Kedves játékos társak!
Szeretném bemutatni a Tier V.-ös német Main Battle Tankot a Leopard 1. Amely egy kifejleszthető jármű a német közepes tank ágon.
Áttekintés
A Leopard 1 (vagy Leopard) egy Nyugat-Németországban kifejlesztett és gyártott Main Battle Tank amelyet 1965-ben állított szolgálatba a Bundeswehr. A németeken kívül még 13 ország rendelt a harckocsiból, illetve annak különböző változataiból. A Leopard 1 a 2.vh után tervezett első német harckocsi.
Nyugat-Németország 1956 novemberében határozta el az addig rendszerben tartott amerikai M-47 és M-48 Patton harckocsik leváltását. A Leopardnak elnevezett program keretében 1957 nyarán tette közzé az új harckocsival szembeni elvárásait a Bundeswehr (a nyugatnémet haderő): a harckocsi nem lehet nehezebb 30 tonnánál, tömeg-teljesítmény arányának legalább 30 LE/t kellett lennie, 20 mm-es páncéltörő lövedéket bármely oldalának fel kellett fognia, továbbá vegyi és nukleáris támadás esetén is megfelelő védelmet kellett nyújtania a személyzet számára. Főfegyverzetként egy 105 mm-es löveget határoztak meg (végül a brit L7A3 105 mm-es, huzagolt csövű ágyút választották), s legalább annyi lőszert kellett szállítania, mint az amerikai tankok.
1957 nyarán Nyugat-Németország és Franciaország megállapodott egy közös fejlesztési program elindításáról, amelyben három német és egy francia fejlesztőcsapat vett részt, s mindegyiknek két-két prototípust kellett előállítania. 1958-ban Olaszország is csatlakozott a programhoz. 1960-ban több prototípus tesztelését is elkezdték (még ez előtt, 1959-ben elhatározták a németek, hogy egy második tervezési fázisba kezdenek, melynek keretében továbbfejlesztik a prototípusokat. Az első sorozatot 1965-re gyártották le.
Leopard 1 egy hagyományos elrendezésű harckocsi, ennek megfelelően a torony a test közepén helyezkedik el, a 830 lóerős, V-10-es MTU dízelmotor pedig hátul, hosszában, amelyet egy tűzálló fal választ el a legénységtől. A vezető elől, jobboldalt foglal helyet, tőle balra helyezték el a lőszertárolót, amelyben összesen 42 darab 105 mm-es lőszert lehet raktározni. A toronyban jobboldalt foglal helyet az irányzó, akinek a munkáját egy periszkóp segíti, mögötte pedig a parancsnok ül, akit nyolc periszkóp támogat. A töltő (aki számára két periszkóp áll rendelkezésre) pedig a lövegtől balra helyezkedik el. A löveg fölött van elhelyezve az aktív infravörös éjjellátó berendezés sugárvetője, valamint egy hatalmas fényszóró.
Fegyverzet
1x 105 mm L7A3 sima csövű harckocsiágyú
1x 7.62 mm MG 3A1 gépfegyver
Fő fegyverzet
- Lőszer kapacitás: 60 lőszer
- Ágyú süllyedés: -9°
- Ágyú emelkedés: 20°
- Torony forgási sebesség: 19.1°/s (alap), 22.5°/s (fejlesztve)
A fő fegyverzete a 105 mm-es L7A3 sima csövű harckocsiágyú amely nagyon hatékony minden szintjén lévő tank ellen, viszont magasabb BR ben már lehet kelleni fog a HEATFS 🙂 Az alap lőszernek az APDS-t kapjuk. Ezzel a lőszerfajtával tökéletes eltudunk lenni a saját szintünkön mivel nagyjából mindent átviszünk szemből. Magasabb szinten lehetnek gondok az átütéssel ugyanis csak 302 mm-t ütünk át 100 m és van 1-2 tank amik ezt képesek pattintani(mágikus orosz páncél csodára képes 😀 ).
