Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!
2021. Január 23-án 16:00 órakor megrendezésre kerül a Battle of Britain WT Közösségi Esemény:

Egyéni szervezésű War Thunder Event, amit a -VUK- és a [PUMA] közös erővel rendez. Ez lesz az ötödik ilyen eseményünk, és eddig mindegyiknek nagy sikere volt. Előreláthatóan 40 és 64 fő közötti résztvevő várható, az előző rendezvények létszáma alapján.
Természetesen a német Luftwaffe és a brit Royal Air Force fog megvívni egymással. Minden szakasz a beosztott szakaszvezető irányítása alatt fog részt venni az eseményen. Lesz választási lehetőség a szakaszok között olyan szempontból, hogy lesz belső nézetes szakaszunk, és lesznek, akik külső nézetből repülnek. Az irányítás RB beállításokkal lesz, jelölő (marker) nélkül.
Feladatok:
-Luftwaffe: A Bf 110 és Bf 109-es szakaszok feladata a He 111-esek és Ju 87-esek kísérete és védelme a csatorna felett. A He 111-es bombázók és a Stukák feladata a kijelölt bombázási célpontok megsemmisítése. Első feladatuk a zuhanó bombázóknak, hogy a brit blokádot képző és partvédő rombolókat harcképtelenné tegyék. Ezután tudják a bombázók a Stukákkal az oldalukon a brit radarállomásokat és reptereket semlegesíteni.
-Royal Air Force: Logikusan a brit vadászpilótáknak a feladata az érkező német offenzíva megállítása. A Hurricane-es osztagok feladata az ellenséges bombázók, illetve zuhanóbombázók megsemmisítése lesz. A Spitfire-ös századok az ellenséges vadászgépek elpusztításával fognak foglalkozni.

A csata a légtér megnyeréséért fog folyni, a német repülők első feladata a brit blokád feloldása, majd ezek után a partot védő hajók és a dover-i kikötő elpusztítása. Ha ezt sikeresen végrehajtják megkezdődhet a sziget támadása, a rajta található radarállomások és repterek elpusztításával, természetesen a briteknek ezek megakadályozása a feladatuk. A radarállomások másodlagos célpontok, megsemmisítésükkel a britek elvesztik a korai észlelési előnyüket a német légitámadásokkal szemben.
Betöltendő osztagok:
Német:
- JG 2 Richthofen (Bf 109E, belső nézet vadászgép)
- JG 3 Udet (Bf 109E, belső nézet vadászgép)
- JG 27 Marseille (Bf 109E, szabad nézet vadászgép)
- JG 54 Grünherz (Bf 109E, szabad nézet vadászgép)
- ZG 26 Horst Wessel (Bf 110C-7, szabad nézet)
- SG 2 Immelmann (Ju 87B-2, szabad nézet)
- Kampfgeschwader General Wever (He 111, belső nézet)
Bevihető járművek:
Német:
- Bf 109E-1
- Bf 109E-3
- Bf 109E-4
- Bf 109E-7/U2
- Bf 110C-7
- Do 17Z-7
- Ju 87B-2
- He 111H-3
Brit:
- 85 Hydro RAF Squad (Hurricane, belső nézet)
- 46 Angel RAF Squad (Hurricane, belső nézet)
- 213 Bearskin RAF Squad (Hurricane, szabad nézet)
- 54 Rabbit RAF Squad (Spitfire, szabad nézet)
- 611 Charlie RAF Squad (Spitfire, szabad nézet)
- 303 Dywizjon Myśliwski RAF Squad (Spitfire/Hurricane, belső nézet)
Brit:
- Hurricane Mk.I/L
- Hurricane Mk.I/L FAA M
- Spitfire Mk.Ia
- Spitfire Mk.IIa
- Spitfire Mk.IIa Venture I
Jelentkezni az alábbi Discord szerveren lehet:
https://discord.gg/A587mM3
További információk az eseményről.
Youtube videó a legutóbbi eseményről:
Kategóriák:Hírek
1 reply »