T-64 szovjet közepes harckocsi

Előzmények

1960-ban a T-54/55 harckocsi volt a Vörös Hadsereg fő fegyvere a szárazföldön, de ez a harckocsicsalád még  II. világháborús fejlesztések és ötletek alapján épült. A nyugati országok viszont rohamléptekkel haladtak a következő generációs harckocsik fejlesztésével, ezért a szovjet mérnöknek egy merész lépést kellett tenniük.

Alexander Morozov, a T-54/55 család főmérnöke vezette a Kharkiv városában lévő gyár tervező irodáját (KMDB) Ukrajnában. Ő rá hárult az a feladat, hogy tervezze meg a következő generációs közepes harckocsit (nyugaton MBT – Main Battle Tank). Ő egy új ágyú köré kezdte el megtervezni a korszakalkotó járművet. Ez az ágyú, a 2A46 típusú harckocsiágyú, amely a 2A45 125 mm-es (4,92 hüvelyk) ágyú továbbfejlesztése. Tervek szerint persze más újításokkal is párosulna, mint egy automata töltőberendezés – amely segítségével a legénységet sikerült 3 főre csökkenteni -, egy 5-hengeres továbbfejlesztett dízelmotor, valamint egy teljesen új és átdolgozott felfüggesztési rendszer és további korszerű berendezések.

A fejlesztés azonban időbe telt és a T-62-et korábban bemutatták és megkezdték a tömeggyártását. A T-64-et végül 1960-as évek közepétől az 1980-as évek végéig gyártották. Valódi utódja az 1990-es években – a Szovjetunió bukása után – a fejlett T-90-vel jött.

Fejlődés történet

Object 430

A 75-ös számú Kharkiv gépgyártó  gyárban a KB-60M csapatot a gyár tervező irodájának munkatársaiból alakították ki, a vezető mérnök A.A. Morozov vezetésével. Egy új motort terveztek, ami valóban eltérést jelentett a hagyományos konstrukciójú dízelhez képest a  kompakt kialakításával, ellentétes dugattyúval, mindkét oldalán két oldalsó fogaskerékkel. Ezekkel az eszközökkel elérték az elképzelhetetlen, nagyobb teljesítmény egy sokkal kisebb motorból (a motortér például a T-55 méretének felét tette ki).

Ahhoz, hogy az új harckocsi mozogni kezdjen – a motor köré modellezve – egy új, kis üreges alumínium futógörgőkből álló könnyű felfüggesztést is terveztek. De a fegyver ugyanaz volt, mint a T-55-ös D-54TS-je és a frontpáncélzat is csak 120 mm vastag volt. Két prototípust építettek és próbáltak ki Kubinkában 1958-ban. De Morozov becslése szerint a sok újítás kombinációjából adódó számos probléma nem tette lehetővé a további fejlődést. Nem történt nagy előrelépés a T-55-höz képest. Egyelőre.

Object 432

Mivel az új Object 430U és a 122 mm-es (4.8 hüvelyk) sima csövű ágyújával folytatódott a munka, az Object 432-t párhuzamosan indították el – az ugyanolyan forradalmi – 115 mm-es (4,53 in) D-68 sima csövű ágyúval, amely teljesen elektrohidraulikus automata töltőrendszerrel volt ellátva. Ez a kockázatos jellegű szolgáltatás kevesebb belső teret igényelt a két emberes torony (parancsnok és irányzó) számára, amely sokkal kisebb sziluettet és egy majdnem könnyű tank súlyát biztosította, mindössze 30 tonna, szemben a 36-38 tonna más projektekkel. Azonban még egy újabb trükköt kellett kidolgozniuk az új L7 / M68 NATO ágyúcsaláddal szemben, melyet nemrégiben tudtak elemezni egy elfoglalt ex-iráni M60 harckocsi által.

