Az izraeli légierő kezdete az ország függetlenségének első napjaiig nyúlik vissza. A legelején rendkívül változatos gépállománnyal rendelkeztek, lényegében bármi megfelelt, ami tudott repülni és lőni, így inkább a pilóták és a személyzet, mintsem a technika jelentette azt a fölényt, amivel helyt tudtak állni ellenségeikkel szemben. Így fordult elő, hogy egyszerre használtak csehszlovák Avia S-199 “Sakin”-eket, amerikai P-51 Mustangokat és brit Spitfire “Yorek”-eket. Később ezeket Meteor-okra, Mystère IV-ekre és Ouragan-okra cserélték, majd szert tettek a Mirage III-ra is. Az 1967-es hatnapos háborúban gyors és döntő légifölényt tudtak kiharcolni. A háború után amerikai repülőket is be tudtak szerezni, így csatlakozott az A-4 Skyhawk “Ayit” és az F-4E Phantom II “Kurnass” az izraeliekhez. 1968-ban egy libanoni utasszállító lelövése miatt a franciák embargó alá vonták Izraelt, ami meghiúsította a Mirage 5 vásárlásukat. A hivatalos verzió szerint már az embargó előtt rendelkeztek a Mirage 5 papírjaival, mások szerint a Mossad szerezte meg, megint mások szerint azokat maga Marcel Dassault adta oda nekik. Mindenesetre a Nesher névre keresztelt repülő három éven belül hadrendbe is állt. A Nesher-re épült annak továbbfejlesztése, a Kfir. Ezeket amerikai F-15, F-16 és F-35 repülők követték napjainkkal bezárólag.
Az izraeli repülők zárt béta tesztje a következő frissítésben, a 2.13 “Winged Lions”-ban indul.
Mivel az izraeli légierő karrierje csak 1948-ban indult útnak, az alacsonyabb szintekre nem sok járművet tudott volna Gaijin rakni, ezért Tier IV-től indul a fejlesztési fa. A zárt béta a frissítés érkezésekor fog indulni, és először csak azok kezdhetik az új repülők fejlesztését akik megveszik a két prémium csomag egyikét. Utána feladatokkal is be lehet majd jutni, ezután pedig mindenki számára elérhetővé fog válni. Ugyanakkor nem lehet kezdőként egyből Tier IV-be ugrani, hasonlóan a helikoptereknél használt rendszerhez, Tier IV-es repülővel kell rendelkezni az amerikai, brit vagy francia fákban, hogy megnyíljon majd az izraeli. (Vagy megveszed az izraeli Tier IV prémium Spitfire-t.)

Ami pedig a repülőket illeti a startkor:
- Avia S-199 “Sakin”
- Csehszlovák Bf 109G-10, de Junkers Jumo 211F motorokkal a He 111-ből. Az új motor miatt lassabb és nehezebben irányítható lett, illetve ki kellett szedni a szinkronizált fegyverzetet.
- Boeing B-17G
- Bár a valóságban leselejtezett, majd becsempészett gépekről beszélünk, amik sosem lettek azonos harcértékűek eredeti társaikkal, a játékban valószínűleg copy-paste lesz.
- North American P-51D-20
- A B-17-hez hasonlóan csempészve érkezett az első adag. Érdekesség, hogy később a svédektől vásároltak további Mustangokat. Copy-paste.
- Supermarine Spitfire F. Mk. IXc “Yorek”
- Copy-paste.
- Supermarine Spitfire LF. Mk. IXe “Yorek”
- Copy-paste.
- Supermarine Spitfire LF. Mk. IXe “Yorek” (Weizman)
- Copy-paste, csak más a rakétája.
- Gloster Meteor F. Mk. 8
- Copy-paste.
- Gloster Meteor NF. Mk. 13
- Copy-paste lenne, de nincs a játékban a briteknél. Éjszakai vadász változat AI radarral.
- Dassault Ouragan
- Copy-paste.
- Dassault Mystère IV A
- Copy-paste.
- Sud-Ouest S.O.4050 Vautour II A
- Copy-paste.
- Sud-Ouest S.O.4050 Vautour II N
- Copy-paste lenne, de nincs a játékban a franciáknál. “Elfogó” változat, radarral az orrában.
- Dassault Super Mystère B2 “Sambad”
- Copy-paste.
- Dassault Super Mystère B2 “Sa’ar”
- A francia embargó miatt az eredeti SNECMA Atar 101 utánégős hajtómű helyett az A-4 Pratt & Whitney J52 nem-utánégő hajtóművével szerelték fel, amihez át kellett alakítani a repülő hátsó traktusát.
- Dassault Mirage III CJ “Shahak”
- Majdnem copy-paste, nincs RATO (Rocket-Assisted TakeOff, rakétasegítéses felszállás) kialakítás rajta.
- Douglas A-4E (Early) Skyhawk “Ayit”
- Talán copy-paste. Néhányat átfegyvereztek 30 mm DEFA-ra, nem tudjuk milyen verzió kerül be.
- Douglas A-4E (Late) Skyhawk “Ayit”
- A géptörzs tetején egy “púpba” még több repüléselektronikai felszerelést zsúfoltak be. Néhányat átfegyvereztek 30 mm DEFA-ra, ezek közül került be egy.
- Douglas A-4H Skyhawk “Ayit”
- A-4F átfegyverezve 30 mm DEFA-val és megnövelt légkiömlővel hőkövető rakéták ellen.
- Douglas A-4N Skyhawk “Ayit”
- Erősebb hajtóművel, megnövelt pilótafülkével és IFF rendszerrel ellátott változat.
- McDonnell-Douglas F-4E Phantom II “Kurnass”
- Copy-paste, más fegyverzettel.
- IAI Nesher
- Majdnem copy-paste Mirage 5 lenne, de nincs a játékban a franciáknál. Attól izraeli repüléselektronikai rendszerekben, amerikai katapultülésben és fegyverzetben tér el.
- IAI Kfir
- A Nesher továbbfejlesztése, a francia embargó miatt Izrael igyekezett függetlenedni és hazaira vagy más nemzettől származóra cserélni mindent amit csak tudott. Többek között a hajtóművet lecserélték az F-4E General Electric J79 hajtóművére, ami miatt át kellett tervezni az egész géptörzset.
Forrás: War Thunder
Kategóriák:Hírek
3 replies »