Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

A második világháború egyik legkorszerűbb harckocsijáról, a Panzerkampfwagen V ‘Párduc’ fejlesztéséről fogunk szót ejteni.

(A harckocsiról teljes sorozat készül, a sorozat utolsó “Panther II-vel foglakozó” részét itt tekinthetitek meg.)

Igény az új harckocsira

A spanyol polgárháború tökéletes volt a világ nagyhatalmai számára, hogy kipróbálják hadereik hatékonyságát. A németek harcászatilag és a hadosztályok alkalmazásának szempontjából is rengeteget tanultak, A ‘Blitzkrieg’ kezdeti formája is megfogalmazódott.

Világpolitikailag is jól jártak, mivel sikerült megakadályozni a bolshevikok (kommunisták) puccskísérletét, ezáltal pedig Spanyolország megmaradt egy független, stabil, erős országnak az Ibériai-félszigeten, amit nem tudnak majd a nagyhatalmak kényük-kedvük szerint manipulálni. A német katonák és tisztek pedig a harctéri tapasztalatokból okosabbak és felkészültebbek lettek.

Nem volt azonban minden pozitív. A hadvezetésnek be kellett látnia, hogy a bevetett ‘Panzer’ harckocsiik hamarosan elavultak lesznek ahhoz, hogy azokra egy teljes stratégiát lehessen építeni. Fő problémájuk a fegyverzettel és a páncélzattal volt. Az akkori harckocsikon vagy kis (37-50) kaliberű páncéltörő ágyú, vagy rövid csövű tarack kapott helyet, ezek viszont hagyományos lőszerekkel alkalmatlanok voltak 45-60 mm-nél nagyobb páncélzatok átütésére, a megnevezett cél egy rendszeresített nagyobb kaliber (7.5 v 8.8 cm) páncélelhárító változatának fejlesztése és harckocsira való felszerelése volt. A korban ellenfeleiknek legfélelmetesebb ágyúi nagy kaliberrel és kis űrmérethosszúsággal rendelkeztek, ez a lövedéknek nagyon görbe pályát adott (nagy volt a lövedék ‘esése’), ami azt jelentette, hogy a német páncélosokat a vízszintestől akár 30-40 fokban eltérő szögben érték. Az akkori lépcsőzetes páncélkialakítás pont ezen lövedékektől tudta hatékonyan védeni a német harckocsikat, viszont a hadvezetés belátta, hogy hamarosan a többi ország is áttér az ő tervezetükre páncéltörő ágyú tekintetében, ami ellen a lépcsőzetes kialakítás nem lesz megfelelő, így új megoldást kellett találniuk. Emellett a tanultakat is beleépítették a követelményekbe, így a megfelelő belső tér, a minőségi rádió, a megfelelő erőátvitel, és a 3 embert fogadni képes torony is az elvárasok közé került.

A furcsa egyezmény — Molotov-Ribbentrop paktum

Stalin és Ribbentrop

A világ talán egyik leginkább titkolt és elhallgatott egyezménye a Molotov-Ribbentrop paktum és a hozzá kapcsolódó, vagy utólag hozzá csatolt szovjet-német baráti egyezmények. Már a neve is megvezető, mivel rendszerint a két állam/kormányfő nevével szokás fémjelezni az ilyen egyezséget, de egy Stalin-Hitler egyezmény felrobbantotta volna az egész világ közvéleményét, így az aláírást a két külügyminiszter adta. (A tárgyalások alatt Molotovot Stalin elvtárs szóhoz is alig hagyta jutni.) A paktum létét már a kezdetektől titkolták, a háború kirobbanásakor pedig mindkét fél próbált minden bizonyítékot elpusztítani létezéséről. Ez majdnem sikerült is, legtöbben csak egy rövid lejáratú megnemtámadási szerződés és Lengyelország felosztása pontokat ismerik belőle. (Utóbbi azért volt a két fél számára fontos, hogy az arcvonalat eltolhassa saját határától) Azonban ezek mellett az egyezmény társadalmi, kulturális, technikai és mérnöki együttműködési pontokat is tartalmazott, rengeteg katona ment át a másik oldalra tanulni, tapasztalni.

