Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Az HMS Tiger építését már a világháború közepén megkezdték, de hibái, és azok kijavításának idejére bizonyos elemeinek elavulttá válása, miatt folyamatosan valamit dolgoztak rajta végül 1956-ban került tengerre, szolgálatba pedig 1959-ben állították.

Az HMS Tiger a (1959-’79) Tiger osztályú könnyűcirkálók (nem keverendő össze az első világháborús Tiger csatahajó, és a vietnami Tiger járőrhajó osztállyal) három képviselőjének első tagja.

Története

A hajó Bellerophon néven Minotaur osztályú könnyűcirkálóként kezdte (nem összetévesztendő az első világháborús Minotaur könnyű- és a második világháború utáni Minotaur páncélozottcirkáló osztállyal.)

A Minotaur osztályt 1941-ben kezdték, de elég kevés figyelmet kapott, mivel az angolok nem voltak nagy hívei a könnyűcirkálóknak, inkább a repülőgéphordozó-cirkálók és nagyobb csatahajók építésével illetve minél több romboló legyártásával foglalkoztak.

A Minotaur osztályú hajók első három darabja is problémákkal küszködött, de a továbbiak már a szárazdokkból nem jutottak ki hibáik miatt, ezek közé tartozott a Tiger is. A hibák kijavítására kevés figyelmet fordítottak, a fő fókuszt a Battle-osztályú rombolók minél nagyobb számú tómeggyártása kapta.

A új lökést a háború vége adta. A nyílt vízre sosem eresztett hajók kijavítását és felújítását ez után kezdték meg. A Tiger is bekerült ezen programba, 1951-ben két osztálytársával új róla Tiger-nek elnevezett osztálynevet is kaptak, igaz a munka csak 1954-ben kezdődött meg.

Habár az átépítés költsége majdnem olyan magas volt, mint egy teljesen új hajó építése, a munkálatok gyorsan és eredményesen haladtak, két év alatt a cirkáló teljes “generáljavításon” ment keresztül, felszerelték fegyverzettel és egyéb eszközökkel az építés megkezdésétől számítva, kevesebb, mint 24 hónap alatt már a vízre engedés is megtörtént, ahol második alkalomra már nem bukott meg a hajó.

Vicces aspektus még, hogy a cirkáló építésekor, még az angolok az egyenáramot részesítették előnyben, a legtöbb elektromos készülékük azzal működött, így a hajót is ehhez mérten alakították ki, viszont a ’60-as években már ők is átálltak váltóáramra, ami miatt a hajó elektronikus rendszerében is komoly változtatásokat kellett eszközölni.

Hajó

Az építésének 1943 kezdete és az 1956-os vízre engedése között rengeteg idő telt el. Ez viszont csak a hajó kialakításán látszott meg, képességeit a modern meghajtás és fegyverrendszer bőven a ’60-as évek színvonalára emelte.

A 12 tonnás cirkálót a 4 parsons gázturbina akár 58 km/h-ra is fel tudta gyorsítani, teljes sebességgel hatótávja majdnem elérte a 4,000 kilométert, de ha spóroltak az üzemanyaggal, akkor akár a 10,000 kilométert is meghaladta.

Fegyverzetét négy (2×2) 6 inch-es (15.2 cm) félautomata ágyú adta, amit hat darab (3×2) 3 inch-es (7.62 cm) bővített ki.
Az ágyúkat a legfejlettebb felderítő, érzékelő és célzórendszerek segítették. Az automata töltőrendszer a főágyúnál 20 (3 s töltésidő), míg a kisebbeknél 60 (1 s) lövést tettek lehetővé percenként.

A 700-900 főt számláló legénység biztonságos helyről tudta kezelni az egész hajót. Még egy atombomba közeli felrobbantása esetén sem voltak közvetlen veszélyben. Ilyen és hasonló esetekre ki lett alakítva a hajón belül egy teljesen zárt telefonhálózat, levegőtisztító és -keringető rendszer, illetve a legtöbb rendszert távvezérléssel is irányíthatóvá tették.

