Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

A nyári eseménysorozaton megszerezhető North American által fejlesztett vadász- és támadógépet vesszünk górcső alá, szisztematikusan kifejleszthető testvérével, különleges mivoltával, és levegő-föld rakétájával egyetemben.
Aki még többet akar tudni az alap, kifejleszthető FJ-4B-ről, olvassa el ezt a cikket.

Története

A North American 1946 nyarának végén elkészítette FJ-1 néven az Egyesül Államok első sikeres sugárhajtású gépét, hónapokkal megelőzve a Vought F6U Pirate és a (‘versenyen’ évekkel lemaradt) Douglas F3D Skyknight tervezetét, ezzel pedig bebiztosította a helyét, mint az amerikai hadsereg sugárhajtóművel felszerelt vadászainak egyik fő gyártója.

Később is vetélytársak maradtak. A képen az F4D Skyray és az FJ-3. (1957)

Az egész tender a németek által megépített sugárhajtású repülők sikere, és a légicsatákba való hatékony bevezetésük miatt jött létre, ugyanis ez (főleg utóbbi) mindenkiben felébresztette a tudatot, hogy a régi típusú légcsavaros repülők kora leáldozott.

Az FJ-1 egy kései változata

A fejlesztés ezután gyorsan beindult, az FJ-1 légi harcban még lomha és tohonya volt, de megmutatta, hogy igenis van értelme az új típusú gépek gyártásának. A nagyobb, stabilitás és jobb irányítás érdekében, a gép szerkezetét, a kései német vadászok (Me P.1100 széria, például) mintái alapján átdolgozták, majd az ’50-es évekre létre is jött a már sokatok által ismert F-86 Sabre.

A Messerschmitt P.1110 egyik tervezetének, prototípusának látványképe.

Az F-86 után a fejlesztés több ágra osztódott, egyik ágon folytatták a Sabre vonalat, egy másikon viszont kicsit visszatértek a gyökerekhez, illetve további kívánalmakat tettek fejlesztéshez, mint például a repülőgép hordozóhoz való kompatibilitást, vagy a földi célpontokkal szembeni nagyobb eredményességet.

FJ-2

Az FJ-2-höz testet és a szárnyat teljesen átdolgozták (bár továbbra is kísértetiesen hasonlított a Sabre-re) és így már hordozóról való üzemeltetése is lehetséges volt.
Az FJ-3 feladata az volt, hogy az FJ-2 agilitásbeli hiányosságait pótolja, ehhez az új Wright J65 hajtóművet használták, ami elődjéhez (J47) képest több, mint egy negyeddel több tolóerőt tudott biztosítani, a gép számára.

FJ-3

A fejlesztés ’50-es évek közepére el is érkezett az FJ-4-ig, alapul természetesen az FJ-3-at vették. A szárnyakat és a vezérsíkokat megvékonyították ötvözetüket cserélték, illetve kiszélesítették, az orrkialakítást átdolgozták. Mivel ezt már sokkal nagyobb hatótávolsággal szerették volna ellátni, üzemanyagtartályokkal látták el a szárnyak belsejét, illetve a törzsben találhatót is nagyobbra cserélték. A pilótafülkét átdolgozták, hogy a pilótának könnyebb eligazodást, és hosszabb küldetésekre való tekintettel nagyobb kényelmet nyújtson.
Habár eredetileg a gép nagy hatótávolságú elfogóvadásznak indult, mobilitásbeli gyengeségei miatt, átsorolták vadászbombázónak, ez lett az FJ-4B. Ehhez megerősítették a szárnyszerkezetét, illetve lecserélték a futóművet, hogy az nagyobb tömeget is elbírjon. Viszonylag alacsony bombaterhe (3000lbs) miatt, felszerelték a legújabb levegő-levegő (AIM-9 Sidewinder) és levegő-föld (AGM-12 Bullpup) rakétákkal, illetve célravezető eszközzel.

FJ-4 hagyományos bombákkal

A gyorsabb célba juttatás, és a atombombát hordozni tudó képessége miatt, megpróbálkoztak a meghajtását rakéta hajtóműre cserélni, ez lett volna az FJ-4F, de közben a kor elhaladt a repülő felett, és már nem tudott versenybe szállni, új korszerű vetélytársaival, ami miatt az FJ széria további fejlesztését végleg leállították.

FJ-4B

Szolgálatban

A tengerészet, mindig is nagyobbra tartotta magát a hadseregnél, az Egyesült Államok haderejében, ez a pilóták között sem volt másképp. Ez persze kölcsönös volt.
A játéka kerülő rejtett FJ-4B a VMF 232 században szolgált, akik magukat csak vörös ördögöknek hívták, és egy második világháborús Essex- osztályú hordozón végezték kötelességüket.
Közepes hatékonyságuk mellett, azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy társaiknál közel három negyeddel nagyobb eséllyel tudtak sikeresen leszállni a hordozóra sértetlen géppel, ami miatt, most a Gaijin megtiszteli őket, a játékban való örök megemlítéssel.
(Nyilván szovjetek ellen harcoló légi ászokkal nem fogunk a War Thunderben találkozni.)

FJ-4B VMF232 színekben

AGM-12 Bullpup

Egy levegő-föld rakéta, első alkalommal 1959-ben került felszerelésre. Habár az eredetileg tervezett feladatára: hidak és bunkerek elpusztítására gyenge rombolóereje miatt nem volt alkalmas, viszonylagos pontossága miatt, sikeres volt hegyoldalba vájt barlangokkal szemben, amik ellen a nem irányított bombák hasztalanok voltak.

A rakétát a második világháborús német bombákhoz és rakétákhoz hasonlóan, a repülőgépről, manuálisan irányították a célra. A legpontosabb irányítást a pilóta, akinek a repülő és a rakéta vezérlését is szimultán kellett végeznie, akkor tudta eszközölni, ha folyamatosan egy vonalban, a rakéta után haladt, ami nagy mértékben csökkentette látási körülményeit, illetve könnyű célponttá tette az ellenséges légvédelmi fegyverek számára.

A rakéta későbbi változatai fejlesztett rakétameghajtást kaptak, illetve a 110 kg-os robbanófejet egy 450-esre cserélték. Meg kivonása előtt (1970) megpróbáltak nukleáris robbanófejet integrálni, de arra már sokkal korszerűbb rakétáik is voltak, illetve a robbanás veszélyeztette volna a pilóta életét is.

FJ-4B VMF 232 a Hawaii reptéren

Forrás: War Thunder