Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A MiG-21 egy olyan repülőgép, amely teljesítményével világsikereket ért el, miközben gyártásának és fenntartásának egyszerűsége alkalmassá tette exportra más, akár fejlődő, országok számára is.

Története

A MiG-19, a cég első hangsebesség feletti repülőgépe csodálatos teljesítményre volt képes, azonban az elvártnál nehezebb és bonyolultabb volt, megbízhatóságával pedig akadtak problémák.

Az ’50-es években a Szovjetunió akart egy megbízható, gyors és mobilis rövid távú (de legalább 30 percig egy tankkal repülni tudó) repülőgépet, amely magában hordozza a szovjet gépekre szokásos egyszerűséget, ezzel megkönnyítve a gyártást, a javítást, és a karbantartást.

1953-ra meg is született a pontos tervezet, az új gépbe egy darab Mikulin AM-11 (későbbi nevén: R-11-300) gázturbinát kell szerelni, ennek ereje és megbízhatósága elég volt egy könnyű tömegű vadászgépnek, így a következő feltétel a test minél kisebb súlya és hihetetlenül alacsony légellenállási érték volt.

A kiírt meghajtás keretet adott az egész géptörzs szerkezetének, amit ultrakönnyű anyagokból, iszonyúan keskenyre terveztek, ezzel is növelve a gép irányíthatóságát nagy sebességnél történő irányváltáskor, illetve csökkentve fordulási körét és a közben vesztett sebesség mértékét.

Milyen szárnya legyen?

Habár a hajtómű és a test kialakítása könnyen és egyetértésben ment, a szárnyfelületek tervezésénél vita alakult ki.

Az egyik legnagyobb tábor a már a MiG-17 esetében bevált 55 fokban szögelt ‘nyilazott’ szárnykialakítást szorgalmazta. A legnagyobb kihívót a deltaszárny kialakítás jelentette (57 fokban szögelve).

Utóbbi megoldást először a német Lippisch cég alkalmazta sikeresen repülőgépre. Az ’50-es években a britek is elkezdték alkalmazni, maajd a franciák és USA egyes gyártói is átvették.

Hatalmas ellenérv volt, hogy ezen szárnytípust a Szovjetunióban addig még nem használták, az ellenséges gépek egy részénél viszont elég jól bevált.
Végül mind a kettőből építettek próbajárműveket, mivel úgy határoztak, hogy majd élesben kiderül melyik a jobb.

Az első próbák 1955-ben meg is történtek, a gépnek öt percen keresztül kellett tartania az 1750 km/h feletti sebességet, tengerszintről 10,000 m-re 72 másodperc alatt kellett felmásznia, el kellett tudnia érni a 20,000m-es magasságot, és képesnek kellett lennie állandó sebességgel függőlegesen zuhanni a légfékek használatával, a fel- és leszálláshoz szükséges terület nem lehetett hosszabb 400 és 700 méternél. Mindezt 3db 30 mm-es NR-30 gépágyúval és 16 db 57 mm-es irányítatlan rakétával felszerelkezve.

A motor még mindig problémákkal küszködött, a finomhangolása majdnem egy évbe telt, addig a régi AM-9B hajtóművet használták, illetve próbálkoztak vegyes meghajtású megoldással is, ahol a sugárhajtóművet ki-be kapcsolható rakétamotorok segítették.

A nagy csata 1957-ben jött el, addig mind a két típus problémákkal küzdött, azonban az orr éleinek lekerekítésével, a motor fejlesztésével, hidraulikus irányításra való átállással és a szárnyakon függőleges stabilizátorok elhelyezésével a gépek alkalmasak voltak a megmérettetésre. A delta szárnyú előnye már gyorsulásnál észlelhető volt, de a legnagyobb különbség fordulás közben mutatkozott meg, a nyilazott szárnyú az átesés közelébe jutott olyan fordulók esetén is, amit a delta szárnyú könnyedén vett, ez el is döntötte a harcot utóbbi javára.

Jöhetett a következő megmérettetés a Mikoyan-Gurevich gépének a Sukhoi 1953-as Su-7-es gépével kellett megküzdenie, habár az ellenfél gyorsabb és erősebb volt, a MiG sokkal kisebb tömege megint csak fordulóharc közben tudott kitűnni, a Sukhoi-nak esélye sem volt.