Legnagyobb gyengeségét, már a szolgálatba állítása előtt is megemlítették, ami a légvédelmi fegyverzet teljes hiánya volt. A régi Minotaur cirkálókon kézzel vezérelt 20 és 40 mm-es gépágyúk gondoskodtak a légvédelemről, azonban a teljes zártság elérése miatt ezen fegyverek felszerelését a Tiger osztályú cirkálókra nem eszközölték. Ez különösen védtelenné tette a hajót az ellenséges légitámadásokkal szemben. Ezen megjegyzést azonban a hadvezetés a folyamatos légifölény birtoklásának kikiáltásával elütötte és lezárt témának tekintette.

A Tiger újabb átépítésen esett át, mivel 1966-ban az angoloknál felmerült, hogy nekik is szükségük lenne csavarrepülőgép(helicopter) hordozó cirkálókra, különben lemaradnának a tengeri fegyverkezési versenyben.

A választás a Tiger-re esett, így azt egy újabb teljes felújításnak vetették alá. A felderítő és elektromos rendszereit újakra cserélték, a főágyúk tornyait lecserélték a dupla ágyús megoldásról egyes ágyúsokra, illetve a 3-ból két 3 inch-es tornyot leszereltek és helyükre rakétaindító állványt tettek.

A hajó fegyverzete így két darab 6 inch-es ágyúból (2×1), két darab 3 inch-es ágyúból (1×2) és 8 darab Seacat rakétavetőből állt. (2×4)
A Seacat egy 22 cm-es tengeri föld-levegő rakéta, így a HMS Tiger légvédelmi problémája is orvosolva lett. Négy darab Westland Wessex hordozására volt képest, amiket később Sea King HAS 2-re cseréltek.

Később az HMS Tiger egyik testvére az HMS Blake is hasonló felújításokon ment keresztül, a Tiger szintjét viszont nem érte el, mivel a brit haditengerészet megszüntette a felújítás finanszírozását, mivel addigra már elkészültek a tervek az új hordozó cirkáló megépítésére, aminek megépítési költsége sokkal kisebb volt a Tiger osztályú cirkálók felújításáénál.

A harmadik Lion névre hallgató testvér sorsa ennél is sanyarúbb volt. Folyamatosan szerelték szét darabjait cserealkatrésznek felhasználva a Tiger és a Blake szervizeikor. A legénység szerint megtörtént az az állapot is, mikor a Tiger hajó alkatrészei nagyobb arányban származtak a Lion-ról, mint a Tiger számára gyártottak, ezért onnantól a cirkálót már csak “HMS Liger” néven csúfolták.

Szolgálat

Szolgálatba állításának kezdetéhez, most ugorjunk a ’70-es évekből vissza egészen 1959-ig. Rövid körút után, a Földközi tengerre vezérelték, ahol legtöbb idejét Egyiptom partjainál töltötte.

A 3 inch-es ágyúk folyamatosan felmondták a szolgálatot, de a 6 inch-es főágyúk töltőrendszere is felettébb hajlamos volt a meghibásodásra. A hibák kijavítását hagyományos legénység el sem tudta végezni, ahhoz külön erre szakosodott szerelőbrigád kellett.

A fegyverzet gyakori meghibásodása miatt a hajót valódi csatahajó helyett inkább “úszó tiszti irodának” használták.

1965-ben hazarendelték az angol partokhoz. Az ágyúkkal nagyon keveset lőttek, viszont egy alkalommal mégis elsült egy váratlan pillanatban a devonporti kikötőben, szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem történt.
Az 1966-os aberfani tragédiakor Cardiff partjainál volt, a mentésben segítséget nyújtott.

