Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A 19. század végén Németország megpróbálta elvenni az Egyesült Királyság egyenérvényű jogát az Északi-tenger uralmára. Tirpitz admirális a flotta fejlesztésével egyfajta “fleet in being” harcművészetet kívánt megvalósítani.

A gondolat az volt, hogy ha Németország egy erős és hatékony flottával rendelkezik, akkor a kikötőből ki sem kell vezényelni a hajókat, azok jelenléte is elég ahhoz hogy elrettentse az ellenséget a támadástól.

[A repülők megjelenésével és egyre nagyobb szerepvállalásával az egykor szinte teljes biztonságot adó kikötők veszélyforrássá és célponttá váltak a bombázók számára, így ezen elgondolást teljesen elavulttá tették.]

Fejlesztés

Az Egyesült Királyság megijedve Németország erősödésétől és féltve az Északi-tenger feletti egyenuralmukat, 1909-ben hatalmas költekezésbe kezdett.

A már építés alatt álló egyetlen Neptune osztályú csatahajóból még kettőt rendeltek, azonban ezeknél további feltételeket szabtak meg.

A (fejlesztett Neptune) csatahajók, ugyan pár kisebb részletet tekintve megegyeztek, ennek ellenére új “Colossus” osztálynevet kaptak.
A két hajó neve Colossus és – maradva a görög mitológiánál – Hercules lett.

Tulajdonságok

A britek Dreadnought hajójuk legnagyobb gyengeségének azt tartották, hogy a 2×5 db 30 cm-es ágyújuk ugyan hatalmas pusztítást tudott végezni, azonban az elhelyezkedésük miatt képtelenség volt mind az öt tornyot egy célra fordítani. Legjobb esetben egyszerre 4 torony tudott ugyanarra a célpontra lőni – ha a hajó teljesen oldalvást állt a célpontnak – viszont legtöbb irányba egyszerre csak két torony lefedettsége volt biztosított.

Ezen hiba javítására a náluk építtetett dél-amerikai (Brazília és Argentína) srégen beépített tornyos megoldását “kölcsönözték”. A két tornyot hosszirányban egymástól eltolták, így a hajóval merőleges irányban a test felett az főágyúk el tudtak lőni, így az egyik hibát orvosolták.

Ugyancsak külföldi tervekről “ihletet véve”, ők is “rájöttek” a ‘superfiring’ előnyeire, a két hátsó részen található toronyból a belsőt megemelték, így az át tudott lőni a másik torony felett.

A meghajtásról 2 darab csúcstechnológiának számító Parsons gőzturbina és annak összesített 25,000 lóereje gondoskodott, ami a hajót közel 40 km/h-s végsebességre is fel tudta gyorsítani. Legnagyobb előnye azonban hatalmas, 10,000 km feletti, hatótávolsága és azon tulajdonsága volt, hogy a ‘motorokat’ sok ideig lehetett cirkálósebességen járatni (19 km/h) pihentetés nélkül. [A Neptune és Hercules csatahajókban Yarrow, a Colossus-ben Babcock & Wilcox kazánok voltak, mindben 18 darab.]

Főfegyverzete a 10 db 30.5 cm L/50-es Mark XI ágyú volt, a már leírt kialakításban. Hatékony lőtávolságuk majdnem elérte a 20km-t, ágyúnként 100 lőszer állt rendelkezésre. Ahhoz, hogy a két oldalsó torony át tudjon lőni a hajó felett, körülöttük a fedélzetre nem lehetett semmit (híd, kémény, torony, stb) helyezni. Az “üres” tér csökkentése érdekében a Colossus osztályú csatahajóknál a két oldalsó tornyot (hosszirányban) közelebb hozták egymáshoz.

Másodlagos fegyverzete 16 db 102 mm L/50-es Mark VII, és négy 47 mm-es ágyúból állt. Előbbi hatékony lőtávolsága 10 km volt, és ágyúnként 150 lőszer állt rendelkezésre.

További fegyverzete volt 3 db tengerfelszín alatti torpedóvető. Ezek a Neptune-on még 450 mm-esek voltak, viszont mivel a hajók egyre nagyobb övpáncélzatán ezek már nem tudtak sebzést ejteni, a Colossus osztályon lecserélték őket 533 mm-esre, a nagyobb torpedók miatt persze a tárolórész méretét is növelni kellett.

A legnagyobb változás a Neptune és a Colossus között a páncélzatban volt. Az utóbbi építésénél kötelező volt az oldalpáncél, és a tornyok védettségének növelése, a megnövekedett tömeg miatt a hajó lejjebb süllyedt, a vízvonal feljebb került, így kicsit tudtak spórolni az övpáncél keskenyítésével.