A vasfüggöny ezen oldalán ez volt az első kompozit páncél. Az ún. “K kombináció” kombinált egy alumíniumötvözet-réteget, amely két nagy szilárdságú acélréteg vagy üvegszálerősítésű műanyag között helyezkedik el az acélrétegek között. Ez a “kiegészítő” páncélzat a teljes súlyt 34 tonnára emelte, amit az új 5TDF motor kompenzált. Az első prototípust 1962 szeptemberében mutatták be és sikeresen teljesítette az összes tesztet. Az új harckocsi gyártósort 1963-ban hozták létre, és az új harckocsit T-64-nek nevezték el, a rendszeresítése után. Ez a közepes harckocsi sokkal eredményesebb volt, mint a T-62, különösen a mobilitásuk összehasonlításakor.

T-64A

A gyártás megkezdése után a csapat vadul dolgozott egy új projekten, amely az Object 443U-ból származott, ez az Object 434-es , amely egy másik fegyverrel, egy sokkal erősebb 125 mm-es (4,92 inches) ágyúval lett felfegyverezve. Ez a 125 mm-es ágyú már a 2A46-nak megfelelően lett adaptálva -még mindig teljesen új- módosított 6ETs10 automata töltőberendezéssel. Az utóbbi előnye volt, hogy lehetővé tette, hogy több lőszert (28 db) tudjon szállítani, anélkül, hogy korlátozta volna belső teret.

A T-64A ágyúja a 2E23 3-lapos stabilizátort kapta az új TPD-2-1 éjszakai irányzóberendezéshez, TPN-1-43A éjszakai periszkópot szereltek fel a vezető számára, továbbá éjszakai harcra az infravörös L2G projektort helyeztek el, amely az ágyú bal oldalán található koaxiálisan, ahelyett, hogy az ágyú fölé került volna, mint a korábbi tervekben. A páncélt üvegszállal módosították az alumíniumötvözet helyett, és a sárvédők mentén a rugós lemezeket (“Gill szoknya”) adtak hozzá. További tárolóhelyeket is felszereltek a torony oldalán és hátulján, valamint a szokásos légzőcsövek áthelyezésével. Teljes NBC (atom-biológia-vegyi) védelmi rendszerrel szerelték fel, míg a nyílások is módosultak és bővültek.

Az Object 434 prototípusokat 1966-67-ben tesztelték és a gyártás 1968-ban kezdődött, miután az első generáció 600 db T-64-es elkészült. A hatvanas évek elején ez a hatásos design nemcsak Alexander Morozovot részesítette a Lenin-díjban, hanem befolyásolta a T-72 tervezését is. A T-64-et folyamatosan fejlesztették a Vörös Hadsereg elit egységei számára.

1971-72-ben a modernizáció új hulláma látja a T-64-et a TPD-2-49  optikai távolságmérővel, a TPN-1-49-23 éjszakai irányzótávcsővel, az új 2E26 stabilizátorral, a vezető TBN-4PA periszkópjával és a parancsnoki TPN-165A berendezésével. A legnagyobb változás egy távirányítással működtetett NSVT 12,7 mm-es nehézgéppuska volt, a PZU-5 optikai  célzóberendezéssel. A KMT-6 aknaelhárító berendezéssel lett felszerelve és kapott új R-123M rádiót. A T-64AK új parancsnoki harckocsi egy nagy hatótávolságú R-130M rádiót, egy PAB-2AM és egy TNA-3 navigációs állomást kapott segéd benzinmotorral támogatva a megnövekedett energia felhasználás miatt. Az Object 446 prototípusból (1972) származott a 10 méteres (33 láb) teleszkópos antenna, a légvédelmi géppuska eltávolításra került és csak 28 darabos lőszerkapacitással rendelkezett.

1976-ban egy újabb fejlesztési “csomag” került ki a tervezőcsapat kezéből. A 2E28M2 stabilizátor, a 6ETs10M automata töltőberendezés és a TNPA-65 éjszakai irányzótávcső került elhelyezésre. A motort először módosították, hogy többféle üzemanyaggal tudjon működni (akár benzinnel, gázolajjal, kerozinnal is működhet), válaszolva a NATO szabványra. 1981-ben két 81 mm-es 902A füstgránátvetőt helyeztek el a tornyon, míg a Gill “szoknyákat” hagyományosabb gumi “szoknyákkal” helyettesítették. Az 1980-as években további fejlesztéseket hajtottak végre a T-64B vonalak mentén, mint például az ERA védelem (reaktív páncélzat) és a lézer TPD-K1 távmérők alkalmazása. A régebbi T-64-eket 1977-1981-ben teljes mértékben korszerűsítették a T-64A alapján és ezeket T-64R-nek nevezték el.

