Új ZTZ-99, hegesztett toronnyal.
Előnyök
- Kiváló tűzerő
- Fejlett védelem
- Alacsony kialakítás
Hátrányok
- Kis tolatási sebesség
- Szűk ágyú mozgási határok


Története
Kína első harmadik generációs alapharckocsijának (MBT) fejlesztése 1989-ben kezdődött, annak nyolcadik ötéves terve keretében. A ’90-es évek elején a T-72 tanulmányozása után megszületett a ZTZ-90 széria, mely még második generációsnak számított. A ZTZ-90, illetve ZTZ-90-2 alváltozata ugyan nem lépett a kínai hadsereg szolgálatába, de a Pakisztán számára exportált Al-Khalid ezt (ZTZ-90-2M) használta alapnak.
A ZTZ-90-2-ből kifejlesztett ZTZ-99-et először az 1999. október elsejei felvonuláson mutatták be, nagyjából egy évvel később pedig szolgálatba is lépett. Bár eredetileg Kína elsődleges harckocsijának szánták, hasonlóan a szovjet T-64 és T-80-hoz, a magas költsége miatt csak az elit egységeket szerelték fel vele és csak kiegészíteni tudja a ZTZ-96A-t.
Pár évvel hadrendbe állása után képessé tették FY-4 ERA védelem felszerelésére, majd később egy új, a gyengepontok méretét csökkentő hegesztett tornyot kapott az öntött helyett.

A játékban
Kína, a következő nagy frissítésben érkező új Tier VII-es harckocsija lényegében megegyezik a sima ZTZ-99-cel csak a torony kialakítási módjában különböznek. Ugyanaz a 125 mm-es ágyú a főfegyvere ugyanazokkal a lőszerekkel és ugyanolyan rossz ágyúsüllyedéssel. Maradt közepes sebessége előre-, gyatra sebessége hátramenetben és továbbra is rendelkezik lézeres távmérővel, füstgránátokkal és hőkamerával.

Forrás: War Thunder
Kategóriák:Hírek