PÁNCÉLÁTÜTÉS MM @ 90°-ON |
2000M |
TIPUSA |
SEBESSÉGE M/S |
TÖMEGE KG |
||||||
LŐSZER |
10M |
100M |
500M |
1000M |
1500M |
|||||
DM13 |
303 |
302 |
296 |
277 |
257 |
252 |
APDS |
1478 |
5.8 |
|
DM502 |
127 |
127 |
127 |
127 |
127 |
127 |
HESH |
730 |
15 |
|
DM12 |
400 |
400 |
400 |
400 |
400 |
400 |
HEATFS |
1173 |
11 |
Páncél
Páncél típus:
- Hengerelt homogén páncél (test oldala, hátulja)
- Öntött homogén páncél
ELÜLSŐ RÉSZ |
OLDAL |
HÁTSÓ |
||
TEST |
70 mm (60°) ELEJE
|
35 (40-42°) mm FELÜL
|
25 mm (12-47° |
|
TORONY |
65 mm TORONY ELEJE
|
37-45 mm (28-31°) |
25-52 mm (26-72°) |
Az effektív vastagság látható a képen
Mozgékonyság
A 40 tonnás Leopárd 1 mozgékonyságát egy MTU MB 838 CaM 500, 10-hengeres mindenevő motor hajtja ami 830 LE leadására képes. Real csatában alapból a mozgása egész normálisnak mondható. Irányítása egyszerű, tolatási sebessége elég a visszavonuláshoz. A motor fejlesztések után már egy egész jól gyorsuló közepes tankot kapunk és még a test forgása is használható lesz.
Fejlesztés/Legénység
Legénység fejlesztésénél a töltőnél az újratöltést tudom javasolni, parancsnoknál a vezetőképességet. Egy jó legénység minden tanknál sokat számít. Ami még nagyon fontos minden legénységi tagnál az a Javítás képesség. Nem mindegy ugyanis mennyivel hamarabb tudunk újra használhatatlan ócskavasból visszalőni vagy arrébb állni vele.
Moduloknál a szokásos: 1. javítókészlet 2. torony forgás 3. Poroltó és utána pedig a motor fejlesztések. 🙂
Előnyök, hátrányok
Előnyök
- Nagyon gyors és nagyon mozgékony felfejlesztett állapotban.
- Halálpontos minden ágyú fejlesztéssel.
- Jó a gyorsulása fejlesztett motorral.
- Ász legénységgel 7mp az újratöltés.
- Jó ágyú süllyedés és ágyú emelkedés.
- Alacsony profil szemből, oldalról.
- Tökéletes tolatási sebesség.
- Minden célra használható: támogató, mesterlövész.
- Egy csapat Leopárd akik tudják is, hogy mit csinálnak lényegében megállíthatatlanok.
- A lövegpajzsról könnyedén pattannak.
- Olcsó javítási költség.
Hátrányok
- Kevés páncél miatt könnyedén 1 lövésezik.
- Az alap Leopárd kifejlesztése fájdalmas 😦 .
- A HEATFS elég drága.
- Alapból nem kap HESH lőszer ellenben a Britekkel.
- A legnagyobb lőszerrekesz elől található.
- Csak 4 legénységi tag van benne.
Alkalmazás
A Leopárd 1 legjobban mesterlövészetben jeleskedik mivel német. Igaz írtam az alap ágyú nem a legpontosabb de lehet vele alakítani ha ügyesek vagyunk 😉 . Kihasználhatjuk sok esetben a sebességünket mivel alapból egy mobilis tank, a kisebb dombokat is használhatjuk fedezéknek, illetve a bokrok takarása sem egy utolsó szempont. Lőszerelosztásnál én 23 db APDS-t és 24 db HEATFS-t viszek, így a toronyban nem marad lőszer tehát ha egy kóbor APDS beköszönne akkor nem viszi el a tankot 1 lövéssel 🙂 Mozgásában tudom ajánlani láncfék használatát, nagyon megkönnyíti a kanyarodást lassú sebességnél.
A Leopard 1 mozgása AB-ben nagyon jó, közepes tankként tudsz mozogni mind előre, mind hátra. A torony forgása azonnal reagál rá, hogy mit szeretnél. De nyeh… Arcade… 😀
Összességében a Leopárd 1 egy nagyon sokoldalú tank, szinte minden szerepet eltudunk vele látni. Az ágyúnk tökéletes és halálos, nagyon mozgékonyak vagyunk főleg a motor fejlesztésekkel. Magasabb szinten tudom ajánlani a HEATFS-t, mivel nagyon effektív az orosz tankok ellen, illetve képes hullbreakelni is mint pl.: Object 120, Zsu-57-2, stb.
Kategóriák:Elemzések
1 reply »