Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A ’60-as években az Egyesült Államok a teljes repülőgép-állományukat lecserélte új gépekre a legfejlettebb technológiákat felhasználva, az A-7 ebből a szempontból kicsit kilóg a sorból, ugyanis habár elektronikai rendszere és földi-támadó kialakított fegyverzete célját tokéletesen betöltötte, a költséghatékonyság érdekében mozgékonysági és repülési tulajdonságaiban, még a elődjével szemben is hátrányban volt.

Fejlesztés

Az 1960-as évek kezdetén az Egyesült Államok kiírt egy pályázatot, keresve a Douglas A-4 Skyhawk utódját. A cél az volt, hogy egy olcsón és könnyen gyártható gépet alkossanak, amely az új elektronikai rendszerek segítségével pontos csapásokat képes intézni, de ennek ellenére komoly teherbírással rendelkezik.
Hogy csökkentsék a költségeket – illetve hogy a gyártók a többi aspektusra összpontosíthassanak – a hangsebesség feletti képességet és a repülőgépek elleni komolyabb radarok felszerelését nem szabták ki kritériumnak. Az új gépet a földi célpontok minél nagyobb hatékonyságú elhárítására kívánták specializálni.

A pályázatra több, mint 100 jelentkező volt, köztük szinte a legtöbb akkori vadászrepülőgép-gyártó is. A Vought az F-8 Crusader gépüknél használt sikeres megoldásokat az új repülő fejlesztésénél is alkalmazta, az alap viszont egy sokkal rövidebb, tömörebb és komolyabb fegyverzettel felszerelhető változat lett, amely a sebesség és fürgeség helyett a stabilitást és a pusztítóerőt helyezte előtérbe. A Vought szokásához híven az O2U-O4U, SBU és F4U után ezen gépet is “Corsair” megnevezéssel illette, de az F4U sikerei és azon tény miatt, hogy a második világháborús gép több NATO szövetségesnél is akkor még szolgálatban állt (mint például Franciaország) ezért a nevének végére egy “II” (római 2-es)-t kapott.

A Corsair II meg is nyerte a pályázatot, de addigra már nem a Vought név szerepelt a gép előtt.
James Ling 1947-ben megalapított kis egyszemélyes elektronikai vállalata folyamatosan csak nőtt és nőtt egyre nagyobb cégeket befalva. Az ötvenes években már országos cégeket is felvásároltak, 1960-ban a rakétafejlesztéséről híres Temco Aircraft, 1961-ben pedig (megkérdőjelezhető körülmények között) a Vought következett.

A kiválasztott gép a Ling-Temco-Vought (LTV) A-7 nevet kapta (követve sorszámban Grumann A-6 “Intruder” támadó gépét, amely 1960-ban került bemutatásra).

Tulajdonságok

A hatótávolság maximalizálása érdekében – és mivel a nagy végsebesség nem volt követelmény – a F-8 Crusader-ben használt J57 helyett a Pratt & Whitley egy másik TF30 “Turbofan” gázturbináját szerelték a gépbe. Ezen típusnak különlegessége, hogy a kiáramló forró gázok mellett, a belső csatornán kívül elhaladó hideg gázok felhasználásával további tolóerőt hoz létre.

Légi célpontok ellen kezdetben kettő 20 mm-es Colt Mk 12 gépágyú és a testen elhelyezett indítókra felszerelhető kettő AIM-9 Sidewinder állt rendelkezésre.

A szárnyakon 3-3 helyen volt felszerelési lehetőség, ahova különböző fegyverzetek széles választékát lehetett feladatra szabni, összesen 6,800 kg terhelésig. A hagyományos (nem irányított) bombák és rakéták mellett a célzórendszerek segítségével volt lehetőség különböző típusú irányított bombák felszerelésére, de a levegő-föld rakétákból is nagy volt a választék: irányított AGM-65 Maverick, illetve radarkereső AGM-45 Shrike vagy AGM-88 HARM.

Az A-7A első repülését 1965-ben végezte, még abban az évben megkezdték a tömeggyártást és a leszállítást a hadseregnek, mivel a Vietnámi háborúban nagy szükség volt az új gépekre.

A továbbfejlesztés emiatt a gyártás közben történt. A Pratt & Whitley folyamatosan fejlesztette a TF30-as hajtóművet, az LTV pedig mindig váltott az éppen legújabb változatra, emellett persze a radarrendszerekből is mindig a legkorszerűbbet szerelték bele. A kezdeti 199 darab után a nagymértékű fejlődés, a sokkal jobb meghajtás és elektronika miatt, a következő ~200 már az A-7B nevet viselte.

Az Egyesült Államok 1968-ban megszerezte a Rolls Royce Spey turbofan meghajtását és Allison TF41 néven a Corsair II-be szánva megkezdte gyártását, a számottevően megnövekedett tolóerő újabb mérföldkövet jelentett, de emellett az A-7D megint csak korszerűsíttet elektronikai és radarrendszert kapott, illetve a két darab 20 mm-es Colt gépágyút is lecserélték egy M61 Vulcan-ra. Az új típusnak elkészült a tengerészeti változata is A-7E néven. A kettőből összesen 460 és 530 készült.

