Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves játékosok!
Április 24-én érkezik az új Battle Pass évad. Most is csupán 3 (nagymértékben copy-paste) jármű megszerzésére lesz lehetőség. Akik szerették a 8. és 12. évad feladatait, azok örülhenek, ugyanis a jelenlegi feladatok hatalmas része azokból lett újrahasznosítva.
2024. április 24. és 2024. július 24. között lesz.
Jutalmak
A jutalmak között lesznek a megszokottak, mint az SL, boosterek, backup-ok, illetve szimplán kozmetikai eszközök is, mint az ikonok, festések, matricák, címkék és dekorációk, és különleges betöltőképernyő is, amit a Battle Pass-szal lehet megszerezni, ahogy viszont már említettük egy jutalom járművet elvett a gaijin. Kárpótlás gyanánt egy 10 napos premium fiók megszerzésének lehetőséget tették be helyette, a fizetős játékosok számára. [A Battle Pass költségéért majdnem 90 napnyit lehet vásárolni, úgyhogy elég kiszúrás.]
A két kuponban kapott jutalomjármű nem adható el egyből, ahhoz a 105. és 125. szinten található kupon forgalmazási engedélyt is meg kell szereznünk. (A kupont az eladhatóvá tétele utáni 90 napig még nem lehet értékesíteni.) A csónakot nem kuponban kapjuk, így azt nem lesz lehetséges értékesíteni. A két forgalmazási engedélyt (ha mindkettőt megszereztük) felhasználás helyett be lehet váltani, ami a következő Battle Pass évadot ingyenessé teszi a játékos számára.
USS Flagstaff (PGH-1) csónak
[nem eladható]
USA, Tier III, 3.0, premium.
Szárnyascsónak elején válaszható 40 mm-es Bofors vagy (Sheridan toronyban) 152 mm-es fegyverzettel.
P-51C-11-NT
[kupon]
Kína, Tier III, 3.7 / 3.7 / 4.0, premium.
P-51 gyengébb Merlin motoros változata, 4 db 12.7 mm-es géppuskával és 2 db 500 fontos bombával.
Kungstiger
[kupon]
Svédország, Tier IV, 6.7 premium.
Tiger II (P), ‘kötények’ nélkül.
Beszerzés
A Battle Pass (a lecsökkentett jutalmak ellenére) továbbra is 2000 aranysasért vásárolható*, aki pedig 2500 aranyat költ az egyből a 15. szinten kezd. Emellett pedig már az előző Battle Pass két ‘nagy járműve’ eladási engedélyének megtartása esetén azokat is fel lehet használni a Battle Pass beszerzésére.
[A Battle Pass fizetős rendszerének és a prémium fióknak semmi köze egymáshoz, tehát akinek van prémium fiókja nem rendelkezik automatikusan “Battle Pass”-szal, ahogy aki vesz Battle Pass-t sem kap prémium fiókot.]
Pontszerzés
A Battle Pass szintekre van leosztva, fizetős játékosoknak minden szint ad majd valami nyereményt (persze a nem fizetősök sem maradnak üres kézzel).
10 pontonként lépünk egy szintet. (Tehát a szint az a megszerzett pont tízes helyértéken)
A pontokat háromféleképpen lehet gyűjteni:
Napi belépés
A belépésért továbbra is pont fog járni. [Ugye a napi belépés a gaijin-nak nagyon jó, mert minden belépett fiókot hozzá tud számolni az aktív felhasználók közé ezzel emelve a számot a bal felső sarokban.] Minél hosszabb ideig lépünk be egymás után minden nap, annál több pontot fogunk kapni. Ez a számláló a bejelentkezési számlálótól külön működik és a Battle Pass indulásától számol, így nincs hátránya annak, aki az előző BP-t esetleg kihagyta. A pontos számolást az alábbi táblázat mutatja:
Egymás utáni belépési napok | Belépésért járó pont |
---|---|
1-21 | 1 |
22-42 | 2 |
43-63 | 3 |
64-77 | 4 |
78-91 | 5 |
Warbond feladatok
A warbond feladatok teljesítése is pontot ad, a kis feladatért 2, a nagy feladatért 3, míg a vásárolható (csillagot adó) feladatért 5 pont jár. Újdonság, hogy most már a feladatokat Simulator csatákban is lehet csinálni, sajnos a feladatokat azonban nem szabták SB-re, azok hosszú időtartama miatt nem igazán alkalmasak feladatok végzésére.
