Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Vultee V-1, V-11 és V-12 gépei kategóriájuk egyik leggyorsabb és legmozgékonyabb amerikai repülői voltak, azonban a háborúra elavulttá váltak, ezért saját hazájukban csak korlátozott mennyiségben tudtak szolgálatot teljesíteni. Az USA külföldi ‘Tengelyhatalom-ellenes’ országok megerősítésére használta fel őket.

Gerard Freebairn Vultee saját cégét 1932-ben hozta létre, miután egy leépítés miatt menesztették a Lockheed főmérnöki pozíciójából.

Cégének létrehozási és korai fenntartási költségeit Errett Lobban Cord állta, aki azonnal meg is rendelt egy utasszállító repülőgépet Jerry-től. A V-1, annak ellenére, hogy a Vultee Aircraft Corporation első gépe volt, hatalmas sikereket ért el.

Fejlesztés

Az 1933. feburár 19-én első próbaútját megtevő teljesen fémből készült egymotoros monocoque repülőgép korának leggyorsabb utasszállító és postarepülője volt az Egyesült Államokban. Kezdetben 6, majd később 8 utas befogadására volt képes.

[Monocoque (monokok) repülőgépek a legtöbb fémből készült repülővel ellentétben nem rendelkeztek külön merevítőrudakkal, ehelyett a szerkezet strukturális erősségéért a felszínen található fémelemek voltak felelősek. Így spóroltak a merevítőrudakkal, ami kismértékben csökkentette a építés költségét és a gép tömegét, de a repülő sérülékenyebbé vált, legfőképpen harci helyzetben a nagyobb kaliberű géppuskatűzzel szemben.]

Kétmotoros vetélytáraihoz képest, az egymotoros megoldás sokkal kedvezőbb (alacsonyabb) légellenállást kölcsönzött a gépnek, ez pedig együtt járt a magasabb, 380 km/h végsebességgel és kisebb fogyasztással (mindkettö, kiváló tulajdonság egy utasszállító gépnek). Azonban előnye egyben hátráltatója is volt, mivel a motor meghibásodása esetén a gép teljes meghajtását elvesztette, míg egy kétmotoros gépnél egy motor meghibásodása esetén még mindig el lehetett repülni a legközelebbi reptérre.

Ezen okból viszont az Egyesült Államok kormánya 1934 október elsejétől korlátozta a V-1 által végezhető járatokat olyanokra, ahol a kényszerleszállás az út teljes egészében elvégezhető. Tehát nincsenek hegyvidékek, nagyobb vízfelületek, vagy sűrű, nagy területű erdök, illetve csak jó a látásviszonyok mellett engedték a gépet felszállni.

A korlátozás komolyan korlátozta a Vultee bevételét, akik a gép hadászati változatának elkészítésével próbálták a kiesett profitot pótolni.

Tulajdonságok

Az új repülő 1935-re készült el és a V-11 nevet kapta, testét és szerkezetét átépítették, ezek mellett viszont minden másban megegyezett polgári változatával.

Fegyverzetét a szárnyakba helyezett 4 db 7.62 mm-es géppuska, a testben elhelyezhető 6 db 30 (13.6 kg) és a testen kívül felfüggeszthető összesen 1,100 font (~500 kg) bomba adta. A védelmi feladatokat egy hátrafele tüzelő 7.62 mm-es géppuska látta el, amit egy a pilóta mögött helyet foglaló lövész kezelt.

Motorja a testvérével megegyezően a Wright R-1820 Cyclone 9 hengeres csillagmotorja volt (720 hp). Az R-1820 volt kora egyik legközkedveltebb motorja az Egyesült Államokban, köszönhetően strapabíróságának, egyszerű szerkezetének, és hogy folyamatos fejlesztésekkel két évtizedig gyártásban maradt, ami az alkatrészek folyamatos utánpótlását is jelentette.

[Sok egyéb mellett, a P-36, F2A, CW-21, XF5F, XP-50 vadászokat, SBC-4, SBD, B-18, B-17 bombázókat, és a csillagmotorral felszerelt egyes M4 Sherman és M6 harckocsikat, emellett pedig még a Szovjetunió egyik legjobb vadászát , az I-16-ot is a Wright R-1820 tervrajza alapján készített szovjet motor hajtotta. Ezen szovjet másolt M-62 motort szerelték a kapott (BSh-1 nevet viselő) V-11-ekbe is.]