A szovjet hadvezetés mind a két géppel, kisebb átalakításokkal, meg volt elégedve, a MiG-21-et mint gyorsreagálású elfogó és harcászati vadászt szolgálatba is állították, míg a Su-7 esetén pedig elrendelték az átállást a delta szárnyra, az elkészült gépek Su-9 néven vadászbombázó szerepkört töltöttek be.

Repülő

A MiG-21F (форсированный = fejlesztett) sorozatgyártása 1959 Novemberében indult meg, a gépet már a R-11F-300 hajtotta (az F itt is a fejlesztettet jelenti). A fegyverzetet többször is változtatták először, két 30-ast 23 mm-esre cseréltek, majd a 23-asokat leszerelve, két darab 30 mm-es változatra tértek rá, az irányítatlan rakéták helyett lehetőség volt 250 vagy 500 kg-os bombák felszerelésére is.

A gép az eredeti kívánalmaknak tökéletesen megfelelt, 1959 késő őszén ha csak másfél hónapra is, de tartotta a világ leggyorsabb vadászgépe címet 2388 km/h-val. Hatótávolsága elérte az 1,400 km-t, ezt külső üzemanyagtartályokkal 2,000-re lehetett növelni. Ez utánégető használata nélkül 1.5 és 2.25 órás repülési időt jelentett. A reptér(hosszúság)szükségtele kicsit magasabb lett az elvártnál, de a 450 és 850 m még hibahatáron belülinek minősíttetett.

1960 és 1961 között a MiG-eket folyamatosan próbák sorozatának vetették alá, teljesítményük fejlesztése érdekében, a 100-500 kg tömegű bombák és az 57 mm-es rakéták mellett az arzenáljába tartozott a ZAB-360-as napalm is. A program keretében rengeteg kis apró változtatást végrehajtottak, különböző MiG-21 modelek tucatrjait vizsgálták, hogy a módosítás pozitív vagy negatív mértékben változtat a gép karakterisztikáján és teljesítményén. Legfontosabb fejlesztések a farok- és szárnyfelületet érték, apró stabilizátorok, lekerekítések, élsimítások történtek, de egy új technológiával az állítható szintű utánégetővel is próbálkoztak.

MiG-21F-13
A ’60-as évekre légicsatákban egyre nagyobb szerepet kezdtek kapni a levegő-levegő rakéták, ez pedig a MiG-21 fejlesztésére is hatással volt, a gép bal oldaláról leszerelték a 30 mm-est (így csak egy darab maradt, 30 lőszerrel), helyette egy K-13-as rakétavezérlő rendszert (a 13-ast a nevében innen kapta) és két felszerelhető R-3S hőkövető rakétát kapott. (Természetesen a korábbi kiegészítőfegyverzet felszerelésére továbbra is lehetőség volt a hőkövető rakéták helyett.)

Ezen verzió nagyon eredményesnek bizonyult nagy bombázók és szállítógépek ellen, azonban a rakéták gyenge követési képessége alkalmatlan volt fürge vadászok elleni harcra.

Ezen gépeket SIV-52 FLIR érzékelők felszerelésével éjszakai vadászatra is alkalmassá tették, habár a primitív rendszerek és éjjellátó miatt, csak tiszta időben, 9,000 m alatt lehetett érdemlegesen használni és így is egy bombázót csak 4 km belül sikerült észlelni.

A rendszereket folyamatosan frissítették, fejlesztették. A MiG-21PF új R-11F2-300 hajtóművet és RP-21 radart kapott, további fejlesztések során pedig már Kh-66 levegő-föld rakéták indítására is képessé vált. Kiegészítő fegyverzetként 23-mas gépágyúk szárny alá szerelésére is lehetőség nyílt, de a irányítatlan és levegő-levegő rakéták és bombák fejlesztett változatát is mind megkapta. A védelmét pedig egy SPS-141 zavarórendszer látta el.

