Bemutatók

Kuma osztályú cirkáló — ami lépést tudott tartani a rombolókkal

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Kuma egy első világháborús japán könnyű cirkáló, amely könnyedén tudta tartani a lépést a rombolókkal, és kialakításának köszönhetően hosszabb időt is a tengeren tudott tölteni dokkolás szükségessége nélkül, ezzel új útirányt adva a kis tömegű 5,500 tonnás cirkálók fejlesztésének.


Története

Japán az első világháborúban a szövetségesek oldalához csatlakozott, ezzel megnyílt lehetősége, hogy megvesse a lábát a kontinensen, uralja a beltengereket, és könnyebbé tegye a további szárazföldi terjeszkedést Kínával és Oroszországgal szemben.

A háborúban angol és amerikai csapatokkal együtt működve Japán felfedezte flottájának azon gyengeségét, hogy a rombolóknak csak akkor tud cirkálófedezetet biztosítani, ha azok (lelassítanak) nem teljes sebességükön haladnak.

A japánok több súlykategóriában is megkezdték a cirkálók fejlesztését, ezek szám szerint 3,500, 5,500 és 7,200 tonnás besorolásba estek. Mivel Japán már akkor is a Csendes-óceán szigetei felé kacsingatott, fő riválisának az Egyesült Államokat tekintette, akivel akkor még együtt indított akciókat Oroszország ellen.

Tudomást szerezve az épülő amerikai (7,000 tonnás) Omaha osztályú cirkálókról, Japán fókuszba helyezte az 5,500 tonnás modellt, alapjait viszont a 3,500-as Tenryū cirkáló adta. Ez biztosította a nagy sebességet, és a gyors fejlesztést, az új cirkálót Kuma névre nevezték. (Nevét a Kuma nevű japán folyóról kapta, amely a négy japán fő sziget közül a legdélebbre fekvő Kyushu nyugati oldalán fut végig.)


Tulajdonságok

A hajó építéséhez az elődjéhez képest megnövelt súlykövetelmény nagyobb szabadságot engedélyezett a fejlesztésnél, így a hajótestet sokkal áramvonalasabbá és egyszerűbbé tudták tenni, a motornak, a 450 fős legénységnek, a fegyverzetnek és az egyéb felszereléseknek is több hely jutott.

A sebességkövetelmény 70 km/h lett, amit a 4 Gihon turbina a 12 Kampon boiler segítségével könnyedén tudott garantálni. Az összesen 90,000 lóerő, még a hajó felpáncélozását is megengedte, itt a fejlesztők főleg az övpáncélra fektették a hangsúlyt, a torpedóktól és testet eltaláló lövések ellen 63 mm páncélzat védett(ez két rétegből állt 25 és 38 mm), míg a fedélzetre 30 mm páncél került. Ez a korabeli lövedékek közül 10 centi (4 inch) átmérőig a legtöbbet meg tudta állítani.

Fegyverzete 7 db toronyból állt, kettő a hajó elején, kettő a híd két oldalán, három pedig a hátsó részen. A Kuma nevet viselő első elkészült hajón, mindegyik torony 1 darab 5 és fél inches (~14 cm) ágyút tartalmazott, az osztály további darabjain a orron helyet foglaló tornyot dupla ágyúsra cserélték, a Kitakami nevet viselőről később a három hátsó tornyot leszerelték, hogy helyükre további torpedóvető csöveket helyezhessenek.

A (sok) torpedóvetős Kuma változat

Legutóbb megnevezett 24 majd 40, míg a többi 8 torpedó egy időben történő indítására volt képes. Természetesen aknákkal és tenger(felszín)alattjáró elleni bombákkal illetve radarrendszerrel is fel voltak szerelve.
Kiegészítő fegyverzetét 8 cm-es ágyúk adták, számuk az idő múlásával folyamatosan változott. Kezdetben 2 db 8 cm-es kapott helyet, de volt olyan időszak, mikor 8 db is megtalálható volt, ezeket később 12.7 cm-es ágyúkra és 25 mm-es légvédelmi gépágyúkra cserélték. Légvédelmi fegyverzetét 25, 13 és 6.5 millimétereres géppuskák adták, a legutóbbit később lecserélték 7.7 mm-esekre. A 25-ös légvédelmi géppuska állások száma, a fegyver csodálatos teljesítményének hatására folyamatosan növekedett a kezdeti 8-12 darab helyett már 60-80 db 25 mm-es is megtalálható volt bizonyos időkben a cirkálón. További légvédelmet biztosítottak 12.7 mm-es géppuskák is, melyeket hatástalanított amerikai hajókról szereztek.