A szocializmus által durván megtépázott számú orosz tisztek, és a rengeteg üresedésre felvett újoncok egy része örömmel ment tanulni a német kollégáktól, míg a németek bátran gyakorlatozhattak orosz földön, ahova az antant vizsgálóbizottságának már nem ért el a “mindentlátó szeme”. Persze a katonák mellett mérnökök és tudósok is kihasználták az egyezményt. A német és orosz új közepes harckocsik tervezésének aspektusait gyakran megosztották egymással a felek, persze mindig óvakodva, hogy a másik ne tudjon meg túl sokat, mivel azért a tudatukban a félelem, a másik támadásától folyamatosan fenn állt.

(A Daimler-Benz főmérnökeit egyenesen lenyűgözte a BT (lovassági)harckocsi kis mérete, fantasztikus mobilitása, és futóművének kialakítása. Rá kellett döbbenniük, hogy egy ’35-ös szovjet támadás esetén, az akkori német könnyű harckocsiknak esélyük nem lett volna a nálunk sokkal felsőbbrendű BT harckocsikkal szemben.)

BT harckocsi

Orosz igény egy új harckocsira

Az oroszok a spanyol polgárháború után még a lovassági, gyalogsági, átütő harckocsi beosztásban gondolkoztak. Belátásukat a Mandzsúriában, Japán ellen vívott harcokban változtatták meg, ahol a japán erők háromszoros túlerővel szemben folyamatosan verték vissza a szovjeteket, és pusztítottak el több mint száz tankot, bármilyen páncélelhárító fegyver vagy páncéltörő ágyúval ellátott harckocsi nélkül. (Erről nagyon jó távol-keleti filmek készültek btw – a szerk.)

Az orosz cél egy olyan közepes harckocsi megalkotása volt, amelynek páncélzata minden oldalról ellen képes állni a páncéltörő puskáknak, az akkori gyalogsági gránátoknak és távolról a kis kaliberű páncéltörő ágyúknak is, alkalmazza a BT-n várakozásokon felül teljesítő Christie futóművet és képes befogadni egy nagy romboló erejű, gyalogság és könnyű járművek ellen hatékonyan alkalmazható ágyút.

Az új orosz közepes harckocsi elkészült példánya (1941)

A német fejlesztés elindulása

[Közérdekű információ: a német VK jelzés a ‘VollkettenKraftfahrzeug’ (vagy Versuchs Kampffahrzeug{kísérleti harckocsi}) rövidítése, jelentése: teljes lánctalpas, az utána következő szám a tömegbesorolás, a pont után az adott verziószám, majd zárójelben a gyártó, utána pedig az adott variáns. Tehát például a VK45.02(P) Ausf. A, egy Porsche által készített 45 tonnás alapharckocsi második verziójának A (elülső tornyos) változata. Ezek megnevezés csak a prototípus fázisig élt, a sorozatgyártott darabok új megnevezést kaptak.]

VK 20.01 (D) [Játékból]

A M.A.N. (Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg) és a Daimler-Benz már előtte is foglalkozott egy új 20 tonnás közepes harckocsi megépítésén, viszont ezek a 5 embert csak nagyon szűkösen lettek volna képesek magukba foglalni, ezek mellett csak az addig használt kis hatótávú pár MHz-es rádiót és régi 7.5 cm Kw.K. 37 L/24-et vagy egy 5 cm-es ágyút lettek volna képesek befogadni, és teste is a lépcsőzetes megoldást követte. Mint olvasható a harckocsi rengeteg módon bukott volna meg ezen a tenderen, de a német hadvezetésnek segített kijelölni fejlesztési irányt, és a megvalósítás profizmusa alapján meg is bízták az új harckocsi megtervezésével mind a két céget.