Szolgálat

Habár a Corsair legnagyobb hatótávolsága és teherbírása is kétszerese volt, mint a Skyhawk-é, irányítása és fordulóképessége utóbbinak sokkal jobb volt, ami miatt a rengeteg pilóta saját bevallása szerint szívesebben maradt volna a A-4-nél. Legnagyobb panasz sebességére volt, míg a korabeli vadászok már akár a hangsebesség kétszeresét és képesek voltak elérni, az A-7 a vietnámi párás levegőben 800 km/h felé nem tudott gyorsulni, ráadásul utánégetővel sem volt felszerelve, így gyorsulása is nagymértékben korlátozott volt.

A panaszok ellenében szólt, hogy a gép kiváló hatékonysági mutatókkal rendelkezett, stabilitásának, fejlett célzórendszerének, és nagy teherbírásának köszönhetően. Egészen 1984-ig gyártották, a – jellegzetes kinézetű – Lockheed F-117 Nighthawk fejlesztésénél is felhasználták, 1991-ig az Egyesült Államok szolgálatában maradt, annak ellenére is, hogy a tengerészetnél a Harrier megjelenésének pillanatától fogva folyamatosan szorította háttérbe a Vought támadógépét.

Persze más nemzet is használta, Portugália 1980-ban vásárolt 20, majd később még 30 felújított A-7A-t, Thaiföld 1995-ben vett 18 A-7-et, ebből 14 támadó és 4 kiképző célra. Svájci rendelés is a levegőben volt, azonban megegyezésig nem jutottak el a felek, Pakisztán pedig nemzetközi szerződések megszegése miatt nem kapta meg az általuk rendelt darabokat.

Az A-7 legnagyobb külső vásárlója Görögország volt. 1975-ben vásároltak 60 darab A-7E-t támadó, illetve 5-öt kiképző feladatra. Majd az amerikai nyugdíjazás után, 1993-ban a raktárakból további 50 darab A-7E és 18 A-7B-t vettek. A kivonásukat a görög légierőből a kétezres években kezdték meg. 2007-ben a már lassan fél évszázados gépek lecserélésére pályázatot írtak ki, a Dassault Rafale, az F-35, az F-18, a MiG-35 és a Su-35 volt az öt legesélyesebb, viszont Görögország gazdasági összeomlása miatt végül csak a már meglevő F-16 flottájukat bővítették, kivezetve az A-7 Corsair II és F-4 Phantom II gépeiket.

Mára a Corsair-t szinte mindenhol kivonták a szolgálatból, egyedül Thaiföld rendelkezik még hivatalosan velük, de jelentések szerint egyik A-7-ük sem röpképes.

Kiállított A-7-ek megtalálhatóak Görögországban, egy Thaiföldön és az Egyesült Államokban tucatjával.

Játékban

A következő War Thunder frissítésben (2.03?) az A-7 Corsair II D változata érkezik a játékba. Előzetes (gaijin) információk szerint Tier VI-ba fog kerülni 10.7-es BR-rel, az AV-8C Harrier után*. [Bár utóbbi elég furcsa lenne, hiszen sem elfogadható repülési tulajdonságokkal nem rendelkezik, illetve sebessége is örülhetünk, ha átlépi az ezret. A Harrier 9.3, és bombaterhét leszámítva mindenben fényévekkel jobb (bár igaz az premium).]

Ez erősebb meghajtást, és fejlett elektronikai rendszereket jelent, ami azt eredményezi, hogy a legpontosabb célkeresztünk lesz, RB-ben a “földre festettet” is beleértve.

Habár a utánégető hiánya és a gyenge végsebesség könnyű célponttá tehet majd minket, a komoly fegyverzet minden földi célpont ellen kiváló erővé fogja tenni, amely esetleg – ha nem is a frissítéskor – meg fogja kapni a radarkereső rakétákat. Amint azok bekerülnek, végre lesz fegyverünk az OP légvédelmekkel szemben is. Persze nem leszünk teljesen védtelenek a repülőkkel szemben sem, ugyanis teljesen kifejlesztve rendelkezni fogunk majd két darab AIM-9J rakétával (a gaijin jelenlegi közlése szerint), amik eredményességről több nemzet több repülöjén is megbizonyosodhattunk már.

*Frissítés: A gép BR-jét lecsökkentették, és a Harrier előtt fog helyet foglalni a fában
[majd az elhelyezkedésüket újra felcserélték].

A 2.11-es frissítésben az A-7E tengerészeti változata is játékba kerül, ez tengerészeti levegő-levegő rakétákat és hordozóról való működtethetést jelent, előbbiből legjobbja az AIM-9G.

Emellett elsőként kap az Egyesült Államok repülői közül irányított bombát, név szerint AGM-62 Walleye-t.