Bemutatók

Republic F-105 Thunderchief — az első vadászbombázó

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Az F-105 Thunderchief az 50-es évek új vadászbombázó szerepkörének betöltésére tervezett repülőgép volt. A Koreai háborút lekéste, azonban a Vietnami háború első szakaszának meghatározó gépe volt (ezen időszak küldetéseinek 75%-át F-105-fel végezték.). Ami még a hirtelen égbetörő fejlődésnek indult légvédelmi rendszerek által okozott magas – 0,16%-os – veszteségi aránya ellenére is kiváló hatékonyságú és közkedvelt repülőgép lett.

Az Egyesült Államok az 1950-es évekbe való belépéssel komoly szemléletváltásba is kezdett a hadászati repülés terén elindulva a mennyiségtől a minőség irányába. Ez egyre összetettebb, bonyolultabb és drágább, de egyre jobb teljesítményű gépeket eredményezett.

A sugárhajtómű fejlődésével emellett a hangsebesség feletti repülés is könnyebben megvalósíthatóvá vált, így a vadászrepülők terén megkezdődött az átállás a hangsebesség feletti gépekre.

Ennek első madara a North American lett, akik elkészítették az F-100 Super Sabre-t, ezt rövidesen pedig a Republic követte akik F-84 támadógépeik után elkészítették a F-105 Thunderchief-et, követve a többcélú gépeik Thunder név előtagját (P-47 Thunderbolt, F-84 Thunderjet, F-84F Thunderstreak.)


Fejlesztés

Az F-100 és az F-105 életútja több helyen is összefonódik, előbbi a hangsebesség feletti repülést, utóbbi a vadász-bombazó kategóriát vezette be az Egyesült Államok hadseregébe.

Az Egyesült Államok komoly célkitűzéseket helyezett a Republic Aviation mérnökei elé. Egy olyan alacsony magasságon is hangsebesség átlépésére képes, egymotoros, a legfejlettebb elektronikai rendszerek befogadására képes repülőgépet kellett készíteniük, aminek teherbírása meghaladja a legtöbb négy motoros nehézbombázóét, emellett pedig az ellenséges vadászok elhárítására is képes.

A koreai háború kitörésével az Egyesült Államok nagyon komoly anyagi ösztönzéssel segítette a munkát, ennek is köszönhetően a tervek viszonylag hamar 1952 őszére el is készültek és megkezdődhetett az építés. Az anyagi támogatás azonban hamar el is apadt, ahogy a háború láthatóan a végéhez közeledett, annak befejeződése után pedig az USAF (az Egyesült Államok Légiereje) visszavonta mind a 200 gépre leadott megrendelését. Ez pedig az F-105 fejlesztésének időszakos leállításához is vezetett.

Az F-105 sorsa komoly veszélybe került, azonban 1954. június 28-án újabb megrendelés érkezett a USAF-től 15 repülőgépre, így a Thunderchief életútja folytatódhatott. A prototípusok hamar meg is épültek és 1955. október 22-én az első próbarepülés is megtörtént, még egy gyengébb Allison J57-P-25 próbahajtóművel (44 kN, 62 utánégetővel). Az YF-105A viszont még ezzel is képes volt elérni a Mach 1.2 sebességet (hangsebesség 1.2 szerese).

Habár a tulajdonságai kezdetben jónak tűntek és a berepülőpilóták is pozitívan nyilatkoztak róla, több nagyobb hiba is megmutatkozott. Az Egyesült Államok akkori mérnökeinek még nem volt elég tapasztalata a hangsebesség feletti repüléssel, ezért nem ismerték tökéletesen azon légügyi folyamatokat, amelyek ezen sebességen történnek a repülővel. Kialakítása miatt az F-105 instabillá és nehezen irányíthatóvá vált, emellett pedig a nagy rázkódás a gépet és a pilótát is nagy mértékben fárasztotta.

A hiba leküzdésére a testet meghatározó átalakításoknak kellett alávetni, a farokrészt és annak irányítófelületeit át kellett tervezi, a hajtómű beölőnyílásaihoz pedig egy forradalmasító kialakítást kellett kitalálni.

A két ezen komoly hibák miatt elutasított után összesen 13 próbadarab készült, de megérte: a kemény munka kiváló eredményt szült és az 1956 márciusában elindult a F-105B, illetve a sorozatgyártásra finomhangolt F-105D változatokra már annyira nem gyakorolt semmilyen negatív hatást a hangsebesség feletti repülés, hogy a pilóták több esetben észre sem vették, hogy gépük átlépte a hangsebességet.


Tulajdonságok

A végsebessége nagy magasságon átlépte a hangsebesség kétszeresét (Mach 2.15), és tengerszinten is képes volt átlépni a hangsebességet. Ez köszönhető volt kiváló kialakításának és 45 fokban nyilazott szárnyainak, amelyek alacsony légellenállás mellett is jelentős mértékű felhajtóerőt kölcsönöztek a gép számára. Átesési sebessége még 12.5 tonnás üres és 16 tonnás üzemi tömege mellett is 277 km/h volt a féklapok használatával. Kitűnő végsebességének elsődleges oka a lehengerlő erővel bíró Pratt & Whitney J75-P-19W sugárhajtómű volt. Ez a próbadarabon lévő Allison-nal majdnem megegyező 2,3 tonnás tömeg mellett, annak teljesítményének dupláját volt képes leadni. 74 kN-t alapból és 111 kN-t utánégetővel.