A motor folyamatos fejlesztése a Vultee gépek fejlesztését is magával vonta, hogy a repülő mindig képes legyen a legújabb R-1820 befogadására.

A sorozatgyártásra kész darabok mindkét gépnél az A altípus jelölést kapták meg. A V-1A testét finomhangolták és befogadóképességét 6-ról 8 utasra növelték. Amikor megjelent a R-1820 G-2-es változata (1,000 hp) a Vultee is átállt az F-2-ről az új motorra, ezen változatok a V-1AD nevet kapták. (Utóbbiból a Szovjetunió is rendelt egy úszótalpassá átalakított változatot, ami a V-1AS nevet kapta.)

A V-11 esetén már nagyobbak voltak a változások. Az első prototípus második útján 1935. szeptember 18-án, egy felszállás közbeni hiba következtében összetört, mind a pilóta (T. C. Van Stone), mind a mögöte ülő repülési mérnök (Duald L. Blue) az életét vesztette. A tragédia hatására a gépet komoly átalakításoknak vetették alá.

A V-11A orr-részét átalakították, függőleges vezérsíkját átalakították, a kéttollas állíthatú dölésszögű légcsavarját egy háromtollúra cserélték, meghajtása továbbra is a SR-1820-F53 maradt (770 hp), viszonylag hamar 1935 októberében már meg is tette első útját.

A Cyclone G-2-es változatára (1,000 hp), a Vultee a polgári mellett a hadászati gép esetén is azonnal átállt, a V-11G-nek 1936 decemberében meg is kezdődött a sorozatgyártása.

Bombázási hatékonyságának növelése érdekében a gépet kismértékben átépítették. Az erősebb meghajtást kihasználva a belső térben már összesen 600 font (272 kg) bombát lehetett horozni. A pontosság biztosítására egy harmadik személyzeti tag is helyet kapott a gépben, aki a bombázótiszti feladatokért, és egy gép alján elhelyezett 7.62-es védelmi géppuska kezeléséért felelt. Az új változat a V-11GB nevet kapta. (Ebből is készült egy úszótalpas változat, amit ezen esetben Brazília rendelt a GB2F nevet viselne.)

A GB-t az Egyesült Államok is rendszeresítette YA-19 néven igaz kisebb átépítéseket kért, legfőbb változtatás a függőleges vezérsík méretének megnövelése és további 2 géppuska szárnyba való beszerelése volt. Meghajtására három pályázó volt: a 12 hengeres Lycoming O-1230 boxer motorja (1,200 hp), illetve a Pratt & Whitney 18 hengeres R-2800-1 Double Wasp (1,500 hp) és a 14 hengeres R-1830-17 Twin Wasp (1,200 hp) csillagmotorja. Mindhármat kipróbálták egy-egy darabon, amik ebben a sorrendben az A, B, C altípus jelzést kapták meg.

Végül a C típus nyert, így Twin Wasp motorral felszerelve A-19 néven szolgálatba is álltak az Egyesült Államoknál.

A háború kitörésekor a Vultee új megbízást kapott a támadógépük fejlesztésére, hogy az megfeleljen a világháborús követelményeknek. Mivel a V-11 több külföldi nemzetnél is elfogadhatóan teljesített az új változatot kifejezetten export célra rendelték.

A V-12 testét teljesen átalakították, a géptörzs sokkal áramvonalasabb lett, a motorteret megnövelték, hogy nagyobb méretű motorok és komolyabb hűtőrendszerek is beférjenek, emellett pedig a támadó fegyverzetet is a gép orrában a motor felett helyezték el. Szárny és farokrészén is kisebb fejlesztéseket eszközöltek, a stabilitás növelése, a könnyebb és finomabb irányíthatóság illetve a jobb irányváltási képesség érdekében.

Az első prototípus 1939-ben el is készült meghajtásáért – a YA-19 tenderen is nyertes – 14 hengeres Pratt & Whitney R-1830-17 Twin Wasp felelt (1,200 hp).

Kína egyszerűsége és könnyebb karbantarthatósága mellett ragaszkodott a Wright motorokhoz, így a számukra készülő sorozatgyártott V-12C darabokat R-1820-G105B (1,000 hp) motorokkal látták el.

