Az öregedő M60-as harckocsi család utódjának fejlesztése már a 60-as évek közepén elkezdődött. Az első próbálkozás az alapharckocsi létrehozására tett kisérlet a sikertelen MBT–70 projekt volt, melyen Nyugat-Németországgal közösen dolgoztak. A fejlesztés alapvető szempontjának tekintették a korszerű fegyverezetet, a tűzvezető rendszernél a digitális számítógép alkalmazását, a lézertávmérő és a korszerű lövegstabilizástor beépítését. Az MBT–70 ambiciózus konstrukció volt, akárcsak a hatvanas évek sok más amerikai fejlesztése. A tervek között szerepelt például a lövegcsőből indítható irányított páncéltörő rakéta, a vezetőt toronyban helyezték volna el, és még sok más ötlet, amiket akkoriban nem lehetett megbízhatóan megvalósítani. A németek az 1970-es évek elején felhagytak a fejlesztéssel és minden figyelmüket a Leopard fejlesztésére fordították. Az amerikai tervezők is újra meghatározták a koncepciójukat amely során felhasználták az MBT-70-nél szerzett tapasztalataikat. Ezután indították el az M1 Abrams fejlesztését, amely a II. világháborút követő időszak legsikeresebb amerikai harckocsifejlesztésének tekinthető.

Az M1 harckocsit az USA ARMY állományába 1980-ban rendszeresítették. A többéves fejlesztési munka eredménye a katonai szakértők értékelése szerint a tűzerő, védettség és mozgékonyság vonatkozásában 1,5-2-szer felülmúlja a M60 A1 típust.

sima M1 a Nemzeti Gárdán kívűl már csak múzeumokban található

Felépítés, páncélzat

A M1 Abrams harckocsi felépítése klasszikus megoldású, kezelőszemélyzete 4 fő. A parancsnok és az irányzó az ágyútól jobbra, a töltőkezelő pedig az ágyútól balra helyezkedik el. A vezető zárt búvónyílás esetén félig fekvő helyzetben tevékenykedik, amelynek következtében a harckocsi homlokfelülete (célfelülete) 7,6 m2-re csökkent, az M60A1-hez képest 17%-al alacsonyabb a harckocsi.

Az Abrams teste és tornya hegesztett technológiával készült és a homlokpáncélzat az úgynevezett Chobham páncélból épül fel, de ha szükséges, reaktív páncélzatot is lehet rá szerelni. Ez egy modern páncélzat, mely a speciális, keményített acélból készült üreges páncélzatban elhelyezett, döntött, rugalmasan rögzített nem-robbanó-reaktív rétegekből tevődik össze, amelyek a kumulatív páncéltörő töltetek hatásosságát 90%-al csökkentik, így viszonylag vékony belső kompozit páncélzat is elegendő a legmodernebb rakéták és kinetikus lövedékek ellen.

Fegyverzet

Fő fegyverzet

M68A1 huzagolt csövű ágyú

Az első sorozatban gyártott egységek fő fegyvere az M68A1 105 mm-es löveg volt. Licencben gyártott változata a brit Royal Ordnance L7A3 típusú lövegnek. Ez az ágyú huzagolt csövű és két síkban stabilizált. Az ágyút korszerű hidraulikus hátrasiklásgátlóval, koncentrikus körben elhelyezett rugós helyretoló berendezéssel és hőstabilizáló borítással látták el. Az M1 lőszerjavadalmazása 55 db 105 mm-es lövedék. Többféle lőszer állt hozzá rendelkezésre, például kumulatív (HEAT), repesz-romboló (HE), ködfejlesztő gránát (WP), űrméret alatti nyíllövedék (APFSDS). Megbízható és pontos fegyver, azonban 3000 m feletti teljesítménye nem volt kielégítő, illetve a gyorsan fejlődő páncélzatok miatt elavultá vált. Az M1 továbbfejlesztett változatain már nem alkalmazzák. Az ágyúcső élettartama 1500 lövés. A lőszerjavadalmazásból 44 db a torony hátső részén, 3 db a torony alatti lőszerkazettában és 8 db pedig a páncéltestben került elhelyezésre.

