Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Olaszország repülőgépei mindig is a csúcsra törtek, hogy teljesítményükkel megelőzzenek és lenyűgözzenek mindenkit mutatva az ország erejét.

Repülőgépgyártásban Németország árnyékában jártak, a megbízható német vadászok mellett nem volt esélyük saját gépeik tömeggyártására, még annak ellenére sem, hogy az olasz gépek csúcsteljesítményben esetenként felül is múlták a északi szomszédét.
Büszke néphez híven azonban folyamatosan megpróbáltak megoldást nyújtani a problémákra, netán egyszer legyőzhetik konkurenciájukat, a világháború előtt kialakult fejlett nehézvadász típus hiányára is azonnal ugrottak.

Története

A világháború előtt, az 1936-ban megkezdődött repülőgép fejlesztési hullám 1938-ra minden akkori gépet elért és korszerűbbre cserélt, az utas- és csomagszállítóktól, a teherszállítókon keresztül, az egy vagy két üléses kis és harci gépekig. Egy típus maradt el, a nagy hatótávolságú nehézvadász, amely változatos feladatkörökben bevethető, viszont nagy végsebessége és kiterjedése ellenére, könnyű tömegének köszönhetően, szükség esetén fel tudja venni a harcot az ellenséges vadászgépekkel, de megfelelően erős, így jó gyorsulással és emelkedéssel rendelkezik és elég strapabíró, hogy bombázótámadás esetén is be lehessen vetni, az olasz földi létesítmények védelmére.

A feladatra a Saviola-Marchetti vállalkozott, 1939-re el is készült az SM.88 névre hallgató próbajármű, a repüléshez, ezen faladatkörben már bizonyított, német DB 601-es motorokat raktak bele. A gép nem repült rosszul, de mozgékonyságban, gyorsulásban, és emelkedésben elmaradt az 1936-os német Bf 110, új C típusú változatától. Mivel a motor így is német lett volna Olaszország inkább a teljes Bf 110 gyártási jogát megvásárolta, az SM.88-ból pedig csak az egy darab próbadarab készült el.

Az újabb lehetőséget 1941 hozta el, amikor a Bf 110-et már nem lehetett tovább fejleszteni, egy új típus megalkotására volt szükség. A Savoia-Marchetti kapott is az alkalmon és elkezdte az új nehézvadász fejlesztését.

Két testváltozatot is próbáltak az egyik a hagyományos elrendezésű, dupla farkas nehézvadász, míg a második az ikervadász formáját öltötte magára. A SM.91 és SM.92 nevet kapták, mi most előbbivel fogunk részletesen foglalkozni.

Repülő

Az SM.91 tervezésénél felülírták az eredeti elvárásokat, a mozgékonyság helyett, minél kevesebb légellenállást, hatalmas legalább 1000 (tengerészeti) mérföldes (~1,852 km) hatótávolságot, és pusztító tűzerőt jelöltek ki célnak. Fordulékonyságbéli hiányosságait, gyorsulása és emelkedési képessége kompenzálta.

A sárkányszerkezetét is az emelkedés, gyorsulás és végsebesség legtökéletesebb kiszolgálása érdekében alakították ki, szárnyai elöl egyenes, hátulról befele szűkülő, végén lekerekítettek voltak, a két faroktörzs közel volt egymáshoz, a vízszintes vezérsík, nem nyúlt túl rajtuk, függőleges vezérsíkja a német megoldást mintázta, hogy csak az oldalkormánnyal való fordulás esetén a megfordulás köre és ideje is minimális legyen, ne legyen kötelező az irányváltáshoz a gép bedöntése.

A pusztító fegyverzettel kapcsolatban nem vicceltek az olaszok, a gép orrába 3, míg a közvetlen a pilótafülke mellé meg 1-1 német 20 mm-es MG 151 gépágyút helyeztek. Ez az összesen 5 db, a gép közepéhez nagyon közel lévő fegyvert jelentett, amivel így könnyen lehetett célozni, egy rövid sorozat rombolóerejéről pedig gondolom nem kell sokat mondanom, főleg, ha belegondolunk, hogy a Bf 109-ek egy darab orrban lévő 20 mm-ese egy rövid sorozattal szinte bármit lekapott az égről.
A pilótának, a fegyverzet magas száma mellett sem kellett a lőszer spórolásra figyelnie, mivel minden ágyúhoz 300 lövedéket magába foglaló heveder tartozott, ez akár 10 hosszabb (3 mp-es) sorozatra is elegendő volt.

Feladatkörei közé tartozott, a felderítés, bombázóelhárítás, bombázókísérés, de szükség esetén a földi egységek elleni harc is. Erre a feladatra 6 felszerelési pontjára (4 a testen, 2 szárnyon) 50 vagy 100 kilós bombákat lehetett felszerelni, ez persze lecsökkentette a gép hatótávolságát 1,400 km-ra.

