Bemutatók

Premium tier V repülők a War Thunderben

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

Ahogy már előző cikkünkben beszámoltunk róla,  érkeznek premium tier V-ös repülők az 1.85-ös frissítésben.

A három prem a szovjet, az angol és a egyesült államok repülőfáját fogja díszíteni, mindegyik 50 euróért vásárolható meg. Ha neked mind kell, akkor a három együttesen is megvásárolható 105 euróért.

Az ajánlatok csak a számítógépes felhasználókra érvényesek, a konzolosoknak majd csak később lesz lehetőségük a csomagokhoz való hozzáférésre.


F-86F-35 Sabre

Az F szériás Sabre-ökkel már régóta megismerkedhettek a War Thunder pilótái, most ennek egy újabb verzióját fogjuk megkapni, a gép repülési tulajdonságai, mobilitása, fürgesége ismerős lesz és fegyverzete sem nagyon tartalmaz újdonságokat: 6 db .50-es Browning és mellé felszerelhető 2 darab 1000 fontos bomba, vagy 16 db HVAR rakéta.

Meteor F Mk.8

Aki végighaladt a meteor ágon, az ezt a gépet is nagyon jól ismerheti, itt azonban történt kisebb változtatás a repülőgép modeljében is, ugyanis a szárny merevítőinek életerejét és ellenállását megnövelték, emellett pedig a sebességtolerációja is növekedett, így már sokkal kevésbé kell a zuhanásból való felhúzásnál, vagy nagy sebességnél való irányváltásnál attól félnünk, hogy a szárnyaink nem kívánják tovább velünk folytatni az utat. Emellett a teherbírását is növelték, most már 4 darab 1000 fontos bombát vagy 24 darab RP-3-as rakétát is tudunk magunkkal vinni. 
A javult teljesítmény és növekedett fegyverzet harckocsik elleni küzdelemre is alkalmasabbá teszi ezen Meteor-t más társainál, pilótáinak viszont nagyon be kell gyakorolniuk a célzást, ugyanis kiegészítő fegyverzete a szárny végén helyezkedik el, így az ellenséges földi célpont eltalálása tapasztalatlanabbak számára nehéz feladatot állíthat.
A javításoknak meg lesz a böjtje is, megemeli a gép BR-jét egy egész értékkel, így ezzel a játékba bekerül az első 9.0-as Meteor. (Ez még a frissítésig változhat)

MiG-15bis ISh

A repülő neve angol tudóknak talán poénosan hangozhat (MiG-15 féle), de a gép ellenfelei számára legkevésbé sem lesz komikus. A MiG -15 hatalmas erejét és kiemelkedő teljesítményét a sugárhajtásúak pilótái már jó megismerhették, most ebből kaphatnak egy premium verziót. 
A gép modelje itt sem sokat változott, így aki megismerkedett már nem premium változatával annak nem kell átszoknia semmilyen formában a erre. Egyetlen és legfontosabb változás a két szárny alján elhelyezett kiegészítő fegyvereket tartó rész, mely nagy mértékben növeli a gép földi célpont elleni fegyverzetének lehetőségeit. 6 db 100, 4 db 250 vagy 2 db 500 kg-os bomba szerelhető fel, illetve aki a rakétákat jobban szereti, annak 48 db áll rendelkezésére. A rakéták indítását még inkább megkönnyíti, hogy azokat a gép nem előre, hanem srégen lefelé lövi, így a földi célpontunk elpusztítása közben nem kell a gép támadásból való visszanyerésével sem foglalkoznunk, illetve előtte sem kell annyira tervezgetni a rácsapást.
Persze a rendszernek hátránya is van, támadás közben így ugyanis magunk elé csak korlátozott szögben látunk, így ezen időre sebezhetőek vagyunk, az ellenséges vadászrepülők számára, így harckocsikra való rátámadás, megfontolandó, ha ellenséges vadász is van a légtérben, ha viszont mienk a légifölény, akkor egész harckocsi oszlopokat tudunk majd megsemmisíteni probléma nélkül az új premium MiG-15-tel.


Egyéb hírek


Forrás: War Thunder

Kategóriák:Bemutatók

Tagged as: , , , ,

3 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s