Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A gyönyörűséges Me 264, amely az első tömeggyártásra szánt nagy hatótávú hadászati bombázója volt Németországnak a második világháború alatt, habár végül a vetélytársai (Junkers 390 és Heinkel 277) fontos aspektusokban felül tudtak kerekedni rajta, tiszteletet parancsoló ereje, és teherbírása miatt csak a háború pusztítása akadályozta meg csúcsra törését.

Története

Hadászati bombázó tervezésére jelentkező igény

Németország a háború első felében a precíz légitámadásoknak a híve volt. 1936-os és 1939-es bombázópályázati kiírásukkor is fontos szerepet játszott az, hogy akár nagyobb magasságból vízszintesen repülve, akár a célpontra rázuhanva, a bombatámadások pontosak és eredményesek legyenek.

Ez két okból is jövedelmező volt, a később elfoglalt területek sokkal kevesebb kárt szenvedtek, és a bombázások terrorja sem keserítette a civil lakosságot, illetve így nem pazaroltak a sok pontatlan és így eredmény nélküli bombázásokra nyersanyagot, amiből a németek mindig szűkösen álltak.
(Az angolok például mindenre szórtak, ami nem tetszett neki, legyen az város, hajó, vonat, nem számított nekik, ha kellett rádobtak több száz tonnát, egy hátha eltalálja. Az ember akár azzal is csúfolhatta őket, hogy úgy pazaroltak a 8-10000 m-röl indított támadásokkal (ide már a német légvédelem nem lőtt/ért fel.), mintha a bombák a földből nőnének ki ott.)

Már több cikkünkben is említettük Churchill remek ötletét, Berlin és más német városok terrorbombázását, amivel kizökkentették a Führer-t és a német hadvezetést, itt már pedzegették, a nagy teherbírású bombázók kifejlesztését, de a fő lökést, csak az Egyesült Államok hadba lépése, és az adta meg, hogy ’41 végén a német hadsereg megakadt Moszkvánál, és megjelent az állóháború veszélye, amiről a németek jól tudták, hogy azt nem nyerhetik meg, mivel abban már nem a technológia, a (hadi)tervezés és a finesse, hanem az ember és nyersanyagállomány a fő faktorok.

Messerschmitt színre lép

A Messerschmittnek már a háború előtt is volt nagy hatótávú felderítő gépe, így a tervezést előnyből kezdték a konkurens Heinkel és Junkers cégekkel szemben.

Az első 264-es 1941-ben épült meg, mivel a cél az volt, hogy legalább 10,000 km-t meg tudjon tenni 9,000 m magasságban, így a fedélzeti felszerelést is ez alapján kellett kiképezni, a motorhibák pedig végzetesek lehettek, ha az pont ellenséges terület, vagy az óceán felett történik, így az első darabokkal elvégzett próbarepülések száma és ideje is bőven meghaladta, az így is átlagon felüli német mennyiséget.

A védelmi fegyverzetének kialakításában sok változat volt, ezek között voltak a Blohm und Voss-nal megismert motor mögött elhelyezett géppuskatornyok, illetve gondolás megoldás is, azonban ezek nagyon megnövelték volna a gép légellenállását, végül két 20 mm-es MG 151 torony (ebből egyiket távvezérléssel irányították, később egy helyett két 20 mm-est szereltek fel tornyonként) illetve 4 db 13 mm-es MG131 került fel a repülőre. A megoldások és kialakítások hasonlóak a háború végi B-29-nél láthatókra.

A bombázót kezdetben négy V-12-es Jumo 211J motor hajtotta, ezek egyenként 1,400 lóereje nagyon kevés volt a gépnek végsebessége alig érte el a 600-at, emelkedése teljes terheltség mellett pedig csak 2 m volt másodpercenként.

A motor lecserélése így prioritássá vált. Az helyre pályázott a Daimler-Benz és a BMW is, a legfontosabb tényező itt is a strapabírás volt, a DB V-12-es motorja ebben nem vehette fel a versenyt a BMW 801-es csillagmotorjával, aminek kialakítása mindig is arról volt híres, hogy még a legnagyobb sérülések mellett is tovább képes menni. Az eredetileg 1,800 lóerős motor már 650 km/h-ra is fel tudta gyorsítani a Messert, míg emelkedési sebessége elérte a 3.5 métert másodpercenként. Ezt a C-3-as üzemanyag tovább növelte, mivel így már a motor teljesítménye felszökött 2,000 lóerőre.

A mobilitási lehetőségeit nem tudták tovább fejleszteni, így jöhetett a hatótáv és a bombateher. Legkisebb, 2,000 kg-os terheltsége mellett, 15,000 km-t tudott egy tankkal megtenni, míg 14,000 kg bomba rápakolása esetén a hatótáv leesett majdnem felére, 8,150 kilométerre. persze ez a rengeteg bomba a gép tömegére is hatással volt, teljes terheltség mellett több, mint 2 km-es kifutóra volt szüksége. (Persze 2,000 kg bombateherrel és párezer kilométerre való üzemanyaggal elég volt neki 1 km is.)
A bombák mellett torpedók, tengeri és légi aknák, Fritz X irányított bombák, és Henchel 293 v. 294 irányított rakétameghajtású szárnyasbombák rászerelésére is lehetőség volt.