A páncélzat a kiváló minőségéről híres Krupp acélból készült, az övrészen a Neptune-nál 254 a Colossus-nál 279 mm volt, felfele mindkettőnek 203 mm-re, a szélek fele 64 mm-re szűkült. A lőszer-tárolók és lift 229 mm páncélja a Colossuson 254 mm-re, a tornyok 279 mm páncélja 305 mm-re vastagodott. A fedélzet is jobb védettséget kapott: 32-76-ról 38-102-re (fontosság szerint). A válaszfalak (mindegyiken) fontosságuktól függően 25 és 76 mm között voltak, a kazánokat további 25 mm páncél védte.

A védettség nagyon komoly fejlődése ellenére az okos átalakításoknak köszönhetően a Neptune 20,000 tonnás tömegét csak alig ezer tonnával haladta meg a Colossus.

Szolgálat

A világháborúban megjelenő repülőgépek, mint új harci aspektus minden hajó átépítését eredményezte, ebből a Neptune és Colossus csatahajók sem voltak kivételek. 4 db 102 mm-es löveget lecseréltek légvédelmi ágyúkra, illetve a Colossus-ra további 76 mm-es légvédelmi lövegeket is felszereltek.

További változtatás volt, hogy a kéményeket megnagyobbították, mivel a füst túl alacsonyan szállt és akadályozta a felderítést, és rontotta a látóviszonyokat.

A test feletti lövésről – hiába volt újdonság – hamar leszoktak, mivel a lökéshullám a saját hajó felépítményét is roncsolta. Vészhelyzetre felkészülve, a ‘keresztbelövő’ ágyúkhoz legközelebbi részeket bevonták könnyűfémekkel, lökéshullám elleni védelemként.

A három csatahajó méreténél és fejlettségénél fogva mind részt vett az első világháborúban és annak legnagyobb európai tengeri ütközetében a Jutland-i csatában is. A hatástalanított SMS Wiesbaden könnyűcirkálóra a 3 csatahajó össztüzet nyitott, komolyabb sérülést viszont sem “robbanó” sem páncéltörő lövedékeik nem tudtak okozni. A Seydlitz és a Derfflinger nehéz(/csata)cirkálók bajtársuk segítségére sietve megtámadták a három angol csatahajót. Német rombolók megérkezésével a britek komoly létszámhátrányba kerültek és visszavonultak, a találatok komolyabb sérülést egyik oldal hajóin sem okoztak, az összetűzés konkrét veszteségek nélkül ér véget.

A háború után a Neptune-t és a Hercules-t 1921-22-ben eladták és szétbontották. A Colossus oktatóhajóként szolgálatban maradt 1927-ig, amikor követte társai sorsát.

Játékban

Az 1.103/2.0-s frissítéssel az HMS Colossus bekerül a War Thunderbe.

Sajnálatos módon a hajó egy világháború előtti változatát hozzák be, ami azt jelenti, hogy semmilyen légvédelmi kapacitással nem fog rendelkezni, a repülők csemegéje lesz.

Hajók ellen viszont brutális páncélzata és képessége, hogy mind a tíz ágyújával képes oldalra lőni komoly fenyegetéssé teszi a Colossus-t [és persze a lökéshullám okozta sérülésektől sem kell félnünk egy valós fizikát olyan gyakorisággal szerepeltető játék esetén, mint a War Thunder].

A Colossus beérkeztével talán a britek is kapnak majd egy olyan “heavy hiter bulletsponge” (hatalmas sebzéssel és HP-val rendelkező) hajót, [mint amikkel a szovjet nemzet tele van] ami miatt érdemes lesz elkezdeni a brit hajóág fejlesztését is, és mikor jobbkor, mint most, hogy nem kell végre végigszenvednünk magunkat a csónakokon.

[Britek esetén volt az egyik legrosszabb, mivel a hajók ellen készült gyors, szinte csak torpedóval felszerelt csónakokat tették ‘kistier’-be, amikkel hajókat jól lehetett vadászni, viszont a BR-je miatt csak akkor mehettek a természetes ellenfeleik ellen, ha nagyobb hajókkal rendelkező játékossal szakaszba mentek, vagy beraktatok nagyobb repülőt (amíg a gaijin azt (a megoldást) is el nem rontotta). Sajnos a 7 mm-es géppuskák semmit nem sebeznek (vissza pedig 20, 30, 37 vagy 40 mm-es gépágyúk lőnek) a torpedókkal, pedig ha még el is találnánk a 100 km/h-val száguldó ‘Schnellboot’-okat azok átmennek alattuk, mivel hajókra voltak tervezve.]