Bemutatók

Type10 — a fejlett japán technológia

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A kommunista országok Japánra már történelmük kezdete óta hatalmas fenyegetést jelentenek, ez nemcsak az ázsiai országot, de az Egyesült Államokat és közvetve a NATO-val a legtöbb európai országot is érinti. Az ötvenes évekre ez a fenyegetés csak egyre nőtt a Koreai háborúval pedig ki is csúcsosodott. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok Japán felfegyverzését még annak ‘vesztes ország’ létére is támogatta és még saját belföldi gazdaságleromboló hadjáratukat* is csak félig vitték végbe. (*Amit például az olaszok ellen megcsináltak.)

Emiatt nem meglepő, hogy Japán volt szinte az egyetlen ország, amely növelte a hadállományát a háború után 4-ről 5 millió fölé. ‘Vesztes országok’ közül egyértelműen egyetlen és ezt más esetben ‘a győztesek’ megengedhetetlennek találták volna.

A hidegháború tüze egyre halványodott, a Szovjetunió felbomlásával pedig Japán fenyegetettsége szinte teljesen megszűnt, emiatt az akkor újonnan kifejlesztett Type90 harckocsijaik tömeggyártására és harckocsiállományuk lecserélésének ütemére sem fektettek komoly erőfeszítést.

Kína megerősödése és ázsiai szigetországok felé mutatott megszállási vágya, valamint az Egyesült Államok egyre fogyatkozó ereje felébresztette a Japán hadvezetést, akik egy új, a világ akkori legfejlettebb harckocsijának megtervezését és szolgálatba állítását tűzték ki célul.


Fejlesztés

A Type10 bejelentésekor a Japán hadsereg harckocsi-állományának kétharmadát az akkor már több, mint negyed évszázados Type74-ek tették ki, amelyek még jelenleg is több, mint feles arányban képezik a Japán hadsereg részét.

A legfőbb elvárás az legfejlettebb elektronikai rendszerek és az új C4I beépítése volt. A rövidítés a “Command, Control, Communication and Computing” szavakból ered, lényege és felhasználhatósága pedig nagyon sokoldalú. Célja a Type10 esetén, hogy a harckocsi egyszerre tudja betölteni a: parancsnoki, felderítő, tűzvezérlő és végrehajtó feladatkörök bármelyikét, bármilyen adott helyzetben. Ez nem csak azt jelenti, hogy mindegyik feladatkört egy jól páncélozott, mozgékony és magát megvédeni is képes jármű és legénysége tölti be, hanem helyzettől függően a feladatköröket is bármikor az adott körülményekhez tudják igazítani.

A fejlett kommunikáció részét az is képzi, hogy a célpontok bemérését és a tűzvezérlést egy messze a fő harckocsioszloptól távol tartózkodó Type10 is tudja végezni, így például egy egész század képes a látószögén kívül eső célpontra is tüzet nyitni, ha van egy másik Type10 egy közelebbi hegyoldalon megfigyelő állásban, ami automatikusan továbbítja a célpontok pontos tartózkodási helyét. A legkorszerűbb kommunikációs eljárások és precíz számítógép irányította célbemérés halálos fegyverré teszi a Type10-et, ami ezek segítségével közvetlen rálátás nélkül is képes ellenfeleinek hatékony elpusztítására.


Tulajdonságok

A fejlett elektronikai rendszerek mellett, a “harckocsi szentháromság” beteljesítésére is figyeltek a japán mérnökök.

Fegyverzete a Type90-be is szerelt német 120 mm-es Rheinmetall L/44 fejlesztett változata, nagyobb pontossággal, 3.5 másodperces automata töltőrendszerrel, és szükség esetén felszelhető hosszabb L/50 vagy L/55 űrmérethosszúságú löveggel, a nagyobb pontosság, hatótáv és átütőerő elérése céljából.

Emellett külön ezen JSW ágyúhoz kifejlesztettek egy Type10 lőszert, aminek célja, hogy a harckocsi képes legyen a Relikt és hasonló erősségű páncélzattal rendelkező harcjárművek elpusztítására. Kiegészítő fegyverzete egy párhuzamosított .30 kaliberű (7.62 mm) géppuska és egy .50 kaliberű (12.7 mm) tetőgéppuska. Utóbbit a parancsnok tudja közvetlenül és közvetetten a harckocsin belülről is kezelni.

