Németország első nehézcirkálója, a leghosszabb életűt (Prinz Eugen) atombomba vitte a sírba.

Története

Németország (avagy a Második Német Birodalom) vesztesen jött ki az első világháborúból, annyira, hogy birodalmi ‘státuszuknak’ is búcsút vehettek. Az győztesek minél jobban meg akarták alázni a németeket, ezért próbálták őket minél több mindentől megfosztani, beleértve flottájukat is.
Világraszóló egyezményekre és tanácskozásokra sem hívták meg őket, persze az ott meghozott egyezségek betartását számukra is kötelezővé tették.

A Washingtoni Egyezmény (ami az egyik ilyen volt) Németországot, mint a tengeren tiltott(erősen korlátozott) aktivitású nemzetet sorolta be, a hajóik tömegét felére kellett volna csökkenteni (illetve az épülö hajók is kategória szerint csak fele akkora tömeggel rendelkezhettek, mint a szövetséges hajók), és csak húsz évnél idősebb hajóikat cserélhették le újakra.

Mivel a németek nem láttak más lehetőséget, ezért elfogadták a megalázó kikötéseket, a kisebbik súlykategóriába (max 6.000 tonna) az Emden, míg a nagyobba (max 10.000 tonna) a Königsberg és a Leipzig osztályú cirkálók készültek. (bemutatót mindegyik osztályról olvashattok a linkekre kattintva)

1930-ban a Londoni Egyezmény két fő részre osztotta a cirkálókat, könnyű- és nehéz cirkálókra, az elkészült német cirkálók mind az előbbi csoportba tartoztak, az utóbbiból az egyezmények továbbra is tiltották, hogy egyáltalán terveket készítsenek.

Fordulópont, Németország erős kezű vezetőt választott

1933. január 30-án a németek megválasztják Adolf Hitlert Németország kancellárjává és innentől minden megváltozik. Hitler a meghunyászkodás politikája helyett ellenáll a nyugati befolyásnak, helyreállítja a német gazdaságot, majd a mögötte álló német emberek akaratának megfelelően, kihasználva az ország gazdasági potenciálját egyenlő elbánást követel a nyugati hatalmaktól.

Folyamatosan járja a nemzetközi konferenciákat, sorról sorra köti meg az országának, előzőekhez képest, jóval előnyösebb, egyezményeket és megállapodásokat.
Még 1933-ban elfogadtatja Németország nehézcirkálókkal kapcsolatos fejlesztését, majd 1935. június 18-án megszületik az Angol-Német Tengerészeti Egyesség, amely engedélyezte Németország számára, hogy a német flotta nagysága elérhesse az angol 35%-át, és engedélyt kaptak nehézcirkálók építésére azzal a kikötéssel, hogy a megépült cirkálók össztömege nem lépheti át a 50.000 tonnát.

A megkötést betartva a németek el is kezdik építeni a már megtervezett cirkálókat, a 16.000 tonnás hajóból három még pont belefért a tömegkikötésbe, illetve megkezdik 2 további építését, de azokat szigorúan 10.000 tonna alatt tartva, hogy azzal ne sértsék meg a még Hitler előtt aláírt egyezményeket (se). A hajók építési sorrendben: Admiral Hipper, Blücher, Prinz Eugen, Seydlitz és Lützow.

Admiral Hipper

Az új, Admiral Hipper, hajóosztály nevét az első világháború német hajóadmirálisáról, Franz Ritter von Hipper-ről kapta. Hipper végigjárta a ranglétrát, az egyetemről kikerülve tengerészhadnagyként kezdett, majd az elsö világháborúban sikereket sikerre halmozott, szolgált szinte minden típusú hajón, 1918-ban pedig kinevezték a német flotta (Reichsmarine) admirálisává. 1932. május 25-én halt meg 68 évesen.

Tulajdonságok

A hajó hosszú, jól kidolgozott, acélvázzal rendelkezett, jó aero- és hydrodinamikával.
Páncélzatát övrészen 80 mm jó minőségű Krupp acél védte, ez a hajó tatja felé 70 mm-re vékonyodott, alatta 20 mm-es acélrétegek voltak, elhatárolva egymástól a hajó egyes részeit.
A fedélzetet a súlymegkötés miatt nem tudták még ennyi páncélzattal sem ellátni, a fontosabb részek 50-30 míg a kevésbé fontosak 20-12 mm páncélzatot kaptak, a rétegelést természetesen itt is használták.
A legerősebb védelmet a főtornyok kapták, ezeket előröl 105 míg minden más irányból 70 mm páncélzat védett.
Hosszanti irányból már nem jutott páncélzat a hajóra, így teljesen szemben vagy háttal állni az ellenfélnek nem bölcs ötlet.