T-64B

A munka már 1961-ben kezdődött -mint egy tartalék terv- amikor azt állapították meg, hogy az új 5TDF motor túl bonyolult és így lassú volt a termelés. A tervezőcsapat a kisebb motortérbe próbálta meg beilleszteni a hagyományos 12 hengeres V-45 motort. Éveken át tartó kutatások és módosítások után a három Object 436 prototípussal végül 1968-ban sikerült a teszteket megkezdeni. További fejlesztések vezetettek a négy darab Object 439-eshez, amely típus nem került gyártásba, hanem teszt alanyként szolgált a T-72 fejlesztés számára.

1973-ban a T-64A-2M további fejlesztései az Object 476 megalkotását eredményezték, egy új 1100 LE-s motorral (a későbbi T-80 motorja szolgált alapul) és az Object 447-et, amely egy új lézertávmérő- és célzó rendszerrel rendelkezett. Ez lehetővé tette, hogy a ágyúból páncéltörő rakétát is lehessen indítani. Ezenkívül kapott még ballisztikus számológépet, lézeres telemetriával és keresztszél érzékelővel. Az indítható páncéltörő rakéta a  9M112 “Kobra” (rádiós vezetésű, NATO “AT-8 Sterling Song”) volt, ebből 8 darabot lehetett a küzdőtérben elhelyezni. Parancsnoki harckocsik a T-64BK és T-64B1K típusjellel készültek. Ezek a kisebb mennyiségben készült parancsnoki típusok egy R-130M rádióval (10 m-es teleszkópos antennával), TNA-3 navigációs rendszerrel és B-1P / 30 APU-val (segéd hajtómű) rendelkeztek, a légvédelmi géppuskát elhagyták és 28 darab lőszert tudott hordozni.

Az Object 447-t T-64B-ként rendszeresítették. Az olcsóbb Object 437 -es változat (páncéltörő rakéta -ATMG- indítási képesség nélkül, 28 db helyett 37 db normál lőszer kapacitással) T-64B1 típusjellel került rendszeresítésre. Ez a két harckocsi jobb gázló képességekkel (1,8 m) is rendelkezett. Rendszeresítésük 1976 szeptemberében történt. 1981-ben az ágyút és a stabilizátort is továbbfejlesztették, és a toronyba a 902A “Tucha-1” füstgránátvető került. 1979 októberében új motort fejlesztettek ki -a 6TD-t- amely most helyettesítheti a korábbi 5TDF-et, és ennek következtében az 1980-as évek elején, további modernizációkra került sor, mint a T-64AM és a T-64BM, valamint alváltozatai, mint a T-64BM-1 és K parancsnoki változatok. 1987-ben ezek voltak a legújabb változatok  a Szovjetunióban. A T-64BV a T-64B export változata volt, “Kontakt-1” reaktív páncélzattal és a “Tucha” 81 mm-es füstgránátvetővel. Ezt Ukrajna (T-64BV1) adta el a Kongói Demokratikus Köztársaságnak. A modernizáció azonban nem szűnt meg a Szovjetunió bukása után és Ukrajna folytatta a fejlesztéseket a BM2, az U és a BM Bulat típusváltozatokkal. Ezek mind az ukrán páncélos erőknél vannak rendszerben és egészen napjainkig aktívan használják őket.

Ukrán T-64 verziók

A hidegháború vége lehetővé tette a T-64 számára, hogy lépést tartson a legújabb technológiákkal egészen a XXI. Századig. Ezeket a fejleményeket nagyban segítették, hogy az eredeti gyár és számos létesítménye Ukrajnában maradt.