A háború miatt nagymértékű kínai megrendelésen felbátorodva a Vultee még egyszer nekiesett a géptest fejlesztésének, kihozva belőle a maximumot. Az eredmény egy még jobb (alacsonyabb) légellenálással, nagyobb mozgékonysággal és fürgébb irányváltási képességgel rendelkező gép lett.
A V-12D meghajtásáért, a kínai igényeket szem előtt tartva a 14 hengeres Wright R-2600-3 Twin Cyclone felelt (1,600 hp), egyesítve a nagyobb teljesítményt az egyszerű karbantarthatósággal.
[A motor az alábbi gépekről ismerős lehet: TBF, SB2C, B-25, A-20, PBM Mariner]

Hazájában, az Egyesült Államokban már a rendeléskor sem volt szándék a rendszeresítésére, kizárólag más országokat szándékoztak felszerelni vele. A Vultee tervezett egy felderítő változatot is V-52 néven, de a gyártására sosem került sor.

Szolgálat

Érdekes módon a tűzkeresztségen előbb a V-1 ment át. Az Egyesült Államok a szocialista/kommunista barát Spanyolországnak adott belőle 16 darabot, akik azt géppuskákkal felszerelték az utasteret pedig bombaszekrénnyé alakították át és a gépet harcászati célra használták. 4 darabot a Nemzeti Spanyolország még az USA-ból való szállítás közben elfoglalt és utasszáítóként használta.

Az Egyesült Államok Németország gazdasági felépülése óta féltette Európa feletti hatalmát, a Tengelyhatalmak létrejöttekor ezen félelme csak tovább nőtt. Világuralmi helyzetét próbálva megőrizni megpróbálkozott minden a tengelyhatalmi országokkal ellenséges államot minél jobban felfegyverzeni. Természetesen olyan eszközökkel, amit belföldi felhasználásra elavultnak talált.

Ezen célból Kínának, a Szovjetuniónak, Törökországnak és Brazíliának szállítottak a Vultee gépekből. Utóbbi háromnak csak V-11-et, előbbinek V-12-t is.

Törökországban nem vett részt harcokban. Brazíliában német tengeralattjárók ellen használták, habár a gépet egyáltalán nem ezen feladatkörre tervezték, kitartó és folyamatos vakon való bombázással sikerült egy német U-boat-ot hatástalanítaniuk.
[Az akcióban a brazil pilóták alacsonyan való repülésük következtében a bombákkal saját gépeikben is károkat okoztak.]

A Szovjetunióban először felpáncélzova támadógépnek akarták használni, azonban a Cyclone tervei felhasználásával készített M-62-es motor nem bírta el a plusz tömeget, így visszaalakították és postafeladatokra használták információk közvetítésére a frontvonal és a hátország között, kihasználva a többi szovjet géphez képest felsőbbrendű végsebességét.

Legnagyobb léptékben a Kínában szolgáló amerikai ‘önkéntes’ századok használták, akik később “Flying Tigers” néven váltak ismerté. Sajnálatosan, viszont Kínából sem maradt meg semmilyen feljegyzés, mivel a század hivatalosan csak Pearl Harbor után érkezett meg Kínába, amikorra már az összes Vultee-t lecserélték P-40 vadászokra.

Egyes változatok megépített darabszáma

A háborúk előtt a V-1 több nagytávú légiút rekordját is megdöntötte. A háború után Spanyolországban a V-1 utasszállítóként, a Szovjetunióban pedig a V-11 (BSh-1) teherszállítóként PS-43 néven szolgálatban maradt. Az 1944-es ‘Jungle Queen’ és az 1957-es ‘The Tarnished Angels’ forgatásán is V-1-es repülőt használtak.

Hivatalosan egyetlen röpképes gép maradt meg. A V-1 KEZF Shannon légi múzeumban mai napig megtekinthető Fredericksburg városában, Virginia államban.

Játékban

A War Thunderben a V-11G és a 2.11-es frissítéssel a V-12D változata is kifejleszhető a kínai fában.

Kis tierben viszonylag gyors és nagy bombateherrel rendelkező könnyűbombázónak számítanak, amiket RB repülő és harckocsi csatában lehet legjobban kihasználni.

Felszerelhető fegyverzetük teljesen eltér a valóságostól, 1 db 500 vagy 2 db 250 fontos bomba áll rendelkezésünkre, amely kevesebb, mint fele a reálisnak, ezzel csökkentve a gép játékon belüli teljesítményét, azonban pontosan dobva, még ezen fegyverzet is képes komoly pusztításokat végzni, föleg azt figyelembe véve, hogy a 250 fontos bombákat egyeséve dobja.