A meghajtásról 3 jól elkülönített Blohm und Voss gázturbina gondoskodott, ezek összesen 132.000 lóerő leadására voltak képesek. Ez csak 60 km/h-ra tudta felgyorsítani a hajót, viszont a komolyabb meghajtás már túl nehéz lett volna és akkor a hajó túllépi a súlykorlátot, így nem volt más választás.

A fegyverzetét négy főtorony és 6 melléktorony adta, a főtornyokból 2 a hajó orrán míg 2 a tat részen helyezkedett el, a melléktornyok pedig a hajó közepén oldalt 3-3 felosztásban.
Az ágyúk duplán foglaltak helyet mindkettő esetén előbbiben ez 20.3 cm-es míg utóbbiban ez 10.5 cm-es kalibert jelent. A tornyokat külön erre kifejlesztet motorok forgatták, ami addig nem ismert gyorsasággal tudta fordítani a hatalmas tornyokat. Az ágyúk függőlegesen -10 és 37 fok között voltak mozdíthatóak, páncéltörő lőszerrel a hatékony lőtávolsága 33 km.

Légvédelmét 6 darab dupla 3.7 cm-es állás, 8 darab rögzített 20 mm-es és két Flakvierling (4x20mm) adta. A háború kitörése után 40 mm-es Bofors ágyúkat is felszereltek rá.

Egyszerre 12 db 53.3 cm-es torpedó indítására volt lehetőség, ezek oldalanként két-két tripla indítóban foglaltak helyet. Szükség esetén a felderítésről 3 db fedélzetről indítható Arado 196 gondoskodott.

Szolgálat

A hajó kialakításának köszönhetően kiváló gyorsulással rendelkezett, hatalmas szögben is képes volt irányt váltani, ez viszont az új kapitányokat könnyedén meglephette, a nagy szögű irányváltás esetén pedig a hajó teljes sebességmérő akár felére, 30 km/h-ra, is lelassult pár másodperc alatt.

A megépült 3 főhajóból 2 (úgy ahogy) túlélte a háborút, a Hipper-t szétszedték, darabjai mai napig megtekinthetőek.
A Prinz Eugen-t ,a Nürnberggel együtt, az Egyesült Államok besorozta saját haditengerészetébe, majd atomtámadásokat próbáltak rajta, miután a hajó túlélt két atomtámadást is, elvontatták és hagyták elsüllyedni, mivel a sugárzás túl veszélyes volt, hogy bárki is a fedélzetre lépjen.

A Blücher-nek szomorú sorsa volt, 1940-ben véletlenül (figyelmetlenségből) túl közel mentek egy norvég erődhöz, amely tüzet nyitott a hajóra. A hajó gyors irányváltást hajtott végre, hogy kikerüljön az erőd hatótávjából, a tűz viszonzását a kapitány visszautasította, miután már kiértek a veszélyes területről, javítás közben egy hirtelen robbanás láncreakciót okozott, a hajó két motorja, majdnem az összes tartálya, a torpedó és az egyik oldali 10.5 cm-es ágyúk lőszerrekesze is felrobbant. A hajó javíthatatlan állapotba került.

A két befejezetlen cirkáló közül az egyiket a németek átalakították repülőgép-hordozónak, míg a másodikat eladták a szovjeteknek.

A hajókon optimális esetben legalább 1500 fö szolgált, hatótávolsága 13.000 km volt.

Játékban

Az 1.91-es frissítéssel bekerül az Admiral Hipper, mint a játék első nehézcirkálója. (Nem, a Furutaka sima cirkáló, nem nehézcirkáló)

A kiváló nagy hatótávú fegyverzet és jó légvédelmi képességek elsőosztályúvá teszik támogató szerepkör betöltésére. A War Thunder kis pályáin már beéledéskor túl közel leszünk az ellenfélhez, így lehet, hogy a legokosabb taktika hátrálni a csatából, hogy ki tudjuk használni a főfegyverzet kitűnő 33 km-es hatótávolságát. “Nem tudnak minket megsebezni, ha nem tudnak ellőni idáig.”

Az 1.91-es frissítésben, az Admiral Hipper segítségével megtapasztalhatjuk , milyen egy igazi nehézcirkálót vezetni.