Maradványok képeken

A finomított elvárások meghatározták a 30 tonna súlykövetelményt (ezt már olyan méretnek tekintették, amivel a harckocsi megfelelő páncélzat mellett is tud adni elég belső teret az 5 legénységi tagnak). A toronynak nem csak a 7.5 cm-es L/43-as agyú befogadására kell képesnek lennie, hanem biztosítani kell a lehetőséget későbbi fejlesztett 7.5 vagy 8.8 cm-es ágyúra való lecserélésre is. Az elvárások folyamatos változtatása miatt a tervezés túlcsúszott 1939-en, már javában dúlt a II. világháború, a harcok tapasztalatait folyamatosan építették be a kívánalmak közé ezzel fejlesztve a majdan elkészülő harckocsit, és kiküszöbölve olyan hibákat, amelyekre esetleg csak a harctéren derült volna fény.

VK 30.01 (D)

A két harckocsi küzdelme

Daimler-Benz

A Daimler által épített verzión meglátszott az együttműködés az oroszokkal. A torony a test legelején, szinte a sofőr és a rádiós feje felett kapott helyet, a hajtó lánckerék és a váltó a harckocsi hátuljában volt, amit egy 800 lóerős Daimler-Benz MB507 (átalakított DB 603 repülőgép-)motor hajtott. A felfüggesztésnek egy elavult laprugós megoldást kapott (A Christie nem bírta volna el a nagy tömeget). A testben helyet foglaló legénységi tagok elsődleges ki-/beszállási pontja is a tornyon keresztül volt(a testen a nagyon elöl helyet foglaló torony miatt nem volt helye), a gyorsabb menekülőút érdekében később a tank oldalán vágtak két kör alakú menekülőnyílást. A torony egy Schmallturm-ot idéző kialakítással rendelkezett, páncélzata 80/45/45 mm, vízszintesen szemből 25 fokos, oldalról és hátulról 40 szögben döntve. Testét 80/45/50 mm páncél védte, elölről 50, oldalról pedig 40 fokos szögben döntve, hátulja befelé dőlt 20 fokban.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

MAN

A MAN verziónak a földtől távolabb volt az alváza, tornya hagyományosan, a Daimlerhez képest hátrébb kapott helyet, így a testből való ki-/beszállás könnyedén megoldható volt. A lánctalpat az elülső lánckerék hajtotta, a 8 sebességes (7 előre, 1 hátra) váltó is itt kapott helyet. Oldalanként 8 egymást félig fedő dupla torziós rugós futógörgő a harckocsinak sokkal gyorsabb és simább futást kölcsönzött, amit egy 650 lóerős Maybach HL 210 TRM P30 motor hajott. A torony kialakítása egy patkó alakú stabil részből és egy félhenger alakú ágyúpáncélból(mantlet) állt. Ez papíron 100/45/45 páncél volt, vízszintes döntöttség 10 és 25 fok, de az elején az ágyúpáncél és a torony mind-mind 100 mm-es páncélzata között átfedés volt, így a csak 100 mm az ágyúpáncélon kívül, és közvetlenül az ágyú mellett volt érvényes. A test páncélzata 60/40/40 mm volt, a vetélytársához képest vékonyabb páncélzatot, nagyobb 55 fokos döntöttséggel ellensúlyozta. Oldala befele 40, hátulja viszont forradalmian új megoldásként, kifele volt döntve 30 fokban.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A mérkőzés

