Kedves játékosok!
Nem is olyan rég Gaijin nőnap alkalmából elérhetővé tette számunkra A Fehér Liliom emblémát amelyet március 8 tól 12.-ig 60%-os aktivitással szerezhettünk meg. Bár én a játékban inkább földön szeretek járni mint égen és csíkot húzni ennek ellenére kíváncsi voltam hogy honnan is ered a jelkép illetve az embléma.

A Fehér Lilliom embléma /warthunder.com/
Amíg mi csak számítógépes játékban harcolunk addig “Lilya” élesben csinálta. Már nagyon fiatalon repülni kezdett. 14 éves volt mikor jelentkezett pilóta kiképzésre amit hamar el is végzett. 15 éves korától már ő oktatott és mikor a németek meg támadták hazáját addigra már 45 embert képzett ki.

Lydia Vladimirovna Litvyak főhadnagy és kitüntetései
Lydia Vladimirovna Litvyak (1921. augusztus 18., Moszkva , 1943. augusztus 1., Krasnyi Luch ), más néven Lilya , vadász pilóta volt a Szovjet Légierőben a második világháború alatt .

Szerelői által lefotózva
Miután Németország betört a Szovjetunióba, Lilya többször is jelentkezett pilótának de a hadsereg visszautasította a tapasztalat hiánya miatt. Később mikor egyre több pilóta vesztette életét létre hoztak egy női tagokból álló alakulatot ahova újra jelentkezett de ide már kicsit csalva 100 órányi repülési időt adva a jelentkezéséhez. Végül belépett az 586-os alakulathoz, amely minden tagja csak női pilótából állt. Egy Yak-1-es repülőt kapott.

Lilya Yak-1-ese
Mivel imádta a virágokat mindig tele rakta a pilótafülkéjét virágokkal. A karbantartók kezdetben nem jó szemmel nézték a hobbiját. A magassága egy további problémát jelentett, és a szerelőjének hozzá kellett igazítania repülőgépének ülését, hogy elérje a kezelőszerveket. Később átkerült egy vegyes alakulathoz ahol a neve a szőke fürtjei és virágok iránti szenvedélye miatt kezdték fehér liliomnak becézni. Meg tetszett neki a név ezért egy fehér liliomot festett a gép oldalára. Későbbiekben mikor Sztálingrád felett harcolt rózsának hitték a virágot és A “Sztálingrád Fehér Rózsája” néven hívták,. 1942. szeptember 13-án repült a második harci bevetésén és érte el első győzelmét egy Ju 88 bombázó lelövésével.

Ju-88 bombázó a háttérben pedig két Bf-109-es vadászgép /Forrás:http://www.stelzriede.com /
Későbbiekben persze terítékre került még a Messerschmitt BF 109 is. Ugyanezen a napon legyőzte Erwin Maier német pilótát is aki már profinak számított illetve egy vaskereszt tulajdonos is volt. Maier miután ki ugrott gépből sikerült ejtőernyővel le ereszkednie de a Vörös hadsereg elfogta. Aznap megkérte fogvatartóit, hogy találkozhasson a pilótával, aki lelőtte. Amikor Lilya eljött, úgy gondolta, hogy ez vicc. De mikor Lilya részletesen elmesélte a harci manővereket ismerte el hogy igen ő volt az aki legyőzte őt.

Lidya és női pilóta társa
Gyorsan megszerezte a “Sztálingrád Fehér Rózsája” becenevet, utalva a rosszul azonosított liliomra, amelyet kapott.
Lidiya 1942 nyarától a harci küldetések részévé vált, és hamarosan agresszív taktikája és repülése kiemelte a csatákban. Harci képességeinek köszönhetően megszerezte a társai tiszteletét és az ellenségei pedig féltek tőle. Mindazonáltal nem volt legyőzhetetlen. Két-három alkalommal lőtték le (1943. március 22-én, 1943. júl. 16-án, ), és legalább egyszer komoly sérülést szerzett a lábán, de nem volt hajlandó kórházba menni. 1943 elején lett a hadnagy.
1943. augusztus 1-jén harci bevetésre indultak ketten. A német vadászok egy csoportja észrevette őket és támadásba lendültek. Németek ismerve ha máshogy nem másoktól a Fehér Liliom emblémás repülőről a legendákat (pedig bajtársai sokszor kérték hogy távolítsa el ) ezért ketten azonnal rá vetették magukat. A társa beszámolója szerint sokat nem látott mivel mind hárman el tűntek a felhők között és mikor ő vissza tért a bázisra Lilya már nem.
Összesen 66 harci küldetésen vett részt két év alatt és 12 igazolt lelövése volt, e mellett sok közreműködése másoknak a gépek lelövésében illetve ő volt az első női harci pilóta aki csatában semmisített meg ellenséges harci repülőgépet (a Ju-88). Ő volt az egyike a két női pilóta közül akik elsőként kapták meg a “Harcias ász” kitüntetést.
Lilya megkapta a “Vörös Zászló Rendjét”, a “Vörös Csillag Rendjét” , és kétszer tisztelték meg a “Hazafias Háború Rendje” kitüntetéssel.
21 éves volt mikor hősi halált halt.

Lydia kitüntetései, gépe és alakulata
Később vissza mentek keresni a roncsot de se a roncsot se a testét nem találták meg, a szovjet vezetés feltételezte, hogy elfogták ami automatikusan felért az árulással ezért nem kaphatta meg a “Szovjetunió hőse” kitüntetést
Ez az igazságtalanság vezette Inna Pasportnikova-t hogy meg találják Lidya testét. 1979-ben, miután több mint 90 baleset helyszínét vizsgáltak meg, 30 repülőgépet és sok elveszett pilótát fedeztek fel. Később a keresők hallottak egy ismeretlen pilótáról akit Dmitrievka faluban temettek el Shakhterski körzetben.” Mint kiderült Lidya miután lezuhant nem halt meg de súlyos fejsérülést szenvedett. Németek el fogták de mivel ki fagattni nem tudták a sérülése végett ezért később megölték. A testet egy szakértőkből álló bizottság vizsgálta meg és arra a következtetésre jutottak hogy a maradvány Lidya teste.

Krasnyi Luch-ban tiszteletbeli fal a háborús és a munkás hősöknek.
1990. május 6-án, Mikhail Gorbacsov posztumuszként kitüntette Lidya Litvyaknak-t a “Szovjetunió hőse” aranycsillagával. Lidya a Guinness-könyvbe is bekerült mint az a nő aki legtöbb repülőgépet lőtte le harcban a történelem során. Utolsó rendfokozata a főhadnagy volt. A történetét az összes orosz újság meg írta, illetve sok külföldi újság is foglalkozott a dologgal.
Dióhéjban ennyi lenne. Viszont szívesen látnék tőletek egy fehér liliommal bélyegzett saját Yak-1 -es képet a kommentekben így tisztelegve a Fehér Liliom emlékének.
Én ,,Cukorbogar” voltam és majd találkozunk a harctéren!
Kategóriák:Történelem