Hírek

Tervezett gazdasági változások — 2019 február

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves olvasó!

A Gaijin egy teljes egyensúly áthelyezést tervezett be a földi csatákra. Ennek harmadik lépése most jön el, ami a javítási és vásárlási költségek, és a járművek ezüsthozamának megváltoztatását jelenti.

Az átütési értékeket már megváltoztatták, hogy ezzel késztessék a játékosokat, hogy az általuk kívánt járművekkel játszanak inkább, arra tolódjon át a hangsúly.

A BR változásokkal, egypár általuk túl közkedvelt, vagy túl kevéssé játszott jármű előfordulási arányát is kedvük szerintire fogják változtatni.

Ezeken kívül, még bevetik a harmadik lehetőségüket is, hogy a játékosok járműválasztási szokásait megváltoztassák, ez pedig azok ezüsthozamának és csatábaviteli költségének manipulálása.

Ebbe most minden bele fog esni, nem csak a földi, de a légi és a vízi járművek is.

Remélhetőleg ezek mostani hármas erejével sikerül olyanra formálniuk a csaták járműkiosztását, amely számukra a legkívánatosabb.

(További rejtett értékeket is megváltoztathatnak, mint páncélerősség, talajellenállás, drag, a lövedékek ‘besülési’ aránya, sebzés, életerő, stb, de reméljük ezekre már nem kerül sor, mivel maival kiegészülve az elején felsorolt három változtatás megteszi kívánt hatását. – a szerk.)

Táblázat megnyitása új lapon

2 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s