WT Wiki

WT WiKi – Legénység

Kedves Játékosok!

Üdvözlök mindenkit. Folytatódik WT Wiki rovatunk, a játék Legénységgel kapcsolatos aspektusait fogjuk kitárgyalni.

“A legjobb jármű is egy tapasztalatlan ember kezében semmit sem ér, míg egy jó pilóta egy ronccsal is csodát képes művelni” mondják sokan. Egy jármű tulajdonságai, csak a lehetőséget adják meg a kezelőszemélyzetnek, de hogy azokat ki is tudják használni, az csak rajtuk múlik. Ez a csatatéren sincs másképp, ahol egy jó pilóta/személyzet legalább annyit számít, ha nem többet, mint gépe.

tank-min

Ezzel a WarThunder készítői is tisztában vannak, és ezen változót a legénység fejlesztésének lehetőségével próbálják simulálni biztosítva számunkra a legnagyobb szabadságot a fejlődés terén. Különválasztva légi és földi járművekre. (később pedig hajókra is)

Ha egy adott tulajdonság fölé visszük az egeret, láthatunk egy rövid leírást, alatta, hogy milyen területeken lehet fejleszteni, először a saját értekünket, majd az alapot, és hogy melyik forrásból, milyen bónuszokat kap. (a skill a XP-vel fejleszthetö, a qualification a szinthez kötödö, elösször +30, majd +20, az utolsó pedig csak tankoknál a parancsnok képességéből +10)

fulldesc-min

 

Qualification

Mindenfajta járműre lehet venni az expert ‘kvalifikációt’, ami az alap képességeket dobja meg 30%-kal (az egészet nézve), ehhez még egyszer ki kell fizetni a vásárlási költséget illetve a legénységednek el kell érnie egy bizonyos szintet. (Ez repülőknél: 1,5,10,20,25; tanknál: 1,5,15,30,45,?)

Ha egy legénységet ‘kiexperteltél’, lehetőséged nyílik tovább fejleszteni ace-re,ehhez viszont vagy aranyat kell beleáldoznod vagy egy bizonyos XP mennyiséget kell összegyüjtened az adott járművel az adott sloton (100,200,400,600,800k XP nagyjából), illetve itt is van szintkövetelmény ami tankoknál (40,50,60,70,80,90)

Ez az elöbb említett képességekhez még ráad 20%-ot (a maxhoz képest), így jön ki az, hogy XP-ből ki tudod húzni a legénységet félig a másik felét pedig ‘kvalifikációval’. Ez a funkció mindkét jelenleg játékban lévő járműtípusra érvényes, habár a tankoknál a parancsnok képessége az egyedi készségek esetén kicsit változtat a dolgokon.

rpcsi-min

Légi Járművek

Itt három különálló csoport van, a pilóta, a lövészek és a földi (karbantartó) személyzet.

aircrew-min

 

Pilóta (Pilot)

Az egyik legfontosabb fül vadászgépek számára.

  • Keen Vision (Látótávolság): A repülő előtt lévő tárgyak markerének megjelenési távolságát befolyásolja. keen v-min
  • Awareness (Észlelés): Minden irányban a markerek megjelenésének távolsága.awareness-min
  • G-Tolerance: Az éles forduláskor keletkező erő miatti ‘beájulás’ katalizációs (küszöb) értékét növeli. Illetve javítja az egérrel való irányítás stabilságát.G-tolerance-min
  • Stamina (Állóképesség): A beájuláshoz szükséges időt növeli, illetve az abból való ‘ébredési időt’ csökkenti. Illetve csökkenti a gép himbálózását egérrel való irányítás alatt.stamina-min
  • Vitality (Életerő): Növeli a pilóta HP-ját, és részleges HP visszanyerését.vitality-min

Vadászgépnél a G-tolerance és a stamina fejlesztése elengedhetetlen, vitality-t esetleg olyan repülőnél érdemes ami bírja a lövéseket és sokat head-on-oznuk vele.  Bombázónál a vitality-t érdemes, illetve himbálózóbb gépnél a staminát. Én a két felsőt nem fejlesztem, mert Marker nélküli módokban játszom, de aki AB-zik az tolhat rá pár xp-t.

Lövészek (Gunners)

gunners-min

Bombázók és jó védelmi fegyverzettel ellátott támadógépek esetén fontos.

  • Number of Experienced Gunners (Tapasztalt lövészek száma): Szükséges ezen számnak legalább megegyeznie, a bombázón található lövészek számával, hogy a képességek legnagyobb mértékben kifejthessék hatásukat. Ellenkező esetben az összes ezen menüpontban található képesség hatásfoka el lesz osztva az összes gunner és ezen érték hányadosával.
    (Tehát, ha olyan gépben ülünk aminek 4 gunnerje van, de nekünk ez a képesség csak 3-ra van kifejlesztve, akkor az értékek csak 75%-a fog érvényesülni.)
  • Fire Accurancy és Fire Precision: Csak a számítógép irányította tüzelésre van hatással (amikor a gunner magától lő miközben repülsz)
    Növeli

