Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Renault Char D2 a franciák egyik legújabb (közepes) harckocsija volt a háborúban, hírnevét arról szerezte, hogy Charles de Gaulle gyalogsági ezredét ilyen harckocsik támogatták, a német támadás alatt.

Fejlesztés

Az 1930-as évek második felében Franciaország harckocsifejlesztés terén egyre jobban kezdett lemaradni keleti szomszédjától ezért pályázatok tömkelegét írták ki. Lovassági harckocsi a Somua S35, áttörő pedig a B1 lett, azonban utóbbi komoly problémákkal küzdött.

Mivel a súlypont a páncélzat kialakulásánál az akár a legkorszerűbb tábori ágyúkkal szemben való ellenálláson volt, így a harckocsi tömege iszonyatosan nagy lett, amit sem a meghajtás, sem a felfüggesztés nem bírt el, így a B1 komoly mobilitásbeli problémákkal küzdött. A cél egy kifinomultabb, ‘polírozott’ változat megalkotása volt, aminek eredménye a D1 lett, amely pályázott is a gyalogsági harckocsi címre, azonban a H35 alacsonyabb gyártási költsége miatt győzedelmeskedni tudott a D1-gyel szemben.

A Renault viszont nem adta fel. Felismervén, hogy a H35 fegyverzete és kialakítása miatt hamar elavulttá fog válni, folytatta a D1 fejlesztését.

Tulajdonságok

Az új verzió a D2 nevet viselte. Elődje testének kialakítását megtartotta, viszont méretei és tömege is nőtt. A páncélzat összeépítésénél felváltva használták a szegecselést és a hegesztést. Vastagsága változatlan maradt, ez szemből 40 mm-es szinte függőleges páncéllemezt jelentett. A 14-röl 20 tonnára hízott harckocsit egy, korábbihoz képest kétszer olyan erős, 6 hengeres 260 lóerős Renault motor hajtotta, egy négy sebességes váltóval melyekkel végsebessége 20 km/h fölé nőtt.
Ez habár kevésnek tűnhet, a D2 gyalogsági harckocsinak készült, amihez ez a sebesség bőven elég volt. Amit mozgékonyságban hiányolt, az kárpótolta menetképességben nehéz talajon. Akár 45 fokos emelkedőt, vagy 80 cm-es ‘lépcsőt’ is meg tudott mászni, át tudott kelni méter mély folyókon, és a harckocsi hátuljára szerelhető ‘farokrésszel’ (mint a Renault FT-n) akár 2 méter széles lövészárkon is át tudott kelni.

Legfontosabb fejlesztést a Renault a gyártásnál érte el, a D2 megépítése teljesítményéhez képest sokkal olcsóbb és rettenetesen egyszerűbb volt elődjénél, így 1935-ben el is tudták kezdeni gyártani és 1937-ig 50 darab el is készült. (A gyártás sebességét hátráltatta, hogy a standard B1 tornyokkal (APX-1) szerelték fel őket, amikkel viszont rengeteg probléma volt.)
1937-ben berobbant a Somua S35, aminek a próbákon való sikerei miatt a francia kormány azonnal átcsoportosított minden forrást a lovassági harckocsi gyártására, így a D2 termelése megállt.

A Renault kihasználta az alkalmat, hogy tovább fejlessze a harckocsit, annak típushibáit és gyenge pontjait orvosolva. Az első dolguk egy jobb torony keresése vagy megalkotása volt. A kiválasztott az APX-4 lett, amelybe a korábbi SA34 helyett egy fejlettebb SA35 47 mm-es ágyút tudtak tenni. Amivel már ellenséges harckocsik elpusztítására is képessé vált, megkétszereződött átütésének köszönhetően. (20 → 40 mm)
Az irányzékot is újabbra cserélték, a felfüggesztést finomhangolták, és a párhuzamosított mellett egy légvédelmi 7.5 mm-es géppuskát is felszereltek. Mindkettő típusban három legénységi tag foglalt helyet. A testben a sofőr, míg a toronyban az irányzó és a parancsnok/töltő/géppuskás. (A régiekben is lecserélték a tornyokat APX-1A-ra.)

Egyre nőtt a háborús feszültség, amelyre Franciaország reagált és nagy mértékben hozzá is járult. Hatalmas fegyverkezési hullámba kezdtek, amely keretében a Renault is megkeresték, aki egyszerre levette őket a lábukról azzal az ígérettel, hogy évente akár 200 db D2-es harckocsit is le tud gyártani.
Az ígéret persze hazugság volt, az első széria pedig olyan rosszra sikeredett, hogy azok lángszórós harckocsivá való átépítése is felmerült a francia hadvezetésben.

A kitört háború miatt azonban a leállítás helyet elrendelték a D2 lehető legnagyobb ütemben való tömeggyártását. Így az kapott egy utolsó esélyt a bizonyításra, immár éles körülmények között.

Szolgálat

A D2-böl körülbelül 100 db készült el, ebből 50 darab a régebbi toronnyal és ágyúval ezek a model 1935, míg fejlesztettebb társaik a model 1938 nevet viselték.

Előbbiből 45 db szolgált De Gaulle 4 gyalogsági hadosztályában 170 R/H35, 33 B1 és 35 S-35 társaságában. Azonban számuk gyorsan fogyott.

Elkeserítően gyors ütemben robbantak le a francia harckocsik, amelyben a D-2-nek is komoly része volt. A siralmas helyzethez nagymértékben hozzájárult azon két aspektus is, hogy a pótalkatrészek száma nyomasztóan kevés volt, szükséghez mérten utánpótlást pedig szinte alig gyártottak, illetve a katonák képzettsége sem volt elegendő a harckocsik megfelelő karbantartására, így az amúgy sem megbízható járművek rendes szervizt sem kaptak.

A 84 bevetett D2-böl emiatt csak 21 jutott el a német frontig, a legtöbb még előtte lerobbant, rengeteget teljesen szétszereltek, hogy a még elfogadható állapotban lévő részeit, pótalkatrésznek használhassák a működő harckocsikon. A kapituláció idejére csak 7 maradt működőképes. A németek 21 elfoglalt D2-t jelentettek, ezek egy része el sem hagyta a gyárat. Néhány tornyát páncélozott vonatokra felszerelték, a németek próbáknak alávetették, viszont siralmas teljesítménye miatt szolgálatba egyet sem állítottak.

A háború alatt mindegyik elpusztult. ([A maradék] főleg szövetséges bombázások miatt.)

Játékban

Az 1.99-es frissítéssel végre a War Thunder-be is érkezni fog a D2 model 1938 tier I-be, ~1.3-as BR-rel.

Kiváló kiegészítés lesz a francia világháborús járművek között, kicsit egyensúlyozva a nemzet low-tier-jét. Aki most kezd játszani a francia nemzettel érdemes kivárnia a D2-t, pozitív csalódás lesz a H39 után.

Mobilitásával lehetnek majd gondok, azonban páncélzata bőven tud kárpótolni, a tierben előforduló kis űrmérethosszúságú (tarack) ágyúk és 20 mm-es gépágyúk tüzét ügyesen szögelve eredményesen tudjuk majd pattintani, az átütésünk pedig elegendő lesz bármelyik harckocsi gyengébb pontjai ellen.