Ez a pompás végsebesség mellett egyértelműen kiemelkedő agilitást is kölcsönzött az F-105-nek, ami remek gyorsulási és emelkedési képességet jelent. Emellett habár nem volt a célkitűzések között, a hatalmas – majdnem 20 méter hosszú, 11 méter széles, és 6 méter magas – géptest meglepően jó mobilitással is rendelkezett. Szárazföldi és tengerészeti üzemeltetésre, illetve alacsony és nagy sebességű légi utántöltés fogadására és adására is alkalmas volt.

Nagy végsebessége mellett a magas teherbírás volt a másik nagy megadott irányelv, amiben a Thunderchief megint csak kitűnőre vizsgázott. Bombaterhe elérhette az összesített 7.5 tonnát, emellett pedig irányítatlan és irányított fegyverek kész tárháza állt rendelkezésre, beleértve a: 500, 750, 1000, 2000 és 3000 fontos hagyományos bombákat, különböző kazettás bombák százas (néha ezres) mennyiségben, 1 db MK-57, 3 db MK-61, 4 db Mk-28 vagy Mk-43 atombombát, napalmot, FFAR irányítatlan, AIM-9B és E Sidewinder levegő-levegő, AGM-12B és C Bullpup levegő-föld, illetve AGM-45A Shrike* és AGM-78 Standard* radarjel követő levegő-föld rakétákat (*két legutóbbit csak a fejlesztett “Wild Weasel” változat kapott). Emellett természetesen rendelkezett egy 20 mm-es M61A1 Vulcan gépágyúval is 1,028 lőszerrel.

A gépen 5 felszerelési pont volt, egy a test alatt, egy-egy a szárnytőhöz közel, egy-egy pedig a szárnyak közepénél. A pontos számokat az alábbi táblázat mutatja:

A földi és légi célpontok elpusztítását és a gép túlélőképességét a legkorszerűbb elektronikai rendszerek egész tárháza biztosította. A Thunderchief fel volt szerelve Doppler és nagy hatótávolságú radarral, radarjel érzékelő rendszerrel, ballisztikus számítógéppel, radarjel zavaróval, hőcsapdával és dipólfelhővel. Legénysége kezdetben egy, majd két tagból állt.


Szolgálat

Az F-105 Thunderchief lekéste a Koreai háborút, azonban a Vietnámi háború első szakaszában meghatározó szerepet töltött be. Kiváló repülési tulajdonságai és fantasztikus bombaterhe miatt elsődleges repülőgépe volt az Egyesült Államoknak légi támogatás, és földi célpontok elpusztításának feladatkörében. Kiváló sebessége és elfogadható mobilitása miatt a vadász feladatkört is nagy arányban az F-105 töltötte be az F-100 mellett.

További előnyt jelentett, hogy a hagyományos légvédelmi fegyverek és az ellenséges MiG-17-ek számára túl gyors volt az F-105, emellett pedig nagyon ellenálló is volt. Rengeteg F-105 tökéletesen irányítható állapotban tért haza, több 37 mm-es találat, vagy mellette felrobbanó nagy kaliberű (100 mm +) közelségi robbanó töltet által okozott károk ellenére is.

A pilóták eleinte hatalmas mérete miatt “Thud”-nak csúfolták a gépet (leghitelesebben talán gömböcnek lehetne fordítani), mivel hatalmas célpont volt, amit szemmel is könnyű volt észrevenni. Kiváló agilitása és meglepően jó mozgékonysága azonban hamar becenévvé alakította a csúfszót, ahogy az F-105 egyre többeknek lopta be magát a szívébe. Hatalmas bombaterhe miatt volt, hogy két-három küldetést is tudott teljesíteni egy felszállással, ehhez légi utántöltési képessége is segítette. A pilóták többször viccelődtek, hogy könnyebben kifogy az F-105 az üzemanyagból, mint a bombából.

A Thunderchief uralma azonban nem tartott örökké, egyre elterjettebbé váltak a vietnami erőknél a irányított föld-levegő rakétás légvédelmek, amik komoly mértékben tizedelték az amerikai légerőt. Kezdeti megoldás az alacsonyan való repülés megszabása volt, amiben ugyan az F-105 remekelt, de ez még kiszolgáltatottabbá tette a 23 és 37 mm-es légvédelmi gépágyúk tüzével szemben. Ennek elhárítására az amerikai pilóták egy úgynevezett toss bombing megoldást találtak ki, aminél a pilóta a bombázás előtt felhúzza a gép orrát ezzel nagyobb “löketet” adva a bombának, ami így a kidobási ponttól nagyobb távolságot tett meg. Az F-105 fejlett elektronikai rendszerei és ballisztikus számítógépe, még így is garantálta a pontos dobást és a biztos találatokat. Ezen módszerrel az amerikai pilóták a radarernyő alatt maradva is képesek voltak a légvédelmi gépágyúkat azok hatékony hatótávolságán kívülről megsemmisíteni. Azonban még ennek ellenére is a légvédelmi rendszerek jelentős fejlődése miatt az F-105 veszteségi aránya 0.27%-ra nőtt.

