Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

Az F11F-1 egy kiváló szerkezettel rendelkező, kis méretű, de annál gyorsabb tengerészeti vadászrepülő volt, amelynek sorsát a ráerőltetett ‘motor’választások és a rossz időzítés pecsételte meg.

Fejlesztés

Leroy Grumman az első világháború végétől kezdve a főleg tengerészeti vadászokat gyártó Loening repülőgépgyártónál dolgozott, viszont a cégnek nem mentek jól a dolgai, tíz év munka után 1928-ban először “összeolvadt” a Keystone-nal, majd négy évre rá, meg is szűnt. Leroy és több kollégája már előbbinél látta a cég bukását, így kiléptek és együtt 1929-ben megalapították a Grumman Corporation-t, ami a huszadik század végéig nemcsak hogy létezett, de az egyik vezető tengerészeti harci repülő gyártója volt az Egyesült Államoknak.

A F2F és F3F az USA mércéjéhez képest megfelelő kétfedelű gépek voltak, igaz olyan korban készültek, amikor már a legtöbb ország fürgeség és sebességbeli előnyei miatt átállt az egyfedelű repülőkre, viszont így a Grumman az új megoldásokat alkalmazni tudta a két vadászán, így azok az egyik legfejlettebb kétfedelű tengerészeti vadászok lettek a világon.

A nagy sikert viszont a “macska” szériájuk első igazi darabja, a világháborús tengerészeti vadászok egyik legnagyobb ikonja, az F4F “Wildcat” indította el, majd a hírnevüket tovább erősítette a háború végén bekapcsolódó F6F “Hellcat” is.

A háború végével, két légcsavaros vadász, az F7F “Tigercat” és az F8F “Bearcat” után 1947-ben elkészült az első sugárhajtóműves Grumman vadász az F9F (2-5) “Panther” is.

A párduc habár sebességben bőven lemaradt a MiG-15-tel szemben, még így is az egyik legnagyobb ellenfele volt annak a Koreai háborúban. A hátrányai kiküszöbölése érdekében a repülő szárnyait nyilazott kialakításúra cserélték, az új altípus F9F (6-8) “Cougar” jelzést kapta. (A Koreai háborúnak pont vége lett, mire a frontra ért.)

A Grumman-nál viszont tisztában voltak vele, hogy csak a szárny átépítése nem lesz elég, így állami támogatás, és pályázat nélkül azonnal elkezdték egy teljesen új repülő fejlesztését.
A tervezésnél bevetettek minden a Koreai háborúban megszerzett tudást. Nyilazott szárnyak, utánégetős sugárhajtómű, a vízszintes vezérsík teljes része mozdítható magassági kormánylapát, legújabb belepőél kialakítás. Legfőbb iránymutatónak pedig a lehető legkisebb hangsebesség feletti sebesség elérésére képes tengerészeti vadászrepülő építését jelölték ki.

Tulajdonságok

Meghajtása nem is lehetett más, mint a korban felérhetetlen lobbierővel bíró Wright J65-ös sugárhajtóműve, az eredmények pedig magukért beszéltek, még a J65-ös hibái ellenére is (utánégető sokszor egyáltalán nem működött) az F11 első verziója sikeresen megközelítette a hangsebességet, és gyorsulásban illetve mászóképességben is bőven lekörözte a többi akkor szolágaltban lévő amerikai vadászgépet. A hajtómű hibáinak javítása után képes volt a hangsebesség átlépésére is, ezzel a második amerikai repülővé vált, amely bírt ekkora sebességgel menni, az F4D Skyray után.

Az Egyesült Államok haditengerészete két darabot azonnal vásárolt is, hogy próbáknak vessék őket alá, habár az elnevezésekkel kisebb zavart keltettek. Az új gépekre XF9F-8-ként hivatkoztak, ami viszont a Cougar-ra utalt, így keveredés volt, mivel sokan azt hihették látatlanban, hogy a repülő egy fejlesztett Cougar. Kerülve a félreértést gyorsan átnevezték a próbadarabokat XF9F-9-re.

A sorozatgyártott F11F-1 model-ek fegyverzete négy darab 20 mm-es Colt Mk 12-es gépágyúból és szárnyanként 2 felszerelési pontból állt, melyekre AIM-9 Sidewinder vagy irányítatlan rakétákat, bombákat, esetleg hosszabb utakra leoldható üzemanyagtartályokat lehetett felszerelni.

A Tiger-nek viszont nem a légi teljesítménye volt a legnagyobb előnye, hanem hihetetlenül egyszerű és félelmetesen olcsó megépíthetősége. Az Egyesült Államok haditengerészete azonnal rendelt 199 darabot, elsőként a USS Forrestal kapott F11F-1-eket 1956 áprilisában.

