Hírek

Enduring Confrontation változtatások

Front Line: a régi rendszerimage

A képen láthatjátok a jelenlegi rendszert, amit bevezetése óta nem változtattunk.

A piros nyíl a jelenlegi támadás (offenzíva) helyét mutatja, a piros-kék vonal pedig a jelenlegi arc vonalat.

A pirossal megjelölt területek nem teljesen tartoztak egyik oldalhoz sem, így ott az ellenség vonalai mögött is megjelenhettek szövetséges haderők és persze fordítva is, ez főleg akkor volt észlelhető, amikor egy ponton nagyon előre tört az egyik oldal. (Ez a valóságot egyébként hűen tükrözi, ahol ez ugyan úgy megtörténhet, kifejezetten az említett szituációkor, amikor az oldalak lemaradnak az előretörésben)

Az eddigi rendszerrel még egy probléma is volt. Az arcvonal csak longitudinális mozgásra volt képes, így a bekerítés és a Észak-Dél tengelyen való elmozdulás lehetetlen volt..

Front Line: az új rendszer

image

Az új rendszerben már nem az arcvonal fog ‘mozogni’, hanem bevezetésre kerülnek a szövetséges, ellenséges és semleges térségek (sector-ok). (Semlegesek pl.: a képen az óceáni területek)

(A képen a védekező (német) oldal kékkel, a támadó (szövetségi) pirossal lett jelölve, felhívjuk a kedves játékosok figyelmét, hogy a színezés, csak az egyszerűbb megértést szolgálja, a leendő játékbeli állapotokat nem tükrözi).

Ezentúl nem lesznek egységek ellenséges területen. A piros-kék vonal ezentúl szinte vonalzóval lesz meghúzva a térségek határán érintve minden olyan területet amelynek találkozásán két ellenséges irányítású terület találkozik. Ez esélyt ad arra, hogy egy terület bekeríthető legyen, ilyenkor az adott bekerített területet (pl E4) egy piros majdnem szabályos négyszög fog körbe venni. (Tisztára, mint az USA államhatárai, azok is vonalzóval vannak meghúzva, földrajzi határokat teljesen figyelmen kívül hagyva.)

image

Ezentúl északi és déli irányban is indulhat támadás

 

A képen látható, ahogy a kék csapat C4-ből megtámadja a piros csapat által irányított D4 területet, amit ha elfoglal teljesen elvágja a D2, D3 és E3 területeket a piros oldaltól.

“A képen még nem sikerült megoldani a tökéletes elosztást, így egy ilyen ‘latitude irányú’ támadás esetén is a két csapat longitudinálisan sorakozik fel egymással szemben, amint sikerül orvosolnunk a hibát javítjuk a csatákban is. De felhívjuk a figyelmet, hogy ez nagyon időigényes folyamat.”

A jövőben a bekerítés is valós jelentőséget fog kapni, és a küldetés haladására is kihatással lesz, jelenleg még csak látványilag van szerepe. Továbbá tervezünk feladatokat hozzáadni ezen eshetőségek bekövetkezésének esetén (például nyújts támogatást a bekerített egységek számára).

Légtér uralma

Ezen a képen láthattok egy A-val jelölt területet a E4 térségben (egyszer már volt ez a kép Gaijin – a szerk.)

Ez egy új PvP (játékos játékos ellen) feladat “Air Supremacy” (légifölény) névvel. Vadászok vállalhatnak szerepet és az arcvonal közelében fog mindig megjelenni. Ez egy a térség szélességével rendelkező foglalási terület, 6 km magasságig. A régebb óta játszó játékosok már találkozhattak vele, sok ideig egy gyakori és kedvelt mode volt főleg AB csatákban (1 vagy 3 foglalható területtel). A feladat megjelenésétől 15 perc áll rendelkezésre a pont befoglalásához, ami akkor tapasztalható, ha az adott területen csak az egyik csapat vadásza tartózkodik. Egy repülőnek 7 és fél perc folyamatos foglalás szükséges, hogy a területet elfoglaltnak nyilváníthassa, de persze ez az idő a foglalók számának növekedésével folyamatosan csökken. Foglalás, csak akkor történik, ha sikerül a foglalási idő alatt távol tartani az ellenséges vadászokat a kijelölt területtől. (NPC gépek nem számítanak)

Ha a 15 perc lejárt, úgy hogy teljesen senkinek sem sikerült elfoglalni a területet, a feladat eltűnik és senki sem kap érte jutalmat. Az, hogy mennyi idő van még hátra sehol sincs feltüntetve. (Erre később bevezetnek majd egy visszaszámláló órát, de jelenleg is lehet követni, ‘tab’-ot nyomva a csata hátramaradó ideje alapján. Ha 2 óra maradt a csatából, mikor a feladat megjelent, akkor 1:45:00-ig él a feladat)

Ha az egyik csapat sikeresen végrehajtja a foglalást győzelmi pontot kap. Kis idő elteltével a terület közelében egy földi támadás is megindul majd a győztes csapat számára.

Feladat változások bombázópilótáknak

Ezentúl egy ellenséges reptér felderítésénél a csapat nem fogja megkapni a ‘pusztítsd el az ellenséges repteret’ feladatot. A bombázók, már eléggé hozzászoktak ahhoz, hogy ezt bármilyen utasítás, vagy tanács ellenére is megtegyék, így további nógatásuk felesleges. Persze a reptér elpusztítása ezentúl is jár majd, győzelmi pont és (az elpusztító játékos számára) ezüst és tapasztalati pont jutalommal. Ez felszabadít egy kis helyet a feladatok között, ami miatt a játékosok jobban tudnak koncentrálni majd az egyéb feladatokra. (Illetve a kis felbontásban játszó játékosoknak a sok feladat kitakarta a képernyőt) A bombázási pont elpusztítására utasító feladat ezután is élni fog.

Repülőgép hordozók

A szövetséges csapat számára egy repülőgép hordozó hozzá lett adva negyedik reptér gyanánt. a hordozó nem marad majd mozdulatlan, hanem el vissza fog cirkálni a partvonalon, kísérettel együtt. Ha a hordozó megsemmisül kis idő elteltével egy új fog éledni a pálya szélén és átveszi az előző szerepét. (A harmadik elpusztítás után nem fog újraéledni.)

A hordozót 4500 méterről lehet észlelni. (+ a felderítő repülők juttatásai) Mind a felderítése, mind az elpusztítása győzelmi pontot jelent.

[Enduring Confrontation] Sector of Montmedy

Egy új Maginot Line témájú pálya kerül hamarosan bevezetésre. Ez az a terület, ahol a németek áttörték a Francia-Belga határt.

A pályán állandó 4-8 m/s erősségű észak-keleti szél lesz.

Forrás: WarThunder.com
Reklámok

4 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s