Hírek

Tervezett BR változtatások — 2022. Október

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!

Megérkezett a szokásos fél éves BR változtatási hullám, ezúttal viszonylag elfogadható változtatásokkal BR-ek terén, viszont most sem maradunk érhetetlen vagy megalapozatlan döntések nélkül.


A BR mellett szokásosan tulajdonságbéli és tech-tree változtatásokat is eszközöl a gaijin.

  • Panther A — motorteljesítményét lecsökkentik 700-ról 600 lóerőre. Emellett pedig a végsebességét is lecsökkentették 55-ről 46 km/h-ra.
    • Elsőt még a gaijin meg tudja magyarázni azzal, ha azt mondják az adott Párduc egy korai változat még az 1942-es motorral (ami le volt szabályozva alumínium hengerfejei miatt.)
    • Viszont a váltó végig ugyan az volt így a végsebesség nerf teljesen valósághűtlen.
  • H8K2 — Tier I-ből Tier II-be téve.
  • M1A1 — Tier VI-ból Tier VII-be téve és M829 lőszer hozzáadva.
  • AGS — lőszere lecserélve: C76A1 → M774.

Összefoglalás

Frissítő látni, hogy repülők terén a legtöbb változtatás elfogadható.

  • Ennek ellenére kezdetben az F2A-1 az F2A-3 és főleg az F4F-3 lejjebb buff-ja nem csak hogy érthetetlen, de nagyon fel fogja borítani a kis tier csatáit.
  • A japán és olasz 3.0 körüli vadászok nerf-je vártható volt.
  • Viszont érkezik az F4U-1D buff is, ami még jobban fel fogja borítani a csaták egyensúlyát, mint a Wildcat.
  • H8K nerf megszokott, gaijin utálja a bombázókat és a japánokat is, a H8K pedig a metszetben van.
  • F8F-1 Bearcat 5.3-ban érdekes lesz az erős motorja és komoly fegyverzeti lehetőségei miatt, nem csak repülő, de harckocsicsatában is.
  • Meg fog nőni a hidegháborús jet-ek száma háború végi légcsavaros gépek ellen, mivel az F-89B és az Sk60B is lekerül 7.0-ba.
  • Több hangsebességet átlépni nem képes gép is lekerül 9.7-ből, így már talán kismértékben növekedni fog használhatóságuk.
  • A Ki-200 fel, míg a két (English Electric) Lightning és a (Dassault) Milan is lekerül 9.3-ba ugyanazon BR-be.
  • Mindkét A-10-et feljebb rakják 0.3 BR-rel.
  • A Sabre-ök és a Hunter F.6 lejjebb tétele régóta várt már a játékosközösség által.
  • A Mirage F1CT és a Su-17M4 is felkerült a top BR-be, 11.3-ba.

Harckocsiknál csak egy pár kevésbé megérthető változtatás szerepel.

  • A Puma (5 cm), a Pz.III M és a T-34-76 (1943-ak) is feljebb kerültek statisztikák alapján mutatott nagyon magas teljesítményük miatt.
  • A Skink hasonlóképpen, illetve új jármű miatti egyensúlyozása várható volt.
  • Az IS-122 (háborús IS-2) feljebb vitele szintén érthető változtatás.
  • Az IS-100-é is, emellett az új jármű egyensúlyozás itt is érződik.
  • A premium Panther-eket feljebb teszik 6.0-ba, érdekes változtatás, teljesítményük nem rossz, de elég érdekes támadás a premium játékosokkal szemben.
  • A kínai T-55 koppintások és az M163-ak buff-ja elfogadható.
  • Az újabb kerekes/könnyű járművek változtatása is betudható a szokásos egyensúlyozásnak.
  • A PT-76-57 és a Merkawa 2D nerf sokak által várt változtatás, most megérkezett.
  • A top légvédelmek feljebb tétele megintcsak régóta várt, így már kisebb lesz az esélye, hogy a hangsebességet átlépni képtelen, csak irányítatlan fegyverzettel rendelkező vadászokat ‘spawnkilleljék’ rakétás légvédelmek 10 km-ről. (Bőven a földi célpontok kirajzolási távolságán kívülről.)
  • Top-tier legtöbbje lőszerkisegészüléssel párosul.

Hajók terén változtatás nem történt, csak 5 csónak BR-jét változtatták, hatásuk minimális, említésre sem méltó.


Táblázat

Az újabb változtatások kék színnel, míg a visszavontak áthúzással vannak jelölve.

Táblázat megnyitása új lapon


1 reply »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s