Utolsó nagyobb eseményként a mai Zimbabwe partjainál vett részt. Az angolok ezen a hajón közölték Rhodézia kormányával, hogy leveszik a kezüket az eddig az angol katonaság által védett, fekete tengerben kis fehér szigetként élő országról. Az esetnek meg is lett a következménye a szomszédos országok hamarosan háborút is indítottak a katonasággal nem rendelkező (azt elvesztő) ország ellen, a ott élő földművesek megpróbálták megvédeni otthonukat, de a hatalmas számbeli fölénnyel szemben nem bírtak védekezni, az ország korábbi fehér lakosságának felét meggyilkolták (az elfogott férfiakat megkínozták, a nőket csoportosan megerőszakolták kivégzésük előtt), a lakosság szerencsésebb felének sikerült elmenekülnie.

(Rhodézia: Cecil Rhodes angol vállalkozóról elnevezett ország, saját közigazgatással.
Mai Zimbabwe területén volt anno egy kietlen terület, azt elöször a hollandok, majd az angolok elfoglalták, oda fehér farmerek beköltöztek, a földeket termővé tették és földműveléssel foglalkoztak.
A területet az angol katonaság védte, míg a 70-es években le nem vették fölüle a kezüket, ekkor a feketék hatalmas hadsereggel megtámadták az ott békésen élő földműveseket, akik egy ideig hősiesen védték magukat a hatalmas túlerő ellen, de ez egy idő után elsöpörte őket, sokuk meghalt a túlélők először Dél-Afrikába, majd onnan (vagy egyszerre) Ausztráliába menekültek.

A szolgálatból 1978-ban felmentették, majd 1979-ben tartalékosok közé került. azonban nyugdíja nem volt hosszú, az 1982-es Malvini háború kitörésekor mindkét Tigris osztályú cirkálót újra szolgálatba állították, hogy azokkal Argentína segítségére siethessenek. A még akkor is komolynak mondható fegyverzetet, habár nem volt kimondottan megbízható, most végre élesben is kipróbálhatták. A szokásos hibák persze megint előjöttek, de erre előre számítottak, így mindkét hajón külön szerelőcsapatok állomásoztak teljes időben, akiknek ilyenkor volt feladata, a fegyverzet azonnali és mihamarabbi megjavítása.

Az angoloknak új ötlete is támadt, csavarszárnyú gépek helyett a függőlegesen felszállni képes Harrier vadászrepülők utántöltő állomásává vált. Voltak tárgyalások a két hajó átépítéséről, hogy azok a Harrierek állomásoztatására is képesek legyenek, de a hajó túl nagy személyzetet igényelt, illetve a fegyverzetének megbízhatatlansága mindig is zavarta az Admirálisokat, így ezen fejlesztések már nem történtek meg.

A háború lezárta után a két tigris osztályú cirkáló hazatért szülőhazájába. Majd 1986-ban eladták a spanyoloknak, akik a két hajót Spanyolországig vontatták, majd 1986 októberében végleg szétszerelték.

Játékban

A War Thunderbe az HMS Tiger az összerakós event nagyobbik jutalomhajójaként érkezik (vagy hajójaként, mivel a másik csónak) és a cirkálok szintjén (Tier IV-ben) foglal majd helyet.

A fegyverzete és kapacitása sokat változott az évek alatt, a War Thunder játékosok akik részt vesznek az eseményen, vagy megveszik a piacon egy 1960-1966 közötti állapotában kapják majd meg.

Ez 4 db 6 inch-es ágyút, 6 db 3 inch-es ágyút, de a rakétakilövő állások és a leszállási lehetőség hiányát jelentik majd, illetve a radar-, felderítő-, észlelő, és célzórendszere sem lesz olyan fejlett. (Ha utóbbiak bármelyike egyáltalán benne van a játékban.)

A Gaijin biztosított róla mindenkit, hogy a gyakori meghibásodásának a játékban nyoma sem lesz, így kiélvezhetjük majd a 15 cm-es ágyúkkal 3 másodpercenként leadható sorozatokat, amivel a legnagyobb hajókat is szétkaphatjuk röpke pillanatok alatt. (Az új Pr.159)