    • A tornyok forgási sebességét
    • A hatékony tüztávolságot
    • A célkövetési távolságot
    • A tüzelés közbeni célon tartást
    • A találat esélyét
    • A célbemérési sebességet
    • A sorozatlövés hosszát

 

  • G-Tolerance:
  • Stamina:
  • Vitality:

(ugyan az mint a pilótánál)

Nyilván ezen képességek csak lövésszel rendelkező gépeknél érdekes. Nagyobb gépnél G-Tolerance fejlesztése szinte felesleges, vitality viszont érdemes, főleg olyan gépeknél amiknél gyakran halnak a lövészek. A Fire Accurancy és Precision fontosak, ha nem mi irányítjuk a lövészeket, hanem a VI-ra hagyjuk a munkát. (régen kifullozott gunner 2km-röl lötte fejbe a pilótát :P) A tapasztalt lövészek számát érdemes feljebb vinni egy sloton és mindig arra tenni a nehézbombázót.

Földi személyzet (logistical services)

fsz-min

Sokan elsiklanak ezen fül mellett, mondván, mit adhat nekem a karbantartók fejlesztése. Azonban ezen emberek munkája is nagyon fontos. Nélkülük, nem lenne lőszer és üzemanyag a gépünkben, és egy idő után esne szét a nemtörődömségünk miatt. (Meg különben is, szerinted csata után a szétlőtt repülöd csak úgy magától megjavul)

  • Repair Speed (Javítási sebesség): Csökkenti a csatában a reptéren történő és a hangárban az ingyenes javításhoz szükséges időt.
  • Repair Rank: Növeli az adott tier-t amire a Repair Speed érvényes. (egy tierIII-mas jármüre csak akkor érvényes a Repair Speed nyújtotta előny, ha a Repair Rank is legalább 3) Városi legendák szerint a repülő javíthatósági küszöbét is növeli.
  • Reload Speed (Újratöltési sebesség): Csökkenti a fegyverzet újratöltéséhez szükséges időt. (AB-ben a repülés közbeni újratöltést is)
  • Weapon Maintenance: Csökkenti minden fegyver szórását (bombáét, rakétáét is), illetve növeli a beragadáshoz szükséges folyamatos tüzelés idejét. (később ragad be az ágyú, ha ráfekszel a gombra)

Itt található (szerintem) az egyik legfontosabb képesség a Weapon Maintenance [vepön méjntenensz] minden fegyver pontosságát növeli, a nagyon nagy szórású vagy hamar beragadó agyúval rendelkező vadászoknál elkerülhetetlen fejlesztése. (Nálam ez az első amit kifullozok) Talán dogfightosoknak a G-Tolerance fontosabb, de legtöbb játékosnál ezt ajánlom elsődleges fejlesztésnek. A repair rank és speed nem rossz dolog, de vannak náluk fontosabbak, reload speed arcade-eseknek jól jön RB és SB pilótáknak felesleges pontot költeni rá.

A csak repülőkre vonatkozó képességeket át is vettük, következzenek a harckocsik!

tank2-min

Földi Járművek

Mint (ezalatt) láthatjátok, itt már komplikáltabb a helyzet, ugyanis 3 helyett 6 saját fül van. Azonban nem kell kétségbe esni, ugyanis hamar megtudhatjuk a titkot, mit is rejtenek ezen fülek.

Földi személyzet (logistical services)

Ha ismerős a név jó úton jártok, ez ugyan az, mint a repülőknél volt, csak kicsit leegyszerűsítve. Itt csak repair rank és repair speed van, amik a csatán kívűl (a hangárban) való ingyen javítás gyorsabbá tételéért szolgálnak. Nem kell mondanom, hogy legtöbb ember számára ezen két képesség teljesen hasztalan, aki mégis spórolni akar, az teheti a fontosak közé, de érdemes a csatában fontos képességeket húzni, mivel azok javítják a teljesítményt, amivel ugyancsak növekedhet ezüsthozamunk.

tankl-min

Itt jön az érdekesség, ugyanis a következő 5 fül első négy mezője megegyezik. Ezek egyfajta egyetemes képességek, első háromnál pedig a crew összértékének átlaga számít, tehát azokat szépen együtt érdemes húzni, hogy a legkevesebb xp-ből a legtöbb haszon jöjjön.

universtas-min

 

  • Keen Vision (Látótávolság): a repülőkhöz hasonlóan növeli a marker megjelenésének távolságát, viszont egybe van vonva az awareness-szel. (Megint csak AB-ben hasznos (illetve versenyeken a régi markeres RB/SB miatt))tankkv-min
  • Field Repair (Harctéri javítás): csökkenti a javításhoz szükséges időt.tankrp-min
  • Agility (Fürgeség): csökkenti a halott legénységi tag átültetésének (másikkal való pótlásának) idejét.tankag-min

Ezen három úgy működik, (mint már említettem) hogy a legénységi képességeket átlagolja és azzal számol. Következő viszont a hiedelemmel ellentétben minden legénységi tagra külön vonatkozik, tehát ha a sofőrünknek ki van fullozva az életereje, de a rádiósunknak nem, akkor egy frontba kapott lövés, nem közepes eséllyel öli meg mindkettőt, hanem a rádiós halálának esélye sokkal nagyobb, mint a sofőré.