Szolgálat

Az F11F-1 hamar bekerült a világcsúcsok könyvébe is, igaz nem éppen dicséretes esemény kapcsán, 1956 szeptember 21-én a repülő sikeresen lelőtte önmagát. Olyan gyorsan ment, hogy egy tüzelési próbán belement a saját maga által régebben kilőtt majd bizonyos idő után lelassult lövedékekbe, a gép totálkáros lett.

Hibás hajtóműve és a hasonló korú, de jobb repülési tulajdonságokkal bíró Vought F8U Crusader vetélytársa miatt csak kis szerepet töltött be, majd az F-4 Phantom érkezésével végleg kispadra került 1961-ben.

Kiküszöbölve a Wright motor hatalmas hibái okozta teljesítmény és megbízhatósági problémákat, a Grumman elkészítette az F11F-1F “Super Tiger” variánst, ami a problémás Wright helyett a General Electric J79 hajtóművet kapta. (Később a F-4 Phantom-ot és a F-104 Starfighter-t is ezzel a hajtóművel szerelték fel. Problémákkal egyébként a J79 is bőven rendelkezett)

Az új meghajtás erényei magukért beszéltek, csak a csere +50% (másfélszeres) sebességjavulást eredményezett. A sárkányszerkezet, a szárnyfelületek fejlesztése és a test meghosszabbítása még a Grumman mérnökei számára is megdöbbentő eredménnyel járt. Az F11F-1F Super Tiger a világ első tengerészeti repülőjévé vált 1957-ben, amely képes volt átlépni a hangsebesség kétszeresét. Ehhez a többi gyártónak még évek kellettek.

A Super Tiger még egy világcsúcsot felállított (és ezt már nem a kellemetlen fajtából), egy próbarepülésen 1958 április 18-án elérte a ~23,500 méteres magasságot (23.5 km).

A haditengerészet eredményei ellenére mégsem rendelt a F11F-1F-ből, ennek egyik oka az lehetett, hogy a J79, a J65-höz hasonlóan rengeteg problémával rendelkezett és megbízhatatlan volt illetve mire a Super Tiger elkészült már leadták a rendelést a megbízhatóbb Pratt & Whitney J57 hajtóművel ellátott Vought F8U Crusader-ekre, amelyek ugyan sebességben és agilitásban elmaradtak, de kezelhetőségük és mobilitásuk jobb volt a F11F-1F-énél.

A Grumman ekkor az export piacra fordult, a Super Tiger nemzetközi megmérettetésen simán lenyomta a svéd Saab J35 “Draken”-t, a francia Dassault Mirage III-at, az olasz Fiat G.91-et és nemzettársát a Lockheed F-104 “Starfighter”-t. Utólag ismerve a Lockheed zsarolási és vesztegetési ügyeit megérthető végül mégis miért utóbbit rendszeresítette a legtöbb ország, így viszont a Super Tiger vásárló nélkül maradt, így a két prototípust követően egy F11F-2 építése sem kezdődött meg.

Játékban

A 2020-as nyári esemény (Operation SUFFER) egyik nyereményeként az F11F-1 is bekerül a War Thunder járművei közé.
[Habár a nevét a gaijin elrontotta: Vagy az eredeti elnevezést használjuk és F11F-1 vagy új már a gép nyugdíjazása után átformált rendszert és F-11A, Erre a gaijinnak sikerült az ‘F-11F-1’ nevet adnia a gépnek. Reméljük elolvassák a javítási kérelmeket és a közeljövőben™ javítják…..]

A cikk írásakor BR értéket még ennél a gépnél sem tudunk, valószínűsíthetőleg az FJ-4B “Fury” közelébe kerül, ami kiváló lenne, mivel ketten tökéletes párost tudnak majd alkotni, az egyik egy jó stabil, nagy arzenállal rendelkező földi támadásra tökéletes gép, míg a másik mozgékonyabb, ellenséges vadászok elpusztítására alkalmas vadász.

Frissítés: Viszonylag magas 9.0-s BR-t fog kapni, ami talán nem annyira ellehetetlenítő számára, mint a Leopard C2-nek, de biztosítja azt, hogy akár a hangsebesség kétszeresével is menni képes Lightning, Starfighter-ek és MiG-21 ellen is gyakran kell majd az F11-nek harcolni. [Reméljük egyszer még életünkben látunk majd egy BR decompression-t, ami ezt a hibát javítja.]

Természetesen a irányítatlan rakéták vagy bombák felszerelésével a Tiger is több, mint alkalmas lesz földi célpontok ellen, a Colt pedig az egyik legjobb 20 mm-es gépágyú a játékban. [Legalább is mikor legutóbb játszottam még az volt.]