Az ágyú töltése kézzel történik

Az üzemanyag és a lőszer külön védett helyre került. A lőszerrekesz lemezei gyengítéseket tartalmaznak, így ha – találat vagy más ok miatt – lőszerrobbanás következik be, a személyzet sérülésének a veszélye jelentősen kisebb, mert a robbanás energiája kifelé távozhat.

Az önműködő (automata) töltőberendezést különféle okokból elvetették a fejlesztések során, ezért az ágyú manuális töltésű. A megfontolások között szerepelt, hogy a kézi töltés sokkal gyorsabb, mint az automatikus, az automata töltő egy időben csak egyféle lőszert tud adagolni, továbbá az automatikus adagoló veszélyes is lehet, amit egyes szovjet típusok példája mutatott (elsősorban a T–64-esek 2A26-os ágyújánál, mely a világ első töltőautomatával felszerelt ágyúja volt, következett be néha vétlen robbanás a töltés közben).

Kiegészítő fegyverzet

A harckocsi 3 db géppuskával rendelkezik:

• 12,7 mm-es M2 Browning géppuska a parancsnok búvónyílásánál. Az M1, M1IP és M1A1 változatokon távirányítású, gépi mozgatású és 3-szoros nagyítású optikai irányzék tartozik hozzá.
• 7,62 mm-es M240 géppuska a töltő búvónyílásán (az FN MAG licencváltozata), csúszótalpakra szerelve.
• 7,62 mm-es M240 géppuska a főfegyverzettel párhuzamosítva, melyet a harckocsiágyú tűzvezető rendszere irányoz.

A tornyon található még 2 db hatcsövű ködgránátvető (a Tengerészgyalogság nyolccsövű gránátvetőket használ). Sűrű ködöt állítanak elő, mely védelmet nyújt mind a látható fény, mind az infravörös tartományban dolgozó érzékelők ellen. Radarsugárzást visszaverő köd is előállítható. A hajtómű szintén felszerelhető ködfejlesztővel, melyeket a vezető működtet.

A Nemzeti Gárda egy M1-ese

Az M1 Abrams tűzvezető rendszere 4 összekapcsolt fő részből áll: az irányzótávcsővel egybeépített irányzótávcső, digitális lőelemképző berendezés, hőképes irányzó és célfelderítő készülék, elektrohidraulikus kétsíkú stabilizátor. A pontos célzáshoz három fő ballisztikai adatra van szükség: az ágyú állásszöge, a lőszer fajtája és a cél távolsága. Ezek kiszámításához többféle érzékelőt használ az irányzó: lézertávmérő, szélsebességmérő, statikus dőlésszög-mérő, külső hőmérő és barométer, tachométer (a cél sebességének és mozgásának megállapításához kell). Szükséges még a lőszer típusa és hőmérséklete, a harckocsira jellemző egyedi beállítási adatok és a lövegcső állásszöge.  A digitális lőelemképző számítógép részben automata, részben kézi betáplálással dolgozza fel az adatokat. Ezekből az adatokból kiindulva a tűzvezető számítógép megoldást javasol az irányzó számára. A találat esélye ideális esetben 95% felett van. Az irányzó és a parancsnok egyaránt kezelheti az ágyút.

Hajtó- és futómű

Az M1 Abrams erőforrása egy 1100 kW (1500 LE) teljesítményű Honeywell AGT–1500 típusú, vegyes üzemű gázturbina. Ehhez kapcsolódik egy hatsebességes Allison X1100–3B hidrokinetikus automata sebességváltó, amely modulrendszerű hidrokinetikus, négy előre- és két hátrameneti fokozattal rendelkezik. Az Abrams csúcssebessége műúton 72 km/h, terepen 48 km/h. Üzemanyaga lehet gázolaj, bármilyen motorbenzin vagy JP–4 illetve JP–8 típusú kerozin. Az USA hadserege logisztikai okokból a JP–8 kerozint használja. Az üzemanyag kapacitása 1880 l, fajlagos üzemanyag fogyasztása 376 l / 100 km. Az üzemanyag-befecskendezés elektronikus szabályozása ellenére az üzemanyag felhasználás 20-30 %-al magasabb, mint az azonos teljesítményű dízel motorok esetén.