Mivel ezen gép már nem tudta fordulóharcban felvenni a versenyt a vadászokkal, ezért felszereltek egy hátrafelé néző 12.7 mm-es Breda-SAFAT védelmi géppuskát a középső rész hátsó felére, ezt a lövész védett helyről tudta távvezérléssel irányítani. A géppuskának 500 lövedék állt rendelkezésére, betekintési szöge vízszintesen majdnem elérte a 180 fokot (+/-90), függőlegesen lefele 10 felfele 40 fokos szögig lehetett majdnem kitéríteni, ez alkalmassá tette, hogy a mögéjük kerülő vadászok ne tudjanak büntetlenül rájuk támadni.

Persze legnagyobb védelme mégis sebessége volt. A legtöbb korabeli olasz vadászhoz hasonlóan a DB 605 A-1 Alfa Romeo által gyártott változatát kapta. Ez hajtotta a német G-s Messereket és a Zwilling-et is.
Mivel az olaszok számára nem volt elérhető a jobb minőségű üzemanyag, így az eredetileg 1,800 lóerős motor, csak 1,500 lóerő leadására volt képes maximálisan, 6,000 m felett ez 1,350-re csökkent.

Repülési tulajdonságai így is kiemelkedőek voltak, végsebessége majdnem elérte vízszintesben a 600 km/h-t, emelkedése pedig a 14 m/s-ot. Habár ezen értékek irigylésre méltónak voltak tekinthetőek, alul maradtak, a ’42-es Bf 110 G-s változatával szemben, ami hasonló erősséggel és fegyverzettel rendelkezett, de bombaterhe (2,000 kg), hatótávolsága(2,100 km), emelkedése(16.5 m/s) és fordulékonysága is kedvezőbb volt, ugyanazon motor használata mellett.
(Hozzáteszem ezen adatokat a jobb, német üzemanyaggal hozta a Bf 110, sajnos nem tudni, hogy ugyanazon üzemanyaggal, melyik gép lett volna a jobb.)

Szolgálat

Az, hogy a Bf 110-en egész fejlődési története során nem sikeredett felülkerekednie, megpecsételte az SM sorsát. A gyárak már 1936 óra gyárthatták a Bf 110-et, így a kisebb fejlesztések során nem kellett nagy átállás, míg ez az SM esetében szükséges lett volna, ezt csak sokkal előnyösebb tulajdonságaival tudta volna ellensúlyozni, de úgy látszik a Messerschmitt-nek olyan gépet sikerült terveznie, amit még azután 10 évvel sem sikerült nekik felülmúlni.

Az 1943-ban megerősödött bombázások Olaszország ellen, végleg tönkretették az olasz ipart, a jobb konstrukciók tervrajzait a németek megpróbálták megmenteni, és a gyártást Németországban folytatni, de az SM.91 nem volt részese ezen mentőakciónak. (Sosem indították el Olaszországban a gyártását, így megérthető)

Az első próbajármű után még egy elkészült, ez sárkányszerkezetileg szinte mindenben megegyezett, legnagyobb változás fegyverzetében volt. A pilótafülke alá beépítettek még egy 20 mm-es ágyút, így már összesen 6 db támadó gépágyúja volt, a védelmi .50 kaliberest pedig lecserélték 20 mm-es MG 151-re. Előbbi a többi támadófegyveréhez hasonlóan 300, míg utóbbi 350 lőszerrel rendelkezett.

A második elkészült darabot a németek kimentették, de egy ’44-es bombázás elpusztította a repüléstani intézetet, ahol tárolták.

Az olasz kapituláció után a tervrajzot az angolokhoz is megkaparintották, volt tervben a legyártása Merlin motorokkal, de mivel azok 1300 lóereje túl gyenge lettek volna, az erősebb angol motorok pedig túl nagyok és nehezek voltak egy nehézvadásznak, ezért a tervet végül kukázták. (Griffon motor pedig akkor még nem volt)

Táblázat

Játékban

A War Thunderbe a 1.85-ös frissítéssel került, jelenleg Tier IV-ben szerepel, 3.7-es BR-rel. Erős fegyverzete kiválóvá teszi AB-ra, míg RB-ben strapabírósága és sok lőszere, SB-ben pedig megbízhatósága és kezessége, miatt szeretik a pilóták, a 6 db 100 kg-os bomba, pedig pontos dobás esetén földi célpontok ellen is használható lehet, így harckocsi csatákban is tud boldogulni. Mivel az adatokat (gyengébb) olasz üzemanyag használat mellett vették fel, ezért ez a játékra is hatással van, ne várjuk a motortól azt a teljesítményt, amit a német gépekben hoznak, de az 2×1500 lóerő egy ilyen compact géptől még így is szép teljesítmény, ezért még így is van lehetőségünk faképnél hagyni üldözőinket, vagy utolérni célpontjainkat.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.