T-64BM-2

Ez a változat egy vadonatúj 57DFM többfunkciós üzemű, 850 LE (625 kW) teljesítményű motort, egy új 1A43U tűzvédelmi rendszert, egy új 6ETs43 automatatöltő berendezést és egy olyan rendszert tartalmazott, amely lehetővé teszi a könnyű 9M119 páncéltörő rakéta (“AT-11 Sniper” ) alkalmazását. A páncélra a Kontakt 5 ERA szabványt telepítették.

T-64U

Ez a modell az utóbbiakon alapul, de egy új 1A45 tűzvezető rendszert kapott a T-80U / T-84-ből, a harckocsiparancsnok kapott egy PNK-4SU és egy TKN-4S minden időben alkalmazható optikai berendezést, valamint a légvédelmi géppuska részére egy PZU- 7 célzó berendezést. A harckocsiparancsnoknak lehetősége van arra, hogy közvetlenül vegye át az irányzó részfeladatait, ha az képtelenné válik. A védelmet egy Kontakt-5 robbanó reaktív páncélkészlet szolgáltatja, de láthatóan csak néhány prototípuson került elhelyezésre. Mind a T-64BM2, mind a T-64U az új 6TDF 1000 LE (735 kW) motorral kerül majd a tervek szerint felszerelésre.

T-64BM Bulat

A T-64BM2 alapján készült. Ezen a verzión integrálták az ukrán tervezők az ún. Knozh reaktív páncélt, amely a Kontakt-5 új verziója. A Knozh jobb védelmet nyújt a tandem robbanófejek ellen. Valamint új az ukrán ágyú is, a KBA3 125 mm-es  harckocsiágyú . Ezenkívül a fejlett TO1-KO1ER éjszakai felderítő berendezéssel is fel van szerelve és kompatibilis az ukrán KOMBAT rakétavédelmi rendszerrel, amely tandem robbanófejeket használ. Alapvetően a T-64BM-t a T-84 szabványnak megfelelő Knozh reaktív páncélzattal, 9K120 Refleks rakétával (NATO kód AT-11 Sniper), 1A45 Irtysh irányzó és tűzvezető rendszerrel, TKN-4S parancsnoki felderítő- és TPN-4E Buran-E éjjellátó berendezéssel valamint és egy 6TDF 1000 lóerős (735 kW) motorral szerelték fel.

A T-64 sajátosságai

Bryan Perret 1987-ben megjelent “Szovjet páncélosok 1945 óta” (London: Blandford Press, ISBN 0-7137-1735-1) könyve szerint a T-64 nemcsak rendkívül innovatív és különleges mérnöki munka, de sok hátránnyal is rendelkezik, amelyek korlátozzák a terjedését (ellentétben a T-72 változataival). Az ára valószínűleg a legnagyobb oka volt az export siker elmaradásának.

Előnyei

• Automata töltőberendezés

  A T-64 automata töltője hidraulikus, nem elektromos, így sokkal gyorsabb (6-13 másodperces újratöltési idő), sokkal megbízhatóbb és kevésbé érzékeny a terep egyenetlenségeire. Ezenkívül a “szekvencia” tüzelési mód öt másodpercen belül ugyanazzal a típusú lőszerrel tudja biztosítani a fegyver újratöltését.

• Személyzet komfortérzetének javítása
  Persze nem luxusautó, de fontos a személyzet számára, hogy minél tovább harcképes maradhasson. Első ízben figyeltek egy orosz tankban a legénység kényelmére, a kevésbé fárasztó meghajtással és érzékelhető vezetési kényelemmel, a kisegítő vezérlésnek, a rugalmasabb és kifinomultabb felfüggesztésnek köszönhetően.
• Személyzet védelmének javítása
  A lőszer tárolót a torony tengelyének alsó részére helyezték, ami csökkenti a robbanás veszélyét.
• Javított kilátás
  A parancsnoki kupola kialakítása és felderítő berendezése jobb kilátást biztosít és elősegíti a csatatér felderítését.
• Javított tűzvezetés
  Az légvédelmi nehéz géppuska távirányítással is működtethető (a torony belsejéből), ami hatalmas előnyökkel jár a városi harcban. A harckocsi parancsnok pedig lehetőséget kapott, hogy átvegye az irányzó feladatát (korlátozottan) és szükség esetén tüzelni tudjon az ágyúval.