Szolgálat

Az első világháború végére lett csak kész, így ott már harcokat nem élt át, de még a második világháborúban is komoly szerepeket vállalt az 5 db 1920-ban(az első 1919-es) vízre bocsátott Kuma osztályú cirkáló, név szerint: Kuma, Tama, Kitakami, Oi, Kiso.

A 1940-re többször is felújításon esett át, azonban ez nem rejtette el legnagyobb gyengeségeit: a páncélzatát, és a felépítményének kialakítását. Persze fegyverzetét, repülőgépindító rendszerét, felderítési és észlelhetőségi aspektusait folyamatosan újították, de ennek ellenére is, a második világháborús ellenfeleivel szemben elavultnak számított.

A sorsát is ez pecsételte meg, habár a rétegelt összesen 60 mm-es páncélzata az első vh-ban még jónak számított, semmit nem ért a modern torpedók ellen. A japánok nem tartották annyira nagyra (mint a szövetségesek vagy a németek) a tengeralattjáró használatát, ami a Kuma vesztét is okozta, mivel kevésbé használták, nem is értették annyira a tengeri harcmodor ezen formáját és nem is féltek eléggé tőle 1919-ben, a Kumákat hiába újították fel, a páncélzatának fejlesztéséhez az egész testet meg kellett volna bontani, így pedig nem lett volna érdemes eszközölni ezen fejlesztést, így viszont a hajó, már 1-2 torpedó találat után harcképtelenné vált. Beszédes adat, hogy az elkészült 5 cirkálóból, 3-at tengeralattjáróról indított torpedótámadás süllyesztett el.

Egyetlen egy, a Kitakami élte túl a háborút. Ezen hajót ugyan úgy tengeralattjáró sebzett meg torpedójával, de még be tudott úszni egy baráti kikötőbe. Mire a javításokat elvégezték véget ért a háború. Ezután mentőhajónak használták, majd 1947-ben teljesen szétszerelték.

A két felépítmény, a különbség szembeötlő.

A hajók pontos történetét, szolgálati naplójukat és egyedi jellemzőiket külön cikkben fogjuk tárgyalni, amely (valószínűsíthetőleg) ‘szolgálati napló’ néven fog megjelenni.


Játékban

A War Thunder-be a 1.89-es frissítéssel érkezik a Kuma osztály első, Kuma nevű tagja valószínűleg 5.0-s BR-rel.

A játékba a Kuma 1919-es vízre engedési állapotában jön, ez a kezdeti fegyvereket és felszerelést jeleni. Így sem radar, sem aknák nem lesznek az arzenálunkban, de a legfurcsább az egészben, hogy a Gaijin valamilyen furcsa oknál fogva a teljes légvédelmi fegyverzetet leszedte a cirkálóról, csak két 6.5 mm-es géppuskát hagyva.

A 13 és 25 mm-es fegyverek hiánya persze nem csak a repülök, de a csónakok elleni védekezést is nagyon megnehezíti, akik a két 80 mm-es ágyúnkat kijátszva könnyen az oldalunkba kerülhetnek, ahonnan a páncélzat hiánya miatt, egy torpedó is már végzetes számunkra.

(A döntés mellett mindenki tanácstalanul áll, még az 1919-es állapotában is rendelkezett a Kuma légvédelmi fegyverzettel. Ennek megfosztásával, a cirkáló hatalmasat vesztett a játékbeli használhatóságából és eredményességéből. Sajnos emiatt nem valószínű, hogy gyakran látjuk majd az egyébként korához képest, a második világháborúban is, fantasztikusan teljesítő japán hajót, az 1.89-es frissítés bevezetése után (sem).


5 replies »

Hozzászólás