A következő cél a meghajtás és a radar fejlesztése volt, ez 1965-ben meg is történt, megszületett a MiG-21S, az R-13-300(csak az SM-től) és az RP-22 felszerelése a feladatnak tökéletesen megfelelt (az export MiG-21M kicsit elavultabb rendszereket kapott), a megnövekedett teljesítmény és fejlesztések következtében az eredeti szárnyankénti felszerelési pont egy helyett kettőre nőtt, a felszerelhető fegyverzetek listája pedig egyre csak gyarapodott a legkorszerűbb levegő-levegő, levegő-föld rakétákkal, bombákkal és gépágyúkkal. Az AP-155 autopilóta pedig képes volt egy gomb megnyomása után a legijesztőbb helyzetben is egyenesbe hozni a gépet, amikor a pilóta már rég feladta volna a küzdelmet.

De a MiG-21 fejlesztése még a ’70-es években sem állt le, az újonnan kifejlesztett R-25-300 hajtóművet a MiG-be is beszerelték, a gépet pedig korszerűsítették illetve felkészítették a még erösebb meghajtás kezelésére és kihasználására ezzel megalkotva a valaha volt legjobb változatot, a MiG-21bis-t.

A MiG-23 és MiG-25 megszületésével a 21-es korszerűsítése alábbhagyott, pár újabb felszerelhetö fegyverzet, vagy fejlesztett elektronia mellett, komolyabb fejlesztést már nem kapott. Másfél évtizedig volt a levegő ura.

Szolgálat

A MiG-21 teljesítményéhez képest olcsó, könnyen összeszerelhető és egyszerűen karban tartható és javítható volt. Ez tökéletessé tette az exportra.

Ezt mi sem bizonyítaná jobban, mint hogy több, mint 50 ország rendelt és rendszeresített MiG-21-es vadászgépet, ebből 20-nál a mai napig szolgálatban állnak. Köztünk szomszédunknál Szerbiánál is, akiknek ugyan a fő erejüket MiG-29-ek adják, de még a MiG-21-eket is használják. Másik szomszédunk Románia nemrég kezdte meg az átállást F-16 Falconokra. [Amikkel nem tudtak felszállni, Erdély megszállásának 100. évfordulóján]

Magyarországnak is volt 261 db (!!!) MiG-21 vadásza, az egyik legfejlettebb MiG-21bis is szolgált a Magyar Légierőnél.
R-25-300 hajtómü, Lazur GCI, R-13 és R60 rakéták, RBK harckocsi-elhárítóbombák és új 23 mm-es Gryazev-Shipunov GSh-23L gépágyú 200 lőszerrel.

A gépet a Szovjetunióban 1959-től egészen 1985-ig gyártották, összesen több, mint 10,000 épült.

Kiváló repülési tulajdonságokkal bírt, teljesítménye meglepte az Egyesült Államok légierejét, de még az ellene kifejlesztett vadászokkal is könnyedén felvette a versenyt. Habár a F-4D Phantom II és az F-14A Tomcat gyorsulásban, sebességben és emelkedésben megverte, fordulóharcban esélyük sem volt a jóval mozgékonyabb MiG-21-gyel szemben.

Erejét bizonyítja, hogy egészen 1970-ig nem volt olyan konfliktus, ahol több légi győzelmet szereztek volna MiG-21 ellen, mint ahányat MiG-21 szerzett. (Több gépet lőttek le MiG-21-gyel, mint ahány MiG-21-et lőttek le repülővel.)

Játékban

Az 1.91-es frissítéssel két MiG-21-es is érkezik a War Thunderbe.

Az egyik az 1960-as MiG-21F-13, míg a másik egy kínai MiG-21, a Chengdu J-7II.

1966-ban lezárult a Kína és Szovjetunió közötti konfliktus, utóbbi tucatnyi MiG-21F vadászt küldött békejobbként. A kínaiak szétszerelték a kapott gépeket és lemásolták, a túl bonyolult részeket (mint a hidraulika, ami a kínai gépek 70%-ban elromlott) kihagyva belőle. Gazdasági problémák miatt a J-7 tömeggyártását csak a ’80-as években tudták megkezdeni.

A J-7 nehezebb anyagokból készült a MiG-21-hez képest, ennek mozgékonysága és gyorsulása látta kárát, a megnövekedett tömeg miatt fejlesztésre volt szükség, az új kínai WP-7II hajtómű 8%-kal volt erősebb az eredeti szovjet R-11-nél. A másik 30 mm-es ágyú is visszaszerelésre került.

