Új mérföldkő a haderőfejlesztésben
Cseh licenc alapján gyalogsági kézi lőfegyverek magyarországi előállítása kezdődik meg még idén – jelentette be dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és cseh kollégája, Karla Šlechtová.
Mint a miniszter fogalmazott, fel kell számolni azt az állapotot, amely az elmúlt húsz-huszonöt évben alakult ki, és hadiipari képességeink lecsökkenését, illetve megszűnését jelentette. Ennek jegyében hamarosan gyalogsági kézi lőfegyverek magyarországi előállítása indul meg cseh licenc alapján: első lépésben összeszerelésről van szó, majd 2019. január 1-étől a hazai gyártás is megkezdődik. Mint mondta, közel százmillió eurós szerződésről van szó, amelynek keretében tíz év alatt mintegy kétszázezer lőfegyvert gyártanak majd le Magyarországon – az eredményből a magyar mellett, a cseh haderő is részesül majd.
Végre – hosszú idő után – minden szempontból jó kapcsolatokat ápoló V4-ek együttműködése látszik szárba szökkenni. Ezt a szakértők már régóta szorgalmazták, ugyanis az együttműködésnek európai szinten kellene megtörténnie, de már ez is előrelépés.
Nézzük milyen fegyverekről is van szó:
CZ Bren 2 karabély
A CZ BREN 2 egy modern támadópuska (karabély). Tervezése a legigényesebb felhasználók tapasztalatain alapult – a különleges egységek és a fegyveres erők – akik a művelet területétől függetlenül a legjobbat igénylik.

CZ BREN 2 // forrás: czub.cz
Ez a több kaliberű fegyver lehetővé teszi a kaliberek közti váltást (a mellékelt videó említ 5,56×45 NATO, 7,62×39 és 7,62×51 űrméreteket), ami növeli a felhasználói hatékonyságot a különböző feladatok teljesítésében, egyben költséghatékony megoldás, mint több különböző típusú fegyver beszerzése. Moduláris koncepciója megkönnyíti a képzést a felhasználó számára az egységes vezérlőrendszernek köszönhetően. A karbantartási eljárás ugyanaz az összes fegyver esetében is, a szabványos változatoktól a speciális egységekre szánt verziókig. Tárkapacitása 30 darab lőszer. MÉG TÖBB INFO

CZ BREN 2 // forrás: wikimedia.org
CZ P-09 és CZ P-07 pisztoly
A CZ P-09 és a kompaktabb kivitelű CZ P-07 csúcsminőségű modelleket azzal a hosszú távú céllal hozták létre, hogy a fegyveres erők számos operatív hadműveletében főszereplő legyen világszerte. Hangsúlyozták, hogy a megbízhatóság és pontosság kiemelkedően fontos, miközben különös figyelmet fordítottak a lövő kényelmére és a fegyver ergonómiájára. A CZ P-09 és CZ P-07 fegyver 9×19 mm-es lőszert használ majd nálunk, tárkapacitása 19 db és 15 db lövedék.

CZ P-09 pisztoly // forrás: czub.cz
A fejlesztés végén a CZ P-09 és CZ P-07 sikeresen elvégezte a legnehezebb környezetekben végzett rendkívül igényes teszteket, ezek a tesztek messze meghaladták a közös katonai és szolgáltatási normákat. MÉG TÖBB INFO a CZ P-09-ről és a CZ P-07-ről

CZ P-09 – Különös hangsúlyt fektettek a lövő kényelmére és a fegyver ergonómiájára // forrás: czub.cz
CZ SCORPION EVO 3
A CZ SCORPION EVO 3 A1 (a videóban ez van) egy modern géppisztoly 9×19-es lőszerrel, amelyet a biztonsági erők és a hadseregek világszerte használnak.

CZ SCORPION EVO 3 A1 – a fegyvert kivételes ergonómia, tartósság és könnyű használat jellemzi. // forrás: czub.cz
Ez a géppisztoly kielégíti a NATO AC 225 / D14 és a TPVD 637 – 81 szerinti kedvezőtlen körülmények közötti megbízható működésre vonatkozó követelményeket. A fegyver lehetővé teszi a tüzelés automatikus tűzzel, rövid sorozattal (3 lövés) és egy lövéssel történő végrehajtását. Tárkapacitása 30 darab lőszer. MÉG TÖBB INFO
A fegyverekhez kapcsolódó hivatalos videó egész ütősre sikerült 🙂
Átadásra került a múlt héten a Magyar Honvédség részére 12 db új Polaris MRZR 4 ultrakönnyű, 4-6 fő szállítására alkalmas, szinte bármilyen terepen bevethető jármű is.

Polaris MRZR 4 a Magyar Honvédségben // forrás: honvedelem.hu
Forrás: honvedelem.hu , czub.cz
AJÁNLÓ
További Rövid hírek és érdekességek a közelmúltból.
További Modern harcjárművek.
További Történelmi Háttér cikkek repülőgépekről, harcjárművekről és híres személyekről.
Hirdetés
Légy Te is partner! Indíts saját autókozmetikai vállalkozást!
Kategóriák:Rövid hírek
4 replies »