Felül a Daimler alul a MAN változata

Habár az elején úgy látszott hogy a Daimlernek áll a zászló, végül mégis a MAN változatát fogadták el. A Daimler harckocsija sokkal könnyebb volt (31 vs 38 t), és a torony helye miatt városban sokkal alkalmasabb volt a harcra, mint vetélytársa. A MAN harckocsijának azonban jobb volt a menetstabilitása, finomabban és gyorsabban haladt, a súlypontja hátrébb volt, közelebb a tank közepéhez, így lövés után nem rázkódott annyira (szinte semennyire), a hátrébb lévő súlypont, elülső hajtókerék és jobb felfüggesztés miatt sokkal jobb mászóképességgel is rendelkezett. (További hátránynak számított, hogy a világháború kitörése után pár hónappal az oroszok már rendelkeztek az új közepes harckocsijukat megelőző próbadarabbal az A-32-vel, amely az együttműködés hatása miatt is, nagyon sok egyezőséget mutatott [nem másolás történt, mivel akkor még a németek sem rendelkeztek gyártott darabbal] azt pedig el akarta kerülni Németország, hogy a két harckocsi összekeverhető legyen harci helyzetben.)

VK30.02(D) “Überfall” álcafestéssel

A Daimler nem akarta Maybach motorjait használni (hívjátok antiszemitának) viszont mivel a legtöbb harckocsit Maybach motor hajtotta ezért a javítószemélyzetnek ezen motorok mellett külön Benz motorokat is szállítaniuk kellett volna, ez pedig az egyetemlegesítésre törekvő német hadvezetésnek ellenére volt. (Több kiképzés a mérnököknek, hogy a másik motorhoz is értsenek, több külön alkatrész, különböző gyártástechnológiákra való átállási idő, ha netán a másik motorból hirtelen több kell, sok hátránya van, ha nem azonos/hasonló motorok vannak a különböző harckocsikban.) A Daimler-re a sofőrök is panaszkodtak, hogy a folyamatosan egy kis periszkópon keresztül nézve való vezetés fárasztó, míg a MAN-ban a vezetői részt meg lehetett egy karral emelni, így a sofőr lehetőség esetén fejét a tankból kidugva is tudta a harckocsit vezetni, így sokkal jobb képet kapva a környezetéről és arról, hogy ‘hova megy’.

VK30.01(D), VK30.02(D), VK30.02(M) és a T-34

Gyors finomítások és gyártás

Eközben elérkezett ’41 nyara és a Barbarossa terv, ami a Szovjetunió elleni háborút jelentette. A tapasztalatok alapján a német harckocsikra a legnagyobb veszélyt a 122 és 152 mm-es tábori tarackok jelentették, ezek viszont beérkezési szögük miatt majdnem merőlegesen kapták volna el a Párduc frontját, így azt 80 mm-esre kellett növelniük. A toronyba az akkori legfejlettebb 7,5 cm-es Kw.K. 42 L/70-et rakták. Ezzel biztosítva, hogy az agyújának évekig nem lesz képes semmilyen páncélzatú ellenfél ellenállni. Az aknák ellen az alvázat több (2-3) darab egyenként 16 vagy 30 mm-es (30 főleg az elülső volt) páncéllemez védte. A legénységnek gyalogság elleni fegyverzetként géppisztolyok és géppuskák álltak rendelkezésükre, amelyekkel kis zárható réseken keresztül tudtak kifele tüzelni. A rádiósnak is csak egy ilyen ‘levélnyílásnak’ csúfolt rés és a harckocsi belsejében elhelyezett géppuska állt rendelkezésére.

VK30.02(D) makett

A német hadvezetés legnagyobb meglepetésére már a szovjet nagyvárosok előtt még 1941-ben szembe kerültek az új szovjet közepes harckocsival, a T-34-gyel, így a Párduc gyártását minél előbb el szerették volna elkezdeni, emiatt a finomított verzió szinte próbafázis nélkül került sorozatgyártásra, így a szériahibákat a katonáknak a harctéren kellett megtapasztalniuk.

Szeretnél még többet tudni a Panzerkampfwagen V “Panther” harckocsiról? Olvasd el a róla szóló cikksorozat többi részét is:

Panther II és további fejlesztési tervek