A játékba ezen fejlesztett meghajtású J-7II kerül, ö lesz a játék legújabb repülője, gyártása 1978 és 1986 között zajlott.

Ezzel pedig felzárkózik a játék légi ága is (csak a merevszárnyú repülőket tekintve), az 1998-ös földi és 1991-es vízi legújabb jármű mellett most már legalább 1978-as (’78-’86 közötti) repülővel is játszhatunk az 1.91-es frissítés érkeztével.

Az 1.95-ös frissítéssel még két MiG-21 érkezik a játékba, egyik a Németországhoz, a másik a Szovjetunióhoz. Előbbi a MiG-21MF, ami az SM export, másik a MiG-21SMT, ami pedig az SM megnövelt hatótávolságú változata. Utóbbinak a gép felső részébe tett üzemanyagtartály, különös kinézetet kölcsönzött a gépnek, ami miatt a NATO országok pilótái “gyúnyolták” is az SMT-t, ami a Szovjetunióban sem volt népszerű, mivel a megváltozott tömegközéppont nagyon megnehezítette a vadász kezelhetőségét.

Az 1.103-as frissítéssel a MiG-21 legfejlettebb példánya, a MiG-21bis is a megérkezett a War Thunder-be. A korszerűbb rendszerek és az új hajtómű segítségével a MiG-21bis a játék legfélelmetesebb vadásza lesz, ami a Szovjetuniót képes lesz minden más nemzet fölé emelni. Talán ami kicsit kedvét szegheti a szovjet pilótáknak, hogy a játékban az SPS-141 zavarórendszert, nem csak az SM-ek, de még a bis sem kapja meg, amely komolyan csökkenti az irányított rakéták elleni védekező képességét.

Légi célpontok ellen a MiG-21SMT-n már megismert fegyverzeteket is fejleszteték a játékban, a 23 mm-es gépágyú 200 helyett 250 lőszerrel rendelkezik, 4 helyett pedig 6 felszerelési pontja van, emellett egy régi ismerős is újra ránk köszön, az R-13M levegő-levegő rakéta, ami az 1.87-es frissítéssel került be a MiG-19PT-re, viszont később az 1.95-ben azt róla leszerelték, és azóta sehol nem volt elérhető. Akinek hiányzott az R-13M, most a MiG-21bis kifejlesztésével újra használhatja majd, az 1.103 frissités megérkeztével.

A 2.03-as frissítéssel még egy MiG-21, a MiG-21PFM is érkezik a War Thunder-be, mint event-en megszerezhető, nem premium jármű, a szovjet fába, Tier VI, 10.0 lesz érkezésekor.

A PF az F-13 erősebb R11F2-300 sugárhajtóművel, fejlettebb elektronikával és RP-21 radarral ellátott elfogóvadász változata, amelyet már K-5MS rakétával is fel lehetett szerelni.

A PFM név kettő altípust jelenthet:
Az egyik a PF németek által felújított változata, aminek fejlettebb radarrendszere már az R-60 rakéták felszerelését is lehetővé tette.
Másik lehetőség, a “hivatalos” szovjetek által felújított PF, ezen a gépágyút áthelyezték, és további kisebb változtatásokat hajtottak végre a gép sárkányszerkezetén és elektronikai rendszerén. Majd 1968-ban újabb felújítás következett, aminek következtében a gép már Kh-66 levegő-föld rakéták kezelésére is képes lett.

A játékba mind a gép kinézete, mind a nemzet miatt valószínűleg utóbbi kerül, viszont a gaijin úgy döntött ötvözi a két PFM előnyeit és a játékban a gép képes lesz vinni, R-60 és Kh-66 rakétákat is.

Frissítés: több hetes küzdelem és panaszok tucatjai után a gaijin ismét visszakozott, mégsem fog kapni a MiG-21PFM R-60 rakétákat, hogy a jármű történelmi valójához közelebb kerüljön.

A 2.11-es frissítésben a németek kapnak copy-paste MiG-21PFM-et és MiG-21bis-t; MiG-21 SPS-K és
MiG-21bis-SAU néven.

Előbbi 60 eurós premium, utóbbi kifejleszthető lesz a MiG-21MF után.