Páncélzatát úgy készítették, hogy az szemből képes legyen ellenállni a harckocsi saját lövegének, oldalról pedig a kisebb páncéltörő fegyvereknek. Emellett rendelkezik két további páncélcsomaggal, amelyek felszerelésével a harckocsi még ellenállóbb, és már oldalról is szinte elpusztíthatatlanná válik. Ezen csomagok a 40 tonnás alaptömeget 44 és 48 tonnára növelik, felszerelésük a harckocsi által betöltendő feladattól függ.

Meghajtásért egy szigorúan titkosított 8 hengeres motor felel, 1,200 lóerővel. Ez a CVT váltó segítségével mindkét irányban 70 km/h-s végsebességre képes gyorsítani a Type10-et.

Japán harckocsihoz méltóan rendelkezik irányítható felfüggesztéssel, amivel test a magasságát, illetve a dőlésszögét is lehet változtatni, mind a négy irányban. Ezzel segítve a gyenge pontok rejtését és az ágyú függőleges kitéríthetőségét is egyenetlen, vízszintestől nagymértékben eltérő talajon, amiből a japán hegyvidéken elég sok van. Emellett további funkciója, hogy lövés közben felfogja és korrigálja a visszarúgást, így az ágyú folyamatosan a célponton tud maradni.

Az elektronikai rendszerek emellett segítenek célpontok keresésében, beazonosításában, helyzetük bemérésében, az ellenséges harckocsik gyenge pontjaira való célzásban, a találat hatásfokában és az eltalált célpont állapotának felmérésében. Ezt képes egyszerre több célponttal szemben is végezni, ezzel pedig a modern harcművészetet egy új űrkorba repítve.


Szolgálat

Az első próbadarabot 2008. február 13-án mutatták be. A fizikai métereit szándékosan a 10 méteres hosszúság és 3.25 m szélesség alatt tartották, ahogy a 40 tonnás alaptömeg is szigorú megkötés volt. Ezzel a Type10 Japán több, mint 20,000 hídjának 84%-át biztonságosan tudja használni. Ez az érték a Type90 esetén csak 65% volt.

Type90 és Type10

Újságát mutatja, hogy még csak egy alváltozattal rendelkezik, a Type11 ARV mentőjárművel. amely teljes mértékben a Type10 alvázára épült, önvédelemre egy darab .50 kaliberes (12.7 mm) M2HB tetőgéppuska áll rendelkezésre.

2014-ben Törökország megpróbálta beszerezni a Type10 meghajtásáért felelős motor és váltópárost, de Japán erős titkosszolgálata, szigorú harceszköz export tilalma és a török terv a meghajtás tervrajzainak továbbértékesítésére ezt meghiúsította.

A Type10 2012. januárjában lépett szolgálatba, azóta több, mint 100 db készült el és teljesít japán hadseregében. A tervek szerint további 500 db-ot fognak készíteni lecserélve a már felettébb elavult Type 74 harckocsikat.

Type74 és Type10

Játékban

A Type10 a War Thunder-be is érkezik a 2.13-as frissítéssel, mint Japán top harckocsija Tier VII-ba, 11.0-s BR-rel.

Fejlettsége, kiváló fegyverzete, páncélzata és mobilitása miatt a játékosközösség már nagyon régóta várja a Type10 harckocsit, ami a új frissítéssel végre megvalósul.

Az elektronikai rendszerek a harckocsi számára azt jelentenék, mintha AB-ben segítségekkel játszanánk RB-ben (csak pontosabb hely, és lövedék találati jelölőkkel), érdekes kérdés, hogy a gaijin ezekből megvalósít-e valamit. (Mint RB-ben az AB bombázási célkeresztet korszerűbb, ballisztikus számítógéppel rendelkező repülők számára.) Habár ebben joggal erősen kételkedhetünk már a lehetőség is felvillanyozhatja a legújabb harctéri technikák iránt érdeklődő War Thunder játékosokat.

Kisebb félelemre adhat okot, hogy dev-en sem a Relikt ellen tervezett lőszere nem tudta belőni a Relikt páncélzatot, sem a páncélzata nem tudta megállítani, nem hogy a legjobb lőszerét, de még a DM/JM33-at sem. Igaz jelenleg a szovjet 45 mm-es ágyú is szinte bárhol belövi, tehát reménykedjünk, hogy még fejlesztenek a páncélzatán. [Már kétszer változtattak rajta, mikor ezen próbák megtörténtek.]

Legnagyobb gyenge pontja az elülső lemez alsó része, amit sem kompozit, sem reaktív páncél nem véd, csak egy tolólap található ott, így azt fontos rejteni, mert ott jelenleg egy 12.7 mm-es géppuska képes átütni.

1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s