ARL-44 a szárazföldi csatahajó

A franciáknak a B1-esen kívül nem igazán volt jó nehéz harckocsijuk. Ezen űrt szerette volna betölteni a ‘Atelier de Rueil’ vállalat. (Ki nem találjátok: a székhelye ennek is Párizs közelében van)

Tervük egy jól páncélozott, harckocsik megsemmisítésére képes, nagy hatótávolságú, sáncokat, lövészárkokat és lőállásokat átgázolni képes frontvonaltank mely bármilyen célpont ellen hatékony (itt is még a gyalogsági-, lovassági-, frontvonaltank doktrínához igazodtak).

Testnek szinte egy az egyben a már ismert B1 testet választották, illetve az ágyú is a már megismert 75mm-es APX 1938 volt. (A tank egyébként kisértetiesen hasonlít a SAu-40-re.) Viszont forradalmi újításoknak köszönhetően az ágyú egy úgynevezett félautomata töltőrendszerrel volt ellátva, mely a távbemérővel együtt még az akkori német tudósokat is meghökkenthette volna. A projectet ARL 39/40-nek nevezték, Franciaország kapitulációja miatt, soha nem kezdhették meg a tömeggyártást.

Magát az ARL-44-et a Vichy Franciaország kezdte el fejleszteni. Vették a jó alapötletet és terveket majd feljavították a német precíz és újító megoldásokkal. A német offenzíva 1943-ra végleg megcsömörlött. Február 18-ai Sportpalast-i beszédében Goebbels (költőien) megkérdezte a népet, akar-e totális háborút, az összes ipari létesítmény hadüzemre vonásával, és a fogyasztási cikkek létminimumon tartásával.(a választ kitaláljátok) Innentől kezdve Németországban és befolyási területein, minden alkotásra képes egységet a hadiipar kiszolgálására alakítottak át, a nemzeti fejlesztéseket befagyasztották, a francia gyárak ARL fejlesztés helyett Párducokat és ‘Királytigriseket’ ontottak magukból. Ezzel a nehézharckocsi esélye a háborúban való részvételre végleg befellegzett.

A háború után, Franciaországnak újra kellett építenie a hadseregét, és a németektől ‘elfoglalt’ több száz páncélos(főleg párducok) már kicsit elavult és főleg túl bonyolult volt a franica személyzetnek. Így újra eljött az ARL ideje! A terveket újból átnézték foltozták és fejlesztették, átvették a legmodernebb újításokat a németektől, amit lehetett beépítettek, de ellenben az AMX M4,50 vagy Foch modellekkel, az alap tank nem azon (német) alapra épült, hanem megtartották az eredeti alvázat, mely a B1, G1 és F1 tankok megoldásait ötvözte.

A lánc végigfutott a tank ‘oldalán’ ezzel megtartva remek gázlóképességét, ám a modern hadviselésben ez már kevésbé volt fontos factor, viszont így azt sem páncélozni, sem dönteni nem lehetett megfelelően, a test ugyan már párducszerű döntött fronttal rendelkezett, de túl magas volt, így azt az eredeti 60mm-t 90-re, majd 120-ra kellett növelni, ami orrnehézséget okozott.

Az ágyúja is folyamatosan változott, kezdetben egy 75mm-es ágyút terveztek a harckocsira, de ennek nevetséges 100mm körüli átütési értéke már a franciák lerohanásakor is kevésnek volt mondható, majd az amerikai 76 ágyú tesztelése után, egy átalakított DCA tengerészeti ágyú mellett döntöttek, aminek átütése még mindig csak a Tigris híres 8.8cm-esével vetekedett (KwK 36 l56), de elég volt a legtöbb szovjet harckocsi 1 km-nél közelebbről való átütésére, köszönhetően 1000 m/s torkolati sebességének. Később az ágyút fejlesztették, hogy bármely akkori ellenfelét legyen képes átütni, nagyobb távolságból is. (Habár addigra az ARL projectet végleg törölték)

Tornya kezdetben az ACL- nevet viselő, érthetően csak kalitkának nevezett csúfság volt, mely nevetségesen nagy mérete és gyenge 110mm-es frontpáncélzata miatt, hamar elvetésre került. Az ötvenes évek végére rákerült az ARL-44 torony, mely páncélzatban megegyezett elődjével, de kisebb mérete és a Tigris 2-n megismert kialakítása, már inkább félelmet, mint nevetést hozott ki az emberből.

Egy harmadik kitalált torony az ARL-44-en.

A tank sok fejlesztésének köszönhetően végül elérte az 50 tonnát, amihez a bele tervezett Panhard és Talbot motorok már nem lettek volna megfelelöek, ezért a Tigris E-n megismert, Maybach HL230 gázolajhoz módosított változata hajtotta a tankot, úton akár 37 km/h-val.

Az elkészült harckocsikat szolgálatba is állították, de sajnos hamar kiderült, hogy a megnövekedett tömeget a fékek, a váltó és a felfüggesztés már nem bírja el, és az ARL még hibái nélkül sem tudja semmiben túlszárnyalni az akkor szolgálatban lévő Párducokat, így a projectet végleg törölték, az elkészült 60 darabból pedig öt még ma is megtalálható múzeumokban.

Ha futási hibáit javítják, az ARL egy jó gázlóképességgel megáldott, magas profilú, a korhoz képest csak elfogadható front és gyenge oldalpáncélzattal rendelkező, motorjának köszönhetően viszonylag mobilis tank lett volna, amelynek kis átütése, viszont pontos ágyúja megköveteli az irányzó precizitását, és az ellenfél harckocsijainak gyenge pontjai ismeretét. Adottságai miatt valóban leginkább a lövészárkokhoz illik. Szép markáns formája, és kalandos története miatt biztos be tudja enni magát a harcjárművet kedvelők szívébe.

ARL-44-et eszi az enyészet

Játékban

Harcban figyelni kell, hogy ne kerüljenek az oldalunkba, mert onnan még a légvédelmekkel szemben is védtelenek vagyunk, használjuk ki (HT-hez képest) jó mobilitását, és fordulási sebességét. Közel és frontharcra nem ajánlott, illetve a tornyát, ha tudjuk, bokrozzuk be, az ellenfél nem számít a furcsa test-torony arányra így nagy eséllyel a testünk tetejét találja el. Kifordulásnál figyelni kell arra, hogy a láncunk mindig ki fog lógni. (Legalább az első görgő meglövésekor nem robban fel azonnal a harckocsink.)

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

További francia tankokkal is találkozhatunk az 1.75-ös frissítésben!