Battle Pass küldetések/feladatok
A BP indulásával együtt indul az első küldetés, majd hetente indulnak a következők. Az 1-11. küldetések teljesítésére az indulásuktól kezdve három-három hét áll rendelkezésre. Az utolsó három küldetés jutalomként jár majd a 21., 40. és 60. BP szint elérésekor.
Egy feladat teljesítése 30 pontot ér (3 szint), az összes teljesítése pedig további 45 pontot.
- Pusztíts el vagy segédkezz jármű elpusztításában [assist] 250 alkalommal! [S13, 1. feladat]
- Pusztíts el 7 ellenséges járművet harckocsival, páncélvadásszal és légvédelemmel is! [S12, 3. feladat]
- Játssz le 75 olyan csatát, amiben legalább 1 ellenséges járművet elpusztítasz! [S12, 2. feladat]
- Szerezz 25 “Adamant” award-ot! (Maradjon életben a harckocsid 10 bekapott találat után.) [S11 3. feladat, ezen feladatnál megszokot követelmény megemelve: 25 → 30 db.]
- Pusztíts el 3-3 ellenséges járművet, légi járművek alábbi bombáival [S8, 13. feladat, most bombával]
- < 130 kg;
- 130 – 1000 kg;
- > 1000 kg.
- Szerezz 10,000 pontot légi, földi és vízi csatában is! [S11, 2. feladat]
- Pusztíts el 3 ellenséges járművet a saját géped elvesztése nélkül nehéz-harckocsival, 10 alkalommal! [S14, 11. feladat]
- Szerezz 20,000 pontot a mostani BP valamelyik jutalomjárművét használva! [Szokásos feladat]
- Pusztíts el 15 légi célpontot földi vagy vízi, és 15 földi vagy vízi célpontot légi járművel! [S12, 10. feladat]
- Okozz 30,000 sebzést csónakkal! [S8, 10. feladat, of course]
- Játssz le 75 olyan csatát svéd járművel! [A nemzet specifikus feladat, legalább most további megkötések nélkül.]
- Nyerj 30 olyan csatát, ahol a csapatod első három játékosa között vagy ‘ticket’ szempontjából! [S12, 12. feladat]
- Szerezz “Hero of the Sky”, “Heavy Metal Hero” vagy “Terror of the Sea” medált 7 alkalommal! (Egy csatán belül 12 azonos típusú jármű elpusztításáért jár.) [S11, 13. feladat]
- Pusztíts el 30 ellenséges járművet harckocsival, miközben sebességed legalább 30 km/h! [S12, 13. feladat,]
Szintek
Mint már említettük, 10 pontonként lépünk majd egy-egy szintet, a jutalmak pedig az elért szintek alapján járnak: (az értékek még változhatnak)
Az exkluzív díjak később már nem lesznek megszerezhetőek.
A 150. szint felett minden szintért 80 warbond (kötvény) jár, fizetős és nem fizetős játékosoknak is.
A járművek az alábbi szinteken szerezhetőek:
Információk
- A Battle Pass vétele és a prémium fiók egymástól független.
- 2024. április 24. és 2024. július 24. között lesz.
- Minden megszerzett pont és feladat a lezárás után elveszik.
- A Battle Pass 2000 aranyért* vagy az előző két eladási engedélyével vásárolható, emellett pontokat/szinteket is lehet venni.
- Az első 15 szint a Battle Pass vásárláskor 500 plusz aranyért megvásárolható, ha ezzel nem élünk, egyesével vehetünk szinteket az alábbi táblázat szerint.
- 1-14 szint: 75 arany egy szintért
- 15-24 szint: 125 arany egy szintért
- 25-34 szint: 175 arany egy szintért
- 35 szint és felette: 250 arany egy szintért
- Ha a Battle Pass-t később veszed meg a már áthaladott szintek fizetős jutalmait utólag megkapod. Igazi hátrányod nem származik belőle, ha csak a “szezon” közben válsz “fizetős játékossá”.
- A járművek kuponjaival az event után is lehet majd kereskedni a piactéren, ha megszerzed rá az engedélyt.
- A feladatokat Tier III vagy nagyobb járművekkel kell végrehajtani, ahol ez nincs máshogy megjelölve.
- Az ellenfelek elpusztításánál, kigyújtásánál és az award-oknál, csak az ellenfél oldalán lévő játékos által irányított járművek számítanak, csapattársak és NPC-k nem.
Kategóriák:Hírek