korlátoltsága miatt nem igazán alkalmas betölteni. Ennek hiányában pedig marad a bombázás és a légiharc.

Bombázási feladat betöltésére csak a 6 db 50 kg-os hagyományos bombát kapta meg, habár a mélyvízi bombák hajókon már a játékban vannak, repülőre még nem felszerelhetőek.

Légiharcra ugyan fegyverzetünk megvan, de a megerősített szárnyfelületek és védelmi állasok hiánya miatt repülőgépünk elég sérülékeny, amit akár pár 7 mm-es találat is képes ártalmatlanítani.

Természetesen megfelelő használat mellett azért lehet vele aprítani, így ha elkerüljük az ellenség tüzét nagyon komoly pusztításra is képes a BV 138C-1.