Szolgálat

A próbák során kiderült az Me 264 legnagyobb gyengesége, a szárnykialakítás. A szárnyakra hatalmas terhelés jutott, ami korlátot szabott a gép sebességi, emelkedési és mobilitásbeli értékeinek is. Ez számadatokban 356 kg/m² (minél kisebb annál jobb) volt, ami még a B-29 337-es értékénél is magasabb, a két konkurens gép (He 277, Ju 390) szárnyterhelési értéke, pedig 200 kg/m² körül volt. Habár a 264 MW-50 befecskendezésével még így is képes volt elérni a 5 m-es másodpercenkénti emelkedési sebességet és túllépni minden akkori vadász végsebességét, ezt hosszabb ideig nem volt képes tartani. Az utolsó mentsvára fejlesztett bombák feltalálása, illetve az atombomba lett volna, amiből már egy 2000 kg-os is hatalmas pusztításokra képes, amit a gép szinte bárhova el tudott volna vinni a földön úgy hogy utána még haza is tér Németországba, azonban ezen bombák hadra fogása sosem történt meg, így az Me 264 tömeggyártása sosem történt meg.

Wilhelm Emil Messerschmitt nem adta fel.

Miután a szárnyának kialakítása és a túl magas szárnyterhelési érték miatt 1943-ban elutasították a tömeggyártást Willy újra tervezőasztalhoz ült és munkához látott, először is megcáfolta azt az állítást, miszerint a gép végsebességét nem lehet növelni. Fejlesztett BMW motorokkal, és a szárnyfelület súrlódási ellenállásának csökkentésével, befecskendezés nélkül is képes volt a bombázó elérni a 650 km/h-t. Készült még emellett egy hatmotoros terv is (364 vagy 264/6m) illetve a motorok turbopropokra cserélése, de ezek az eredeti szárnykialakítással rendelkeztek, és ez ugyan úgy birtokolták a magas szárnyterhelési értéket, így legyártásuk értelmetlen lett volna.

A cáfolat után hozzálátott az új repülő tervezéséhez. A hagyományos szárnytípus nem bírta volna ki ilyen hosszúság mellett a nagyon magas végsebességet, így az új gépek nyilazott szárnykialakítást kaptak.
A 4 motor mellett Willy lehetőséget hagyott a szárnytövekben BMW 18 vagy 28 sugárhajtóművek felszerelésére, ezek segítségével a gép sokkal hamarabb el tudta volt érni az utazó magasságát (15 m/s-os emelkedés), illetve használatukkal a 800 km/h is túllephető volt.

A 4 motor kialakítására három terv is elkészült:

Az első a hagyományos, nyilazott szárny négy húzómotorral, ezt azonban hamar elvetették, mivel a szárnykialakítás miatt a két szélső motor sokkal hátrébb helyezkedett el ez csökkentette az ott haladó levegő mennyiségét, ami a húzóerőre és a hűtésre is negatív hatással volt.

A másodiknál a motorok helye széltében nem változott, viszont a 4 húzó helyett négy tolómotor (és légcsavar) került volna fel a szárnyak hátuljára. Ezzel az elsőnél kialakult hibát orvosolták, illetve a kialakítás rengeteg háború utáni légcsavaros repülő fejlesztését is megihlette.

A harmadik típus fejlesztésekor Messerschmitt visszanyúlt a (WT-sek számára a Francia Farman-on megismert) toló húzó megoldáshoz, amelyet a német Dornier és Fokker is viszonylag gyakran használt. Ez a megoldás, csökkentette a szárnyba építendő motorhelyek számát, tovább növelve annak stabilitását, és felhajtóerejét (csökkentve a szárnyterhelési értéket). Csak tervrajzon létezett.

A sorozatgyártás egyik darab esetén sem indult be. Ennek egyik oka, a Németország ellen 1943-ban beindult támadóhadjárat, aminek következtében az országnak saját területei védelme’re kellett fókuszálnia a támadás helyett. Illetve az új 264-ek gyártási költsége hatalmas volt, egy 264 költségéből, fél tucat harcászati bombázót el lehetett készíteni nem beszélve az Me 262 sugárhajtású vadászról, amire akkor Németországnak sokkal nagyobb szüksége volt.

Az eredeti kialakításból 3 gép készült, szállító gépnek használták őket. Legendák szerint diplomatákat egyszer Ausztráliáig vitt egy 264-es, de bizonyítékot sehol nem találtak rá. Ellenséges bombázásokban elpusztultak.

Vannak rajzok egy 4 Jumo 00C sugárhajtóművel meghajtott Me 264-röl, is de ezek eredete nem bizonyított, valós korabeli tervrajzokat soha nem találtak róla.

Táblázat

Játékban

Az 1.89-es frissítéssel a War Thunderbe is érkezik egy Me 264-es, legelső 1941-es állapotában.

Ez Jumo motorokat, alig 2 méteres másodpercenkénti emelkedést, és még 600 km/h-t sem elérő végsebességet jelent.

Játékbeli bombaterhe is hagy kívánni valót maga után, a fejlesztők 4,4 tonnát ígértek, ami a a szárnyakra szerelt bombák hiányát jelenti.