Felhasználó országok

• Oroszország
  1995-ben körülbelül 4000 db T-64 volt rendszerben, de a 2000-es években számos régebbi verzió kivonásra került. Ismeretlen számú példányt pedig a 2014-ben átadtak a NATO szerint a Donyecki szeparatistáknak.
• Ukrajna
  1995-ben 2345 db volt rendszerben, de jelenleg kb. 600 db maradt szolgálatban a fejlettebb verziókból. 900 db pedig tartalék tárolásba került az esetleges továbbszolgálat vagy export miatt. A T-64BM Bulatból pedig körülbelül 100 db szolgál a csapatoknál.
• Donyecki köztársaság
  Az orosz erőktől valószínűleg több, mint 20 db modern verziót kaptak és számost példányt szereztek az ukrán erőktől is. Pontos adatok nincsenek.
• Üzbegisztán
  Nagyjából 100 db ismeretlen verziójú T-64-et használnak a 2013-as jelentések szerint
• Fehéroroszország
  Ismeretlen számú T-64 került náluk rendszeresítésre a Szovjetunió 1990-es széthullása után.
• Kongói Demokratikus Köztársaság
  2014 februárjában 50 db T-64BV-1 került exportálásra az afrikai ország részére.

T-64 szolgálatban

Annak ellenére, hogy 1963 óta készül, a T-64 csak 1967-ben került rendszeresítésre a Vörös Hadseregben és csak 1970-ben mutatták be a nyilvánosságnak. Az IS-3 és a T-10 nehéz harckocsikat váltotta az önálló harckocsi zászlóaljaknál.  A gyári támogató személyzet rendszeres jelenléte volt szükséges az új harckocsi rendszeresítésének ideje alatt a bonyolultsága miatt. Ez az időszak lehetővé tette a személyzet képzését az új modell jellemzőkre, valamint a harceljárások kidolgozására.

Ugyanakkor az egyszerűbb T-72 váltotta a T-55 és a T-62-et, amelyek a szovjet páncélos erők és a Varsói Szerződés páncélosainak nagy részét képezték. A bonyolultsága és magas ára nem tette lehetővé exportálását. Csak a Vörös Hadsereg elit egységeinek és a leginkább képzett legénységeinek adták. A T-64-el felszerelt egységek készenlétben voltak egy esetleges európai háború kitörése esetén Kelet-Németországban és Magyarországon.

A hivatalos feljegyzések szerint a T-64-et soha nem használták az afganisztáni szovjet háborúban. Bár még mindig lehetséges, hogy ezeket a harckocsikat kis mennyiségben tesztelték a “csendesebb” területeken. A 59. gárda gépesített hadosztálynak volt T-64-ese Moldovában 1992 májusában, de az események nem eredményeztek semmilyen harcérintkezést. A T-80-asok részt vettek az első csecsen háborúban, de a T-64-esek ebből is kimaradtak.

Ukrán polgárháború

Ez a közelmúltbeli konfliktus végre elérte, hogy a T-64 első alkalommal bevetésre kerüljön és 2014 közepén Donbass-térségben akvtívan részt vett a harci cselekményekben. Az ukrán hadsereg bevetette a T-64-eseket az orosz szeparatisták elleni támadások során. Itt kerültek szembe egymással a T-64-ek. A sors fintora, hogy a T64 -es végre bevetésre került, de kivel találta szembe magát? Más harci eszközök mellett – önmagával! Több mint 20 db T-64-est harckocsit használtak ugyanis a szeparatisták is 2014 augusztusában. Az ukrán és a NATO-tisztviselők azt állították, hogy ezeket a T-64-eket a szeparatisták Oroszországnak köszönhetik. A különböző változatokból (beleértve a három darab modern T-64BM Bulat) több mint tizenhét darab T-64 került a veszteség listára a hivatalos források szerint.

Videók a T-64-esről

Forrás: “Szovjet páncélosok 1945 óta” (London: Blandford Press, ISBN 0-7137-1735-1), wikipedia, internet