Az igazi megoldást a radarjel kereső rakéták jelentették, mint az AGM-45A Shrike. Ezen rakéták az ellenséges föld-levegő rakétákat irányító radarállomásokat automatikusan képesek voltak bemérni és megsemmisíteni. Persze ezen Shrike rakéták használatához kisebb átépítésekre volt szükség, aminek először az F-100-at vetették alá, majd annak sikeres próbája után az F-105-ön rendszeresítették. Az új változat az F-105F és F-105G “Wild Weasel” nevet kapta (utóbbin fejlesztett radarral). A Wild Weasel egy az ellenséges légvédelem elhárítására szakosodott repülőosztályt jelentett az F-100 és F-105 mellett, az F-4 Phantom, az F-15, az F-16, az A-10, az F-35, de még az Egyesült Államokon kívül, például a Panavia Tornado is rendelkezik “Wild Weasel” változattal.

1967-re az F-100-at szinte teljesen kivezették, és az F-105 is inkább csak új szerepkörében tetszelgett, amikor újabb veszélyek tűntek fel, nevezetesen a fejlett MiG-19 és MiG-21 vadászok, amelyek már képesek voltak tartani a lépést az F-105-tel. Annak vadászgép potenciálját teljesen letörve, azt vadászbombázó téren teljesen leváltotta az F-4. Földi támadó szerepkörben továbbra is szolgált, onnan csak később a ’70-években kezdte el leváltani az F-111 Aardwark.

Az F-105 a Vietnami háború meghatározó gépe volt, annak első felében 18,583 küldetésből 75%-t a Thunderchief teljesített. A légvédelmi fegyverek fejlődése és a megjelenő radarállomás vezérelt föld-levegő rakéták elég magas 0.16 %-os veszteségi aránnyal sújtották, ami a hatalmas szolgálati óraszám miatt azt jelentette, hogy több, mint az elkészült 833 db Thunderchief fele harcokban veszett oda.

Légi csatákban mutatott teljesítménye sem annyira megnyerő. 63 db veszteség mellett 29 db MiG-et semmisített meg, igaz a legtöbb veszteséget MiG-21 okozta, a megsemmisített MiG-ek közül 27 db MiG-17 és 2 db MiG-21 volt.

Érdekesség, hogy az F-105 egyszer – meg nem erősített információk alapján – szerzett egy légi mesterhármast: David B. Waldrop hadnagy Thunderchief-ére 3 db MiG-17 támadt, egyiket lelőtte gépágyúval, másikat megsemmisítette Sidewinder-rel, miközben a harmadik mögé került. Ekkor a gép orrát függőlegesbe felhúzva emelkedni kezdett, majd a bombaterhet ráengedte az őt követő MiG-re, ami a bombákkal való ütközéstől széttörött. (A légi győzelmet sosem erősítették meg.)

Az F-105 Thunderchief egy kiváló repülőgép volt,a mely nemcsak saját feladatkörében remekelt, de egyéb feladatkörök betöltésére is alkalmas volt, emiatt büszkén hordhatja a vadászbombázó géptípus megalkotójának címét.

Az Egyesült Államok-ban számtalan helyen, Európában pedig Franciaországban tekinthető meg.


Játékban

A War Thunderben a 2.13-es frissítéssel több éves várakozás után érkezik a játékba a F-105D Thunderchief Tier VI, 9.7-be, a B-57B Camberra után.

Érkezését az amerikai repülőgépek szerelmesei régóta okkal vártak, mivel a Thunderchief behozatalát már az 1.85-ös frissítés óta híresztelte a gaijin.

A játékba az F-105D változat kerül, ez valamilyen szinten megnyugtató, mivel így reménykedhetünk benne, hogy a remélhetőleg hamarosan érkező és a top-tier csatákban a légvédelmek uralmát megtörő ARM rakétákkal az F-105G “Wild Weasel” változatát is meg fogjuk majd kapni. (A model már bent van és a gaijin imádja a ctrl+c -> ctrl+v-t.)

Viszonylag pozitív, hogy a valóságos bombaterhei közül, szinte mindet megkapja a játékban, talán a Sidewinder és Bullpup rakéták mellett a bombalehetőségek közül hiányolom a 2000 és 3000 fontos bombát, de így is rendelkezésünkre áll, 6 db 750 vagy 3 db 1000 fontos bomba (az irányított rakéták mellett), amik bőven elegendőek bármilyen ellenséges földi célpont elpusztítására pontos dobás esetén. Sajnos “stock”-os állapotban egy gépágyúval mindenféle fegyverzet nélkül kezdünk, úgyhogy a felszerelés “kigrindolása” – ahogy a legtöbb top-tier jet-nél – itt is problémás lesz.

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s