A kompakt gázturbina cseréje tábori körülmények között is egyszerűen megvalósítható 

A gázturbina megbízhatónak bizonyult harci körülmények között is, ugyanakkor komoly logisztikai problémákat okozott a magas üzemanyag-fogyasztás. A kiáramló gázok nagy sebessége és igen magas hőmérséklete megnehezítette a városi harcokban a gyalogság számára, hogy fedezékként használhassák a járművet. A turbina halknak mondható, összehasonlítva más, hasonló teljesítményű dízelmotorokkal. A harckocsi hangszíne teljesen más, ezért kapta a „Suttogó Halál” (Whispering Death) nevet. A jövőben elképzelhető, hogy az USA visszatér a négyütemű dízelmotorok alkalmazásához, ugyanis más modern általános harckocsik (MBT, például Leopard 2, Merkava, Challenger 2) sikeresen használnak ilyen motorokat. Kis mérete, egyszerű felépítése, nagy teljesítmény/tömeg aránya és egyszerű karbantarthatósága a gázturbina előnye bármilyen egyéb meghajtással szemben. Nagyjavítási élettartama 1800 óra, ami megfelel 19000 km megtételének. A dízelmotoroknál ez sokkal kevesebb. Nagyon jó a gyorsulóképessége is, 6,2 másodperc alatt eléri a 32 km/h sebességet. Előzetes előmelegítés nélkül is indítható még -30 fokon is. Maximális teljesítményét 2,5 másodperc után leadja, amely szintén sokkal jobb érték mint a dízeleknél.

A jármű futóműve nagyon hasonló a Leopard 2-ben alkalmazotthoz, lévén az MBT–70-programból vált szét a két fejlesztés. A gázturbina által forgatott meghajtókerék a járműtest hátsó részében lett elhelyezve jól védetten, elöl pedig a láncfeszítő kerék található. A 7 lengőkaron (Z-tengely) a futógörgősor található, melyekre duplakerekes, gumi futófelületű, könnyűfémöntvény futógörgőket szereltek. A nagy sebességű futás biztosítását a felettük elhelyezett két támasztógörgő segíti (a 2. és a 6. lengőkar fölött), a láncról való lehajtás kiküszöbölésére. A támaszgörgőket teljesen eltakarja a rétegelt oldalkötényezés. Az 1–2. lengőkar között nagyobb a tengelytáv, mint a következők között. A hét Z-tengely torziós rugókraszerelt, azok a harckocsitest haspáncélja fölé vannak beépítve, az oldalpáncél–haspáncél-csomópontokban befogva. A lengőkarok mozgását oldalanként több hidropneumatikus (olaj-levegős rendszerű) lengéscsillapító szabályozza. Az első két lengőkar fölé 1-1 végszabályzót (bump stop)is felszereltek az oldalpáncél felületére.

A lánctalp élettartama 2240 km, felfekvési hossza 4650 cm, a gumibetétes lánctagok száma oldalanként 78 db.

A keletkezett tüzek lokalizáslására a harckocsit automata tűzoltó berendezéssel is felszerelték, amely meghibásodása esetén mechanikusan, kézzel is indítható. Az M1 Abrams a hidegháború kihívásainak megfelelően el lett látva tömegpusztító fegyverek elleni védelmi eszközökkel, AN/VRC-12 típusú rádióval, belső beszélgető berendezéssel és 6 db 12V-os 300 Ah összkapacitású akkumulátorral.

Az M1 Abrams harkocsi korszerűsítési folyamatát 1984 augusztusában kezdték meg, amelynek eredményeképp megszületett a jóval erősebb és hatékonyabb M1A1 harckocsi.

A jelen cikk csak az M1 Abrams első változatát mutatja be. Folytatásban majd lesz szó a korszerűbb M1A1 és M1A2 változatokról is.

A harckocsikról általánosságban: A harckocsi – a harc alapvető eszköze

Forrás: internet, wikipedia, Bombay-Gyarmati-Turcsányi: Harckocsik