  • Vitality (Életerő): az adott legénységi tag HP-ja. (repülős képességhez hasonlóan)tankvt-min

Ezen négy közül nagyon járműfüggő melyiket érdemes húzni. A Keen Vision csak AB-ben hasznos, viszont a jelenlegi markerrajzolási nerf-fel jól jöhet. Vitality mindenhol jól jön, de ha olyan tankban vagyunk aminek tagjai teljesen védtelenek, kevesebbet számít, mint egy keményen páncélozott tanknál, ahol akár még távol is ülnek egymástól az emberek, így a legtöbb átütés is csak 1-2-t visz ki. Az Agility hasznos lehet, de a többi képesség szerintem hasznosabb, plusz a gyorsan töltő tankok, hamarabb betöltenek, a lassan töltőknél meg nem sokat számít az a pár másodperc. Field Repair hasznosságát leginkább az mutatja meg, hogy mennyi lövéssel egylövéseznek, vagy tesznek félholttá minket. Egy olyan tankkal ami még két három pofon után is talpon van (legtöbbször nehéz tankok, amiknek javítása alapból hosszú, így azokra létfeltét) azokra elsődleges prioritás, de ha olyan járműben ülünk, amiben már egy mellettünk robbant lövedék túlélése kuriózum, nem szabad XP-t költeni rá.

Sofőr (Driver)

  • Tank Driving: javítja a tank mobilitási tulajdonságaitt_drive-min

Olyan tankoknál érdemes húzni amikkel gyorsabbak, mozgékonyabbak, fürgébbek akarunk lenni. (Nem számít a tank gyors vagy lassú, egy Maus lomhaságát ugyanúgy csökkenti, mint egy Hellcat köridejét javítja.) Camper tankokra és a spawnon ücsörgő légvédelmekre felesleges.

Irányzó (Gunner)

  • Targeting (célbemérés): a torony forgási és az agyú mozgási sebességét javítja, valamint az agyú szórását csökkentit_trgt-min
  • Rangefiding (távbemérés): távolságbemérésnél csökkenti a hibaszázalékott_rng-min

A targeting mindennél fontos, főleg ha pontos vagy gyorsan mozgó ágyúra van szükségünk, így a sniper tanktól a közelharci verekedőig mindennek szüksége van rá valamilyen mértékben, légvédelmekről nem is beszélve, akik célpontjai ritkán vannak egy kilométeren belül és célpontjaik gyakran kisebbek, mint a legtöbb tank, így nekik a legelhanyagolhatóbbnak tűnő szórás sem kívánatos. Rangefiding-ot nyilván csak azok fejlesszék akik használják ezt a funkciót, sok játékos létezéséről sem tud, míg mások tapasztalatból szemre bemérik a távolságot. Ha az ember használja érdemes fejleszteni, de prioritás akkor sem ez.

Töltőkezelő (Loader)

  • Weapon Reloading (Töltés): az ágyú újratöltéséhez szükséges időt csökkenti a manuálisan töltendő ágyúknál (auto, vagy semi-auto loaderes tankoknál nem számít semmit)t_gldr-min

A lassan töltő ágyúkhoz elengedhetetlen, és igazából mindenhez amiben nem autoloader van. (Nekem az elsők között van a fejlesztési listában, egyedül futrinkáknál a vezetés és légvédelmeknél a célbemérés előzi meg.)

Rádiós (Radio Operator Gunner)

  • Artillery Targeting Accuracy (Tüzérség pontossága): növeli a lehívott tüzérség pontosságátt_atrg-min
  • Artillery Strike Calling Time (Tüzérségi hívás reagálási ideje): csökkenti a tüzérség hívása és a tüzérségi tűz érkezése között eltelt időtt_act-min
  • Radio Communication (Rádiózás): Növeli a távolságot amelyen belül álló csapattársak által látott ellenségek markere megjelenik a mi számunkra is (csak AB-re érdemes)t_radio-min

A két arty-s képesség fejlesztése az arty funkció gyakori használatakor javasolt. A rádiós képességnek pedig megint csak Arcade-ben van hatása, de haszna (szerintem) minimális.

Parancsnok (Tank Commander)

  • Leadership (Vezetőkészség): javítja a többi legénységi tag egyedi képességét

t_ldr-min

(Páran ezt vártátok az irányzó után gondolom.) Nos a Parancsnok egyedi  képessége nagyon különleges ugyanis boostolja a többi legénységi tag egyedi képességét teljes kifejlesztés esetén 10%-kal. (Figyelem az egyetemes képességekre (látótáv, javítás, fürgeség, életerő) nem vonatkozik.) Ez egy nagyon hasznos képességgé teszi, amit érdemes mindig a prioritást élvezőekkel hasonló szinten tartani.

 

Ezzel a Legénységgel kapcsolatos Wiki véget is ért reméljük tetszett, és (mint mindig)
Találkozunk a csatatéren!


-vissza WT WiKi-


 

 

 

Reklámok

2 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s